Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-06 / 56. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 6. www.ujszo.com Balia Zsófia és Báthori Csaba a Magyar Intézetben Két kortárs költő ELŐZETES Pozsony. Március 10-én, hétfőn két költő vendége lesz a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének. Balia Zsófia és Báthori Csaba nem csupán saját munkásságukkal kapcsolatban válaszolnak a kérdésekre, hanem várhatóan a költészet szerepét, helyét és presztízsét is megvitatják. Balia Zsófia a legfontosabb kortárs költők egyike. Műveit a kritikusok szerint inkább jellemzi a filozofikus elvontság, a stilizált absztrahálás, mint az élményi megragadás, a konkrét referenciá- lis vonatkozás. A poézis belső logikájától eltérően nem a különösben veszi észre az általánost, hanem épp fordítva, az apró létezőkkel, a természet kicsiny „alkotóelemeinek” segítségével közelíti meg a transzcendenst. „Egy asszony szavakat mond, egymásra rétegzi őket; semmit nem akar, csak megérteni, csak gondolkodni, csak szeretni, csak igent és nemet mondani, csak remélni, de mindez nem akaratából, hanem szavaiból következik. Itt minden a szó” - írja róla Esterházy Péter. Balia Zsófia Kolozsváron született, zenei középiskolát és főiskolát végzett. 1972-ben a helyi rádió zenei szerkesztője lett, a romániai rendszerváltás előtt pár évvel az országos magyar napilap főmunkatársa volt. Különösen az 1980 után keltezett verseskötetei és egész munkássága közvetlenül is kifejezik azt a szerepet, amelyet a költőnő következetesen vállal az erdélyi líra neoavantgard vonulatában: összekötni Szilágyi Domokos és Szőcs Géza nemzedékét, élet- és verseszményét - írja róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. Báthori Csaba eddigi pályájának legnagyobb horderejű vállalkozása József Attila minden versének és verstöredékének német nyelvű fordítása. (Dániel Muth fordítói álnéven.) Az ebből készül kötet 2005-ben, a centenárium évében jelent meg a svájci Ammann kiadónál. Ez a legnagyobb szabású József Attila-fordításkötet a nemzetközi mezőnyben. „Báthori Csaba hisz abban az exkluzív európai hagyományban, amely leginkább a klasszikus mo- dernitásra jellemző. A költő sokszor szinte barokkosán kimódolt többszörösen összetett, bonyolult metaforákkal mgtűzdelt versmondatai a katolicizmus világnézetétől is átitatottak. Az örök bölcsességek világa ez. A kellemes tónus tele van körülményes előkelőséggel, amelyet rezignáció tesz szerénnyé. A klasszikus gondolati líra hagyományának a továbbvitelében nyelvi magatartás szintjén szerepe van mindebben annak az óriási háttértudásnak is, amelyet a világirodalom olyan klasszisainak fordítása során szerzett meg, mint R. M. Rilke, Sámuel Beckett, Ted Hughes és Goethe.” (Payer Imre) Az irodalmi est helyszíne a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének székháza (Palisády 54.), a kezdés időpontja 17 óra. (juk) Film készült a Szerelem a kolera idejénből is Garda Márquez 80 éves JUBILEUM Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, a Száz év magány című regény szerzője. A banánültetvényeiről híres Aracatacában született. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Európában barangolva Magyarországot is felkereste, lapjának megszűnte után Párizsban élt, itt született Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, itt készült világhírű regénye, a Száz év magány. Egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára és témájára, s 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült regény páratlan sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták, több tucat nyelvre lefordították, díjak özönével jutalmazták. A Buendía család történetén keresztül egész Kolumbia történelmét felvázoló műben Márquez a csodás, misztikus eseményeket a legköznapibb realizmusba ágyazta, a mesés történésekről úgy számol be, mintha azok a világ legtermészetesebb dolgai lennének, s ezért is tartják a regényt az ún. mágikus realizmus legragyogóbb példájának. Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a 70-es évek végétől ismét Mexikóban élt, s egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában (AP-felvétel) és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981- ben megkapta a Francia Becsületrendet, ekkor jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye, amelyből film is készült. 1982- ben irodalmi Nobel-díjat kapott, s kiadták A guajáva illata című regényét. Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, ettől kezdve kissé visszavonul- tabban él. Az írással azonban nem hagyott fel, 2002-ben megjelent memoárja Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben pedig a Bánatos kurváim emlékezete című regénye. Több művét is megfilmesítették, a szülei tragikomikus szerelmének és házasságának emléket állító Szerelem a kolera idején című regényéből készült filmet már vetítik a magyarországi mozik, és hamarosan a szlovákiai nézők is láthatják, (mti, ú) Ethan Coen és Joel Coen neowesternje a legdurvább naturális tálalással mutatja be a burjánzó erőszakot Ez már nem vénnek való vidék Anton Chigurh (Javier Bardem) mindenható golyólökő tűzokádójával (AP-felvétel) Nézem a filmet sokáig, benne vagyunk már jól a sztoriban, elhagyjuk a felét, a háromnegyedét. .. és még mindig nem vagyok képes megtalálni a már lepergett filmvalóságban azokat a minőségeket, amelyek megmagyaráz- - nák, hogy két nappal korábban miért Coenék Nem vénnek való vidék című opusa tudott Oscar-szoborra váltani nyolc jelölésből négyet, köztük a két fő kategóriákat: a legjobb rendezés és a legjobb film díját. TALLÓS1 BÉLA Nézem a filmet, és nem igazán remélek már robbanást a hátralévő résztől, hogy egyszer csak nagyot vált az ábrázolt cselekmény- sor, s valami meglepő fordulat révén szembesülök az Oscarral minősített értékekkel. Még a végkifejlet vár ránk, de már lezárom magamban: ez nem Oscar-díjas film. Legalábbis eddig úgy véltem, olyan mozgókép-terméket, mint ezt, amelyiket azzal minősített egyik ítésze telitalálat-pontosan, hogy: „költőien puritán, rettenetes erőszakdráma”, nem lehet Oscarral jutalmazni. Oscar-díjas filmtől eddig - a többéves eredményeket ismerve - mást vártunk, nem azt, amit a Nem vénnek való vidék nyújt. Hanem valami nagy ívű színromantikával beködösített drámát, amely könnyfakasztóan borongós, beletalál az érzelmeinkbe, s andalgósan belevonz a valóságába. Coenék filmje ezek közül egyik se, illetve a belevonzás ez esetben is tökéletesre sikeredett, csak éppen nem elandalító, édesbús, lassú belehintázást kínál. Más idegrendszert igényel a Nem vénnek való vidék, nem azt, amellyel általában közlekedünk. Az első pillanatban beszippant, és végig feszülten izgatja-ingerli az idegvégződéseket. Azzal is különbözik az eddigi Oscar-csúcsoktól s azok hatásmechanizmusától, hogy nem illeszkedő zenével korbácsol érzelmeket. Egyetlen taktus nem kíséri a látványt, nem emeli a hatást: nem ijeszt, nem rémiszt fémzene és nem vonzanak érzelemörvénybe melankolikus melódiák. Annál több a légyzúgás... Coenék természetes hangokkal, zajokkal, zörejekkel dolgoznak - mindig súg, búg, csörög, csörömpöl, vagyis történik valami zajszinten is, ami a látványhoz hangpoétikával rendel többletinformációt. S ami a leginkább elüt az eddigi Oscar-díjazott minőségektől, hogy ez a film az erőszakról szól. A tömény erőszakról. Minimális eszközhasználattal, kimérten és a legdurvább naturális tálalással mutatja be két teljes órában a gépies gyilkolást. Olyan intenzív tűzharcok peregnek a vásznon, hogy rettegünk, mikor üt lyukat a szék hátlapján a kompresszormechanikával kilőtt lánggolyó. Azért vibrál csupa negatív energiával az idegrendszerünk, mert itt tét van. Mert ez nem egy akrobatikus Van Damme-csihipuhi, nem a megolvadt vaskonstrukcióját maga regeneráló Terminátor okozta égszakadás-földindulás, ez maga a lehetséges, megtörténhető való. Moss (Josh Brolin), a feddhetetlen múltú vietnami veterán nagyvadra várva lövöldözget a mexikói-amerikai határ menti sivatagban a mexikói oldalon. Véletlenül veszélyes „aknamezőre” téved: egy meghiúsult, hatalmas kábítószer-üzlet kulisszái közé. Mindenütt kegyetlen brutalitással lemészárolt, kifordult embertetemek fekszenek a homokban. Csak egyetlen, tetőtől talpig kaszabolt véres figura mocorog még a mészártelepen, aki ivóvízért könyörög. Moss megtalálja a tragikusan végződött üzletelés tárgyát: a hatalmas mennyiségű drogot és a táska pénzt. A drogot • otthagyja, a táskát magával viszi. Ez a cselekedete megváltoztatja az életét. Különösen azért, mivel - jó ember lévén - vizestömlővel visszamegy, hogy enyhítsen a drogkereskedő szomján. De ekkor már nyomában van Anton Chigurh (Javier Bardem), az érzelmeket nem kinyilvánító termi- nátorszerű ölőgép kompresszoros tűzokádós golyószórójával. Elindul az embervadászat: Chigurh Mosst akarja kilőni, Moss pedig Chigurh-tól próbálja megvédeni magát ellentüzeléssel. A képben megjelenik az idős, sokat próbált Bell (Tommy Lee Jones), a helyi seriff, aki - ha lehet ilyet mondani ( - jobb időket is megélt bűnözésben. Hármójuk hajtóvadászatából egy neovadnyugati neo- westem kerekedik, amely a régi western sztoriktól durvaságában, vadságában, a mai, ártatlan áldozatok hadát követelő, megállíthatatlanul burjánzó erőszak tömény ábrázolásában különbözik. Ez a Vadnyugat, ez a vidék már nem (a bűnözés minőségét illetően) jobb időkhöz szokott idős seriffnek való. Ennek az erőszakáradattal terjengő bűnsorozathak a felgöngyölítése már meghaladja a régi jó seriffek, a vének képességeit. A Cormac McCarthy Pulitzer- díjas író regénye alapján készült _ filmben Coenék sem tudják más- ™ ként elhagyni e nem vénnek való vidéket, mint nagy hirtelenséggel, megoldás nélküli lezárással elindítani a stáblistát. Mivelhogy az erőszak folytatódik... s ez már nem vénnek való. De mozinak - stílusosan: mellbelövő, nagy élmény. Nyugdíjas színésznők pazar jutalomjátéka a Forgószínpad a Komáromi Jókai Színházban Nyolc megfáradt színésznő az otthonban ELŐZETES Noel Coward angol színész, drámaíró, dalszerző 1960-ban írt, Forgószínpad (Waiting in the Wings) című kétrészes komoly vígjátékát mutatja be az 55. születésnapját ünneplő Komáromi Jókai Színház holnap este 19 órakor. A Forgószínpad cselekménye egy színészotthonban játszódik, ahol a csúcson túl, megfáradt, öreg színésznők élik mindennapjaikat. A Coward-vígjáték a színház nyugdíjas művésznői pazar jutalomjátékának készül Konter László m. v. rendezésében. Az előadásban látható Szentpétery Aranka (Lotta Bainbridge), Thir- ring Viola m. v. (May Davenport), Ferenczy Anna érdemes művész (Sarita Myrtle), Németh Ica (Mary O’Malley), Lőrincz Margit (Cora Clarke), Varsányi Mari (Maude Melrose), Petrécs Anna (Bonita Belgrave), Gombos Ilona m. v. (Estelle Craven), Bihari-Tóth Zsuzsánna m. v. (Topsy Baskervil- le). A produkcióban a fiatal szíPetrécs Anna, Németh Ica és Szentpétery Aranka (Dömötör Ede felvétele) «
