Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-30 / 25. szám, szerda
24 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 30. www.ujszo.com Holbay László szülővárosában, Érsekújvárott A Magyar Kultúra Napja alkalmából díjakat osztott ki az ipolyvarbói székhelyű Palóc Társaság Nyolcvanöt év telt el kíméletlen őszinteségben ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. Az irodalom - karnyújtásra 2008 kulturális rendezvény első idei estjének Holbay László érsekújvári születésű költő, író volt a vendége. Miskolc és Budapest után a Csemadok érsekújvári székházában mutatták be január 21-én a szerző 112 Vers című kötetét. A város szülöttét Kecskés Ildikó, az Anton Bernolák Könyvtár munkatársa, az est szervezője köszöntötte, aki az életrajzi adatok felsorolásakor keserűen csak annyit jegyzett meg: a lelkiismeretes nyelvtanár sosem az elismerésért dolgozott, alkotott; de azt soha nem is kapta meg. Holbay László verseit Gálán Géza színművész és a Csemadok-alapszervezet mellett működő Verszuhatag Irodalmi Kör tagjai tolmácsolták a közönségnek. Az est forgatókönyvét műiden bizonnyal maga a szerző írta, mivel egy-egy szép költeményét kedvelt komolyzenei darabokkal tette érzékletesebbé. Holbay László 1923-ban született Érsekújvárott, és ugyanazt az iskolát látogatta, ahol egykor Kassák Lajos is tanulta a betűvetést. A diákjaival szemben mindenkor következetes nyelvtanárnak a hallgatás harmincöt éve után tíz év leforgása alatt tíz kötete jelent meg. „Arccal a közönség, a nagyérdemű felé fordulok. Még a tantermek falai közt járva rájöttem arra, hogyan kell közel engednem a verset a diákokhoz... És ha mindehhez még zene is párosul, nincs szükség több magyarázatra. A mai napig keményen dolgozom azon, hogy a tíz kötetem nyomdaköltségét kifizessem” - állt az egész életére jellemző őszinteséggel és nyíltsággal az érsekújvári közönség elé Holbay László. Egyik legismertebb, a deportálásról szóló, külföldre csempészett verse alá jó barátja, Holbay - egy magyarországi orvos - nevét írta alá, a vers San Franciscóban jelent meg a nyolcvanas évek elején. Később a költő megtartotta ezt az alkotói nevet. Első verse ötvenhat novemberében jelent meg nyomtatásban, és a költő fél évvel később az önkéntes hallgatást választotta. Három évtizeden keresztül hallgat, a bársonyos forradalom Kaliforniában éri, majd ismét írni kezd. Életének hetvenedik éve táján csodálatos szerelmes versek kerülnek ki a tolla alól, az érsekújvári olvasók kedvenc versei 1999-ben jelentek meg Margaréta címmel. Holbay László első verseskötete 1997-ben Elhallgatott énekek címmel látott napvilágot. „Kétféle magány létezik. Az egyik, amikor a magányos ember beleolvad a természetbe. A másikra az a fajta reménytelenség a jellemző, amely önmagát pusztítja el” - tolmácsolta versei különös hangulatvilágát a szerző. Holbay László Chopin édes-bús dallamával köszönt el a közönségétől: Valse del’adieu.... A Marianum kollégiuma Szent Imre nevét viseli majd Bíznak az összefogásban, mint nyolcvan évvel ezelőtt V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. A városban működik Szlovákia egyetlen katolikus alapítású négyéves magyar tanítási nyelvű gimnáziuma, így érthető, hogy távolabbi vidékekről - a Csallóköztől egészen a Bodrogközig - is érdeklődés mutatkozik az intézmény iránt. Ebből pedig logikusan következik, hogy kollégiumi elhelyezést igénylő diákok is szép számmal látogatják az intézményt. „Már a gimnázium megalapításakor megfogalmazódott a gondolat, hogy idővel saját kollégiuma legyen az iskolának - árulta el Madarász Róbert igazgató. - Jelenleg ugyanis a város más, állami középiskoláinak kollégiumaiban tudjuk csak elhelyezni diákjainkat, amelyek szellemisége eltér az általunk megfogalmazott igényektől. Három évvel ezelőtt tehát nagy fába vágtuk a fejszénket és az iskola mellett álló, egykor gazdasági épületként, tanítólakásként, majd óvodaként funkcionáló, ám időközben igen leromlott állapotba került ingatlant elkezdtük felújítani és kibővíteni. Az elképzelések szerint egy 30 férőhelyes kollégium kap majd itt helyet, klubhelyiséggel, konyhával kiegészítve.” Megtudtuk azt is, hogy a diákok felügyeletére, a nevelői feladatok elvégzésére valamelyik szerzetesrendet kéri majd fel az iskola; ez irányban már folynak is a tárgyalások. Magát az átalakítás alatt álló épületet a helyi plébánia bocsátotta az iskola rendelkezésére, ám a szükséges beruházásra, amely értéke eléri a hétmillió koronát, sem a szlovák katolikus egyháztól, sem az államtól nem kaptak egy fillért sem. Az, hogy napjainkra mégis tető alá került az épület és már főijük a nyílászárók behelyezése, egyrészt az iskola által benyújtott sikeres pályázatoknak, másrészt a jótékony adományozóknak köszönhető. Eddigi támogatóik között találjuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, valamint a CEF - Közép Európai Alapítványt, és számtalan magánszemélyt is. Úgy tűnik azonban, hogy az iskola ilyen irányú lehetőségei kimerülőben vannak. Éppen ezért lapunk segítségével is meg szeretnék szólítani a szélesebb nyilvánosságot, hogy aki teheti, segítse e nemes cél megvalósítását. „Annak idején, 1929-ben közadakozásból épült fel a Marianum iskola, és csakúgy, mint akkor, most is széles körű összefogásra, együttműködésre van szükség, hogy álmunk valóra váljon - mutatott rá az igazgató. - A kollégium nemcsak egyszerű szálláshelyet nyújtana a messziről érkező diákjainknak: nem titkolt célunk az is, hogy a szórványvidékeken élő magyar gyermekek részére nemzetiségüket megőrző szellemi műhelyt biztosítsunk.” A Marianum megalapításának 80. évfordulója jó alkalom lenne az új kollégium felavatására, a munkálatok befejezéséhez azonban még néhány millió koronára szükség lenne. A számlaszám, ahová adományaikat várják: UniCredit Bank Slovakia, 6609217004/1111. S hogy miért éppen Szent Imre nevét viseli majd a kollégium? „Ennek két oka is van - válaszolta Madarász Róbert igazgató. - Egyrészt Szent Imre herceg a magyar ifjúságvédőszentje, másrészt a tavalyi Szent Erzsébet- mellett Szent Imre-év is volt - a herceg születésének 1000. évfordulója tiszteletére. Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke - aki tavaly rendhagyó történelemórát tartott gimnáziumunkban - a kol- légiumavatóra egy Szent Imre- szobrot ajánlott fel. Reméljük, nincs már messze az idő, amikor élhetünk felajánlásával.” Szülőföld - diákszemmel Kún Emese, a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola diákja (Undesser Tímea felvétele) Somorja. A helyi Corvin Mátyás Alapiskola kilencedikes diáklánya, Kún Emese nyerte az ipolyvarbói székhelyű Palóc Társaság Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdeti pályázatának második díját. 1989 óta január 22-e a kulturális rendezvények napja annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz írását. B. JÓZAN MÓNIKA A szülőföld iránti hűség megerősítését, a magyarságtudat elmélyítését és a magyar fiatalok anyanyelvi képességeinek fejlesztését célzó pályázat győzteseit Budapesten fogadták a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Kún Emese könyvjutalommal és oklevéllel tért haza. A Somorjáról és Csallóközről írt tanulmányának értékelésében kiemelték, hogy gondolatmenetét egy történetbe ágyazta, és valóban gyerekszemmel ábrázolta szülőföldjét. Emese elmesélte, hogyan született a történet, amely második díjat hozott neki. „Amikor megkaptam a biciklimet, a Dunához hajtottam vele. Ott kaptam ihletet a szép táj láttán” - mondta a kilencedikes lány, aki egyébként múlt szombaton felvételizett a győri Révai Gimnáziumba. Bár a szülőföldjéhez kötődik, tanulmányait mégis Magyarországon szeretné folytami, ha úgy hozná a sors, akár le is telepedne ott. „De ez még messze van! Ha otthon találnék olyan főiskolát és munkát, ami tetszik, akkor visszajönnék” - töprengett tovább az írói vénával és kiváló rajztehetséggel bíró lány. Tanárnője, Kosa Krisztina elmondta, a fogadással egybekötött budapesti eseményen neves egyetemi tanárok és szaklapok főszerkesztői voltak jelen. „Láthatóan felfigyeltek a tehetségekre, Emesének külön is gratuláltak, és a további írásra ösztönözték őt” - mondta büszkén a magyar-történelem szakos tanárnő, akit Emese tulajdonképpen meglepett a tanulmánnyal, ugyanis minden előzetes egyeztetés nélkül választotta a témát, és írta meg a kétoldalas esszét. A Palóc Társasághoz 179 pályamű érkezett szlovákiai és szerbiai magyar diákoktól. A díjátadó ünnepségen több első és második díjat is kiosztottak. RÉSZLET KUN EMESE DOLGOZATÁBÓL „2007. október 23-án 15 éves lettem. Már előtte egy nappal megkaptam a szüleimtől a várva várt új biciklimet. Másnap, miután hazaértem az iskolából, eszembe jutott a garázsban pihenő bicaj. Aznap nyirkos, borongós idő volt, de nem bántam, örültem, hogy legalább már nem esik. Melegen felöltöztem, és felpattantam a járgányra. Első utam a Duna partjára vezetett vele. (...) A másik parton már Magyarország, a hátam mögött a Csallóköz húzódott. Eszembe jutott, hogy kiskorunkban a nagy- szüleimmel és az unokatestvéremmel jöttünk ki ide hétvégéken, ebéd után, kavicsokat gyűjtögettünk, és megtömtük veíe a zsebünket. A nagyapám kacsázni tanított, ami azóta sem megy olyan jól, de ő mutatta meg először. Emlékeztem arra is, amit egy kedves ismerősöm mondott egyszer, amikor itt ücsörögtünk egy késő délutánon. Azt mondta, hogy ha egyikünk a másik parton állna, akkor is el tudnánk beszélgetni. Van ebben igazság, sok értelemben is. Ő arra gondolt, hogy hallanánk egymás hangját akkor is, ha ő ott, én pedig itt állnék. Később tovább fűztem a gondolatot. Csallóköz ma már Szlovákia területén van, a Duna másik oldala pedig Magyarország, de mi még azért megmaradtunk magyarnak, a mi ajkunk is arra az ízes, ősi beszédre áll, egy másik nyelven kimondott szóban is. A Duna hát nem lehet választóvonal, hanem egy véna, ami egyenesen a szívbe vezet. Európa szívébe. Ahogy tovább bicikliztem a töltésen, messzebbről láttam Somorját, a szülővárosomat. Kiemelkedik a víztorony, ami alatt ott bújik az érték, a világszerte irigyelt, kristálytiszta, mélyből törő gyógyvízforrás. Az iskolában mostanság hívták fel a figyelmünket ennek megóvására. Somorja környékén ma már mesterséges a táj, eltűntek a kis erdők, ligetek, a csodás élővilág, amit én már csak a nagymamám elbeszéléseiből ismerhetek. Nem védjük hát kellőképpen a kincset, amit Isten a kezünkbe adott. Mégis mindig ott lesz a szívemben a Kárpát-medence eme kis szeglete. Ahogy előrenézek, a ködben a bacsfai templom tornya rajzolódik ki. Szent hely ez, zarándokhely. Toronyiránt mentem hát, ahogy a mesében is, hisz mindig ez a jó irány. Hogy kis túrámat ne hosszabbítsam a zord időben, lekanyarodtam a folyó mellől. A körtvélyesi út környékén átvergődtem egy sárosabb földúton. Szintén nagymamám visszaemlékezéseiből tudtam meg, hogy itt régen egy falu állt, Körtvélyes, amely csakúgy, mint a természeti szépségek, teljesen eltűnt a föld színéről. Tejfalu felé vettem az irányt. Ez a település ma már Somoija része, de egykor még nem kötötte össze ezeket a sok új utca. A mi utcánk legvégére érve gyerekkoromban már a határban voltunk, most egy új negyed, sok ház, utca húzódik itt. Felidéződik bennem nagymamám írása egy helyi lapban, amit épp aznap olvastam el, Skriba Pálról, a tehetséges festőről és tanárról, aki Tejfalu szülötte. Sajnos csak nagyon kicsi koromig ismerhettem őt, munkássága viszont az egész házunkban visszatükröződik.” Huszonötödik születésnapját ünnepelte a párkányi Kisbojtár néptáncegyüttes Negyedszázad a minőségi kultúra jegyében ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Párkány. Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte január 11- én a hazai gyermeknéptánc-moz- galom egyik legkiemelkedőbb csoportja, a Kisbojtár gyermek- néptánc-együttes. A születésnapi jubileumot gálaműsor keretében, zsúfolásig telt nézőtér előtt ünnepelték meg a helyi művelődési házban. Az ünnepi műsorban a pi- liscsévi Ružička gyermektánccso- port és a kéméndi Gyöngyösbokréta is fellépett, a Kisbojtár pedig az egyik emlékezetes koreográfiáját, a Gömöri táncokat is bemutatta. Az ünnepi esten Koncz Gergő és barátai muzsikáltak, az Ifjú Szivek tagjai. A Hégli Marianna vezette Kisbojtár 25 év alatt összesen 796- szor lépett közönség elé, s mintegy 450 gyermek szerepelt (táncosok és zenészek), akiknek zöme a mai napig is ápolja a népi hagyományokat. Az együttes kezdettől figyelmet szentelt a minőségi táncoktatásnak és a tehetséggondozásnak, tagjaiból többen neves táncosok lettek, például Hégli Dusán, az Ifjú Szivek művészeti vezetője, Ma- docsai Imre és Bitter Péter, az Ifjú Szivek táncosai. Hégliné Bertók Marianna, a csoport vezetője elmondta, a Kisbojtár először 1983 tavaszán nevezett be a zselízi Országos Nép- művészeti Fesztiválra, s ott rögtön megosztott harmadik díjat kapott. Azóta is a szlovákiai magyar néptáncegyüttesek legjobbjai közt tartják számon, rengeteg hazai és nemzetközi fellépésük volt- Prágától Východnáig, Budapesttől Castellaranóig, Dániától Törökbecséig. A Kisbojtár megkapta Párkány Por Űrbe díját is. Megalakulása óta négy nemzedék nőtt fel az együttesben, és húsz éven keresztül saját zenekar, a Tücsök muzsikált a csoportnak. Az ünnepi esten a szülők nevében Tóth Ágnes, a város nevében pedig Szép Rudolf alpolgármester köszöntötte a Kisbojtárt, további sikereket, minél több színvonalas szereplést kívánva az együttesnek. Ján Oravec polgármester pedig külföldről, sms-ben gratulált a csoportnak. Felvételünkön a gálaest egyik pillanata, (buch) A Kisbojtár a születésnapi gálaesten (A szerző felvétele)