Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-27 / 72. szám, csütörtök
20 Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 27. www.ujszo.com , MŰSORAJÁNLAT Félelem.com Markíza, 23.20. Amerikai horror. A feltörekvő fiatal detektív, Mike Reilly és az Egészségügyi Minisztérium csinos, ambiciózus járványügyi ellenőre, Terry Huston összefog, hogy fényt derítsen négy ember titokzatos halálának körülményeire. Mind a négy áldozat negyvennyolc órával azután lelte halálát, hogy bejelentkezett a fear.com nevű weboldal- ra. Terry és Mike nyomozásának eredménye még titokzatosabb, mint maguk a halálesetek... és vérfagyasztóbb, mint legvadabb rémálmaik. Huncut hetilap TV2, 12.20. Amerikai vígjáték. Abner Peacock, a madártani magazin főszerkesztője kétségbeesett lépésre szánja el magát. Hogy újságját fenntarthassa, olyan befektetőkkel áll össze, akiknek teljesen más tervük van a lappal. Mielőtt Peacock megállíthatná őket, férfimagazint csinálnak a madárgyűjteményéből. Az új lap sikere pedig átütő: az első számból 40 millió példány fogy el. A tömeg őrjöng, Peacock-ot pedig le is tartóztatják közszeméremsértés miatt, s ekkorra már mindenki szex-királyként emlegeti. A újdonsült botrányhős hamar ki is használja a helyzetet, beleveti magát a nők és a csillogó luxus világába. Amikor azonban egyre több gyanús alak tűnik fel körülötte, hősünknek elkezd hiányozni elhagyott kedvese, és a régi, egyszerű élete. Angyalok pörgésben Duna televízió, 22.30. Dán film. Egy újabb drogfilm, csak abban más, hogy főszereplői angyalok, aki állandó pörgésben vannak. Mindegyikük egytől-egyig esendő fiatal, szeretnek, tanulnak, próbálnak élni, de valahogy mindig minden másképp sül el. S akkor jöhet a drog. Három főhőse van a filmnek, három angyalfigura, Allan, Steso és Maria, akik- Signe Egholm Olsen ben csak a drog a közös. Örök lányok STV2, 22.00. Amerikai fűm. Az évek tovaszálltak, és a hatvanas évek felelőtlen bohóságát is maguk mögött hagyták a legtöbben. De Suzette semmit nem változott. Lélekben ugyanolyan gondtalan és szabad, mint egykor volt - az sem zaklatja fel nagyon, hogy éppen kirúgták a munkahelyéről, egy Los Angeles-i rock klub bárpultja mögül. Inkább lehetőséget lát a hirtelen jött szabadságban. Elhatározza, hogy megkeresi régi barátnőjét, Vinnie-t, akiről már vagy két évtizede nem hallott semmit. Csakhogy eűentétben barátnőjével, Vinnie teljesen hátat fordított régi önmagának, és most öltönyös ügyvéd férjével, valamint két tinédzser lányával éli a tisztes polgárok hétköznapjait... Hírek magyar nyelven - STV 2,18.45 RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ 10.00 Hírek 10.05 Zsinór (ism.) 11.00 Délidő (ism.) 12.00 Napi krónika 12.30 Kívánságműsor 13.30 Naprakész - eseménynaptár, névnap, időjárás - tarkabarka 14.00 Hírek 14.05 Kapocs 14.30 Vonzerő 15.00 Hírek 15.06 Könyvjelző 15.20 Hogyan telik a napja, Vándormikrofon 16.00 Hírek 16.05 A Naprakész témája 17.00 Börze játék 17.30 Napi krónika A NAPRAKÉSZ MAGAZIN TARTALMA Pátria rádió, 13.30. Először a naphoz fűződő történelmi, illetve társadalmi eseményeket idézik fel, egyebek mellett kitérnek arra is, hogy 40 éve halt meg máig is tisztázatlan repülőszerencsétlenségben Jurij Gagarin. Elhangzik a Kapocs zenei műsor és a Vonzerő, a nők magazinja. A Könyvjelzőben folytatják Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényének ismertetését. A Vándormikrofon ezúttal Kassára látogat, ahol az Állami Színházban miskolci rendezővel készülnek a Csárdáskirálynő előadására. Négy óra után sporttal foglalkoznak. A témák: Bajnokok Ligája negyeddöntők és a 26. galántai futóverseny. Jelentkezik a Régiósport. A szerkesztő: Haják Béla. KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.05 Élhető világ 11.30 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó 13.04 Rádiószínház. Fanni hagyományai, 3. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Arcvonások 14.35 Tér-idő 15.00 Közelről 15.15 Kultúrkör 16.15 Hétköznapi tudomány 17.30 Krónika 18.15 Magánhangzó 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.20 Vendég a háznál 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Rádiószínház. Jókai Mór: A hajdani Nemzeti színház, 3. 20.30 A nap történetei 22.00 Krónika 22.25 Esti beszélgetés - kultúráról 23.04 Arcvonások 23.34 Téridő PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 10.03 Zene munkához 16.03 Zene tanuláshoz 19.03 Kultúrfitnesz. Élet, erő, egészség 20.03 Zene olvasáshoz TV-MÜS0R0K ml TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.20 Hajnali gondolatok 6.25 Tények-reggel 5.30 WS Teleshop 5.35 Reflex. Emberek-történe5.23 Kárpát Expressz 7.00 Mokka - a TV2 reggeli 6.00 Reggeli tek-emódók 5.50 Nap kelte magazinműsora 10.05 Top Shop 6.00 Telereggel 9.00 Quinn doktornő II. Am. sor. 8.00 Koffeinmentes Mokka 11.10 Receptklub 8.25 A mostoha. Sp.-mex., 10.00 A palota ékköve. 9.20 Jóban-rosszban, 718. (ism.) 11.30 Mozimatiné: Beépített 120/31-32. Dél-koreai sor., 54/12. 9.45 Stahl konyhája szerelem. Am. vígjáték 10.05 Kit csókol meg a meny11.05 Drága doktor úr. Ol. sor., 42. 9.55 Kvízió délelőtt 13.25 Disney-rajzfilmsorozat: asszony? Ném. film 12.00 Déli harangszó 10.30 Teleshop Goofy és csapata 11.45 Avalon: A mélytenger 12.01 Híradó délben 11.20 Kvízió 13.50 Telefonos játék foglyai. Am. sri-fi thriller 12.10 Sporthírek 12.20 Huncut hetilap. Am. vígjáték 15.10 Receptklub 13.30 FBI: Sue Thomas esetei III. 12.15 TV Taxi 14.10 Született kémek, 18. 15.25 Ugly Betty I. Am. sor. Eljött a Am.-kanad. krimi, 13/10. 12.30 Rondó 14.25 Melrose Place. Am. sor., 222. hálaadás napja, Mindenki 14.25 Te vagy az életem. 13.30 Bűvölet VII. Ol. sor., 60/5. Lexi igyekszik Sarah kegyeiotthon tölti az ünnepeket, Arg. sor., 227-228. 14.30 Fekete vipera. Ang. sor., 21. be férkőzni, miközben a lány családi körben, de természe16.05 Nyom nélkül I. 15.05 Fogadóóra arra próbálja rávenni Ryant, tesen ez sem megy olyan egyAm. krimi, 23/2. 15.35 Kisváros. Magy. sor., 193. hogy hozza rendbe a kapcsoszerűen. Bettyék az újdon17.00 Híradó, sporthíradó 16.35 Ablak latét Megan-nal. sült ügyvéd miatt aggódhatJ7.25 Reflex 17.00 TV Taxi 15.25 Capri - Az álmok szigete. nak, míg Dánielnek szembe ^17.50 Rex felügyelő IV. 17.15 Körzeti híradók Ol sor., 18. kell néznie élete legnagyobb Ném. krimi, 18/8. 17.30 Hírek 16.25 Hala tortán. kihívásával. 18.50 Időjárás-előrejelzés 17.40 Védelmi jog. 01. sor,, 26/16. Vendégváró-show 16.25 Vacsoracsata 19.00 Híradó 18.40 az ÖRÖKÖS. Vetélkedő 17.25 Monk-Flúgos nyomozó. 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 19.20 MA 19.20 Modern képmesék Am. sor., 53. 18.30 Híradó - esti kiadás 19.50 Sporthírek 19.28 Föld TV 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 A Széf. Vetélkedő 19.30 Híradó este 19.00 Jóban-rosszban, 719. 19.55 Sporthírek, időjárásjelentés 19.35 Aktív I 20.10 Szempont 20.10 Kutyaszorítóban. Am. sor., 4. 20.00 Fókusz 20.00 Barátnők. Tévésorozat 21.10 Á la Carte 21.10 Pánik az irányítótoronyban. 20.35 Barátok közt, 4241-1242. 20.40 Rendelő a Rózsakertben II., 9. 22.00 Modern képmesék Am. akciófilm 21.15 Szupermozi: Go, Trabi, go! 21.40 Idegen az ágyamban. 22.10 Csütörtök este 23.20 Csillagközi romboló, 5. Ném. vígjáték Kanadai thriller 22.45 Kultúrház 0.20 Tények - este 23.10 Házon kívül 23.20 Félelem.com. Am. thriller 23.15 Abszolút 0.50 így készült a 27 Idegen igen 23.45 Point Plasant. 1.10 Sírfelirat I. Arg. krimisor., 5. 23.45 Hírek, sporthírek 1.20 Az ember, aki nappal aludt. Titkok városa. Am. sor., 3. 2.05 Kemény zsaruk V. Am. sor., 5. 0.20 Magánbeszélgetések Magyar akciófilm 0.45 Reflektor 2.50 Nővérem húzásai I. Am. sor. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.00 Reggeli magazin 7.30 A bűn árnyéka. Brazil sor., 111. 8.25 A kriminalisztika kalandjai. Am. sor., 26/23. 9.20 Stockholm és Svédország déli része. Ném. útifilm 10.10 New Orleans-i történet. Am. film 12.00 Hírek 12.05 Hoppá! Ján Kroner-show (ism.) 12.35 Sikeremberek 13.25 Sentinel - Az őrszem. Am. akd- ókrimi, 65/31. 14.15 Csillagközi romboló. Am. sor., 1. 15.00 Szafari a konyha mögött. Csehszlovák sor., 11/1. 15.30 Dr. Quiz. Vetélkedő 16.00 Hírek 16.10 Viharos szerelem 11.111-112. 17.55 Hoppá! Ján Kroner-talkshow 18.25 Esti mese 18.35 Vetélkedő 19.22 Időjárás-jelentés 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Orkán. Kabaré 21.00 S.O.S. Szórakoztató műsor 21.35 Vitamúsor a bűnmegelőzésről 22.35 Elhíresült bűnügyek 23.10 Holtak éjszakája. Am. thriller, 2. 0.40 McLeod lányai III. Auszt. sor., 1. 1.25 Viharos szerelem, 357/111-112. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 6.20 Hírek 6.45 Szlovákia ma 7.00 Hírek magyar nyelven 7.05 ČT-híradó 7.30 Magyar magazin 8.00 Élő körkép 8.30 Reggeli magazin 10.00 Aranygolyócska. Mesejáték 10.40 Légiósok. Dok.film 11.25 Nanotechnológia. Belga dok.film 11.55 Körzeti híradó 12.55 Élő körkép 13.35 Munkakutyák. Am. dok.filmsor. 13.55 A kereszténység története. Dok.film 14.50 Terítéken (ism.) 16.00 Profik 16.10 Horgászmagazin 16.50 HC Slovan Bratislava-Dukla trendn. Jégkorong-mérkőzés 18.30 Szlovákia ma 18.45 Hírek magyar nyelven 18.50 (Nem)hírességek 19.00 Nagy rejtélyek. Jimmy Hoffa 19.30 Híradó 19.55 Kenő 10 20.00 További gigantikus földrengések. Ang. dok.film 21.00 Família. Családi magazin 21.30 Hírek és kommentárok 22.00 Örök lányok. Am. vígjáték 23.35 Nanotechnológia. Belga, dok.film 0.00 A remény útjai 0.25 ČT-híradó 0.50 Profik 1.00 Hírek 1.25 Közvetítés a parlament üléséről m2 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Zöld 7-es, 30/23. 9.02 Száz vasutat, ezeret, 6/4. 9.30 Homokzenemesék 9.40 Arcpoétika 10.10 SrpskiEkran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 11.55 Zöld 7-es, 30/23. 12.01 Hírek 12.15 Záróra 13.00 Segítünk - Munkaügyi körkép 13.30 Connect with English. Nyelvlecke 13.55 Afrika, 20/11. 14.10 Egy ember Munkácsról. Magyar dokumentum film 15.05 A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje 15.30 A tenger legendái Fr. természetfilm-sor., 13/12. 16.00 Európa legszebb kertjei I. Belga sor, 13/3. 16.30 Membrán 16.50 Évfordulók 16.55 Válaszd a tudást! 17.55 Zöld 7-es, 30/23. 18.00 Magyarok az emberevők földjén. Magy. dok.film-sor., 14/1. 18.30 Festői tájak, bohém utazók. Fr. útifilmsor., 10/9. 19.00 Kultúrház 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre II. Sp. zenés sor., 68/28. 20.15 Pillanatok a nagyvilágból. Az ég színén I. Ang. ism.terj. film, 10. 20.25 Zöld 7-es, 30/23. 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek 20.54 Időjárás-jelentés 21.00 Színházi Világnap. Tiszta őrültek háza. Hofi Géza műsora 21.40 Zöld 7-es, 30/23. 21.45 Végzetes randevú. Am. bűnügyi tévéfilm 23.10 Egymillió fontos hangjegy 23.25 Modern képmesék 23.30 Záróra 0.15 Nap nyugta DUNA TELEVÍZIÓ 5.10 Duna tér 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - reggel 7.00 Duna tér 7.05 Kikötő (ism.) 7.25 Élő egyház (ism.) 7.55 „Kis Magyar Világ“, 4/2. 8.35 A tihanyi apátsági templom 8.50 A falu jegyzője. Magy. sor., 4/2. 10.00 Bűvölet IX. Ol. sor., 19-20. (ism.) 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.15 Kint és Bent (ism.) 14.45 Minden Tanulás - Dokumentumfilmek 15.10 Irány Thaiföld, 3/3.. 15.40 Magyar emlékek Krakkóban. Dok.film 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek 18.00 Bűvölet DC. 01. sor., 21-22. 19.00 Moliére. Fr. film 21.00 Híróra 22.00 Kikötő programajánló - Kultúránk a világban 22.05 Kikötő 22.30 Angyalok pörgésben. Dán film 0.35 Rockzenei Tehetségkutató Verseny 2006 JOJ 6.00 Igaz történetek 6.30 Krimi híradó 7.00 Reggeli híradó 7.50 Dallas. Am. sor., 21. 8.50 Családi valóságshow 9.35 Derrick II. Ném. krimi, 37. 10.50 Matlock V. Am. sor., 14. 11.50 A felügyelőnő. Ném. krimisor., 9. 12.50 Élet a kastélyban. Tévésor., 9. 13.55 Mindent vagy semmit! 14.40 Szópárbaj 15.20 Vetélkedő 16.00 A Bohóc. Ném. akdófilmsor., 17. 17.00 Mindent vagy semmit! 17.40 Panelházi sztorik. Tévésor., 26. 18.20 Égető problémák 19.00 Krimi híradó 19.30 Híradó 20.00 Híradó plusz és sport 20.15 C.S.I.: Miami helyszínelők III. 8. 21.15 Panelházi sztorik. Tévésor., 27. 22.00 A szökés II. Am. krimisor., 9-10. 23.55 A gyilkos tudata. Am. krimisor. 0.50 Krimi híradó 1.15 Telitalálat 2.15 A szökés II. Am. sor., 9-10. 3.40 Nash Bridges - Trükkös hekus V. ČT 1 5.59 Jó reggelt a Cseh Televízióval! 8.30 Gyerekeknek 9.00 Khpp-klapp 10.00 Lány a hídon. Am. film 11.15 Válogatás a Televízió archívumából 12.00 Hírek 12.30 Egyedül otthon 13.30 McLeod lányai II. Ausztrál sor., 6. 14.25 Családi magazin 14.50 Az ember és a technika, 13/13. 15.10 Kung-fu: A legenda folytatódik III. 16.15 Medúza 16.45 Varázslatos óvoda 17.15 Vetélkedő 17.40 Fekete bárányok 18.15 Játékos kertépítés 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Taggart. Ang. film 21.10 Sztárok nyomában 21.45 Öné a szó 22.35 Vállalkozók magazinja 23.05 Készenléti egység VII. Kanad. sor. 23.55 Játék 0.25 Zenei blokk 0.50 A törvény jogán, 42/13. (ism.) ČT 2 7.50 Panoráma 8.30 Nyomozati akták 9.00 Jó reggelt! 11.25 Vetélkedő 12.00 Fedő alatt 12.30 Fekete bárányok 12.55 Az a híres cseh természetünk 13.35 Útvesztő 14.05 Magocska. Mesefilm 15.05 Paralimpiai magazin 15.30 A vadon titkai, 13/7. 16.00 Család, iskola és én 16.35 Diagnózis 17.15 Jégkorong Extraliga-mérkőzés, negyeddöntő 20.00 Dokumentumfilm 21.00 Történelem cs. 21.55 Gyönyörű veszteségek 22.30 Hírek és kommentárok 23.10 Csehszlovák filmhét 23.25 III. Richárd. Am. film HALLMARK 6.00 Mikulás úrfi. Am. vígjáték 8.00 Gyermekkönnyek. Am. film 10.00 McLeod lányai VI., 34. 11.00 Ezeregyéjszaka kalandjai. Amerikai film, 2/1. , 13.00 Amynek ítélve IV. Am. sor., 19. 14.00 McLeod lányai VI., 34. 15.00 Gyermekkönnyek. Am. film 17.00 Amynek ítélve IV., 19. 18.00 Jane Doe: Igen, emlékszem. Amerikai bűnügyi film 20.00 Sötét erők L, ír sor., 6/2. 21.00 Hírszerzők II. Kanad. sor., 6. 22.00 A törvény jogán: Gyilkos gondolatok V., 14. 23.00 A néma szemtanú VII. Ang. sor. 0.00 Hírszerzők II. Kanad. sor., 6. 1.00 A törvény jogán: Gyilkos gondolatok V, 14. 2.00 Jane Doe: Igen, emlékszem. Amerikai bűnügyi film (ism.) F1LM + (cseh nyelven) 15.00 A nagy zsozsó. Akcióthriller, 1. 16.35 Teresa tetkója. Am. vígjáték 18.05 Gyere, halj meg velem. Amerikai vígjáték 19.35 Spencer. Am. vígjáték 21.10 A halál jele. Krimi 23.25 Ómen. Thriller (magyar nyelven) 15.35 Bazi nagy latin lagzi. Vígjáték 17.30 Titkolt titkos ügynök. Vígjáték 19.30 Az angyalok is esznek babot. Akcióvígjáték 21.55 A bűn mélyén. Am. thriller 23.50 Halottasház. Horror HBO 6.00 Melinda és Melinda. Am. vígjáték 7.40 Túl sok románc. Ném.-ol.-sp. vígjáték 9.20 Vigyázz, a kölykök visszajönnek! Fr. vígjáték 11.00 Minden világok Am. vígjáték 12.45 Mozi! Mozi! Mozi! 13.15 Kavaró korisok. Am. vígjáték 15.05 Rántott hús. Holl. vígjáték 16.30 Művészlelkek. Fr. vígjáték 18.15 Szívem csücskéi. Am. vígjáték 20.00 Mélyen tisztelt publikum! Cseh sor., 10. 20.30 DJ testőrbőrben. Am. vígjáték 22.05 Durr, durr és csók. Amerikai akcióvígjáték 23.50 Az új világ. Am. kalandfüm 2.05 Mélyen tisztelt publikum! Cseh sor., 10. ORF1 13.00 Gyerekeknek 15.05 Sabrina, a tini boszorkány. Sor. 15.30 Reba. Sorozat 15.55 Egy rém rendes család. Sorozat 16.20 Dawson és a haverok. Sorozat 17.05 Malcolm. Sorozat 17.30 Két és fél férfi. Sorozat 17.55 A Simpson család 18.45 A csapat. Sorozat 19.10 Vészhelyzet. Sorozat 2Q.00 Híradó 20.15 Doktor House. Sorozat 21.05 A helyszínelők. Krimisorozat 21.55 Dörfer talk-show-ja 22.40 Isten hozta Ausztriában! 23.35 A hivatal PRO 7 12.00 s.a.m. 14.00 Mi egy család vagyunk! 15.00 Ésszerűbben enni - könnyebben élni. Magazin 16.00 Esélyed! 3 pályázó -1 munkahely. Magazin 17.00 Bulvármagazin (élő) , 18.10 A Simpson család 19.10 Galileo. Didományos magazin 20.15 Ki lesz Németország következő topmodellje? Show 22.30 Simply the Best. Német dok.sor. 23.30 Tv Total. Show 0.25 Talk, talk, talk. Éjszakai show