Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-05 / 80. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 5. www.ujszo.com VERS A SZALONBAN A képzelet aritmiái CSELÉNYI LÁSZLÓ itt ülök ezen a kényes mesébeillő szenvedélyek itt ülök ezen a kanca mindkét orcája kifacsarva az indulat nem az én gondom itt ülök e térben s ontom képtelenül feszül a húrja a gondolat fekete kútja csörömpöl zakatol az ének gondolatok kékek fehérek én meg csak ülök és nem értem érteni bár egészen topolyafa koponya-násza a világmindenség cigánya a világmindenség-rekettye elordítom rekedtre fázom dübörög szenvedélye itt ülök ezen a sekélyes domboldal-bár ficseri fecske a szenvedélyes naplemente antiromantikája kábít a képzelet aritmiáit egyedül hallgatod e kéket az indulat-kevély fehéret a nap elcsorduló szirupja a dinamit-kábító rumba mesébe illő csontok csontja itt ülök e szennyes csatorna menjek ne menjek itt maradhat kakukkfiókának salaknak koponya-vak a szenvedélyek itt ülök és lassan elvérzik Hetvenéves Cselényi László (1938), a szlovákiai magyar irodalom „harmadvirágzás- korszakának” enfant terrible-je, a mai magyar irodalom „legelszántabb avantgardistája” (Esterházy ). A fenti vers a Madách- Posonium Könyvkiadó hamarosan megjelenő tisztelgő kötetéből való, s mintegy összekapcsolja a már csak a puszta szöveg (a szó- és mondatszerkezetek, egymás mellé rendelések, szócsonkolások) által „elbeszélt” szubjektumot a korábbi, még hagyományos versolvasási stratégiák alapján is felismerhető lírai énnel. - E vers közlésével kívánunk a költőnek még soktermékeny évet. (T.Á.) (Kép: Somogyi Tibor) VÁLOGATOTT SZALONKÁK Újdonságok a mek.oszk.hu portálon Márciusban is sok könyvvel gyarapodott az Országos Széchenyi Könyvtár által fenntartott Magyar Elektronikus Könyvtár, melyről ezek szabadon használhatóvá (olvashatóvá és magánhasználatra letölthetővé) váltak. A szlovákiai magyar gyarapodások közül: Acta Ethnologica Danubiana. Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007 (Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja); Csáky Károly: Irodalmi kapcsolatok III. (Lilium Aurum, 2006); Mészáros András: Zsebfilozófia (Nap Kiadó, 1998), Mészáros András: A filozófia határvidékén (Nap Kiadó, 1995). Nem csak nőolvasóknak Már tizenhárom kötetnyi irodalom: verses- és novelláskönyvek, regények, műfordítások olvashatók az ANIMA Társaság internetes oldalán, az AnimaPortálon. A fórum működtetője a társaság alapító elnöke, Haraszti Mária, e-könyvtára az animaportal.eu címen keresendő. A szerzők közt találjuk többek közt Bárczi Zsófiát, M. Csepécz Szilviát, Juhász Katalint, Szűcs Enikőt. A főoldalról számos további nyílik, önálló kulturális rovatokkal, sok olvasnivalóval, fényképes, filmes beszámolókkal. Az oldalak természetesen nem csak nőolvasóknak készülnek. (Önmeghatározása szerint a társaság célja a nők irodalmi, tudományos és művészeti életben való helyzetének és önmegvalósításának javítása.) Mizser Attila a Palócföld élén (Kép: Somogyi Tibor) Március 1-jétől Mizser Attila a Palócföld új főszerkesztője. Most történt meg először, hogy szlovákiai magyar illetőségű írót nevezzenek ki egy magyar- országi irodalmi lap élére. A megújult Palócföld első száma a költészet napja előtt egy nappal, április 10-én jelenik meg. Sokoldalú főszerkesztője (saját szavai szerint) „bízik abban, hogy állnak mögötte, időnként hátranéz. Kellemes jó játékos helyét átvenni. (...) Lehetne több fordítás, bemutatás, kapcsolat- teremtés. Párbeszéd az olvasóval. Partnerekkel. Támogatókkal. Nehéz parti nélkül egy játékosról ítéletet mondani. Valljuk be. Maradjunk ennyiben. A Palócföldnek van múltja (valamilyen) és lesz jövője (valamilyen) . Áprilisban osztunk...” Az értelem belefagy a levegőbe, a dermesztő hideg végzetesen megbénítja a kommunikációt... A kis gyufaárus lány, egy terrorista és Leonardo da Vinci Hogy hozható közös nevezőre a kis gyufaárus lány, Gudrun Ensslin, a német terroristanő és Leonardo da Vinci egy költeménye? CSEHY ZOLTÁN Magától értetődően, vágjuk rá azonnal, mihelyt végighallgatjuk Helmut Lachenmann operaremekét, mely alighanem a múlt század egyik legmélyebb és legragyogóbb szellemi teljesítménye a műfajban. Andersen híres, szívszorongató meséje itt és most kizárólag belül történik meg: nincs elbeszélés, történet, ráadásul a szöveg is csak foszlányosan érthető. Az opera azonnal megfagyott szavakkal indul: az értelem belefagy a levegőbe, a dermesztő hideg végzetesen megbénítja a kommunikációt. Minden kimondott szófoszlány vagy hang az agressziót erősíti. Ennélfogva hanggá és hangzóvá tett képesemények sűrű szövete képződik elénk: mintha a gyufaárus lány testéből látnánk kifelé, át a kilátástalanság és a reményvilágába. Ráadásul a gyufaárus lánynak gyakorlatilag nincs is önálló hangja: Lachenmann ugyanis azt a többek közt Luigi Nono Prometeőjából ismert eljárást alkalmazza, mely felszámolja az egy szerep, egy identitás - egy énekes modellt, s helyére a különféle hangokra, foszlányokra, zenei eseményekre bomló ént helyezi, mintegy végtelenítve a zenei kifejezőképesség lehetőségeit. (A Prometeóhoz hasonlóan akár a színpad maga is mellőzhető lenne: itt is végeredményben egy tragédia dell’ascolto bontakozik ki. Lachenmann hódolatáról is szó lehet, hiszen Velencében Nono tanítványa volt.) A gyufaárus lányt hol két szoprán testesíti meg, hol magnószalag-effektusok, hol a zenekar, hol egyéb akusztikus eljárások. A szereplő integritását azonban csak látszatra építi le a zene sokfélesége: valójában nem elidegenít, hanem még erőteljesebbé teszi az intimitást. Lachenmann mégsem lesz az expresszionista hagyomány folytatója, az általa ábrázolt katasztrófa nem harsány kitárulkozása miatt lesz katartikus, hanem csendes, elnyújtott, álomszerű észrevét- lensége folytán. A lány előbb a papucsát veszti el, miközben gúny tárgya lesz (leszámol anyja emlékével, fokozatosan elszakad a világtól), aztán elhatározza, hogy a veréstől való félelem miatt kinn marad az utcán (az apjától is megválik, felszámolja kötöttségeit, átlép egy köztes létbe), és hagyja eluralkodni az álomszerű hal- lucinációkat gerjesztő, boldogító reményt. A gyufaszálak meggyújtása (Ritsch 1—4) unikális dramaturgiai megoldásokra ragadtatja a zeneszerzőt, hiszen a múlt felégetése egyenesen a transzcendencia ragyogásába vezeti át az öntudatra ébredt lelket. A „col legno saltando” technikával érzékeltetett első lángra lobbanás azonnal egy látomásba vezet át: egy hatalmas rézkályha melege árad szét egy szempillantás alatt (ezt emeli ki a japán templomi gong beiktatása). A második gyufaszál meggyújtásakor a karácsonyi töltött liba víziója árad szét, ezúttal zene nélkül, a harmadik szál fel- lobbanásakor egy játéküzlet hangulata bontakozik ki egy hatalmas karácsonyfával: ez a hatalmassá feszített crescendo jellegű fokozás a hangszerelés remeke (a legbru- tálisabb zenei sötétségből a vonósok világosságába tartó út jelenik meg), mely a két szopránra bomló szerep további folyásában (Kaufladen) a csillogás, a ragyogás, a tündökletes mesevilág hangjaiig akkumulálódik. A negyedik gyufaszál fényénél a megváltás jelenik meg a nagymama képében, s a maradék meggyújtott gyufaszálak fénye az örökkévalóságig tartó vágy csalóka játéka lesz. A természet agressziója (ezt kiválóan jeleníti meg már a darab hangsúlyozottan hideg, dermesztő felütése is) és az emberi közöny agressziója nem egymásba csúszó metaforarendszert hoznak létre, hanem épphogy egymással szegülnek szembe: ezt kiválóan érzékelteti a „Nimm mich mit” tétel, mely után a szeretett nagymama magához veszi a lányt, s bekövetkezik a várva várt szabadulás: a mennyei Úr kegyében való újraegyesülés boldogsága szeretteinkkel. A tél agressziója tehát csupán a meghallgatott remény beteljesítése. A hiány ürességének maximuma képes előteremteni a vágyottat, hiszen - itt mintha Lachenmann Hérakleitosz tanítását (is) visszhangozná - a „tűz mindennek az ellenértéke”, illetve a „tűz mindenek felett ítél, amikor eljön és lesújt mindeme.” Ezt kiemeli a rituális, vallási szertartásokhoz kötődő japán hangszer, a sho sajátos közbeiktatása is. A japán hangzásvilág szomorkás, meditativ, ugyanakkor a transzcendencia irányába mutató beépítése a zeneszerző bevallása szerint az Andersen-mese egy japán adaptációjából (melyet kislányával nézett meg) merített ötlet eredménye. Az emberi közöny agressziójára viszont nincs magyarázat: az áruházjelenetet ezért előzi meg egy félelmetes erejű betét (Litanei), mely Gudrun Ensslin egy börtönből írt levelén alapszik. Gudrun Ensslin, egy anarchista 1968-ban felgyújtott egy frankfurti áruházát, így akart tiltakozni az elüzle- tiesedett és érzelmileg kiégett nyugati világ politikája ellen, mely a harmadik világ országai ellen irányult. Lachenmann gyermekkorától ismerte a kiváló tanuló, keresztény Gudrun Ensslint: édesapja ráadásul Ensslin apjának főnöke volt. A terroristanő lelki öndestrukciója és látványos agresszív bosszúja a közöny és az önzés agressziójának csendes, cinkos agressziójával szemben Lachenmann alkotásában a gyufaárus lány alakjának egy extrémmód túlfokozott variánsaként jelenik meg. Nem a tett iszonyata kíván mentegetést, hanem az emberi felelősségérzet hiánya válik iszonyattá, mely még a mentege- tés lehetőségét vagy mentegetőzés gesztusát sem ismeri. A tél, a sötét tónusú fagy és a lelki mélypont barlangjából a gyufaláng transzcendenssé magasztosuló fénye jelent kiutat. Ezt az utat Lachenmann változatos zenei megoldásokkal érzékelteti. Leonardo da Vinci egy versének német fordítása hasonlóképpen betétszerepbe kerül, mint a terrorista lány intermezzója ( .....zwei Gefühl e...”): a félelem és a remény kettőssége uralja a költeményt, mely az ismeretlen tudás sötétjébe való behatolást teszi tárgyául, s ennek ellenpontjává válik a vulkánkitöréshez hasonlatos felismerés, mely a kezdeti szorongást legyőzi. A tömény lírai alapanyag az opera legterjedelmesebb egységévé válik, hiszen dramaturgiailag kulcsszerepbe kerül: az ismeretlen határának átlépéséről szól az utolsó gyufák meggyújtása előtt. A katartikus kiélezettségre való törekvés megjelenítése tekintetében Lachenmann itt inkább a barokk hagyományokhoz tér vissza, mintha Monteverdit destruálná, ám az itt bekövetkező happy end- nél tragikusabbat el sem lehet képzelni. Lachenmann magnószalagokat, zenei idézeteket és allúziókat is nagy számban alkalmaz, zenéjébe hibernálja Sztravinszkij, Schönberg, Boulez, Berg vagy Mahler dermesztő motívumait. A tél arroganciája a történelmi idő arroganciája lesz, a hagyománytörténés és átörökítés érzéketlenségéé: valahogy úgy, ahogy George Crumbnál, a Megkövült időben, mely a folyó és az idő metaforikus felcserélhetőségével kísérletezik. Lachenmann operája épp idén tíz esztendeje kulcsmű. (Helmut Lachenmann: Das Mädchen mit den Schwefelhölzern. Musik mit Bildern, Kairos, 2002, 2CD, illetve EMC New Series, 2004, 2CD.)
