Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-17 / 163. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 17. Régió 5 Felújításra szorul a nagymegyeri kultúrház, a vásárokat viszont inkább kitiltanák az épületből Nem fizetnek helyi illetéket a külföldön tartózkodók Félmillió a színházteremre A terem megérett egy alapos festésre, fel kell újítani a színpad padlózatát, nem beszélve a színpadtechnikáról (Lakatos Krisztina felvétele) Nagymegyer. Félmillió koronával emelte meg Nagymegyer a városi művelődési központ költségvetését, a célirányosan elkülönített összeg a színházterem felújítására fordítandó. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A létesítmény régi szárnyában található, 260 fő befogadására alkalmas (szükség esetén plusz pótszékek elhelyezése is lehetséges) tágas terem elsősorban színházi előadások, egyéb színpadi bemutatók és nem utolsósorban a helybeli mozi céljaira szolgál- tegyük hozzá, mind műszaki, műid pedig esztétikai szempontokból elmarad attól, amit e célokra alkalmasnak vagy méltónak szokás tekinteni. Gútay László, a VMK igazgatója sorolta a legszükségesebb teendőket: a terem megérett egy alapos festésre, fel kell újítani a parkettát és a színpad padlózatát, nem beszélve a színpadtechnikáról, ami szintén lényeges modernizálásra szorul, legyen szó a világosításról, a hangosításról, a nem létező zsinórpadlásról... Az igazgató tájékoztatása szerint jelenleg folynak a tárgyalások a különböző szakemberekkel, az árajánlatok alapján dől el, hogy a feladatokból az adott összegnek köszönhetően idén mit tudnak megoldani. A tervek szerint a munkálatok nyáron folynak majd, lehetőleg olyan ütemterv szerűit, amely biztosítja a mozi zavartalan működését. A város néhány évvel ezelőtt pályázat útján próbált pénzt szerezni a művelődési központ régi szárnyának átfogó felújítására, akkor azonban nem járt eredménnyel. EU-s források igénybevételét a jövőben sem zárja ki a város vezetése. Addig is az akut problémák megoldásának költségeit a saját forrásaiból finanszírozza a város, illetve maga a VMK is termel olyan bevételt, amely a kisebb javításokra, karbantartási munkálatokra fordítható. Ezek a bevételek elsősorban a terembérletből, azon belül is főleg a „vándor árusok” által szervezett vásárokból, kiárusításokból származnak. A művelődési központ ilyen alkalmakkor napi négyezer korona bérleti díjat kér, idén már a lefoglalt időpontok alapján megközelítőleg 200 ezer korona plusz bevételre számít az igazgató. Noha Gútay László hangsúlyozza, a vásárok sosem mentek a kulturális programok rovására, és minden így megkeresett koronát az intézménybe forgattak vissza, a városi képviselő-testület korábbi ülésein többször is szóba került, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek nincs helye az adott helyszínen. Az elhangzott érvek szerint a vándor árusok jelenléte tisztességtelen versenyt teremt, hátrányosan érinti azokat a helyi vállalkozókat, akik saját üzlethelyiséget fenntartva, a városnak adózva, helyi munkaerőt alkalmazva, ennek következtében magasabb árakkal igyekeznek boldogulni. Az ellenvéleményen lévő helyi polgárok malíciózus megfogalmazásában ez azt jelenti, hogy a helyi vállalkozó lobbi megpróbálja rákényszeríteni a város kispénzű lakosait, hogy ugyanazt a gagyi árut jóval drágábban náluk vásárolják meg. A legutóbbi képviselő-testület ülésen elhangzottak szerint a téma a közeljövőben ismét terítékre kerül, hogy eldöntsék, folyhat-e a VMK-ban árusítás, és ha igen, meddig. Meglehet, hogy a húszkoronás bugyikat, hamisított sportcuccokat végleg száműzik a kultúra házából, (as) A drogfüggőknek nyújtott segítséggel a város többi lakosát és a gyerekeket is védik Újat adnak a használt fecskendő helyett A tavaly átadott új játszótér magas kerítése védi a játékokat a vandáloktól, és a drogosokat is akadályozza abban, hogy a homokozó mellett találkozgassanak. (Szőcs Hajnalka felvétele) GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Elsősorban a fertőző betegségek terjedésének megelőzése a célja annak a szociális projektnek, amelynek keretében ingyenesen adnak injekciós fecskendőt a drogfüggőknek a használtért cserébe. Ladislav Gáli, a városi hivatal elöljárója tájékoztatott arról, hogy a város a nyitrai STORM polgári társulás felkérésének eleget téve kapcsolódott be a projektbe, és vállalta, hogy az év végéig támogatni fogja a tevékenységüket. Martin Alföldi polgármestertől megtudtuk, a STORM polgári társulás többéves tapasztalattal rendelkezik, eddig Nagyszombatban, Szeredben és Nyitrán tevékenykedtek, és most a Vágsellyei Körzeti Hivatallal közösen keresték meg a városi hivatalt. „Sajnos a statisztikák is azt mutatják, hogy a mi városunkban is emelkedik a drogfüggők száma. De mivel a polgári társulás terveiben Vágsellye nem szerepelt, ezt ún. pilotprojektként kezelik. A város egyelőre 15 ezer koronával támogatja a projektet, de remélhetőleg jövőre a nyitrai polgári társulás Vágsellyét is besorolja a programjába, és az itteni tevékenységére is szerez pénzt azoktól a támogatóktól, akik a többi tevékenységét is finanszírozzák.” A polgári társulás tagjainak már van tapasztalatuk abban, hogy potenciális „klienseiket” hogyan tudják megszólítani. Tüdják, hol és mikor tudnak találkozni velük, hogy fertőtlenítőszert vagy steril fecskendőket adjanak nekik. Ennek olyan előnye is van, hogy a drogosok nem dobálják el a fecskendőket a játszótéren a homokozóban, sőt még az eldobottakat is összeszedik, mert tudják, hogy újat kapnak értük cserébe. Ilyen formán ez a tevékenység a lakosok és főleg a gyermekek védelmét is szolgálja” - figyelmeztet a polgár- mester. Önkéntes munkával kell kivenniük a részüket a pályázatból a lakótelepen élőknek A program célja a környezet szépítése ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom/Nyitra. A lakótelepi életkörülmények javítását, az ott élők elszigeteltségének mérséklését célozza az a speciális pályázat, amelyet a Nyitrai Közösség Alapítvány (Nitrianska komunitná nadácia) Segítsünk egymásnak (Aby íudia ludom pomáhali) programja keretében hirdetett meg Myitra megyében. A pályázatra a különböző szerveztek mellett legkevesebb három fős lakossági csoportok is jelentkezhetnek. A kiírók elképzelése szerint a benyújtott pályázatok széles tevékenységi skálát ölelnek majd fel: a lakótelepi környezet szépítésétől kezdve a kulturális programok szervezésén át új pihenőövezetek kialakításáig, illetve az eddigiek karbantartásáig. Fontos feltétel, hogy a tervezet megvalósításához az ott élőknek önkéntes munkával kell hozzájárulniuk. A pályázat benyújtásának határideje 2007. szeptember 3., megvalósítására pedig egy év áll rendelkezésre. Egy tervezet legfeljebb 50 ezer korona támogatásban részesülhet, a sikeres pályázatok listáját szeptember folyamán teszik közzé. A programról és a pályázat egyéb feltételeiről bővebben a www.fondnr.sk honlapon olvashatnak az érdeklődők. A Nyitrai Közösség Alapítvány első ízben tavaly hirdette meg a Segítsünk egymásnak programját, amikor környezetvédelmi, szociális és kulturális témájú pályázatokat fogadtak. A 36 beérkezett kérvényből öt kapott támogatást, ösz- szesen 200 ezre korona értékben, köztük a karvai Duna-korzó szépítésére irányuló tervezet. A pénzből szeméttárolókat, új padokat, virágágyásokat vásároltak Karván. Ugyancsak környezetünk szebbé tételét célozza az a verseny, amelyet Komáromban a városi lap és a városi televízió hirdetett. „A legszebb erkély, a legszebben díszített ablak címmel. A versenybe szeptember 15-ig lehet jelentkezni az ablakról, erkélyről készült fényképpel. A legöüetesebb, legeszté- tikusabb balkonok tulajdonosai értékes nyereményben részesülnek. (vkm) Nem jön a végrehajtó UJ SZO-TUDOS1TAS Érsekújvár. Egy olvasónk arról tájékoztatta lapunkat, hogy Írországban dolgozó féijének, majd a nyári hónapokban őt követő családjának is elengedték a helyi illetéket. Sokan úgy tudják, az úgynevezett „szemétadót” - a háztartásokból, illetve az ipari, intézményi forrásból eredő szemétért és építkezési hulladékért fizetendő illetéket minden állandó és átmeneti lakhellyel rendelkezőnek állnia kell. A városházán megtudtuk, a helyi illetékadó kifizetése alól valóban kaphatnak felmentést az érintettek, de csak abban az esetben, ha küenc- ven napnál tovább tartózkodnak távol, amiről tájékoztatják a városháza pénzügyi osztályának az illetékeseit. Az érintettek akár a külföldi munkaszerződéssel, vagy a külföldi tanulmányaikról szóló igazolással bizonyíthatják be, hogy valóban nem tartózkodnak állandó lakhelyükön. Nem fogadják el igazolásként sem a hozzátartozó írásbeli nyilatkozatát, sem az úüevélben lévő pecsétet. A városi hivatal illetékesei azt tanácsolják a rövidebb időre elutazóknak, értesítsék a hivatalt arról, távollétükben ki fogja őket adóügyekben képviselni. Bekövetkezhet ugyanis, hogy a kommunális hulladékért fizetendő illeték elmaradása miatt jelentős hátralék keletkezik, amelynek összegéről csak hosszú idő elteltével értesülnek. Az adókezelő a tartozást indokolt esetben - elsősorban komoly szociális gondok felmerülésekor- akár el is engedheti. A három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodás esetén még az elutazás előtt ajánlatos tehát felkeresni a városi hivatal pénzügyi osztályát. Váratlan kiadást jelenthet az adóhátralék, annak esetleges végrehajtói behajtása, vagy a szankciós kamatok kifizetése azok számára, akik hosz- szabb időre elutaznak, és erről nem tájékoztatják az illetékeseket. Megtudtuk továbbá, hogy a kommunális és építkezési hulladékokra vonatkozó általános érvényű rendelet legutóbbi módosítása alapján magánszemélyekre húszezer, a vállalkozókra akár kétszázezer korona büntetést is kiróhatnak, ha nem a helyi rendeletnek megfelelően járnak el szemétügyben, (száz) Gazdasági okokra hivatkozik a cég Megszűnik a távolsági járat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Párkány. Az érsekújvári Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat párkányi kirendeltsége július 22-étől nem üzemelteti tovább a Párkány- Nyitra-Bajmóc távolsági járatot - tudatta lapunkkal Csepregi Zoltán részlegvezető. Ez a járat július 23- tól, hétfőtől már csak Nyitráig közlekedik. Reggel 5 óra 40 perckor indul Párkányból, délután pedig 15 óra 5 perckor indul vissza Nyitráról Párkányba. A buszjárat továbbra is kizárólag munkanapokon közlekedik majd. Aki tehát Párkányból Bajmócra akar eljutni, annak július 23. után Nyitrán át kell szállnia. A vállalat gazdasági okokra hivatkozva szünteti meg az egyenes távolsági járatot: kimutatásaik szerint az utóbbi két évben a Nyitra-Bajmóc szakaszon csak az utazóközönség mintegy 1,8 százaléka használta ki a buszt. Párkányban a Rákóczi utcán folyó felújítási munkák miatt a helyi buszközlekedést is érintő változások lépnek életbe. Augusztus elsejétől szeptember 30-ig a Teraszok II buszmegálló nem szolgálja ki az utasokat, ott tehát az 1-es, a 2-es, a 3-as és az 5-ös számú városi busz nem fog megállni. Ez alatt az időszak alatt a felsorolt járatok kizárólag a Bérespart és a Teraszok I lakótelepi megállónál vesznek majd fel utasokat, (buch) Nyolcmillió koronás támogatásból eko-udvar Pénz lesz a szemétből UJ SZÓ-HÍR Csilizpatas. Elkészült a dunaszerdahelyi járásbeli község gyűjtőudvara és komposztálója. Az ünnepélyes átadást szombaton tartották. A községnek újabb pénzforrást jelent a nyolcmillió korona uniós támogatásból felépített eko- udvar. A szelektív hulladékgyűjtésre 2010-ig kötelező átállni, a járásban már sok község megtette a szükséges lépéseket. A komposztot saját parkjaikban is felhasználhatják, de megfelelő felvásárló partner esetén értékesíthetik is. A begyűjtött fémet, papírt is le lehet adni, ami a község költségvetésének bevételeit növelheti. Persze a hulladék-gazdálkodással kapcsolatos kiadások is egyre növekednek. A Csilizköz mikrorégió közös préselő-gépet is beszerzett már. A szombattól működő eko-udvar kocsija rendszeres gyűjtőkörutakat tesz majd Csilizpatason, az önkormányzat pedig reméli, a lakosság felismeri a szelektív hulladékgyűjtés környezetvédelemben játszott fontos szerepét, (jóm) Ócsad (Oscadnica). Az ország egyik legjelentősebb síparadicsoma nyáron turistaközponttá alakul át. A Sun Paradise fő attrakciója egy 1300 méter hosszú bobpálya. A látogatók ugrálhatnak gumiasztalokon, falat mászhatnak, snowboardozhatnak kerekes deszkán, és kipróbálhatják az adrenalinsportokat /s.(Ján Kroslák felvétele)