Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-27 / 72. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 27. Iskola utca 19 A szőgyéni magániskolában hagyományteremtő szándékkal megrendezték a Crinis Kupát Remekeltek a fodrászok A szőgyéni Magyar Tannyelvű Szakmunkásképző Magániskola diákjai hagyományteremtő szándékkal pár napja megrendezték a Crinis Kupa fodrászversenyt, mely remélhetőleg idővel nemzetközi megmérettetéssé növi ki magát. SARÓKA LÍVIA Az iskola másodikos és harmadikos diákjai két kategóriában versenyeztek. Az első kategória egy nappali hajviselet nyírása és elkészítése volt. A második kategóriában szabadjára engedték kreativitásukat, fantáziájukat, u- 'gyanis egy tavaszi fantázia kon- tyot alkothattak. A versenyző diákokat nemcsak a győzni akarás, hanem az értékes díjak is motiválták. A zsűri elnöke Magyarországról érkezett. Fontos megemlíteni a zsűri többi tagját is, akik nemcsak több éves szakmai tapasztalattal, nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező vállalkozók, hanem az iskolánk egykori diákjai voltak. A zsűri szaktudásának köszönhetően a jutalmak a legügyesebb és legszorgalmasabb kezekbe kerültek. A magas szintű, adekvát szakmai felkészítésnek köszönhetően a frizurák, hajköltemények bármelyik nemzetközi versenyen is helyt állnának. Az iskola többek közt ilyen módon is szeretné diákjait arra ösztönözni, hogy szakmájukat megszeressék, és jó szakemberekké váljanak, felkészültségükkel, szakmai tudássukkal bizonyítsák képzési helyük jó hírnevét. A jutalmak a legügyesebb és legszorgalmasabb kezekbe kerültek A növendékek nagyon fantáziadús frizurákat készítettek szerző felvételei) A megmérettetés nyertesei I. kategória (nappali hajviselet): Števár Tímea (Kisölved), Szalatnyai Alexandra (Párkány), Récsei Mária (Nagyölved) n. kategória (tavaszi fantázia konty): Szalatnyai Alexandra (Párkány), Danczi Katalin (Kéty), Sárai Alexandra (Párkány), Baka Edina (Kiskeszi), Štefanovsky Mónika (Fámád) Azt tanulják, hogyan lehetnek boldogok Új tantárgy Nagy-Britanniában ISMERTETÉS Néhány iskolában a szigetország ifjú lakói a pozitív pszichológiával ismerkednek. Azt tanulják, hogyan lehetnek boldogok a családi és munkahelyi környezetben. A boldogságtan kitalálója, a pennsylvaniai egyetem pszichológus professzora, Martin Seligman szerint a boldogság ötven-ötven százalékban genetikai tényezőktől, illetve egyéb, külső tényezőktől (munka, szociális élet) valamint személyiségjellemzőktől (gondolkodásmód, értékek) függ. Az elégedettséget befolyásoló tényezők között fontos szereppel bírnak a kapcsolatok (pl. házasság), szemben a pénz eddig fontosnak vélt szerepével. A boldogság nem az öröm maximalizálása, hanem értelmes és mély emberi kapcsolatok kialakítása és fenntartása, akár a hivatás, akár a magánélet területén. (ugyvezeto.hu) A háromnapos foglalkozáson sok hasznosat tanultak a pedagógusok (A szerző felvétele) Az elégedettséget befolyásoló tényezők között fontos szereppel bírnak a kapcsolatok, szemben a pénz eddig fontosnak vélt szerepével (Képarchívum) Sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése A szabad tanulás módszere SZILÁRD ERIKA Az MSZPSZ 2007 őszén indította el 120 órás fejlesztőpedagógiai képzését. A nagysikerű első rész a tanulási zavarok közül a diszkal- kulia jellegzetes tüneteit és fejleszthetőségének lehetséges módjait, valamint a szabad tanulás módszerét mutatta be. A második 30 órás blokkra Párkányban került sor a napokban, amely a beszédértés, s beszéd, az olvasás és az írás fejleszthetőségéről szólt. Hasznos tanácsokat kaptunk az olvasás és írás tanórán belüli fejlesztéséhez. Az elméleti ismeretek gyakorlatban való megvalósítását tanórákon felvett filmbejátszásokon tekinthettük meg. Szabó Klára előadásában az óvoda és iskola kapcsolatáról, elvárható együttműködéséről, az iskolaérettség és iskolaéretlenség sajátosságairól beszélt. Megismertetett bennünket a magyarországi óvodákban használatos képességvizsgáló Nagykanizsa teszttel. Segítségével felmérhető, hogy a gyermek már készen áll-e az iskolai munkára. Filmbejátszás keretén belül betekintést nyertünk egy óvodai iskola-előkészítő képességfejlesztő foglalkozásba, ízelítőt kaptunk a reflektív tanítási módszerből is. A háromnapos foglalkozás befejezéseképpen, kissé fáradtan ugyan, de nagy lelkesedéssel adtuk elő csoportonként egy ismert mese feldolgozását. Voltak, akik báboztak, mások újsághirdetésként, bírósági tárgyalásként stb. adták elő. Rozsnyói pedagógustalálkozó A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2008. április 12-13- án Rozsnyón „Tehetségfejlesztés - Tehetséggondozás” címmel kétnapos szakmai konferencia keretében rendezi meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XIV. Országos Találkozóját. A jelentkezőlapot az SZMPSZ honlapjáról (www.szmpsz.sk) lehet letölteni, illetve az SZMPSZ területi választmánya elnökeinél lehet igényelni. A pedagógustalálkozó részvételi díja 200 korona. A jelentkezési lapot legkésőbb 2008. március 28-ig postán az SZMPSZ, P.O. BOX 49, 945 01 Komárno 1 címre, vagy elektronikusan az szmpsz@- szmpsz.sk e-mail címre kell eljuttatni. Érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 035/771 3572, 035/771 4755, 031/780 7928, 047/5631205. A szervezők Komáromból és Dunaszerdahelyről április 11-én délután autóbuszt indítanak Rozsnyóra. Pontosított információt a jelentkezők írásban kapnak, (ú) Két kategóriában összesen 15 diák indult A tanulók összemérték szlováknyelv-tudásukat TUDÓSÍTÁS A tavaszi szünet végeztével került sor a Poznaj slovenskú reč (Ismerd meg a szlovák nyelvet!) elnevezésű verseny nyitrai kerületi fordulójára. A rendezvénynek immár hagyományosan a komáromi Selye János Gimnázium adott otthont. A diákokat három feladat várta: egy meghallgatott szöveg reprodukálása, saját téma kifejtése és szövegalkotás három megadott szó segítségével. A versenyen két kategóriában összesen 15 diák indult. A résztvevők kiválóan teljesítettek, mindenki igyekezett a legjobbat kihozni magából, ám sajnos kategóriánként csak hármanjuthattak tovább az országos fordulóra. A Selye János Gimnázium tanulói remekeltek: az 1. helyen Madleňák Tamás végzett (felkészítő tanára Csémy Mariaima), Deák Katalin a 2. helyezést érte el (Králik Zsuzsanna), Lacová Jana, az alsóbodoki szakközépiskola diákja pedig a 3. lett. A szaktanintézetek 2. évfolyamának tanulói közül Ďuriš Zoltán, Hadnagyík Pál és Horváth Ivona szerepeltek kitűnően. Az eredményes versenyzők értékes könyv- jutalomban részesültek. A cikk szerzői Csömör Ramóna és Csóka Dóra, a Selye János Gimnázium diákjai. Egyetemi óvóképzés Szabadkán A szerbiai Szabadkán működő Magyar Tannyelvű Tanítóképzőben négyéves egyetemi óvóképzést indítanak ősztől, ahol a hallgatók magyarul tanulhatnak majd. Eddig számos diák jelentkezett a főiskolai szak befejezése után az egyetemi oklevelet jelentő kiegészítő képzésre, mely az intézmény számára a magasabb szintű diploma ötletét adta. Káich Katalin, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző dékánja a Duna Televíziónak elmondta, az egyetem szenátusa és a minőségellenőrző bizottság nagyon magas követelményeket állított a tanárok elé, ezért a hallgatóknak minőségi oktatásban lesz részük, (ofik) Mindentudás Egyeteme Mesterkurzusok Élő bolygónk, a Föld AJÁNLÓ A Mindentudás Egyeteme Mesterkurzusok nevet viselő programsorozatának legközelebbi csoportos előadásait március 29-én, 11 órától tartják a meghívott neves előadók a Magyar Földtani Intézet Dísztermében (Budapest, Stefánia út 14.). A három előadás az aktív és élő Föld működését, a kőolaj- és földgáztelepek korszerű kitermelési módszereit, illetve a kontinensek és a klíma változásának az emberszabású majmoktól kezdve az emberré válási folyamatra gyakorolt hatását mutatja be. (ofik) Az előadások a Föld működését mutatják be (Képarchívum) ISKOLA UTCA ____________________________ — m A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com