Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-24 / 120. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 24. www.ujszo.com A másképp gondolkodó nem feltétlenül ellenség, neki is vannak érvei. Ennek megértése a toleranciát és a kompromisszumkészséget fejleszti a fiatalokban... A párbeszéd és a megoldás biztató jelei A jövő azé, aki megműveli: konfliktusban vagy dialógusban. Ezzel a mottóval tartotta meg az Európai Protestáns Magyar Szabad- egyetem az idei Akadémiai Napokat április 27-e és május 3-a között a horvátországi Bizovacon. NAGY ILDIKÓ A több mint száz résztvevő kisebbségi, egyházügyi, jogi, történelmi, gazdasági és pedagógiai tematikájú, rendkívül színvonalas előadásokat hallhatott és vitathatott meg. A házigazdákkal folytatott beszélgetések és a jugoszláviai polgárháború e területen zajló eseményeiről, az első napok kétség- beeséséről szóló dokumentumfilm, meg a házfalakon sok helyütt még mindig látszó puskagolyónyomok az itt történt szörnyűségeket idézték fel. Az Akadémiai Napok helyszínétől nem messze van Vukovar, a véres testvérháború egyik csatatere. Vagy a szinte porig lerombolt Szentlászló, ahová évekig nem térhettek haza az onnan elűzöttek. S amikor ezt már megtehették, szívfacsaró látványként fogadta őket a gyommal belepett egykori otthon. Természetesen ez is témája volt a rendezvénynek, de nem csak ez. A szervezők ugyanis a Nyugat- és Kö- zép-Kelet-Európából érkezett vendégeknek a vidék természeti szépségeit és történelmi műemlékeit is meg akarták mutatni. így került a programba egy sétahajózás a gyönyörű, védett Kopácsi-rét dunai árterületén. Ahol zavartalanul úszkál a búbos vöcsök, a tőkés réce, a folyópart az otthona a kanalas- és fiirgegémnek, dankasirálynak, kárókatonának, kiskócsagnak és a tizennégy pár feketególyának. De itt tanyázik a nyest is, melynek szép bundája hajdanán fizetőeszközül szolgált, s a mai horvát pénzt e kis állatról nevezték el kunának s ábrázolják a pénzérméken is. A park tő- szomszédságában van az elhanyagolt állapotában is megragadó tö- kösi kastély, sok titkos politikai találkozó és megbeszélés színhelye. Előbb Tito, majd családja élvezte kényelmét, legutoljára Tudjman és Milosevics tárgyalt itt. Ha falai beszélni tudnának... Ugyancsak a közelben van a kiskőszegi-batinai kilátó, ahonnan nagyszerűen tárult elénk a horvát-szerb határt alkotó, hatalmasan hömpölygő Duna panorámája. Kissé illúzióromboló ugyan a kilátó hatalmas, felszabadulási emlékműve, de ismervén a szobrok sorsát, ezek vannak, majd nem lesznek, míg a természet a durva emberi beavatkozás ellenére is megőrzi szépségét. Az igen jelentős magyar állami támogatással épült Horvátországi Magyarok Oktatási és Művelődési Központjában Eszéken óvodáskortól az érettségüg tanulnak a fiatalok. Létszámuk nagyon alacsony, itt mégis ez az egyeden lehetősége az anyanyelvi oktatás biztosításának, az önazonosság-tudat megőrzésének a fiatalokban. A központ diákjainak színi előadása és a néptánccsoport műsora kedves kulturális színfoltja volt a napoknak. S hogy valóban konfliktusban avagy dialógusban élnek-e a volt Jugoszlávia népei, arról egy nagyon érdekes kerekasztal-beszélgetésen mondta el véleményét a zentai Hajnal Jenő magyartanár, az eszéld Kovacsevity Anna igazgató, a szabadkai Dudás Károly újságíró és a lendvai Bence Lajos költő. A Drávaszög a Duna, a Dráva és a horvát országhatár által körbe- ölelt terület, horvát neve Baranja. Itt található Hercegszöllős, melySzöllőssy Pál (Bordás László felvétele) nek hajdani lakói feltehetőleg az elsők között vették fel a református hitvallást Sztárai Mihály 1544 táján végzett prédikátori tevékenységének köszönhetően. Itt áll a vidék egyik legrégibb temploma, amelyben Veresmarti Illés helyi prédikátor és alsó-baranyai püspök elnökletével 1576-ban tartották meg a híres hercegszöllősi zsinatot. A megjelent negyven prédikátor fontos egyházi törvényeket fogadott el, a 46 articulust tartalmazó Hercegszöllősi Kánonokat, amely a református egyház és követői életét kívánja szabályozni. E szabályokje- lentőségével ismertette meg a szabadegyetem résztvevőit Varga György csúzái lelkipásztor, aki ökumenikus istentiszteletet is tartott. A felújított tomyú, ám belül még romos református templomban szívet melengetőén hatottak a lelkipásztor szavai, a 432 éves dokumentumról elmondottak pedig a résztvevők egyháztörténeti tudását gyarapították. S hogy nem csak a lélek, hanem a test táplálásával is törődtek a vendéglátók, annak a Piros csizma vendéglőben szervezett ebéd, majd a Vörösmart egyik várhegyi pincészetében tartott borkóstoló volt legékesebb bizonyítéka. A vendégek aktív részvételével zajló rendezvénysorozat utolsó napján kértem fel egy beszélgetésre a Svájcban élő Szöllőssy Pált, a szabad- egyetem egyik megalapítóját. Kérem, ismertesse az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 39 évvel ezelőtti megalakulásának előzményeit! 1956 vége felé, a magyar forradalom leverése után, mint köztudomású, csaknem kétszázezer magyar került Nyugatra. Köztük számos értelmiségi volt. Ezek az emberek a kezdettől érezték annak a szükségét, hogy egymással valahogy kapcsolatot tartsanak, megbeszéljék a hazai gondokat, Magyarország és a környező államok jövőjét, de Európa és a protestantizmus jövőjét is. A kezdeményezők - és ez nem szégyen - nem mi voltunk, hanem a Pax Romana. Ez a katolikus magyar egyetemi mozgalom, később értelmiségi mozgalommá nevezték át, létezett Magyarországon már a két háború között is. A kommunista időkben betiltották, de 1958-59-ben a belgiumi Leuwenben tanuló katolikus magyar egyetemisták tanáraikkal együtt újjáalakították. A céljuk az volt, hogy minden évben rendeznek egy konferenciát, amelyen az Európa különböző országában élő magyar értelmiségiek találkozhatnak és megtárgyalhatják az égető kérdéseket. Ennek mintájára két evangélikus és egy református lelkész 1959-ben Norvégiában megalakította az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciát. Kifejezetten ifjúságinak indult, kezdet- ,ben korhatár is volt, amit előbb 35, majd 40 évre emeltek fel. Mi mint protestáns értelmiségiek oda párszor elmentünk. Szeretném hangsúlyozni, hogy a katolikus mozgalom nem zárt ki bennünket, protestánsokat, mint ahogy mi sem zártuk ki sohasem a katolikus vagy az egyházhoz nem tartozó barátainkat. De ott a hangadók, az alapítók katolikus teológusok, tanárok, lelkészek voltak. Mi úgy éreztük, hogy szükség van egy protestáns felnőttszervezetre is, mert kinőttünk az ifjúsági konferenciából. 1968-ban Váxjö dél-svédországi városban tartott az ifjúsági konferencia találkozót, ezen hárman-né- gyen eldöntöttük, hogy meg kell alakítani ezt a szervezetet. Először úgy képzeltük el, hogy az ifjúsági konferenciának a szabadegyeteme legyünk. 1969 áprilisában, és ezt tekintjük a megalakulás időpontjának, Bolzanóban, Dél-Tirolban tartottunk egy konferenciát, és ott elhatározta a jelenlévő értelmiségi csoport, hogy megalakítja a szabadegyetemet. 1970-ben még nem tudtunk konferenciát tartani, de egy jugoszláviai tanulmányutat szervezett a most is jelen lévő Balia Bálint és Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész, aki sajnos már rég nincs közöttünk. 1971-ben a svájci Sión nevű városban volt az első közös magyar kezdeményezés: katolikus és protestáns értelmiségiek közös, ökumenikus konferenciát tartottak. Ettől fogva mi minden évben tartottunk egy legalább hat-hét napos konferenciát. És hogy mi késztetett bennünket erre? Nemcsak az, hogy láttuk, hogyan csinálják a katolikus ifjak meg evangélikus testvéreink. Hanem a szükséglet, hogy egymással találkozzunk, hogy ne csak a számunkra egyelőre idegen környezetben éljünk, esetleg levelezéssel vagy a Nyugaton megjelenő egy-két újság révén tartsunk kapcsolatot. Hogy összejöhessünk, fenntarthassuk, elmélyíthessük a barátságot és megbeszélhessük a bennünket érdeklő kérdéseket. Például hogy mi a helyzet a forradalom eltiprása után Magyarországon, mi lesz a Kádár-rendszerrel, mi lesz Európával és mi lesz a saját jövőnkkel. Milyen volt az érdeklődés a szabadegyetem iránt? Sosem voltunk tömegmozgalom. A szabadegyetem nem akarta átvenni a sok országban alakult magyar egyesületek szerepét. Ezek megünnepelték a nemzeti ünnepeket, bálokat rendeztek, ahol több százan is megjelentek. Mi értelmiségi klub voltunk, és nem kínáltunk könnyű szórakozást. Bevettük a programba a népzenét, és a néptáncot is, de a fő témák elsősorban tudományos és teológiai kérdések voltak. És ezek aránylag kis réteget érdekeltek. Az első években 35-50 között ingadozott a létszám, leszámítva a ’71-es, már említett ökumenikus összejövetelt, amikor jóval többen voltunk. Más alkalmakkor 50-55-en jöttek el. Ez így volt éveken át, amíg a rendszerváltozás meg nem történt. Kik voltak az első meghívottak a Magyarországról? Magyarországon bennünket egy disszidens és a Magyar Népköztársasággal szembenálló emigráns szervezetnek tartottak. S ha nem mondták is, hogy senkit nem engednek ki hozzánk, mégis ez volt a hivatalos álláspont. Amikor koszorús költőnk, Weöres Sándor valamilyen díj átadására Bécsbe meghívást kapott, úgy éreztük, meghívhatjuk őt a mi nem messze, Dél-Ti- rolban, Innsbrucktól délre tartott konferenciánkra. Először úgy is volt, hogy eljön. De a tiszteletére tartott fogadáson a magyar kultú- rattasé azt tanácsolta neki, hogy ne menjen el az országgal szemben ellenséges társasághoz. Ez elég volt ahhoz, hogy ne jöjjön el hozzánk. Ezzel szemben Ceausescu nagyon ügyes, látszólag liberális politikát vezetett be a nyugati közvélemény zetéről. Azóta szinte minden évben kijött, gyakran előadóként is. Éveken át az evangélikus egyház képviselője volt körünkben. A rendszerváltás után az evangélikus egyház országos felügyelője lett, egyetemi tanár, szellemes előadó, mint arról most is meggyőződhettünk. A szabadegyetemnek már vannak társegyesületei: a budapesti, az erdélyi és a délvidéki kör. A budapestinek Frenkl Róbert az elnöke. Legelőször én voltam, perszonálunió- ban, aztán Topolánszky Ákos szociálpolitikus, és tőle vette át Frenkl Róbert. 1979-ben Mönichkirchen- ben, a magyar határtól nem mesz- sze, Alsó-Ausztriában tartottuk a konferenciát. Jelzést kaptunk: hívjuk meg Keresztury Dezsőt, aki akkor a Magyarok Világszövetségének alelnöke volt, és a rendszer szemében elfogadott ember. Ha tarthat nálunk előadást, akkor más is jöhet. így aztán elértük, hogy vele együtt kijöhetett Andrásfalvy Bertalan, a híres pécsi etnográfus, a szintén etnográfus Krizsa Mária és Losonci Anna szociológus, a forradalom alatt a börtönben elhunyt Losonci Gézának a lánya. Ez nagy A hercegszöllősi református templom belülről elaltatására. Ő kiengedett magyar írókat, művészeket. 1972-ben, amikor Karintiában, San Georgenben tartottuk a konferenciát, és oda fogunk visszamenni sok év után jövőre is, Lászlófiy Aladár s ha jól emlékszem, Sigmond István és még egy erdélyi író kijöhetett hozzánk. A következő években Illyés Kinga, Farkas Ibolya, Lojinszky Lóránt színművészek jöttek. Veress Dániel író kétszer is volt nálunk. Szóval, Erdélyből jöhettek. Kezdetben jugoszláviai résztvevők is voltak. De ahogy arra most is utaltak az előadásokban, 1974 körül megkeményedett a titói nemzetiségi politika, olyan nagy lett a nyomás, hogy az a két jugoszláviai értelmiségi, aki benn volt a mi elnökségünkben, nem tudta ezt már tovább vállalni. És hogy mikor jött ki az első magyarországi vendég? 1978-ban Damülsben, Ausztriában az első magyarországi előadónk, Frenkl Róbert. Ó akkor sportorvos volt, fontos ember. Mégsem tüntettük fel név szerint, mert az volt az álláspont, hogy ezzel ártanánk neki. Úgy szerepelt egy előadással a magyar sport helyzetéről a programban, hogy az előadó a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vendége. Ő ugyanis kint volt egy nemzetközi megbeszélésen Bécsben, és ezt felhasználta arra, hogy eljöjjön hozzánk. Egy bátor, nyűt, őszinte előadást tartott a magyar sport helylépés volt. A ’80-as évek kezdetétől már engedtek ki embereket, de ez is változó volt. Nagyjából úgy a ’80- as évek közepétől már rendszeresen voltak magyar előadók is. Röviddel a rendszerváltás előtt, talán ’88-ban volt ez, Strasbourg mellett tartottuk a konferenciát, amelyen két magyarországi előadó volt, akik akkor még barátságosan beszélgettek egymással: Bauer Tamás és Csurka István. Azóta már nem állnának szóba egymással. Mindkettőnek érdekes előadása volt. Mi tehát kinyitottuk a kaput. Csoóri Sándor gyakran szerepelt nálunk, de itt volt Molnár Gusztáv, Vásárhelyi Miklós és sokan mások. Nem akartuk magunkat soha egyetlen párt vagy irány mellett elkötelezni, és kizártuk a szélsőségeket. Tehát aki rasszista, szélsőjobboldali vagy demokráciaellenes volt, akár jobb-, akár baloldalon, azokat nem hívtuk meg, azokat nem kívántuk a sorainkban látni. Mikor kerültek a látókörükbe a csehszlovákiai magyarok? Ók valamivel később. A ’80-as évek második felétől volt előadónk többek között Duray Miklós, Bauer Edit, Dobos László pedig kétszer is járt nálunk. Egyszer előadást tartott a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről, az 1995-ik évi gyulai irodalmi estünknek meg a főszereplője volt.
