Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-15 / 237. szám, hétfő

20 Panoráma - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 15. www.ujszo.com Az áldozatok közül csak kilencet tudtak azonosítani Gázrobbanás, tucatnyi halottal Október 15 EGY GONDOLAT „Ha a szemek beszélnek, szavaknak többé hasznát ott nem veszi senki.” Valluvar NÉVNAP Teréz Görög eredetű jelentése forró. MAI ÉVFORDULÓINK 90 éve született Fábri Zoltán filmrendező. A Körhinta, a Hannibal tanár úr, a Húsz óra című filmje a magyar film tör­ténetének klasszikus remek­műve. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Fazekas László labda­rúgó. Rudolf Péter (1959) színész, a Szerencsés Dániel és az Üvegtigris című filmek fősze­replője. Dnyipropetrovszk. A hivatalos közlések szerint 10, nem hi­vatalos források szerint tizenhárom halálos áldoza­tot követelt a szombati dnyipropetrovszki gázrob­banás. MTl-BESZÁMOLÓ A detonáció egy sűrűn lakott lakótelepen következett be. Az ál­dozatok közül vasárnap délutánig kilencet tudtak azonosítani. Az azonosítás során kiderült, hogy az elhunytak közül három - két fia­talember és egy fiatal lány - nem a ház lakója volt. Azok a lakók, akiknek a lakása épségben ma­radt, vasárnap rendőrök kíséreté­ben odamehettek és összecsoma­golhatták a legszükségesebb hol­mikat. A robbanást a Dnyiprogaz váro­si szolgáltató szerint a házban lé­vő gázelosztó meghibásodása okozta. E mögött a jelenlegi felté­telezések több ok is állhat: nem kizárt, hogy az alkatrész eleve se­lejtes volt, esetleg illetéktelen sze­mélyek nyúltak hozzá, de az em­beri tényező sem zárható még ki - közölte Igor Ivankov, a Dnyipro­gaz igazgatója vasárnap. Vizsgálják azt is, hogy a ház la­kói miért nem tudták telefonon el­érni a gázmüveknek a gázszivár­gások bejelentésére szolgáló 04-es telefonszámát, amelynél szomba­ton tapasztalt diszpécser volt az ügyeletes. Az ületékes hatóságok lefoglalták annak a számítógép­nek a merevlemezét, amely rögzít minden beérkező hívást. Tegnapra a városban a robba­nás miatt 5520 lakás maradt gáz nélkül, mert a szolgáltató 600 szakembere vizsgálta a balesetet okozóhoz hasonló gázelosztókat, s ezekben a lakásokban csak hét­főn indul meg újra a szolgáltatás - mondta az igazgató. Hozzátette azt is, hogy bár a há­lózat igen rossz állapotban van, a szolgáltató önállóan nem végez­het javításokat és nem is fektethet új vezetékeket: ez a tulajdonos - az állami tulajdont kezelő alap - joga és feladata. Petróleum fürdőbe járnak az azer­bajdzsánt Naftalan város lakói. A volt Szovjetunióban kedvelt gyógyszer volt a petróleum, koc­kacukorra csepegtetve is fo­gyasztották. (Reuters-felvétel) Tragédia Thaiföldön Nyolc halott a barlangban Bangkok. Legalább hat német turista - közöttük egy tízéves kis­fiú - és két thaiföldi idegenveze­tőjük lelte halálát egy barlang­ban. A tragédia szombaton a Khao Szók nemzeti parkban ta­lálható, ötszáz méter mély Nam Talu barlangban történt. Amikor a turisták leereszkedtek a mély­be, hirtelen jött eső és áradás kö­vetkeztében víz árasztotta el a vízesés melletti barlangot. A thaiföldi rendőrség eddig csak nyolc holttestet talált a bar­langban. Egy ember után még kutatnak. A helyszínen angol és thai nyelven szóló táblák figyelmez­tették a turistákat, hogy ez idő tájt ne ereszkedjenek le a bar­langba, ennek ellenére sokan fi­gyelmen kívül hagyják a figyel­meztetést. (MTI) Azonos nemű pároknak Virágoznak a melegszállók Barcelona. Öt új hotel építé­sét tervezi a következő öt évben a homoszexuális vendégkörre szakosodott Axel Hotels spanyol szállodalánc, amely a barcelonai után a héten már második szállo­dáját nyitja meg az argentin fő­városban, Buenos Airesben. A vállalkozás 50 millió eurót költ az öt új ötcsillagos szálloda építésére. A következő melegho­tel egy európai fővárosban nyílik a jövő évben, de a tulajdonosok egyelőre nem árulták el, melyik­ben. A leendő melegszállodák egyike az Egyesült Államokban létesülhet, egy másik pedig talán Madridban nyílik. Az október 16-án átadandó Buenos Aires-i melegszálloda te­raszán egyebek közt üvegaljzatú úszómedencét élvezhetnek a vendégek. (MTI) 0RV0SMETE0R0L0GIA Az időjárás hatása kedvező lesz, csökkennek a fantom­fájdalmak és a reumatikus eredetű panaszok. Ma meg­nő a koncentráló-képssségünk is. Egyedül a szív- és ér­rendszeri panaszokkal küszködök óvják magukat a fo­kozott fizikai munkától, kerüljék a stresszhelyzeteket. Ponuka tovaru plotí od 15.10. do 17.10. 2007 alebo do vypredania zásob. Chyby v tiad vyhradené. Ceny só bez dekoráde. Firma Lidi si vyhradzuje právo zmien v balení a Variante ponúkaného tovaru. MM­BP-7-10597 szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com e-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421) Főszerkesztő-helyettesek: Czajlik Katalin (02/59233449), Sidó H. Zoltán (02/59233425) Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440) Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Grendel Ágota - Vélemény (02/59233442) Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Kocur László - fókusz (02/59233443) Mislay Edit - kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella - panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly - sport (02/59233431), Klein Melinda - régió (02/59233426), Korpás Árpád - regionális mellékletek (02/59233436). A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,81101 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.:’037/6551155, Lubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233278, lapterjesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: reklama@ujszo.com . Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesí­tőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská posta, a. s. Úéelové stredisko preplatitelskych sluzieb dacé, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ó jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. arcún* A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom