Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-01 / 27. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 1. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A választókorú népességben és az aktív szavazói körben is a Fidesznek több mint kétszer annyi szavazója van, mint az MSZP-nek a Szonda Ipsos januári közvélemény-kutatása szerint, ez a tegnapi Népszabadságban olvasható. Most a választók 34 százaléka a Fi- deszre, 15 az MSZP-re szavazna. Az SZDSZ-nek 2, az MDF-nek 3 százalék jutna. A biztos választóktól a Fidesz 61, az MSZP 27, az SZDSZ 3, az MDF 5 százalékot kapna. Az MSZP-t a választások óta elhagyó egymillió szimpatizáns nem a legnagyobb ellenzéki pártot erősíti, 100-150 ezren pártoltak át. (mti)- Fiúk, úgy szeretnék miniszter lenni! Saját testőröm lenne, aki megvédene a feleségemtől, amikor részegen megyek haza a kocsmából. (Peter Gossónyi karikatúrája) A legnagyobb gond az állam belső stabilitásának megteremtése és gazdasági fejlődésének beindítása lesz Nem csak Koszovó... Bár napjainkban sokszor úgy tűnik, Koszovó a Balkán egyetlen komoly problémája, a sokáig Európa puskaporos hordójaként emlegetett régióban nem ilyen egyszerű a helyzet. ONDREJCSÁK RÓBERT Tény, hogy Koszovó ezekben a napokban szinte mindent betölt, ami nem csoda, hiszen újabb független állam van születőben Európában. Fia azonban a térség hosszútávú fejlődését figyeljük - márpedig érdemes hosszabb távon gondolkodni, mivel egész Közép- Európa biztonságát befolyásolják a „szomszédban” lejátszódó események - Koszovó még az egyszerűbb tényezők közé tartozik. Pristina ugyanis kikiáltja függetlenségét és ennyi. A legnagyobb gond az állam belső stabilitásának megteremtése és gazdasági fejlődésének beindítása lesz, ami nem egyszerű feladat. Nem kell azonban azzal számolni, hogy a Balkán destabilizálódik a koszovói függetlenségtől - természetesen figyelembe kell venni a nemzetközi politikai és katonai jelenlétet, amely stabilizálólag hat. Koszovó viszont minden instabil tényező ellenére paradox módon egy viszonylag „status quo” tényező lesz a térségben. Legfontosabb célja a függetlenség, és ha ezt elérte, nem lesznek olyan törekvései, amelyek tovább módosíthatnák a kialakult állapotokat. Éppen ezért a Balkán legnagyobb problémáit Koszovótól délre és nyugatra kell keresnünk, konrétan Macedóniával és Bosznia-Hercegovinával összefüggésben. E két államról ugyanis sok minden elmondható, csak az nem, hogy a jövőjük biztos lenne. Számtalan olyan rizikófaktor létezik, amelyeket ha figyelembe veszünk, kétségeink támadhatnak, hogy néhány évtized múlva létezni fog-e jelenlegi formájában akár Macedónia, akár Bosznia-Hercegovina. Egyelőre egyik országról sem lehet teljes bizonyossággal elmondani, hogy ha nem lett volna és nem lenne a nemzetközi közösség erőteljes nyomása, akkor még mindig léteznének. Egyikük mögött sem áll stabil állameszme, amely mentén megszerveződtek volna; lakosságuk etnikailag, történelmileg, vallásilag és kulturálisan is heterogén. Kialakulásuk nem egy hosszú szerves folyamat része, mint azt Közép-Európában tapasztaltuk, hanem egy külső entitások által befolyásolt geopolitikai eseménysor - Jugoszlávia szétesése - következménye. Sem Szarajevó, sem Szkopje politikai elitjei nem voltak a régi Jugoszlávia szétesésének aktív alakítói, hanem sokkal inkább a szerbek és a horvátok által generált és befolyásolt realitások kialakulása után próbáltak alkalmazkodni az új helyzethez. Természetesen azért a két ország nem mindenben hasonló, hiszen míg Macedóniában van egy „államalkotó” macedón nemzet, Bosznia-Hercegovinában három államalkotó nemzet (bosnyák, szerb, horvát) létezik. Ráadásul a bosnyákok komolyabb szerepet játszottak a „régi Jugoszlávia” szétrombolásá- ban, bár ez sokkal inkább a bosnyákok harca volt a szerbek - és részben a horvátok - ellen, mint a teljes társadalom közös akarata. Épp ellenkezőleg, mindhárom államalkotó nép különböző prioritások mentén definiálta érdekeit. Volt némi fejlődés, amelyet viszont inkább a nemzetközi közösség kényszerített ki, semmint a szerbek, horvátok vagy a bosnyákok közös meggyőződése. Minden fejlődés ellenére mindhárom boszniai népcsoport számára még mindig a kilencvenes évek elején definiált saját érdekek élveznek prioritást, mint a „közös Bosznia- Hercegovina-i államérdek”. Valószínűleg nem tévednek nagyot, akik azt mondják, ha a nemzetközi közösség a jelenlegi helyzetben politikailag, katonailag kivonulna Bosznia-Hercegovinából, ugyancsak instabil lenne az ország jövője. Természetesen nem biztos, hogy itt egyből újabb polgárháborúra kell gondolni - bár elméletileg ez sem kizárható. Inkább az állam újbóli dezintegrálódása kezdődhetne el, amely elvezethetne egy formailag még fennálló, de gyakorlatilag nem létező Bosznia- Hercegovinához. Macedónia helyzete egy kicsit más, hiszen ott létezik egy többségi macedón nemzet. Érdekes, hogy Macedónia minden szomszédjának egy kicsit furcsa a hozzáállása. A régi Jugoszlávia idejében Macedóniát azért „találták ki”, szervezték adminisztratív módon önálló tagköztársasággá, hogy csökkentsék a szerbek dominanciáját a szövetségi államban, hiszen addig a macedón területek Szerbiához tartoztak. Márpedig ez a nem szokványos történet meglátszik a már említett szomszédi viszonyon is: Görögország az ország nevét nem ismeri el, Bulgária a nép létezését, míg Szerbia az önálló macedón egyházat (ennek ott nagyobb súlya van, mint gondolnánk, hiszen az ortodox országokban a politika és a vallás nem választódott olyan mértékben szét, mint a „nyugati” kereszténység esetében). Mindehhez hozzá kell adnunk a demográfiai tényezőket is. Konkrétan arról van szó, hogy a Szkopjétól nyugatra és északnyugatra eső területeken élő albán kisebbség demográfiai mutatói sokkal vitálisabbak, mint a macedónokéi. Míg egy évtizede a hivatalos statisztikák nagyjából 22 százaléknyi albánt mutattak ki Macedóniában, napjainkban a - nem hivatalos - adatok már több mint egy harmadról szólnak. Ez azt jelenti, hogy ha a demográfiai mutatók nem módosulnak drámaian, egy generáció múltán az albánok akár többségbe is kerülhetnek Macedóniában. A demográfiai helyzet Balkánon való módosulásának következményeit pedig már ismerjük Koszovó esetéből. A kérdés tehát az lesz, vajon gyökeresen megváltozik-e Macedónia, tehát egy macedón-albán állammá vá- lik-e, vagy ellenkezőleg, a demográfiai trendeket nem követi a politikai rendszer módosulása. Egyik opció sem lesz mentes feszültségektől és mindkettő képes lesz megingatni Macedónia hosszabb távú stabilitását. Látható, hogy a nemzetközi közösség minden erőfeszítése és Koszovó problémájának dominanciája ellenére a Balkánon léteznek még hosszútávú tényezők, amelyek negatívan befolyásolhatják az egész térség, sőt Európa stabilitását. Ezekre csak úgy válaszolhatunk, ha megtanulunk hosszú távon, stratégiai léptékben gondolkodni. Tadics és Nikolics szerint is elfogadhatatlan Szerbia számára Koszovó függetlenné válása Elnökjelöltek televíziós párbaja MTl-ÖSSZE FOGLALÓ A választási kampányt lezáró televíziós vitában az európai integrációt nevezte prioritásnak Borisz Tadics jelenlegi szerb elnök, míg ellenfele, Tomiszlav Nikolics partnerséget szorgalmazott Moszkvával és Brüsszellel egyaránt. A szerbiai televízió egyes csatornáján közvetített közel másfél órás vitában nyolc témáról, köztük az Európai Unióról és Ko- szovóról fejtette ki nézeteit a két elnökjelölt szerdán este. A Nyugat-barát Tadics annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbia számára nincs más alternatíva, mint az európai út. Úgy vélte, az ország fejlődését csak az szavatolja, ha mielőbb és feltételek nélkül közeledik az Európai Unióhoz. Hozzátette, hogy az európai integrációra irányuló kormányzati politikának három oszlopra kell támaszkodnia, mégpedig Washingtonra, Moszkvára és Brüsszelre. A néhány napja aláírt átfogó orosz-szerb energiaügyi megállapodást méltatva Tadics kijelentette, „Oroszországnak Európa részeként van szüksége Szerbiára, és nem orosz kormányzóságként, amint azt Nikolics úr javasolta valamikor”. „Szerbia soha nem lesz orosz kormányzóság, de európai gyarmat sem” - hangzott Nikolics, a Szerb Radikális Párt alelnöke részéről a replika. A Tadicsot „volt elnök úrnak” szólító Nikolics hangsúlyozta, sokkal keményebb álláspontot kell képviselni az uniós tagságot célzó tárgyalásokon, és szembe kell szállni Brüsszel Koszovó-politikájával. Úgy vélte, hogy Szerbiának egyidejűleg több stratégiai irányvonal mentén kell előmozdítani érdekeit. Ö minimum két ilyet tart kívánatosnak, partnerséget Oroszországgal, illetve az Európai Unióval, ám utóbbi esetében számos akadályt lát. Mindkét politikus egyetértett abban, hogy Koszovó függetlenné válása elfogadhatatlan Szerbia számára. Nem volt vita köztük abban sem, hogy súlyos belső problémákat - szegénység, munkanélküliség, korrupció és gazdasági bűnözés - kell megoldani. Szerbiában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, a kampánycsend csütörtök éjféltől lép életbe. A január 20-i első fordulóból Nikolics került ki győztesen 39,57 százalékkal, Tadics 35,45 százalékkal került a második helyre. A legutolsó közvéleménykutatás szerint fej-fej mellett haladnak a jelöltek, és hajszálon múlik, ki nyeri meg a választást. KOMMENTÁR Drukkoljunk Ficónak! MOLNÁR IVÁN Robert Fico e héten újra kénytelen volt szembesülni a kellemetlen ténnyel, hogy Szlovákia európai uniós tagország. Kormányfőnk még mindig meglepődik, ha az uniós intézményeknek több az információjuk Szlovákiáról, mint amennyit a hivatalos kormánypropaganda sugall. Ez utóbbinakköszönhetően mára alakosság nagy részének eldöntött tény, hogyjövőre euróval fogunk fizetni. Ha erre mégsem kerülne sor, a kormány agymosása miatt ezt a lakosság egy része nemzeti katasztrófaként élné meg. Ám az euró bevezetése korántsem olyan biztos, mint azt a többség gondolja. Az első hidegzuhanyé héten érkezett az Európai Bizottság jelentése formájában, amely szerint Szlovákia nem számíthat százszázalékosan az euró jövő évi bevezetésére. A kifelé modern európai szociáldemokrata kormányt játszó, befelé kemény nemzeti szocialista politikátfolytatóFico-kabinettanács- adói is tudhatták, hogy a kettős játékot az információk szabad áramlására épülő EU-ban nem sokáigjátszhatják. Akormánynakigaza van abban, hogy Szlovákia teljesíti az összes olyan maastrichti feltételt, amelyek nélkül nemlehet bevezetni az EUközös pénzét. Igazuk van abban is, hogy az eurót még nem használó uniós tagországok közül ma Szlovákia a legfelkészültebb arra, hogy bevezethesse a közös pénzt. A szlovák kormány azonbanvalószínűleg félrebeszél, ha azt állítja, hogy az euró bevezetéséhez szükséges összes kritériumot fenn tudja tartani. Ajegybanka legfrissebb elemzésében már a napokban módosította az idei évre várható inflációs előrejelzését. Idén 2,8%-os inflációra számíthatunk, a jelzett 2,3% helyett. Az EB értékelése szerint Szlovákia az euró bevezetése után az inflációs nyomás erősödésével nézhet szembe, vagyis hajövőre bevezetjük az eurót, jelentős áremelésre számíthatunk. Szlovákia számára intő példa lehet Szlovénia^ ahol az euró bevezetése után 6 százalékos volt a drágulás, noha ott az árak már az euró bevezetése előtt elérték az uniós árszint 71 százalékát. Szlovákiában az átlagos árszint az uniósnak alig fele, így a gazdasági elemzők sem képesek felmérni, milyen árugrásra számíthat az ország az euró bevezetése után. Az EB felhívta a szlovák kormány figyelmét arra, hogy ha komolyan gondolja az euró jövő évi bevezetését, szigorúbb fiskális megszorításokat kell hoznia, hiszen az átállás után a dráguló élelmiszer és a kőolaj geijesztette infláció mértékét már nem fogja mérsékelni a korona erősödő árfolyama. Abizottság a gazdasági reformok folytatását sürgeti. Magyarul, olyasmit követel a kormánytól, amit ez csak vért izzadva lesz képes teljesíteni, hiszen a Fico vezette nemzeti szocialista kabinet eddig is elsősorban az előző kormány gazdasági reformjainak lefaragásával és a korábbi kormányhoz képest felelőtlenebb pénzszórásával növelte népszerűségét. Nekünk, egyszerű állampol- gároknakmégis szurkolnunk kellene a Fico-kormánynak, hogyjövőre bevezethesse az eurót, mert ha nem, az eddigieknél is nagyobb mértékű kormányzati pénzszórásra és felelőtlenebb gazdaságpolitikára számíthatunk. Fölösleges a riogatás PETŐCZ KÁLMÁN Két komoly kifogást lehet felróni az ellenzéknek a Lisszaboni Egyez- ményratifikációjaésamédiatörvénykörülfolyó parlamentihuzavona kapcsán. Az egyik, miért nem szentelt az ellenzék több figyelmet a fenntartható demokrácia megerősítésére akkor, amikor kormányon volt. Miért nem fogadott el egy modem médiatörvényt, egy modem közoktatási törvényt, miért nem dolgozta ki és hagyta jóvá a nemzeti kisebbségekjogállásátszabályozótörvényt?Ámásik kifogás arra vonatkozik,miért(megint) az utolsó pillanatbanébredtfel az ellenzék? Nyilvánvaló volt, hogy szavazatai nélkül a Lisszaboni Egyezményt, melynek ratifikálása alkotmányos, háromötödös többséget igényel, nem lehet elfogadni. Az MKPés az SDKÚ azelőtt egyszer sem kifogásolta a ratifikáció értelmetlensiettetését, amelyre ez évvégéig vanidő.(Akormányrészérőlasiettetésmögöttvalószínűleghárom indíték rejlik: Szlovákia „ne maradjon” le Magyarország mögött, amelyjanuár elején ratifikáltaaz egyezményt, a Smerjó képet mutas- sonazEurópaiSzocialistaPártfelé, aparlamentmielőbbrázzonle egyviszonylagegyszerűnektűnő ügyet, amelyről miniszterelnökünk mégegyéveúgynyilatkozott,hogySzlovákiábansenkitsemérdekel.) Ezértakétdologért bírálat illeti az ellenzéket. Azt márnemleheta szemére vetni, hogy veszélyezteti az európai integrációt, Szlovákia polgárainakjövőjét, nemzetközipresztízsét. Azembereketnemkell riogatni. Ilyesfajta veszély nemfenyegetett és nemfenyeget. Szlovákia az EU tagja és ez elsősorban ajelenlegiellenzékérdeme. Séma határellenőrzés visszaállításától, sem más komoly gondtól nem kell tartania a szlovákiai állampolgárnak. A Lisszaboni Egyezmény célja a kibővített EU működőképesebbé és demokratikusabbá tétele. Kritikusai - a KDH is - éppen azt nehezményezik, hogy a működőképesség javítása a belső, intézményi demokrácia rovására mehet. Ám ez sem befolyásolja egyátlagember életét. AzEUnemKGST (avoltkommu- nista államokpolitikaiés gazdasági szervezete,) Brüsszel nem Moszkva. Az egészen azért sem érdemes rágódni, mert a kormány egyetértett a szöveggel, és azt vagy elfogadni, vagy elvetni lehet. Nyugat-Eu- rópában nem értik, mi folyik Szlovákiában. Az SDKÚ és az MKP partnerei nem értik, miért folyamodott a két párt ehhez a lépéshez. Meg kell nekik magyarázni. Az első, nem hivatalos reakciókból nem lehet messzemenő következtetéseketlevonni. Pláne nemolyat, hogy az ellenzékmiatt csorbaesik azországimázson.Vannakakormányko- ah'cióban elegen, akikkitartóan romboljákaz országimázst. A kormánykoalíció politikusainak tudatosítaniuk kell, hogy a demokrácia lényegét nem lehet a (gátlástalan) hatalomgyakorlásra és a többség (önkény)uralmára csupaszítani. Hogy a párbeszéd és a kisebbség tiszteletben tartása a modem politikai kultúra elengedhetetlen tartozékai. Ha ezt legalább részben belátják, akkor az ellenzék időleges bojkottjának egy icike-picike eredménye lehet. És a társadalom is fellélegezhet egy kissé.
