Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-13 / 236. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 13. Régió 5 A Human International polgári társulás öt éve segíti egészségügyi és szociális intézmények munkáját Osztrák segélyszállítmány a lévai kórháznak Léva. Az ausztriai Attnang- Puccheim városkából érkezett a napokban egy teher- autóbnyi segélyszállítmány a nonprofit szervezetként működő járási kórházba. ÚJ SZÓ-HÍR A bútorok és felszerelések a város öregotthonából származnak, mely mellett egy kórház is működik. Az ipolyfödémesi székhelyű Human International nemzetközi segélyszervezet közvetítésével került az intézménybe 28 ágy, 50 éjjeliszekrény, valamint takarók és ágyneműk. Az állítható magasságú, különböző pozíciókba dönthető ágyak használtak bár, de nagyon jó állapotban vannak. Molnár László, a Human International elnöke elmondta, Ausztriában azért selejtezték ki őket, mert nem elektromos vezérlésűek, hanem „csak” mechanikusak. A lévai kórházban ilyen típusú ágy eddig nem volt, információink szerint újonnan darabja hozzávetőleg 90 ezer koronába kerül. Az ágyakat elosztják a kórház különböző osztályai között, és ha beválnak, még ebben a hónapban újabb szállítmány várható. Molnár megjegyezte, a polgári társulás öt éves működése alatt most először került Lévára szállítmány. A környéken már szinte alig van kórház, öreg- és gyermekotthon, melyet ne támogatott volna a szervezet. Az ipolysági, nagykürtösi, komáromi, dunaszerdahelyi, nyitrai, zselízi kórház is részesült már a segélyszállítmányokból, s nemcsak kisebb tételeket, tartós élelmiszert, hanem akár milliós értékű berendezésekhez, bútorokhoz is sikerült már az egyes intézményeknek hozzájutniuk. 2007-ben negyven intézményt ajándékozott meg a Human International - hajléktalanszállókat, árvaházakat, krízisközpontokat, iskolákat és óvodákat, de sokgyermekes családokat is. Az ipolyfödémesi polgári társulás főként osztrák társszervezetekkel működik együtt, például az ÓRA Intemationallal, a HIFA Ausztriával, a Hilfe für Osteu- ropával, vagy a HIFA Hungáriával. (fm) Ami Ausztriában már korszerűtlen, annak egy szlovákiai kórház még nagy hasznát veszi (Képarchívum) Az idei tanévtől már színjátszó kör is működik az ipariban; a nyílt napok jövő csütörtökön kezdődnek Érdeklődik a munkapiac a végzősök iránt V. KRASZNICAMELITTA Komárom. Október 18. és 20. közt, azaz jövő csütörtöktől szombatig nyílt napokat tartanak a Komáromi Ipari Középiskolában. A szombati időpontot elsősorban azon szülők számára iktatták be a programba, akik munkahelyi elfoglaltságuk miatt hétköznap nem tudnák elkísérni gyereküket, vagy távolabbról érkeznek. Amint azt Vetter János igazgatótól megtudtuk, a jövő tanévben 7 első osztályt szeremének indítani, 5 magyar és két szlovák tanítási nyelvűt. A magyar tannyelvűek közül 1-1 gépészet, műszaki-informatika és műszaki líceum, valamint két elektrotechnika szakirányú osztállyal számolnak. A gépészet és az elektrotechnika szakot szinte kizárólag fiúk látogatják, a másik két irányzat esetében közel fele-fele arányban vannak a lányok és a fiúk. Az utóbbi években fokozatosan csökkent az érdeklődés a gépészeti szak iránt. Ez azért is furcsa, mert a munkaerőpiac egyre inkább igényli a számítógép-vezérlésű CNC marógépeket kezelni tudó szakembereket - és ezt a képesítést éppen a gépészeti szakon szerezhetik meg a diákok. „Érettségi tájékán több vállalat képviselője felkeres bennünket, és érdeklődnek a CNC-technikát ismerő végzőseink iránt - árulta el az igazgató. - Bevallom, nem tudjuk teljes mértékben kielégíteni az igényeket, mert végzőseink több mint 60 százaléka egyetemen folytatja tanulmányait.”’ Az idei tanévtől bővítették a szabadidős tevékenységek körét, mégpedig színjátszó csoport létrehozásával. „Bár iskolánk műszaki beállítottságú iskola, nem szeretnénk szakbarbárokat nevelni. Ezért is örülök, hogy idén Kiss Péntek József rendezőnek köszönhetően sikerült összehozni a színjátszó kört” - mondta az igazgató. A véltetlen úgy hozta, hogy éppen a közeljövőben készül el az iskola aulája, amelyet egy használaton kívüli műhelyből alakítottak ki. A 150 fő befogadására alkalmas teremben színpad is épül, tehát a színjátszó csoport méltó helyen mutathatja majd be első előadását. A mintegy félmillió koronát igénylő beruházást részben a fenntartó Nyitra megyei önkormányzat jóvoltából, részben az iskola saját vállalkozási tevékenységéből befolyt nyereségből, illetve az iskola mellett működő alapítvány támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítani. Érdekességként számolt be Vetter János arról az elektronikus faliújságról, amely szeptembertől látható az iskola folyosóján. A tervezett rendezvényekre szóló meghívók mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak az egyes osztályok, felkerülnek a faliújságra a különböző versenyekről szóló képes beszámolók, és a diákok hirdetései is. 19 magyar és 9 szlovák osztály A Komáromi Ipari Középiskolát jelenleg 705 diák látogatja, a 28 osztályból 19 magyar és 9 szlovák oktatási nyelvű. Az iskolában négy szakon folyik az oktatás: gépészet, műszaki-informatika, műszaki líceum, valamint elektrotechnika szakot. A magyar osztályokat szinte az egész volt nyugat-szlovákiai kerületből látogatják diákok, a távolabbról érkezőknek kollégiumi szállást tudnak biztosítani. Kollégistáik száma meghaladja a kétszázat, (vkm) Gyűjtést szerveztek a lelki egészség világnapján Védett műhelyeket létesítenének Véradókat, sportolókat és szerzőket tüntettek ki Nagymegyer jó hírét öregbítették ÚJ SZÓ-HÍR Érsekújvár. Az ország más városaihoz hasonlóan Érsekújvárott is adományokat gyűjtöttek szerdától péntekig a Lelki Egészségért Liga önkéntesei. A mentális egészség világnapja alkalmából szervezett munkába bekapcsolódtak az érsekújvári egészségügyi középiskola diákjai is. A járókelők még nem fáradtak bele az adakozásba, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az érsekújváriak többsége nem utasította el a diákok kérését, sőt afelől is sokan érdeklődtek, mire fordítja a liga a támogatók adományait. A főtéri bevásárlóközpont előtt adakozók megtudhatták, hogy a pozsonyi Auparkban konzultációs központ nyílt, ahol pszichológusok adnak tanácsokat a rászorulóknak. Ahhoz azonban, hogy a betegnek a pszichológus ingyenes szolgáltatást nyújhasson az ország bármelyik városában, további adományokra van szükség. A mentális egészség vüágnap- járól négy éve emlékezik meg a polgári társulás október 10-én. A világnapot a Mentális Egészség -Világszövetsége kezdeményezte, azóta világszerte számos szervezet csatlakozott hozzá. Az adománygyűjtéssel nem csak pénzt szereznek az önkéntesek. A liga célja a figyelemfelkeltés, és az, hogy az egészséges embereknek ne legyenek előítéleteik a lelki problémákkal küszkö- dőkkel szemben, (száz) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagymegyer. Véradókat, sportolókat és szerzőket jutalmazott az önkormányzat, a kitüntetettek elismerő oklevelet és ajándékot kaptak. Néveri Sándor, Nagymegyer statutáris képviselője ünnepi beszédében J. F. Kennedy híres mondásával élve azt mondta: ne azt kérdezd, mit tehet érted a város, azt kérdezd, mit tehetsz te a városért... Mint mondta, az önkormányzatnak feladata és kötelessége, hogy a példamutató teljesítményeket észrevegye, díjazza és a szélesebb közönség előtt is kiemelje. Cseh László, Erős Ildikó, Iván Imre, Keszán Zoltán, Matlák Mihály, Vörös János és Varga Júlia rendszeres véradóként vehetett át elismerő oklevelet, mindannyian tulajdonosai az ezüst vagy arany fokozatú Jánsky-em- lékéremnek. A sport terén a súlyemelő szakosztály képviselőit díjazta a város. A szenior versenyzők közül Patasi Oszkár, Bugár László ésMezeiTibor nemzetközi viszonylatban is jegyzett teljesítményét értékelték, a juniorok közül pedig az úgyszintén jeles nemzetközi eredményeket elért Simonies Eriket és Jávorka Bélát jutalmazták. Emléklapot kapott a szakosztály két edzője, Buzgó Lajos és Egrecky Rudolf is. A közelmúltban jelent meg Be- lucz János gyümölcstermesztésről szóló könyve, valamint Varga Frigyes nyugalmazott pedagógus fizikai „kisokosa” - Nagymegyer ön- kormányzata ezt a két munkát is elismerésben részesítette. (as) AJÁNLÓ Október 12-14. (péntektől vasárnapig) Érsekújvár - 12.00: egzotikus madarak és kisebb haszonállatok kiállítása a Novocent- rum területén. A Szlovákiai Állattenyésztők Szövetségének helyi szervezete először rendez önálló területi kiállítást, amelyet szombaton 8-tól 18 óráig, pénteken pedig 8-tól 14 óráig tekinthetnek meg az érdeklődők. (száz) Október 13. (szombat) Somotja - 15.00: a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete megalapításának 70. évfordulójára emlékeznek a művelődési központban, (jóm) Ógyalla-15.00: III. Bacchus-ünnepség a Konkoly téren. 15.00: Ostrozánsky GeEért kiállításának megnyitója a Feszty Galériában; 15.30: a helyi alapiskolák diákjainak és a szabadidőközpont műsora; 16.30: a nyugdíjasotthon énekkarának fellépése; 17.30: az Ógyallai Szent Orbán Borlovagrend felvonulása - az újbor megáldása; 18.00: az Industria Duó koncertje; 19.00: a Senzus együttes koncertje. A nap folyamán lacikonyha, borkóstolás, kirakodóvásár, kisvonat és sokmás meglepetés, (vkm) Dobfenek - 13.00: töklám- pásfesztivál a helyi kultúrház- ban. A lámpások értékelése után kultúrműsor, illetve az egykori alapiskola udvarán sportverseny kezdődik gyerekeknek. (fo) Október 14. (vasárnap) Érsekújvár - 17.00: Szomorú ősz 1956 - címmel emlékestet tart a Csemadok érsekújvári alapszervezete a székház nagytermében. Ünnepi verses összeállítással fellép a Verszuhatag Irodalmi Kör, közreműködik Pekarik Katica előadó. Ünnepi beszédet mond Horváth Miklós, a budapesti Terror Háza hadtörténésze, egyetemi tanár. A rendezvényen megtartják az 1956-os események kapcsán meghirdetett történelmi versenypályázat eredményhirdetését. (száz) A Simon-Júdára Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból is érkeznek vendégek (A szerző illusztrációs felvétele) Tegnap még volt szabad hely Zajlik a Simon-Júda vásár ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Párkány. Bár a 461. Simon- Jú- da vásárt hivatalosan csak tegnap délelőtt tizenegy órakor nyitották meg, a legtöbb standnál már csütörtökön kora délutántól lehetett vásárolni, a lacikonyhák is teljes gőzzel működtek. A vásár másfél- kilométer hosszan húzódó területén több mint háromszáz árus kínálja a portékáját vasárnap délután kettőig, ám a városközpontot a forgalom előtt csak szerdán reggel nyitjákmeg újra. MintaztSipos István osztályvezető, a vásár főszervezője elmondta: a tisztiorvosi felügyelet már csütörtökön ellenőrzést tartott a helyszínen. Azt kifogásolták, hogy a lacikonyhások szigorúan csak sátorban főzhetnek és süthetnek, szabad ég alatt nem. Tegnap reggel mintegy 250 méter hosszú terület volt még szabad, s mintegy 70 kézművest is vártak, a tavalyihoz képest háromszor annyian, 150-en jelentkeztek be. Az ég is kegyes a vásározókhoz - gyönyörű, napfényes őszi időben zajlott eddig a Simon-Júda. Kiadónk is képviselteti magát a rendezvényen, ma az Új Szó és a Vasárnap sátrát is megtalálják majd a forgatagban, (buch) Tizenkét bérlakást adott át a Nádszegi önkormányzat fiatal helybéli lakosoknak. Az Építésügyi Minisztérium lakásépítési programjának köszönhetően a faluban már 43 lakás épült fel. A régi iskolakertben álló újonnan átadott ház szomszédságában újabb tizenkä lakást építenek, amelyeket tavasszal adnak majd át - tiidtuk meg a község polgármesterétől, Juhos Terenctől. A lakásprogram célja, hogy a fiatalokat arra ösztönözze, ne hagyják el szülőfalujukat. (Szabó Richárd felvétele)