Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-25 / 47. szám, hétfő
8 Téma ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 25. www.ujszo.com Az 1948-as februári események megítélése ma is megosztja a társadalmat - egyesek szerint puccs volt, mások szerint teljesen természetes folyamat Február, te győzedelmes február!- „a helyzet egyre fokozódott”. A nem kommunista pártok miniszterei 20-án lemondtak, a szociáldemokraták ugyanakkor megmaradtak posztjaikon, ám elutasították a kormányalapítást a kommunistákkal. Gottwald felkereste az elnököt, s javasolta, hogy a megüresedett posztokra kommunista minisztereket nevezzen ki - majd hogy követelésének nyomatékot adjon, népgyűlést hívott össze a prágai Óváros-téren. Egy nappal később a gyengélkedő Beneš elnök fogadta a munkások és szakszervezetek képviselőit, akik biztosítékot kértek arra, hogy gottwald követelései teljesítve lesznek. Egyben követelték azt is, hogy engedelmeskedjen a „nép akaratának”. Az utcákon ekkorjelentek meg a munkásosztály első fegyveres egységei, a Népi Milíciák, s létrejöttek a Nemzeti Front Akcióbizottságai, melynek tagjait nem választották, hanem a „megbízható elvtársak” soraiból nevezték ki. Feladatuk „a közélet megtisztítása” volt a „nem kommunista” elemektől, s tevékenységüket később külön jogszabály legalizálta. A fokozódó nyomásnak engedve az elnök egy nappal később már kész volt elfogadni a miniszterek lemondását. A kitalált kommunistaellenes fegyveres puccsra hivatkozva kezdetét vette a CSKP ellenlábasainak letartóztatása, majd sor került a Népi Milícia felfegyverzésére. A kommunista belügyminiszter parancsára Prágában őrizni kezdték a hidakat, a stratégiai fontosságú épületeket, a rádió székházát, s a fővárost megszállták a határvadász csapatok. A moszkvai Pravda ugyanakkor vezércikkben üdvözölte a cseh és szlovák kommunisták törekvéseit. Február 23-án a nemzetbiztonsági szervek már tömegesen csukták le a „reakciós pártok” tagjait, s a házkutatások során annak rendje és módja szerint garmadával kerültek elő a terhelő bizonyítékok. Beneš elnök nyilatkozatban közölte, hogy nem enged a kommunisták nyomásának, ám ennek nem nagy súlya volt. A nemzeti szocialisták támogatására mintegy tízezer főiskolás vonult a Hradzsinba, de a kommunista pártot támogató munkások sztrájkja elnyomta hangjukat. Országszerte mintegy 2,5 millió ember fejezte így ki szolidaritását a CSKP-val. A demokrácia végnapjai Az időközben állig felfegyverzett Népi Milícia egységei február 24-én elfoglalták a nem kommunista pártok székházait, így a szociáldemokraták „önként” csatlakoztak a forradalomhoz. Egy nappal később hatezer milicista és százezres tömeg gyülekezett a prágai Vencel téren, hogy szolidaritását fejezze ki a Gottwald vezette CSKP-val. Délután 16:30-kor Beneš elnök engedett a nyomásnak - elfogadta a nem kommunista miniszterek lemondását, s beleegyezett, hogy helyüket a CSKP tagjai vegyék át. Este díszfelvonulás zajlott Prága központjában, ahol Gottwald bejelentette pártja, ületve a „dolgozó nép” győzelmét. „Mindössze” ötezer főiskolás állt ellen, akik a felfegyverzett müicisták ellenállását leküzdve felvonultak a Hradzsin- hoz. Négy évtizednek és egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1989 novemberében - megdöntve a diktatúra hatalmát - a diákok úgy-ahogy visszaállítsák a rendet a köztársaságban. Hatvan évvel ezelőtt, 1948. februárjának 17. napján a kormányválság bejelentésével vette kezdetét az a folyamat, mely február 25-én tetőzött, meghozva Csehszlovákia Kommunista Pártjának több mint négy évtizedes uralmát. Az esemény a történelembe „győzedelmes februárként” vonult be - megítélése még ma sem egységes. LŐR1NCZ ADRIÁN Ki „győzedelmes februárként”, ki „a dolgozó nép februári győzelmeként”, ki meg egyszerűen csak „kommunista puccsként“ emlegeti a hat évtizede lejátszódott eseményeket - attól függően, a politikai palettának a képzeletbeli felezővonalától balra, avagy jobbra eső részét vallja magáénak. Általánosan elfogadott tény, hogy 1948. február 25-e a demokrácia bukásának a napja, illetve a totalitárius rendszer győzelmének a kezdete. A szovjet hatalmi blokkhoz történt csatlakozás nem csupán a tőlünk keletre jól bevált uralmi módszerek átvételét jelentette, mely egyebek közt a lakosok egy rétegének - a magángazdálkodóknak, iparosoknak, földbiro- kosoknak - a felszámolását hozta magával, hanem a Szovjetunióban ugyancsak „beváló tervgazdálkodás átvételét is, ami gazdasági hanyatlást okozott. A moszkvai illegalitásban élő és dolgozó kommunisták már korábban, a második világháború utolsó éveiben készültek a hatalom átvételére. 1945-öt követően a sztálini titkosszolgálattal együttműködve próbálták megzavarni a Nemzeti Frontba tömörülő politikai pártok tevékenységét, majd miután a felszabadulás utáni első szabad választásokon Csehországban megszerezték a szavazatok negyven százalékát, egyre nagyobb befolyásra tettek szert a rendőrség, és a katonaság kötelékeiben, illetve a szakszervezetekben. 1946. július 2-án Csehszlovákia Kommunista Pártjának elnöke, Klement Gottwald lett a kormányfő. Az 1948 elején beállt kormányválság pedig szinte kínálta az alkalmat, hogy a kommunisták magukhoz ragadják a hatalmat. Megegyezés hiányában... 1948. február 17-én kellett volna a kormánynak megvitatnia az igazságügyi tárcavezető által előterjesztett jelentést, mely a kommunisták és a nemzetbiztonsági szervek összefonódásait tárgyalta, s rámutatott a hatalommal való visszaélésre. Klement Gottwald kormányfő arra hivatkozva, hogy a belügyminiszter nem vesz részt az ülésen, ezt egyszerűen lesöpörte az asztalról. A Csehszlovák Nemzeti-szocialista Párt (Československá strana národné socialistická), a Csehszlovák Néppárt (Českoslovenká strana lidová) valamint a Demokrata Párt (Demokratická strana) miniszterei ekkor lemondásukat helyezték kilátásba, a szociáldemokraták támogatására, illetve Beneš elnök jogköreire támaszkodva. Utóbbi kinevezhette volna az ideiglenes hivatalnokkormányt, illetve előrehozott választásokat írhatott volna ki - ám mindkettőt elutasította. Csökönyösen ragaszkodott ahhoz, hogy az új kormányban valamennyi párt képviseltesse magát. Ugyanezen a napon a CSKP Központi Bizottsága „a reakció elleni éberségre és határozott fellépésre” buzdította a „dolgozó népet”, készültségbe helyezve a nemzetbiztonsági szerveket, a hírszerzést, valamint néhány határ menti katonai ezredet. Az elkövetkező két nap tárgyalások sorozatát hozta - az elnök fogadta a nemzeti szocialisták képviselőit, és szorgalmazta a válságot kiváltó kormányhatározat teljesítését. Minthogy a három nem kommunista párt bojkottálta a kormányüléseket, a szociáldemokraták a konszenzust keresték, ugyanakkor elutasították, hogy a CSKP-val baloldali blokkot hozzanak létre. Beneš ismét elutasította a hivatalnokkormány felállítását, ugyanakkor ígéretet tett, hogy az új kormány elnöke Gottwald lesz. A válság külföldön is aggodalmakat kezdett kiváltani - Valerian Zorin, a Szovjetunió külügyminisztere Prágába érkezett, ugyanakkor Lawrence Steinhard USA-nagykövet is visszatért hivatalába. A helyzet „fokozódott” Az elkövetkező februári napokban - stílszerűen fogalmazva Túl élő, vagy túlélő múlt? (A szerző felvételei és képarchívum Arpád Tamóczy (balról) a kiállítás megnyitóján A félelmetes, letűnt rendszer Az 1948-as események hatvanadik évfordulója alkalmából a Nemzeti Emlékezet Hivatala (Ústav pamäti národa) történészszimpóziumot rendezett. Ennek keretében nyitották meg 2008. február 14-én a pozsonyi Városi Könyvtár Kapucinus utcai galériájában azt a kiállítást, amely a korszaknak állít emléket. A megnyitón részt vett Arpád Tamóczy, az ellenállási mozgalom (Zväz protikomunistického odboja) elnöke is, aki elmondta: „Az volt a félelmetes a letűnt rendszerben, hogy egész egzisztenciáját az ember megtörésére, megalázására építette. Ma ez már történelem, de tudatosítanunk kell, hogy haszonélvezői még itt vannak közöttünk, s azzal a tudattal élnek, hogy nem követtek el jogtalanságot embertársaik rovására. Amikor engem hazaárulás és az imperialista nagyhatalmakkal való összejátszás miatt bíróság elé állítottak és elítéltek, mindössze tizenhárom éves voltam, s egészen 1989-ig ki voltam rekesztve a társadalomból, meg voltam fosztva állampolgári jogaimtól. Hát erről is szólt ez a rendszer. S az a véleményem, hogy még sokáig fog tartani, míg a teljes igazság megjelenik a történelemkönyvekben - hiszen a múlttal nem mindig kellemes szembesülnünk...” Üdvözlik az államosítást Megvédjük, ami a miénk! Vélemények a hatalomátvételről Hatalommal való visszaélés - a kommunisták törvényellenesen cselekedtek, amikor kilátásba helyezve az ellenőrzésük alatt álló fegyveres egységek bevetésének lehetőségét, magukhoz ragadták a hatalmat. Áz elnök a nyomásnak engedve fogadta el a nem kommunista miniszterek lemondását. Az akkori törvények értelmében legális folyamat - a hatalom átvétele nem minősül puccsnak, a kommunisták az érvényben lévő törvények szellemében jártak el. Az államhatalmi struktúrák változatlanok maradtak, a nemzetbiztonsági és fegyveres erők, ü- letve a szakszervezetek saját akaratuknak engedelmeskedtek. Formális aktus - nem történt államcsíny, csupán tetőzött egy folyamat, mely a második világháború idején vette kezdetét, s melyet Moszkvából irányítottak. A mesterségesen kreált kormány- válság csupán ürügy volt, mely meggyorsította a folyamatot, a kommunisták e nélkül is átvették volna a hatalmat.
