Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-22 / 194. szám, szerda
vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 22. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ . SÜDDEUTSCHE ZEITUNG A vezető liberális lap Angela Merkel budapesti látogatása kapcsán arról ír, milyen szerepet játszhat Budapest a koszovói kérdés rendezésében. A cikkíró szerint a német külpolitika és az EU reméli, Magyar- ország jó szolgálatokat tehet a koszovói kérdés megoldásában, ugyanis Koszovó elszakadása és a koszovói szerbek nemzeti-kulturális autonómiája olyan kérdéseket vet fel, amelyeket Magyarországon és a szlovákiai, az ukrajnai, a romániai és legújabban a szerbiai magyar kisebbség körében is újra meg újra feltesznek. A magyar kormány következetesen visszautasította az olyan nemzetiségi követeléseket, mint a Vajdaságban nemrég megfogalmazott autonómiavágyak, és meghiúsította a magyar nemzetiségűek kettős állampolgársággal -ellátását célzó ellenzéki törekvést is, amiért erős kritika érte.- Megint nekünk jut a legtöbb a költségvetésből. És nem csak az agrárfejezeten keresztül! (Peter Gossányi karikatúrája) iyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi beszéde a külhoni magyarsághoz augusztus 20-a alkalmából Szeretünk magyarnak lenni Nagyon szépen köszönöm, ogy elfogadták a meghívásun- at. Köszönöm nemcsak önök- ek, hanem mindazoknak a lövészeknek, akik napokon ke- isztül itt, a Duna pariján meg- íutatták, hogy milyen színes és íilyen változatos az egyébként gy-gyökerű, de sok csatornából, Dk szálból táplálkozó magyar ultúra. Nem biztos, hogy illik ünnepi eszédhez, mégiscsak egy majd- em találós kérdéssel hadd kezd- :m: mit válaszolnánk arra, hogy- a megkérdeznének bennünket, ogy mit, vagy kiket is rejt a kö- etkező felsorolás: Slang, Role, nock-Out, vagy éppen Yester- ays és folytathatnám. Ha valaki- ek lenne bátorsága saccolni, ak- or gyanítom, hogy azt monda- ák, hogy hát nyilvánvalóan a ziget fesztivál valamelyik msorfüzetét lapoztuk fel, vagy urópa nyugati felének általunk em ismert szereplőit tartalmaz- a ez a felsorolás. Pedig nem így an. Ezek a zenekarok, ezek az gyüttesek bizony a mai magyar ultúra alakítói, annak szerves rését képezik. Keveset tudunk ró- ík. Azzal szembesülünk, hogy ha- anlóképpen létezik, virul, formá- idik a magyar kultúra ezekben a apókban, ezekben az években a atáron túl és ölti mai kifejeződé- formáját éppen úgy, mint ide- aza. Talán érdemes elgondol- adni azon, hogy több dolgunk an annál, mint hogy egyszerűen ;ak őrizzük hagyományainkat, tadjuk azt a kulturális örökséget /ermekeinknek, amelyet szüleiktől, nagyszüleinktől örököl- ink, de hát gyarapítani is kell 2t. Természetesen úgy, ahogy ezt mai ember teszi. Nem önmagáért mondom ám st önöknek el. Azért, mert akkor, nikor arra szeretnék utalni, ogy az egyetemes magyar kultú- i az nem egyszerűen csak hagyo- lány és örökség, hanem mai pro- aktum is, akkor arra is szeretnék talni, hogy mindaz, ami a mafar nemzet történelmi nyavalyá- , gondja és baja, az nem egy- ;erűen a sors átka volt, hanem ieg nem értése a kornak. Ha úgy tszik, történelmi értelemben is ibás társadalmi és politikai telje- tmény. Tévedés. És hosszú tévedek sorozata oda juttatta a magyarságot, döntően a XIX. és a XX. században, hogy talán a legnagyobb sebet őrizzük Európában azért, mert a történelmi-kulturális nemzet és a politikai nemzet valamint az állam nem fedik egymást. El lehet követni azt a hibát, amelyet elkövettek eleink. Magunkba fordulni. A felvilágosodás, a haza vagy haladás nagy dilemmája egyébként éppen ebből származik. Hogyan tartom meg együtt a történelmi Magyarországot, a soknemzetiségű Magyarországot, hogyan őrzöm meg a széleit ennek a történelmi, állami képződménynek és egyszerre hogyan modernizálok. Vagy ez, vagy az - gondolták. És aki nem tudta feloldani ezt az ellentmondást és ragaszkodott csak a múlthoz, a múltbeli megoldásokhoz, az rajta veszett, és ne tagadjuk, rajta veszünk mi magunk is. A történelmi Magyarország abból a tévedésből szenvedte el legsúlyosabb sérüléseit, hogy azt hitte, hogy meg lehet őrizni mindent úgy, ahogyan - ha úgy tetszik - Szent István korától folyamatosan épült. És ha már Szent Istvánnál tartunk. Muszáj azt mondanom önöknek, hogy a legnagyobb történelmi tett, az maga az államalapítás. Nem tudom, van-e önök között bárki, aki meg tudná mondani, hogy hány nemzet él a világon. Nem tudjuk megmondani, hogy hány nyelv van a világon. Azt tudom, hogy többé-kevésbé mintMindaz, ami a magyar nemzet történelmi gondja és baja, az nem a sors átka volt, hanem meg. nem értése a kornak. egy 20 finnugor nyelvet beszélő nemzet, vagy nemzetrész létezik. De azt is tudjuk, hogy összesen háromnak van saját állama. És ahol nincs saját állam, ott előbb- utóbb veszélybe kerül a nemzet. Ezért aztán minden bús, boron- gós nemzeti ítélettel szemben én azt mondom, hogy van oka a magyaroknak büszkének és boldognak lenni. Saját államunk van. Azon kevesek közé tartozunk - ez pár száz a világon - akik államot tudtak alapítani. Történelmi, nemzeti, nyelvi, egyéb kultúrájuk megőrzésére, gyarapítására. Égy olyan sajátos identitás megteremtésére, amely állam nélkül nem megy. És azt látom, hogy ahogyan veszélyben vannak azok a finnugor nyelvi nemzeti közösségek, amelyeknek nincsen saját államuk, úgy pontosan tudom, hogy müyen veszélynek és kockázatnak vannak kitéve azok a magyar nemzeti közösségek, amelyeket elszakít egy államhatár a magyar politikai államtól. És - Európai Unió ide vagy oda, Schengen ide vagy oda - Magyarországnak tartósan fenn fog maradni az a kötelezettsége, hogy támogassa és segítse a határon túl élő közösségeket. Egyszerűen azért, mert többről van itt szó, mint polgári, politikai, emberi szabadságjogokról. Valami másról. Arról, hogy jó dolog magyarnak lenni. Arról, hogy magyarságunkban ott hordunk valami olyasmit, ami nyüvánvalóan más, mint amit szlovák, rutén, román, szerb barátaink, testvéreink hordoznak magukban. Nem jobbak vagyunk, nem különbek. Mi magyarok, ők meg szerbek ruténok, szlovákok, vagy éppen mások. Mi szeretünk magyarnak lenni, és azt gondoljuk, hogy segítenünk kell azoknak, akiket fenyeget az a valóságos veszély, hogy egyszerre magyarok is, meg szlovákok is és folytathatnám a sort. Hát egyszer csak elveszítik a magyarságukat. Hogyan lehet jól csinálni? Hát látják, ez a fogas kérdés. Az nem könnyű. Amit ezekben a napokban és hónapokban tettünk, az ezzel együtt is azt gondolom, vállalható, én magam büszke vagyok rá. Hadd utaljak legalább egyetlenegy dologra Hölgyeim és Uraim. Hallgattam Erdő Péter bíboros prímás szavait a mai ünnepi misén, ahol az önzésről is beszélt. Nagy átok. És miközben a televízión keresztül szűrődött át az ünnepi mise hangulata és én pedig a ma esti beszédre készültem, arra gondoltam, hogy azt fogom önöknek mondani, hogy van legalább egy dolog, amiben egészen biztosan nem vagyunk vádolhatok önzéssel. A teremben ülők talán tudják, de a szélesebb magyar nemzeti közösség nem biztos, hogy tudja. Nagyon könnyen sikerült arról megállapodnunk az elmúlt egy évben, hogy a korábbi, alapvetően a határon túli magyar közösségekhez kapcsolódó, azok létszámához igazodó támogatást megváltoztatjuk. Megváltoztatjuk, mert alapvetően megváltozott Európa ezen középső felének helyzete, és ebből adódóan a magyar közösségek helyzete is. Szlovák barátaink, román barátaink az Európai Unióban vannak. Ez nem old meg mindent. De egy olyan lehetőség, amelyet egyelőre nem élveznek a Délvidéken élők, vagy éppen a Kárpátalján élők. Ezért aztán azt gondoltuk és azt javasoltuk, hogy elsősorban nekik kell támogatást adni. Mert az igazi nagy felelősség az, hogy a közös nagy európai majdnem-államTévedések sorozata oda juttatta a magyarságot a XIX és a XX. században, hogy talán a legnagyobb sebet őrizzük Európában. ból egyelőre hiányzók hogyan őrizhetik meg magyarságukat. Nekik kell többet segíteni. Ezeket a támogatásokat ki kell venni a mindenkori éves alkuk világából, hosszú távú megállapodásokat kell kötni, nemzeti intézmények működtetésére sok-sok éves elkötelezettséget kell vállalni. Megtettük ezt is. Születésnapját ünnepli az ország. Én azt gondolom, hogy az ember nemcsak egyszer születik, mint ahogy a nemzet sem csak egyszer születik meg. Újra születik minden nap. Jóban és rosszban, azok cselekedete által, akik éppen alkotják. Ahhoz, hogy a magyar nemzet ne csak újjá születhessen minden nap, hanem gazdagodhasson és gyarapodhasson; ahhoz, mint egy falat kenyérre, annyira szükségünk van azoknak a kultúrájára, hagyományára, de ezt a hagyományt átépítő mai tehetségre is, amelyet a határon túli magyar közösségek jelentenek. Elkezdtünk egy folyamatot, folytatni fogjuk. Ezek kitüntetett események, de az a jó, hogyha ebből folyamat lesz. Igyekezni fogunk. Örülünk, hogy önök itt vannak velünk, és azt szeretnénk, hogy hosszan, évszázadokon keresztül együtt maradhassunk. Boldog születésnapot Magyar- ország! KOMMENTÁR Demokráciát tankokkal? GÁL ZSOLT Csehszlovákia a Varsói Szerződés csapatai által történt megszállásának 39. évfordulóján Alexander Dubcek a sójánál tartott megemlékezésen Robert Fico kifejtette, hogy a demolö-áciát nem lehet tankokkal legyőzni, de repülőkkel elintézni sem. A miniszterelnök hozzátette, hogy ez Irakra és a többi országra is érvényes. A kijelentés első felének üzenete teljesen érthető és jogos, az iraki utalásnak azonban semmi köze 1968-hoz. Bár nyilatkozatában a miniszterelnök általánosan érvényes bölcs gondolatokat próbált közölni, egyik kijelentése sem univerzálisan érvényes alapigazság. Először is sántít a demokrácia összemosása az 1968-as Csehszlovákia valóságával. Dubcek „emberarcú szocializmust” akart megvalósítani, és nem demokráciát. Azaz maradt volna az egypárti diktatúra, a cenzúra, korlátozva lett volna a gyülekezési és a sajtószabadság, és természetesen a gazdaság is jórészt állami tulajdonban és irányítással működött volna. Ezt Fico lényegében maga is elismerte, amikor beszédében nyíltan hitet tett a szocialista szlovák államférfi, Dubcek mellett, mondván, az ő hazafias, demokrata és meggyő-ződéses európai útját kívánja követni. Hogy mennyire volt Dubcek demokrata és meggyőződéses európai, azt most hagyjuk. Fura módon most azok éltetik, akik a Gustáv Husák által fémjelzett normailizációs években nagyon is jól érezték magukat. Vajon a koszorúkat elhelyező Fico, Tomanová vagy Gasparovic közül ki kereste fel a husáki diktatúra idején Dubceket, és ki állt ki az eszméi mellett? Az sem igazán állja meg a helyét, hogy a demokráciát ne lehetne tankokkal legyőzni. Számtalan példa van rá, hogy egy idegen hatalom, egy belső politikai, katonai mozgalom, vagy a kettő együtt szétzúzza a demokratikus rendszert, magához ragadja a hatalmat, és aztán évtizedekig uralkodik egy ország felett. Ilyenkor az aktív ellenállók tábora a legkisebb, a többség általában csendesen tűr, mert fél a megtorlástól, vagy inkább a győztes oldalra áll, és együttműködik a hatalommal. A demokrácia tankokkal való „teijesztése” sem teljesen leheteden. Az európai demokratikus rendszerek második világháború utáni visszaállítása vagy a japán demokrácia bevezetése jórészt az amerikai és a brit tankoknak volt köszönhető. Jelenleg valami hasonlóval próbálkozik a nemzetközi közösség Boszniától Koszovón és Kelet-Ti- moron át Afganisztánig és Irakig - több-kevesebb sikerrel. Való igaz, hogy a demokrácia meghonosítása nehezen megy, ha elmaradott, etnikailag széttöredezett, demokratikus múlttal, fejlett gazdasággal, társadalmi szervezetekkel nem rendelkező, háborúk által tönkretett országokban próbálkoznak vele. Csak az a kérdés, hogy milyen választási lehetőségek vannak még. Az egyik az, hogy tétlenül kell nézni Milosevics, Szaddám Husszein, a tálibok, az indonéz hadsereg stb. népirtását és gaztetteit, a másik az, hogy a nemzetközi katonai beavatkozás után egy új diktátort kell hatalomba ültetni (a „mi banditánkat”) . Ezeknél azért talán mégis jobb a demokrácia kiépítése érdekében történő megszállás. Ennyit a miniszterelnök ünnepi gondolatairól. Robert Fico ünneplő államférfiként sem tagadja meg önmagát: közhelyekkel hadonászik, közben odamond a nemzetközi imperializmusnak, ám állításai nem állják ki az elemi szintű logikai próbát sem. JEGYZET Etűdök a rendelőben KOZSÁR ZSUZSANNA Az úgy volt, hogy először szép kerek csípések jelentek meg a lábamon. Szúnyogra gyanakodtam, de mivel másnap ki se mozdultam a számítógép mellől, ellenben a csípésekből még több lett mindkét lábamon, felütötte bennem a fejét a gyanú, hogy netán bárányhimlő. Szeretem széles ívben elkerülni az orvosokat, de ennek azért a végére akartam járni, hátha nem mehetek emberek közé hetekig. Hát beálltam a körzeti orvosnál a sorba, de az éppen szabadságolt, így a helyettesítő orvoshoz jutottam be úgy másfél óra múltán, azzal a szerény mondattal, hogy asszem, bárányhimlős vagyok. Orvosom végignézte a lábamat, bokától combközépig, és azt mondta, bizony meglehet, menjek el a bőrgyógyászatra. Felcap- lattam a hetedikre, ahol különböző, dermato-kezdetű, nagyon hosszú és nagyon bonyolult szakszavak függtek az ajtón, és reméltem, jó helyen járok. Megkérdezni nem volt kitől, a többi várakozó éppoly tanácstalan volt, akár én. De aztán kirobogott egy orvos, aki megerősített választásom helyességében, így megnyugodva ültem le, hogy várjak egy újabb órát. A vizsgálat gyorsan folyt, mert ugyan már, dehogy van bárányhimlőm, ha se a hajamban, se a felsőtestemen nincs egyetlen kiütés sem. Hogy mim van, az nem derült ki, viszont kaptam viszketés elleni bogyót, és berendeltek három hét múlva vérvételre. A doki végül még elém tett egy flakon korpásodás elleni sampont, és megkérdezte, nem akarom-e száz koronáért megvenni. Köszönettel visszautasítottam az ajánlatot. A gyógyszertárban épp egyik ismerősöm volt szolgálatban. Míg a kiütés elleni krémemet keverte, véleményezte nemcsak a furcsa pöttyeimet, hanem a dokit és a vizsgálatot is - ebben a kórházban ismerik egymást az emberek. Kicsit flú- gos doki, nem kell komolyan venni. Vérvétel három hét múlva? Biztos akkor van szüksége újabb pontokra. Sampont kínált? Hát van úgy, hogy a mintatermékeket, amiket ingyen kapunk kozmetikai cégektől, valaki megvételre kínálja. Mindenki úgy él, ahogy tud, hiába. A kellemesen eltöltött délelőtt után már csak az az aprócska gondom van, hogy most sem tudom, mi a bajom. Viszont nyugodtan mehetek emberek közé. Megyek is, és veszek magamnak egy... korpásodás elleni sampont.
