Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-04 / 179. szám, szombat

8 Kultúra

UJSZO 2007. AUGUSZTUS 4. www.ujszo.com

RÖVIDEN

Készülnek a Frankfurti vásárra

Majna-Frankfurt. Több mint száz országból hétezernél több kiállító jelezte részvételét az október 10. és 14. között megrendezésre kerülő Frankfurti Könyvvásáron. Már két hónappal a világ legnagyobb szabású könyvszemléje előtt csaknem akkora kiállítási területet béreltek ki, mint a 2006-os rekord évben. Tavaly ugyanis 113 országból érkezett 7272 kiállító vett részt a vásáron. Összességében az idén is mintegy 2500 rendezvényt terveznek számos neves író részvételével. Az idei vendég a katalán kultúra lesz, amelyet mintegy 130 író képvisel. Azt tervezik, hogy az idei könyvvásár a tavalyinál is nagyobb mértékben foglalkozik majd a digitalizálással. A résztvevők az úgynevezett digitális piacon mutathatják be online termékeiket. (MTI)

PENGE

A dilettantizmus krédója

Ha a kritikus beleolvas Haris Éva Adyt idéző Vér és vitorla című, tíz év termését bemutató kötetének hátlapszövegébe, könnyen érezheti úgy, íme, ismét megfogalmazódott a jóhiszemű dilettantizmus krédója: „írok, mert éltet. Nem akarok kedvenc lenni, csak ember, aki elmondja, amit érez a világból meg ami mögötte van.” És ami ebbe a kötetbe szorult, az ezt alá is támasztja. A világ nyavalyáinak kiéneldéséhez bárkinek joga van, bármily problé- mátlanul egyszerű lélek is, de bizonyos esetekben célszerűbb, ha az olyan művészinek hitt megnyilvánulások, melyek Haris Éva kötetét kitöltik, megmaradnak a magánnapló vagy a magánlevelezés intimitásában. A kötetben uralkodó bántó naivitás akár produktív is lehetne, ha a szerző ismerné és használná pl. az (ön) irónia kelléktárát vagy (mint annyian teszik) rájátszana a női—férfi beszédmódok közhelyeire. Ehhez a leplezetlen naivitáshoz társul még a képzavarok feltűnő sokasága,

pl.: „Bogámyelvek százával magasztos / hangnemben termékeny pollen csacsog.” Vagy (ezt a „szédületes” gondolatot gondolja végig, aki bírja logikával!): „Bukfencezve görgetjük magunk előtt a bolygó / tornyosuló dombjait és agyonhajszolt kertjeit.” Haris Éva olykor komolynak szánt „költeményben” olyan bombasztikus költői kérdésekre ragadtatja magát, melyekhez képest a legavantgárdabb öncélúságok is gyermekien tiszta logikai képletek, pl.: „Színes léggömbök helyett/ egymás nyakába mikor akasztjuk jéghideg könnyeink?” Több esetben úgy tűnik, nem érti a szavak jelentését sem, pl.: „Suhogó táncotmotivállábunkalatt a szél. "Fiú című versében az ad hoc metaforák olyan kavalkád- ját veti be, hogy nevetséges igyekezete tökéletes heterogenitásba dönti a szövegét: „Legyél gyönyör, kéj-csónak, / de akaszd más nyakába / a lábad, nyaldossa más lányos bokádat,

nekem/távolodó hajóvagya kása-szerű ködben...” A fiú tehát potenciális kéj-csónak, aki valójában hajó, miközben lányos bokája van, és a lábát a lírai én nyaka helyett (vajon mit csinálhatnak?) tanácsos mások nyakába akasztania. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy e nyilván potenkritikai rovata

ciálisan polifunkciós vágyálomfiú mindeközben „Michelangelo makettje”, szárny, táguló pupilla, a hölgy ágya, „lepedőbe tekert Isten”, a Múzsák csókjának rózsa (stb.l), már egyre kevésbé tudjuk komolyan olvasni ezt a kötetet. Ezt a technikát Haris különösen poétikusnak érzi, mert verseinek java részében alkalmazza. A Szívrepesve... című négysoros ismét erotikus hangolású kép- és gondolatza- var-áradat. szerelem bárkáján evezek,/a mellem hattyú, a térdem reszket, / ámor nedvében nyögdécselve lengek, / párom farka hegyesen áll előttem.” Vagyis egy bárkán evező resz- keteg hattyú, azaz a lírai én nyögdécsel, miközben ámor (nyilván opálos, vadgesztenye- szagú és nyúlós) nedvében leng (!), és e lengés közepette határozottan regisztrálja barátja meredő farkát! A költőnő a kötött szonettformával is megpróbálkozik (Mennyit érsz), mely ékesen bizonyítja, hogy ritmus- és formaérzéket sem nagyon csepegtettek bele a Múzsák, noha vállalkozása nemcsak emiatt, de elsősorban banális és közhelyes gondolatisága miatt ez esetben is totális kudarc. Az efféle testi és szellemi tornamutatványok után a magyarságversek jelentik a kötet újabb mélyrepüléseit. Nem azt akarom állítani, hogy nem lehet ma magyarságverset írni, de hogy így nem, az bizonyos. A Balatonnál például Haris szerint tombol a gálád, posztkommunista internacionalizmus, s „Magyar földön idegenként olthatod vágyad / akkor te is. ” Az idegenek felvásárolják az országot, „falvakat harapnak ki, s ellepnek városokat. ” Haris néha az ostorozó hazafiság gesztusait is bedobja: „Magyarországnak nem kell a magyar...”, de e naiv, felületes, álproblémákkal terhelt érzelemvilágból aligha kerekedhet ki komolyan vehető irodalom.

(Haris Éva: Vér és vitorla, AB-ART, 2006.)

Értékelés: #000000000

Karlovy Vary idei fesztiválján Steve Buscemi két filmben is maradandó értékű alakítást nyújtott

A minőség élő garanciája

Betévedt már néhány nagy költségvetésű, hollywoodi produkcióba is (Kémköly- kök, Armageddon), igazából azonban a független (kult) filmek meghatározó figurája. Akkor is, ha csak egészen kis szerepben tűnik fel, vagy ha meg sem szólal, mert erre is volt már példa.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

a helyzetek fonákját is ragyogó érzékkel megmutatva.

Tom DiCillo Csapnivaló című remek mozidarabjában épp egy New York-i rendezőt alakít. Testhezálló szerep, mondhatnánk. Igen ám, csakhogy ő Nick Révéből is emlékezetes figurát eszká- bál. Első filmjét forgatja a pasi, de semmi sem úgy megy, ahogy azt legszebb álmaiban elképzelte. A főszereplőnő magánéleti zűrjei miatt képtelen megtanulni a szöveget, partnere, a szőke bájgúnár egyfolytában művészkedni akar, a

ján, és ügyesen megkapaszkodik. Az ismeretlen srácból egyszer csak felkapott sztár lesz, a fotós meg marad a kordon innenső oldalán. És megint megy minden a régiben. Ácsingózás esőben, szélben, s a nagy remény, hogy egyszer talán mégis, s akkor az majd sok pénzt hoz, és az üres, lepukkant kis fészek a sorvasztó magánnyal. Egyetlen arcrezzenés mögött a bénító tudat, a végtelen kiszolgáltatottság. Buscemi egyszerűen lenyűgöző a szerepben, minden poénját az adott helyzet szüli, s pillanatok alatt képes váltani. Komédiából úgy csap át drámába és fordítva, hogy az ember nem akar hinni a szemének, miközben lélekben teljesen összeforr vele.

Ugyanilyen briliáns teljesítményt nyújt az Interjúban is, amelynek nemcsak az egyik főszereplője - rendezőként is ő jegyzi a filmet. Itt egy cinikus háborús tudósítót alakít, egy vérbeli riportert, aki most egészén más, tőle idegen feladatot teljesít. Kollégáját helyettesítve egy telere- gény istenített sztárjával kell interjút készítenie. Egy étteremben várja a csinos szőkeséget, de akárhonnan fut is neki a beszélgetésnek, minden irányból falakba ütközik. Vagy valami dőresé(Zuzana Minácová felvételei)

get kérdez, vagy mellélő, vagy újra és újra elárulja felkészületlenségét. A színésznő egy ideig tűr és feszeng, eleinte még mosolyog is, hiszen van ebben a helyzetben valami szörnyen nevetséges, később azonban egyre feszültebb, majd egyre idegesebb lesz. Amikor teljesen az agyára megy a pasi, otthagyja és elrohan, ám szabadulni így sem tud tőle. Olyannyira nem, hogy a végén ő maga hívja fel a lakására, hogy kezdjék elölről, hátha másodszorra menni fog, hiszen a férfi fontos lapot képvisel, egy jó inteijú pedig még magasabbra repítheti őt. Két különböző habitus, két külön világ, két, egymástól merőben eltérő alapállás. A beszélgetés most is döcögve indul, egy adott ponton azonban történik valami, s már nem az kérdez, akinek kérdeznie kellene, s a kérdések mögött is válaszok vannak. Két ember lelkileg csupaszon vergődik az éjszakában, egy elképesztő sodrású párbeszéd sistergő szójátékai egészen közel hozzák őket egymáshoz, de ne gondolja senki, hogy ez már egy romantikus szerelmi történet kezdete. Az újságíró nem szeret bele a színésznőbe, és fordított felállásban sem mondható el ugyanez. Annál sokkal izgalmasabb fordulat következik a filmben, amit Steve Buscemi rendezőként is nagyszerűen old meg. Nem is emlékszem, mikor láttam legutóbb ilyen filmet, amelyben két színész szinte csak végigbeszélgeti a történetet, és a néző mégis úgy érzi, itt csak úgy zajlanak az események. Sienna Miller a színésznő szerepében és partnereként Buscemi azonban olyan remekül játszanak, hogy egyedül is képesek lekötni a néző figyelmét, anélkül, hogy az észrevenné, a rövid éttermi jelenetet követően végig egy helyszínen vagyunk, mellékszereplőknek pedig se híre, se hamva. Ehhez persze nem is kell más, csak két lebilincselő személyiség. Sienna Miller pályája eddigi legjobb alakítását nyújtja, Buscemi pedig most is a tőle megszokott maximumot hozza.

Le kell, hogy újam: zseniális művész. Aminőség élő garanciája.

Steve Buscemi (1957) már a puszta jelenlétével is dob a filmen rendesen. Van náhány „kategória”, amelyben verhetetlen. Zseniálisnak akkor látja őt az ember, amikor vele csap le a mennykő, vagy az elfuserált fazont, a kínnal és zavartsággal párosuló ürességet, tehetetlenséget, céltalanságot hozza. Színészként olyan filmek tették híressé, mint a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Mystery Train, a Csapnivaló, a Desperado, a Nagy Lebowski, a Fargo, a Kávé és cigaretta, a Románc és cigaretta. Jim Jarmusch, Joel Coen, John Torturro, Tom DiCillo, Robert Rodrigez - csak néhány név a sok közül, akiknél a legnagyobb labdába rúghat. De már ő maga is ír, rendez, sőt producerként is tevékenykedik. Pedig messziről jött a képhe. Éveken át főállású tűzoltó volt New Yorkban. A közösséget, az ottani csapatmunkát időnként még most is visszasírja. S hogy bármikor képes lenne visszaállni régi kollégái közé, azt azzal is bizonyította, hogy a 2001. szeptember 11-i terror- támadás után önkéntes tűzoltóként jelent meg régi munkahelyén, ahol egykor négy évet töltött. Védősisakban, egyenruhában, bakancsban egy héten át, tizenkét órás műszakban társaival együtt kereste a túlélőket a World Trade Center romjai alatt. Ha kamerát látott, váratlanul feltűnt forgatócsoportot, észrevétlenül odébbállt. Nem akart nyilatkozni, „megszólalni”, drámai helyzetben jó pontokat szerezni. Nem azért ment, hogy felhívja magára a figyelmet, a mundér becsülete mindennél fontosabb számára. Filmes munkáihoz is így viszonyul. Teljes odaadással. Nem a szerep nagysága - a feladat minősége érdekli. Nem egy történetben rosszarcú mellékszereplőként, kiszámíthatatlan, mindenre kész fazonként jelenik meg, de a leggyakrabban mégis a besorolhatatlan, megmosolyogtató vagy elképesztő hétköznapi figurákat szállítja. Rendezőként (Facér Jimmy, Állati kiképzés, Bárbajnokok) pedig a legegyszerűbb emberi történeteket láttatja nem kis iróniával,

stáb olyan messze van a profizmustól, hogy az egyszerűen her- vasztó, ami elromolhat, az el is romlik, az operatőr az öngyilkosság széléről rohangál vissza a kamera mellé, a rendező pedig a poklok poklát éli meg, miközben most kellene valami nagyot létrehoznia. Steve Buscemi a téboly határáról tudósít utánozhatatlan arcjátékkal. Nagyon kevés olyan színésze van Ámerikának, aki ennyire elevenen lélegzik a vásznon, és minden történetben valami meglepővel tud szolgálni - ő köztük is a legjobbak egyike.

Karlovy Vary idei fesztiválján két filmben remekelt. Tom DiCillo Elkábulva című új filmjében egy New York-i paparazzót játszik. Ismerős fazon. „Nagyvadra” vadászik. Minden vágya arról szól, hogy elcsípjen egy sztárt, sőt, ha lehet, akkor valami szokatlan helyzetben. Órákon át várakozik teljesen értelmetlenül, hátha... aztán mégsem! Idős szülei semmibe sem veszik idegölő munkáját, szerelme, felesége nincs, egy ilyen foglalkozáshoz aligha képes alkalmazkodni egy társ. Hősünk bele is törődött már ebbe a helyzetbe, ezért is nyújtja segítő kezét egy húszéves vidéki srácnak (Michael Pitt), aki nagy tervekkel állít be New Yorkba. Toby színész akar

A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után önkéntes tűzoltóként jelent meg régi munkahelyén, ahol egykor négy évet töltött.

lenni, jól kereső sorozatsztár, ehhez kell neki a fotós ugródeszkának. Előbb csak bekéredzkedik, aztán szép lassan befurakszik az életébe. Ásszisztense lesz, kollégái tömegében megbízható „úttörője”. Már jól elvannak együtt, koszt és kvártély az egyik oldalon, kellemes lelki társ a másikon, amikor élve az első adódó lehetőséggel, Toby hirtelen lepattan a fotósról. Nem hagyja cserben, csak éppen elindul a maga útEredeti foglalkozása: tűzoltó. Ma a világ egyik legjobb színésze.

Már nem csak játszik - ír is, rendez is, sőt producerként is dolgozik