Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-04 / 179. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2007. AUGUSZTUS 4. Vélemény és háttér 7- Sajnálom, miniszter úri Nálunk nem lehet felárért kényelmesebb elhelyezést igényelni! (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E • Tuti bukás TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Új helyzet állhat elő az erdélyi magyar politikában: a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) bejelentette, sikerült összegyűjtenie a szükséges 25 ezer aláírást, és szeptemberben a bukaresti törvényszéken bejegyzik a Magyar Polgári Pártot (MPP). Az aláírásokat két éve gyűjtik. Szász közölte: abban reménykednek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem akadályozza meg a párt bejegyzését, ahogyan azt 2004-ben tette. Szász közlése túlmutat azonban a hír névleges értékén. Erre ugyanis mindössze néhány nappal azt követően került sor, hogy Kolozsváron Markó Béla és Tőkés László tárgyalóasztalhoz ült az erdélyi magyar összefogásról beszélgetni. A püspök azt állította, hogy a „polgári oldalon” felsorakozott hat szervezetet képviseli (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács - EMNT, Székely Nemzeti Tanács - SZNT, Magyar Polgári Szövetség - MPSZ, Magyar Polgári Egyesület - MPE, Magyar Ifjúsági Tanács - MIT, Erdélyi Magyar Ifjak - EMI), de az általa írásban benyújtott - a tárgyalási feltételeket tartalmazó - dokumentumot csak az EMNT és az SZNT írta alá. Az RMDSZ is feltételeket támasztott, és szintén erről szóló dokumentumot nyújtott át a püspöknek. Mindkét fél a tulajdonrestitúció fel- gyorsítását, a választási törvény módosítását, az anyanyelvi oktatás kiszélesítését és reformját, az önálló magyar állami egyetemet, a szülőföldön maradás támogatását tekinti elsődleges fontosságúnak. De eltérnek a vélemények a kisebbségi törvény, és tágabb értelemben az autonómia megvalósítása tekintetében. Az RMDSZ például a jelenlegi kisebbségi törvény támogatását kéri, a polgári oldal a tervezet módosítását szeretné. Tőkésék továbbá belső választásokat, „a pártsajtó visszaszorítását”, illetve az egyházi támogatások és a státusirodák depoliti- zálását sürgetik. A kolozsvári megbeszélést követően a püspök közölte: nem elégszik meg az RMDSZ-jelöltlistán felajánlott bejutó EP-hellyel, valódi politikai hatalmi és vagyon- és forrásmegosztást követel. Az RMDSZ ezzel szemben a bejutó helyért cserébe a szövetségen kívüli magyar szervezetek támogatását kéri. Már jó ideje terjengenek Erdélyben hírek arról, hogy a Szász Jenő köré tömörült székelyföldiek és a püspök és EMNT-elnök között feszültségek vannak, mert a felek nem egyformán látják az erdélyi magyar jövőt. Szász szerint T őkésnek nagyobb az esélye, hogy függetlenként megszerezze az EP-tagsághoz szükséges 2,8 százaléknyi szavazatot, mint az RMDSZ- nek, hogy átlépje az 5 százalékos küszöböt. Szász Jenő szemmel láthatóan arra játszik, hogy Tőkés László és Markó Béla ne jusson megállapodásra. Ez ugyanis háttérbe szorítaná szervezetét és bejegyzendő pártját is, és felértékelné a püspök vezette EMNT-t, amelyet az udvarhelyi polgármester nem tart eléggé radikálisnak. Felszólította a szlovák kül- ügy a Talibánt, hogy azonnal engedje szabadon a koreai túszokat, mert rossz világ lesz. Gondolom az afgánok be is rezeitek. Arra gondoltak, végük, ha Pozsony a nyakukra küldi Fi- cót. Azt nem is sejtik szegények, hogy van rosszabb forgatókönyv is: megkapják Tomanovát. Viera To- manovát szőröstül, bőröstül. MOLNÁR NORBERT Térítésmentesen, nem reklamálható szállítmányként. Egy ilyen okos asszony mindigjól jöhet olyan véres időkben, mint amilyet Afganisztánban élnek meg éppen. Tomanová asszony a viccbéli erdész szerepét is eljátszhatja, aki megjelenésével kizavarhatja az országból a terroristákat és a nyugati seregeket egyszerre. Persze, ha burkába burkolják (mert ilyenek ezek az afgánok), kisebb lesz a siker. De két perc szociálisprog- ram-magyarázat után az összes móllá és bin Laden megadná maEgyre jobban elhúzódnak a belga kormányalakítási tárgyalások: az országot már 54 napja ügyvezető kormány irányítja, de csak most csütörtökön kezdtek neki az új koalícióról szóló megbeszélések legnehezebb témájának, az intézményi reformok ügyének, s a szakértők szerint immár az is nagy tett lenne, ha október elejére létrejönne az új kabinet. Az intézményi reformok témáját az teszi különösen érzékennyé, hogy itt a legnagyobb a szakadék a kormánykoalíció létrehozásáról tárgyaló pártok között. Az északi országrészt képviselő flamandok a régiók hatásköreinek további bővítését akaiják a központi kormányzat rovására, a déli, vaEon pártok viszont nem akarnak engedni, attól tartva, hogy ez a folyamat idővel Belgium széteséséhez vezethet. Rágát. Ám a gondok valójában csak akkor kezdődnének: hogyan elérni, hogy Tomanovára ne ragaszszák rá a bélyeget, s ne küldjék haza. Afganisztánban élek, s mindig tovább. Manapság az önmarcangolás összközép-európai sporttá vált. Alábbi összeállításunkkal segíteni szeretnénk olvasóinknak, hogy trendik legyenek. Ha úgy döntenének, hogy reménytelen válManapság az önmarcangolás összközép-európai sporttá vált. Segíteni szeretnénk olvasóinknak, hogy trendik legyenek. * 4 lalkozásba fognak, adunk néhány ötletet, mivel is foglalkozzanak: ♦ Nyissanak munkaközvetítő irodát, s kínáljanak egészségügyi nővéri állást Líbiában. Garantált a bukás. Főleg, ha mindezt Szófiában teszik. 4 Nyissanak magyar könyvesboltot Zsolnán. Ne feledjenek Nagy-Magyarország térképeket is árulni. ♦ Öljenek sok pénzt egy dél-szloadásul a felmerült témák egy részénél kétharmados többség kellene a döntéshez, márpedig a kormánykoalícióról tárgyaló négy párt csak egyszerű többséggel rendelkezik a parlamentben. Yves Leterme, a kormány megalakításával megbízott fla- mand politikus csak annyit mondott a csütörtök esti megbeszélésekről, hogy udvarias légkörben zajlottak le. A tárgyalások másik résztvevője, Patrick Dewael jelenlegi belügyminiszter viszont inkább a kemény szót használta jellemzésként. Mint kiderült, egyelőre félre is teszik ezt a témát, hogy majd hétfőn téljenek rá vissza. Jean-Luc Dehaene volt belga miniszterelnök meglehetősen pesszimistán nyilatkozott a helyzetről a Le Soir című brüsszeli lap tegnapi számában megjelent inteijújában. Mint mondta, a frankofónok (az ország déli részének franciául beszélő lakosai) vákiai autópálya megvalósíthatósági terveinek kidolgoztatásába, aztán próbálják meg elintézni a közlekedési minisztériumban, hogy meg is valósítsák. Kérjenek ajánlólevelet a minneapolisi hídépítő vállalatok valamelyikétől. ♦ Fogjanak egy könyv írásába, melynek témája a magyar foci sikerei az elmúlt tíz évben. Próbálják meg eladni a könyvet külföldön. ♦ Kezdjenek el kereskedni Csehországban magyar sörökkel. ♦ Szállítsanak Kínába ruhaneműt, s próbálják meg drágán eladni. ♦ Csábítsanak koreai keresztényeket Afganisztánba téríteni. 4 Alakítsanak konzultációs céget a magyar bürokrácia csökkentésére - brüsszeli mintára. ♦ Csábítsanak Szlovákiába sikeres külföldi egészség- és/vagy nyugdíjbiztosítókat a biztos siker reményében. Biztosítsák őket, hogy a kormány piacbarát. ♦ Tegyék fel az összes pénzüket arra, hogy megrendeznek egy doppingmentes Tour de France-ot. ♦ Alakítsanak politikai pártot, amely nem populista lózungokkal operál. csak magukat okolhatják a nehézségekért, a két országrész, Vallónia és Flandria egymástól való távolodásáért, hiszen például ők voltak azok, akik évtizedekkel ezelőtt elutasították, hogy az egész ország kétnyelvű legyen. „Fiatal koromban szinte elárasztották Flandriát a frankó- főn újságok, s a flamand burzsoázia olvasta is ezeket. Ugyanakkor még soha nem láttam Brüsszelben vagy Vallóniában olyan frankofónt, aki valaha is kinyitott volna egy flamand lapot. Ha náluk is meglett volna a kétnyelvűségnek ez a tradíciója, más lenne az ország képe. Manapság már Flandriában is megjelent a politikusok egy új generációja, amely nem beszél franciául. Hamarosan angolul kell majd lebonyolítani a kormányalakítási tárgyalásokat” - jellemezte Dehaene a két fél között kialakult (s nem csak nyelvi) problémákat. Az országnak már 54 napja nincs rendesen megválasztott kormánya Húzódik a belga kormányalakítás MT1-ISMERTETŐ KOMMENTÁR Népszavazás, miről? LAKNER ZOLTÁN Biztosan lesz népszavazás Magyarországon - de miről is? A Fidesz hat kérdése zöld utat kapott. Orbán Viktor kezdeményezése óta viszont kérdésözön zúdult az Országos Választási Bizottságra. A civil kezdeményezők ügyességénél jóval nagyobb jelentősége van annak, hogy valamelyik pártnak megtetszik-e egyik-másik nép- szavazási ötlet. Ha úgy gondolják, politikai siker kovácsolható a kisebb létszámú parlament vagy az ebéd utáni pihenőidő ügyéből, akkor a pártok e témákban is összegyűjthetik a népszavazás megtartásához szükséges 200 ezer aláírást. Ez esetben a kezdeményezések a politikai erőtérben nyernek majd új értelmet. Az egészségügyi intézmények privatizációjának tilalmáról, a patikán kívüli gyógyszerforgalmazásról, a termőföld-elővásárlási jogról, a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a felsőoktatási tandíjról biztosan lesz népszavazás, valószínűleg 2008 elején. A Fidesz korábban deklarálta: a voksolást eszköznek tekinti a kormány leváltására. Gyurcsány Ferenc bukása alkotmányjogi értelemben nem következne egy számára vesztes népszavazásból. A legnagyobb ellenzéki párt célja, hogy újabb csapást mérjen a kormányoldalra, s utána kiderül, mi lesz. Addig is napirenden lehet tartani azokat az ügyeket, amelyek miatt népszerűtlen a kormány, s amelyek révén demoralizálható a szavazótábora. Három ügyben azonban „ellenkérdésekre” lehet számítani. Kálmán László nyelvész magánemberként fogalmazta meg ezeket a gyógyszerek, az egészségügyi privatizáció és a termőföld témája kapcsán. Szokatlan volt, hogy az Alkotmánybíróság lehetővé tette a népszavazást költségvetési témákban. Szokatlan az is, hogy a választási bizottság a Fidesz kérdései mellett Kálmán Lászlóéit is hitelesítette. így ugyanis lehetséges olyan eredmény a népszavazáson, amely az országgyűlésre egymással ellentétes kötelezettségeket ró. Lehetne elmélkedni azon, mennyire magánember Kálmán László, vagy hogy melyik párt alkalmazta először a „magánemberes” trükköt (a Fidesz, 2002-ben). Az viszont biztos, Kálmán László hiába ígér civil aláírásgyűjtést, nem „akadályozhatja meg”, hogy a kormánypártok szépen megkérjék támogatóikat: segítsék az ellenkérdések sikerét. Miért érdeke ez a koalíciónak? Elsősorban, mert a Kálmán-féle kérdések a kormányintézkedések Fidesz által kevéssé hangsúlyozott vonatkozásaira hívják fel a figyelmet. A Fidesz jogosan vádolja manipulációval Kálmán Lászlót - de ezzel elismeri, hogy maga is manipulál a saját kérdéseivel. Emellett a Fidesznek nehezebb lesz azt üzennie, hogy 6 igent és 3 nemet szeretne kapni a választóktól, mint ha „hatigenes” népszavazásról beszélne. Az alapkérdés azonban sem a Fidesz, sem a koalíció oldalán nem változott. A Fidesznek jelenleg több mint kétmillió támogatója van. De vajon rá tudja-e venni őket, s elsősorban az új szimpatizánsait, hogy az eredményes népszavazáshoz szükséges számban voksoljanak? Ha nem, akkor kudarcot vall. S vajon a koalíció képes lesz-e hihetően érvelni politikája mellett? Képes lesz-e a népszavazásig olyan kormányzati teljesítményt nyújtani, amelynek láttán a választók nem törnek pálcát felette? Ha nem, akkor kudarcot vall. Hogy milyen következményekkel jár egyik vagy másik oldal kudarca, az csak a népszavazás után derül ki. JEGYZET Örülök, hogy élek PUHA JÓZSEF Meggyőződésem, hogy változó világunkban a téma már nem az utcán hever, hanem tömegközlekedik... Utazás során számtalan új információ ér, és egyre többször vagyok érdekes helyzet szemtanúja. Aminap az autóbuszon egy nagy hangú, középkorú asszonyság magánműsorát voltunk kénytelenek végighallgatni. Nyomda- festéket nem tűrő szavakat, használva szidott mindenkit. Aztán témát váltott. Peti hívta - az nem derült ki, kicsoda ő, talán a fia. Mondta a mellette ülőnek, hogy Petit, aki fuvaroz, a falu határában megállították az útonállók - így fogalmazott -, s mivel előtte gurított le egy korsó sört a hozzá tartozó felessel, elvették a jogosítványát. Értesítette hát az asszonyságot, ő meg rögtön hívta vezető beosztású ismerősét a városi rendőrőrsön, mondván: ő majd intézkedik. S innentől jöttek a bonyodalmak. Pechjére a főnök nem tartózkodott odabent, a mobilja is ki volt kapcsolva. Kész hadjárat indult a keresésére. Sikerült megtalálniuk. Mi, az utazóközönség meg izgultunk, hogy mi lesz a végkifejlet. Azt végül nem tudtuk meg, pedig még sorompót is kaptunk, s a busz jókora késéssel ért be. Érdekes, hogy nem is háborodtunk fel a hallottak kapcsán, senki sem jegyezte meg, hogy furcsa dolgok zajlanak. Mintha minden közúti ellenőrzés „utóhatása” így intéződne. Már majdnem pont került az ügy végére, amikor kiderült, hogy az „útonállók” nem a helyi, hanem a szomszéd városból jöttek, s az asszonyság szerint sajnos eltart kis ideig, amíg bocsánatkérés közepette vissza nem adják a szenvedő félnek a jogosítványát. Csak ez lehet a végkifejlet - erről meg volt győződve. De jött a végállomás, s a történet a nyilvánosság részére itt, a siker kapujában véget ért. A happy end előtt. Jobban belegondolva - az én szemszögömből nézve -, van happy end: ha az autót választom az autóbusz helyett, elképzelhető, hogy fuvarozó hősünk belém hajt, ugyanis egy útvonalon közlekedünk. Engem páran meggyászolnak, ő meg visszakapja a jogosítványát. Merthogy mifelénk (talán még) ez is lehetséges. Szóval, örülök, hogy élek. Tudják mit, el is adom az autómat! Tömegközlekedni, amúgy is, annyira érdekes.