Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-14 / 63. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 14. Vélemény És háttér 7 ____ TALLÓZÓ ■■■MNMHNaMSMaesagasMnas^&issscs THE GUARDIAN A brit kormány elég jónak ítéli az iraki biztonsági helyze­tet ahhoz, hogy hazatérjen mintegy másfél ezer, Nagy- Britanniában menekültstátus nélkül befogadott iraki - írta a The Guardian. A londoni bel­ügyminisztérium háromhetes határidőt szab az érintettek­nek, hogy jelentkezzenek egy önkéntes visszatérési prog­ramba. Ha nem teszik meg, el­veszítik a juttatásokat. A szó­vivő szerint „ha kell, erővel kényszerítik ki” hazatérésü­ket. A több mint 1400 iraki 2005 előtt érkezett Nagy-Bri- tanniába. Menekültstátus iránti kérvényüket elutasítot­ták, de mert Irak nem volt elég biztonságos, a hatóság gon­doskodik szállásukról és alapvető ellátásukról. (MTI)- Mi van, fiúk? Jó ötlet volt új pártot alapítani? (Peter Gossányi karikatúrája) A sarki jég gyorsan olvad: csak tavaly majdnem félmillió négyzetkilométernyi tűnt el a jégsapkából Jéghideg háború az Északi-sarkon? Fegyveres konfliktus lehet az Északi-sarkvidékért indult hatalmi versengésből, ha Wa­shington nem ragadja magá­hoz a kezdeményezést, és nem ülteti tárgyalóasztalhoz a feleket- állítja egy amerikai külpolitikai szakértő. MTl-HÁTTÉR Felfedezőkön és tudósokon kívül mást eddig nemigen érdekelt az Északi-sarkvidék, mert a jégtakaró miatt szinte járhatatlan volt, a ten­gerfenék ásványkincse pedig elér- heteden mélységben feküdt. A száz dollár fölé kapaszkodó olajár vi­szont gazdaságossá teheti a kiter­melést, a globális felmelegedés ha­tására pedig fontos vízi utak nyíl­nak a jég helyén. A térség így gaz­daságilag és stratégiailag hirtelen felértékelődött és versengés indult érte, amiből 21. századi hideghá­ború lehet Scott Borgerson szerint. A washingtoni Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Af­fairs, CFR) kutatóintézet elemzője, volt katonatiszt új tanulmányában kifejtette, hogy a hiányos nemzet­közi jogi szabályozás miatt még fegyveres konfliktus is kirobbanhat az úgynevezett arktiszi hatalmak ­az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Norvégia és Dánia - kö­zött. Az elemző szerint ez csak ak­kor kerülhető el, ha az amerikai kormány multilaterális, az érintett felek bevonásán alapuló diplomá­ciai megoldást keres. Washington viszont még fel sem ébredt. „Olyan mintha alvajáró lenne, pedig az oroszok teljes erő­vel nyomulnak, a norvégok, a ka­nadaiak és a dánok pedig ugrásra készen figyelnek” - mondta a Parti Őrség volt korvettkapitánya. A sarki jég gyorsan olvad: csak tavaly majdnem félmillió négyzet­kilométernyi tűnt el a jégsapkából, amely most már alig feleakkora, mint 50 évvel ezelőtt. A térség így egyre könnyebben járható, ami sokmilliárdos megtakarítást jelent a hajózás számára, ráadásul a ten­gerfenék rejtheti a Föld még feltá- radan kőolaj- és földgázkincsének negyedét. Orosz tengeralattjárók legénysége tavaly nyáron rozsda- mentes titánötvözetból készült nemzeti zászlót rögzített a tenger­fenékre az Északi-sarkon. Moszkva 1,2 millió négyzetkilométerre tart igényt a területből - amely becslé­sek szerint 4,9 milliárd tonna kő­olajat és földgázt tartalmaz -, és hadászati bombázókat is küldött a térségbe. Ilyen őrjáratra a hideg­háború óta nem volt példa. „Azt gondolom, hogy a zászlós akció és a bombázórepülések felújítása pro­vokatív lépés” - mondta a CFR ku­tatója. A Foreign Affairs című szaklap­ban megjelent tanulmányában Borgerson amellett érvel, hogy Wa­shingtonnak csatlakoznia kell az ENSZ 1982-es tengerjogi konven­ciójához (UNCLOS). Ennek egyik központi fogalma a kontinentális talapzat; a partot szegélyező terü­let, amely szerkezetileg a száraz­földhöz kapcsolódik, annak víz alatti folytatása. A kontinentális ta­lapzat külső határáig terjed az adott ország gazdasági övezete, amelyben az erőforrások kiaknázá­sára (halászat, bányászat) és a köz­lekedés szabályozására vonatkozó kizárólagos jogokat élvez. A határ a hagyományosan köve­tett gyakorlat alapján a parttól 200 tengeri mérföldre (370 kilométer- re) húzódik, pontos megállapításá­ra viszont egyre fejlettebb módsze­rek vannak. Az arktiszi hatalmak most mind ilyen, tudományos kuta­tással megalapozott érvekkel pró­bálják igazolni területi igényeiket. Orosz és dán kutatócsoportok ta­valy óta dolgoznak a térségben, februárban pedig a New Hamp­shire állambeli egyetem oceano­gráfusai kimutatták, hogy Alaszka kontinentális talapzata 100 tengeri mérfölddel (185 kilométerrel) to­vább nyúlik az Északi-sark felé, mint azt korábban gondolták. A tudományos bizonyítékok alapján kijelölt övezetek egymást fedik, így egyre több a vitás kérdés és a lehetséges konfliktusforrás, a 25 éves nemzetközi tengeijogi egyezmény alkalmazhatósága az Északi-sarkvidék viszonyaira pedig nem egyértelmű - írja Borgerson. Washingtonnak mégis csatlakoz­nia kell a konvencióhoz, hogy leül­hessen a nemzetközi jog tárgyaló- asztalához, és az UNCLOS-ból ki­indulva új arktiszi egyezmény tető alá hozására kell törekednie, kü­lönben káoszba süllyed a térség. A csatiakozást a Bush-kormány, katonai és energetikai óriáscégek, valamint civü és környezetvédő szervezetek is támogatják, de a szenátus még nem lépett az ügy­ben. „Nem lesz jeges hidegháború - nyilatkozott egy névtelenséget ké­rő kormánytisztviselő. -Természe­tesen nekünk is részt kell vennünk a tengeijog továbbfejlesztésében. Nem úgy van az, hogy ha mi nem vagyunk ott, akkor nem is történik semmi - hanem akkor nélkülünk történik minden.” Egy dolog bizonyos: az 1,9 millió koszovói általános helyzete egyelőre jobb, mint az ország gazdaságáé Vége a boldog népünnepélynek MTl-HÁTTÉR A koszovói függedenség febru­ár 17-i kikiáltására felhalmozott petárdák, ünnepi tűzszerszámok eldurrantak, a népünnepélynek vége, de a kérdés változadanul érvényes: boldogul-e gazdasági­lag a vüág legfiatalabb függeden állama? Egy bizonyos: az 1,9 millió ko­szovói általános helyzete jobb, mint az ország gazdaságáé. Á ko­szovói albánok külföldön sokkal jobban teljesítenek, mint hazai nemzettársaik. Európában mint­egy 500-600 ezerre teszik a szá­mukat, s az USA-ban és Kanadában is élhetnek mégszáz-kétszázezren. Gyökereik nagyon erősek. Sok pénzt küldenek haza az otthon maradt családnak. És ez az összeg rohamosan nő: 2004-től 2007-ig például 8,2 százalékkal, 398 mil­lió euróra gyarapodott. Mivel a GDP csak 4,7 százalékkal lett több (2007-ben egy lakosra számítva 1250 euró volt - ez a jobb afrikai országok mutatójának felel meg), a külföldről érkező pénzkülde­mények aránya a bruttó hazai termékben csaknem 17 százalé­kot tett ki. A forrás a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a pristinai hi­vatalos statisztika, melyről Hajre- din Kuci koszovói miniszterelnök- helyettes is azt mondta, óvatosan mér, inkább alulértékel. A külföldi utalások „kútja” bő­ven fog buzogni: 2007-től 2010-ig az IMF szakértői több mint 50 százalékos növekedést jósolnak. Nagy szükség lesz rá, a Koszovó függedenségéhez nyújtott hatal­mas politikai - főleg az USA-tól és az EU-tól eredő - támogatás elle­nére a gazdasági segélyek folya­matosan csökkennek. 2004-ben még 375 millió euró érkezett Szerbiának ebbe a nemzetközi irányítás alatt álló részébe, 2007-ben már csak 352 millió. A függeden Koszovó idén 291 mil­lió euróra számíthat. A költségvetési mérleg ugyan rendben van - tavaly a bevételek a GDP 36,5 százalékát tették ki, a kiadások csak 30 százalékot, s idén is minimális lesz a hiány -, azért, mert a koszovói állam keve­set keres, és keveset is költ. Ez akár a jó gazda ismérve is lehetne, ha a folyó fizetési mérleg nem alakulna olyan ijesztően, ahogy alakul. Négy évvel ezelőtt 37,2 százalék volt a hiánya, némi csök­kenés után 2007-ben felszökött 38,2 százalékra. A külkereskedelmi mérleg defi­citje 2004 és 2007 között több mint 40 százalékkal nőtt, elérve az 1,44 milliárd eurót, a GDP több mint 65 százalékát. Némi bizo­dalmát adhat a gazdasági veze­tőknek, hogy a GDP-hez mérten ez csak egy százalékpontos romlás. Pristinában legalább a külföldi adósságokon nem kell gondol­kodni. Azokat a hiteleket, ame­lyekből a függeden országot fej­lesztették, még Jugoszlávia vette fel, s annak jogutódja, Szerbia tör­leszti. Belgrádban néhány „lé­lektelen”, csak számokban gon­dolkodó közgazdász - például Mladjan Dinkics gazdasági mi­niszter, a G17 Plusz párt elnöke - felvetette, hogy talán át kellene adni az adósságszolgálatot Pristi- nának, ám ezt a „Koszovó Szerbiáé!” jelszót valló többi kormánypárt leszavazta. Hogy ez csaknem kétszázmillió dollárt je­lent évente, azzal a magasztos po­litikai elveket hangoztató szerb politikusok nem törődnek. Ám ez legfeljebb lélegzetvétel­nyi szünetet jelent Koszovónak. A függedenség kikiáltása körüli nemzetközi nyüzsgés lenyugvó­ban, az ország koldusszegény. Koszovó óriási ásványkincs-va- gyonnal, főleg színesfémkészle­tekkel rendelkezik, de ezek kiak­názásához nyugodt körülmé­nyekre, stabil gazdasági környe­zetre van szükség. Pillanatnyilag a fiatal állam legerősebb reménye az a nemzet­közi megajánlási, befektetői kon­ferencia, amelyet a nyáron kíván­nak megrendezni Pristinában. KOMMENTÁR Neonácik fővárosa MOLNÁR IVÁN Nyitra utcáin ma - Jozef Dvonč polgármester engedélyével - újra szabadon garázdálkodhatnak a neonácik. Az Európa kulturális fővárosa címre pályázó várost nem először és valószínűleg nem is utoljára veszik hatalmukba azok a csoportok, melyek tagjai legszívesebben mindenkit holtan látnának, aki nem hófehér, nem beszél anyanyelvi szinten szlovákul, és nem tudja bebizo­nyítani, hogy az ősei legalább a harmadik generációra visszame­nőleg szlovákok voltak. Nyitrai magyarként mégsem őket ítélem el elsősorban. Személyiségi zavarokkal küszködő agresszív naci­onalisták a legdemokratikusabb államokban is szerveznek felvo­nulásokat. Az sem újdonság, hogy a fasiszta eszméiket egyre burkoltabban próbálják meg eladni. A nyitrai neonácik sem azért szerveznek felvonulást március 14-re, hogy a második világhá­borús fasiszta Szlovák Állam megalakulását ünnepeljék, hanem hogy a kábítószer ellen küzdjenek. Nem ez az első kábítószer el­leni harcnak álcázott neonáci felvonulás Nyitrán, ami ellen a ká­bítószer ellen harcoló civil szervezetek és a közvélemény is fel­emelte a szavát. A tüntetést ezúttal is egy magánszemély jelen­tette be, akinek a nevét a városi hivatal titkolja. Mindenki tudja azonban, hogy a szélsőségesen nacionalista Nemzeti Ellenállás kopaszra nyírt bakancsosai vonulnak végig a városon, rendőri felügyelettel és rasszista jelszavakat kiabálva. A rendőröket a rendzavarok ellen vezénylik ki, a rasszista jelszavakat ordibáló fiatalokat akár az életük árán is megvédik a „liberális, szlovákel­lenes, antifasiszta csőcseléktől”. Nyitrán már ezt is megszoktuk. Amit nem lehet megszokni, az a magát baloldalinak nevező Smer polgármesterének, Jozef Dvončnak a kvaterkázása a szélsőjobb- oldallal. Dvonč korábban a hivatalában fogadta Róbert Švecet, a szélsőségesen idegengyűlölő Szlovák Megújulási Mozgalom ve­zetőjét, akinek a cikkeit sorozatosan tiltják le az internetes szol­gáltatók. A széles mosollyal fűszerezett kézszorításról készült képet a napokban vették le az internetről, így ha a keresőprog­ramba beírjuk a „Róbert Švec, Dvonč” szavakat, már csak a talál­kozóra utaló linket találjuk meg. Dvonč azonban szemmel látha­tóan jól érezte magát a nyitrai vár területén rendezett Pribina emlékünnepségen is, amelyen az eszmei hátteret szintén a szél­sőjobboldal teremtette. Mindezek fényében már nem csodálkoz­hatunk azon, hogy Dvonč szinte egykedvűen jelentette be: a Nemzeti Ellenállás mai felvonulása ellen nem tehet semmit. A több nyelven beszélő, magát széles látókörű politikusnak tekintő nyitrai polgármesternek valószínűleg semmit nem mond a civil kurázsi kifejezés, ami az idegen szavak szótára szerint merészsé­get jelent, bátorságot a nyílt állásfoglaláshoz. Nyitránál kicsit ci­vilizáltabb városokban, amelyek esedeg nem pályáznak az Euró­pa kulturális fővárosa címre olyan ellentütetést szerveznének, amelynek az élén a polgármester és a városi képviselő-testület halad, és amelyen a lakosság nagy része bátran kimondja: nem kérünk a fasiszta csőcselékből! Nyitrán ez csak álom, mint az Eu­rópa kulturális fővárosa cím. Több mint párt CZAJL1K KATALIN Kissé váradanul került elő a napokban az MKP jövőbeni program­ját megalapozó dokumentum. Nem egészen világos, ki a szerzője, annyi biztos, hogy nem a Duray Miklós vezetésével működő stra­tégiai bizottság. Amely, amint megtudtuk, továbbra is dolgozik sa­ját párhuzamos anyagán, hogy a kettő hogyan kapcsolódik egy­máshoz, az egyelőre ismeretien. Természetes, hogy a pártok ellenzéki helyzetbe kerülve átértéke­lik programjaikat. Az ellenzéki politizálás nyilvánvalóan egyedi stratégiát követel, amely nem lehet azonos azzal, amit kormány­zati pozícióból követett a párt. Ilyen szempontból tehát dicséretes, hogy az MKP is újragondolja stratégiai téziseit, csaknem két évvel a választások után ennek legfőbb ideje volt. Egy párt alaptéziseitől - így nevezték el szerzői a szóban forgó do­kumentumot - az várható el, hogy definiálja a célközönséget érin­tő alapvető problémákat, és többé-kevésbé konkrét megoldási ja­vaslatokat fogalmazzon meg. Ez az, ami a leginkább hiányzik az MKP fémjelezte anyagból. A szöveg - egy átgondolt rendszert nél­külözve - egy egész sor, a társadalmi élet legkülönfélébb területeit érintő jelenséget nevez meg, amikre vagy semmilyen vagy annyira általános megoldási lehetőségeket irányoz elő, hogy kétségek me­rülnek fel a realitásértékük kapcsán. Csalódik az az olvasó is, aki a dokumentumból meg szeretné tudni a párt ideológiai irányultsá­gát. A szöveg mintha célzottan kerülné a bármilyen besorolást le­hetővé tevő értékítéleteket, tipikusan jobboldali és baloldali ele­meket egyaránt tartalmaz. Ebből a szempontból a legszembetűnőbb megállapítás, hogy miközben az MKP jobbkö­zép pártnak határozza meg önmagát, a jövőben fokozottabb fi­gyelmet szán a szociális igazságosság érvényesítésének, ami vi­szont kimondottan baloldali elem, ha úgy tetszik, a Smer első számú témája. Mintha azzal a szándékkal íródott volna az anyag, hogy mindenkinek tessen - jobboldalnak, baloldalnak, liberális­nak, konzervatívnak egyaránt. Ez azonban aligha lehet alapja egy szakmailag helytálló program­nak. Bár a szöveg egy helyütt azt írja, az MKP bizonyos értelemben több mint párt, olyannyira mégsem az, hogy ne kelljen meghatá­roznia ideológiai és reálpolitikai arculatát. A „magyar érdekek” képviselete egy párt számára vajmi kevés, annál is inkább, hiszen ezek az érdekek sokrétűek, és sok esetben azonosak egyéb társa­dalmi csoportok érdekeivel. Kár lenne azonban eleve elkárhoztatni a kezdeményezést, már csak azért is, mert szerzői egyfajta vitaindítónak, kiindulási pont­nak szánták. Reméljük, a vita során letisztul az anyag, s egy szak­mailag megalapozott, komoly program épül rá.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom