Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-16 / 162. szám, hétfő

Vélemény és háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 16. TALLÓZÓ BERLINER ZEITUNG A fiatal borhoz hasonlította a lengyel demokráciát Günter Verheugen, az Európai Bizott­ság elnökhelyettese. A tekinté­lyes uniós politikus a német­lengyel kapcsolatokkal össze­függésben kijelentette, hogy a lengyel demokrácia még fia­tal, és érnie kell. A lengyelek - mint fogalmazott - még most sem tudtak megszabadulni a múlt traumáitól. Ezzel magya­rázta azt, hogy az elüldözött németek egyes szervezeteinek kárpódási követeléseit Len­gyelországban komolyan ve­szik, holott ezek a követelések Németországban már nem ké­pezik politikai viták tárgyát. Bemondták, hogy 40 fok lesz, megyek, és minden megtakarított pénzünkön sört veszek (Peter Gossónyi karikatúrája) Több németországi török szervezet nem hajlandó elfogadni a befogadó ország jogrendjét Török duzzogás és gettósodás Csonka maradt a német kancellár által összehívott integrációs kerékasztalnál a bevándorlók érdekképvise­lete: három török szervezet bojkottálta a találkozót. Magatartásukkal pontosan a döcögve haladó beillesz­kedés fő akadályára mutat­tak rá: a befogadó ország jogrendjének megkérdője­lezésére. MTl-ELEAAZÉS Németországban a 83 milliós la­kosság mintegy 9 százalékát, 7,5 millió főt tesznek ki a külföldiek. Ezen belül a török népcsoport a legszámosabb (2,6 millió). Velük van a legtöbb probléma, egyes vá­rosokban valóságos török negye­dek alakultak ki. Az itt élők alig mozdulnak ki szűkebb lakóhe­lyükről, egymás között csak törö­kül beszélnek; a gyerekek nem jár­nak óvodába, anyjuktól, testvére­iktől csak török szót hallanak. Az is­koláskort elérve kiderül, hogy szin­te nem tudnak németül; emiatt fel­készítő tanfolyamra kell beíratni őket, hogy egyáltalán megértsék az első osztály tananyagát. Ez pedig kiváló táptalaj a párhuzamos társa­dalom kialakulásához, egyúttal elvágja az utat a fiatalok szakmai képzése, továbbtanulása előtt. Aki nem tud jól németül, az nem viheti többre munkanélkülinél, drogfu­támál, jó esetben segédmunkásnál. A Schröder-Fischer kormány zsákutcának bizonyult, a multikul­turális társadalom spontán létrejöt­tét hirdető és pártoló laissez-faire politikájával szakítva Angela Mer­kel kancellár kabinetje fordulatot kezdeményezett ezen a téren. A változás nem merül ki abban, hogy az illetékes ombudsman titulusa már nem Ausländerbeauftragte (külföldiek megbízottja), hanem Integrationsbeauftragte (integráci­ós megbízott). Korábbi makacs tagadás után a konzervatív pártok (CDU/CSU) elismerték, hogy Né­metország bevándorlási' célország lett. A kormány csomagtervet ha­gyott jóvá a „migrációs hátterű” egyének beilleszkedésének elő­mozdítására. Az évi 750 millió eu- rós pénzalap 400 projekt finanszí­rozását szolgálja, köztük 10 ezer szakmunkástanuló képzését és a beilleszkedési tanfolyamok (egyé­nenkénti) óraszámának 600-ról 900-ra emelését. Mindez nem hatott meg három török szervezetet, amelyek le­mondták részvételüket a kerékasz­tal fórumon. Hangadójuk, Kenan Kólát, a Németországi Török Kö­zösség 48 éves elnöke főleg azt ki­fogásolta, hogy a bevándorlási tör­vény „diszkriminálja” a törököket. Családegyesítés, illetve házasság okán történő bevándorlás esetén ugyanis nem minden náció eseté­ben követeli meg a beutazó család- tag(ok)tól a német nyelv ismeretét. A török (libanoni, iraki stb.) állam­polgárok ebbe a kategóriába esnek, míg kanadai, japán vagy koreai személyek esetén nincs szükség igazolt némettudásra. Kólát felhá­borodását visszhangozva a török lapok „Düpedüz irkcilik” (Burkolt rasszizmus) szalagcímmel tudósí­tottak a berlini fejleményekről. Egy kölni döner büfé tulajdonosa pedig az ARD televízió kamerája előtt így fakadt ki: a bolgároktól, akik egy szót sem tudnak németül, és csak mutogatással képesek megértetni magukat, nem kérnek nyelvvizsga papírt, tőlünk viszont igen! Mi ez, ha nem diszkrimináció? Bár német politikus száját ez a szó nem hagyta el, egyértelmű, hogy a törvény célja éppen a szűrés, a gettósodással fenyegető török és arab közösségek külső utánpótlásának elvágása. A másik cél az iszlám vallásúak körében szokásos kényszerházasságok meg­előzése: német földön élő török fér­fiak sokszor .hozatnak” maguknak Anatóliából 14-16 éves meny­asszonyt, aki nem is ismeri jö­vendőbelijét. Az ilyen házasságok sokszor végződnek tragédiával: a fiatalasszony fellázad, beleszeret másba, amit rokonai (gyakran az apja vagy fivérei) gyilkossággal to­rolnak meg, helyreállítva „a család becsületét”. Az új törvény 18 évre emelte föl a bevándorló házastár­sak alsó korhatárát. Túllépte már ezt a kort a csinos Zeynep Balazümbül, aki július eleje óta naponta látható a különböző német tévékben. A 21 éves berlini joghallgató a DeuKische Generati­on nevű civilszervezet egyik legak­tívabb tagja. Céljuk a kölcsönös előítéletek felszámolása, a német- országi törökökről kialakult kép ja­vítása. (A deukisch jelző a deutsch és a türkisch szó „házasításával” jött létre.) Ez az alapvető különbség a fiatal (részben már német földön szüle­tett) és az idősebb törökök között. Kólát és elvbarátai (tévesen) azt hi­szik, hogy a 83 milliós német társa­dalmon belül az általuk képviselt egymillió ember diktálhat a túlnyo­mó többségnek - mutatott rá a Hes­sischer Rundfunk kommentátora. A Frankfurter Allgemeine Zei­tung meglátása szerint a kerékasz­taltól távol maradó török szerveze­tek arról adtak tanúbizonyságot, hogy nem hajlandók a beilleszke­désre. Ők azokat a csoportokat képviselik, akik nem az integráló­dás kedvéért jönnek Németország­ba, hanem hogy az otthoninál jobb körülmények között élhessék to­vább a maguk én-központú, igény­telen életét - gettókban és párhuza­mos társadalomban. Az integrációt több irányból meg lehet közelíteni, ám a beilleszkedés mindenekelőtt egy dolgot jelent: a befogadó ország alapvető jogrend­jének elfogadását, vagyis a parla­ment által hozott törvények tiszte­letben tartását. Azok ugyanis min­denkire vonatkoznak, aki az adott országban akar élni - hangzik a né­met sajtó egyöntetű véleménye a bojkottálókról. Súlya 500 tonna, 41 méter magas, ami egy 13 emeletes toronyháznak felel meg, hét évig építették Próbaüzemben a világ legnagyobb teleszkópja MTl-HÁTTÉR Ha a Föld korong lenne, ezentúl 9 Kanári-szigetekről látni lehetne egy Moszkvában égő gyertya fé­nyét vagy egy Ausztráliában úton lévő autó fényszóróját. Már adott az ehhez szükséges óriás teleszkóp, Grantecan a neve, ereje megfelel négymillió emberi pupillának és La Palma szigetén állították fel. Szom­batra virradóan kezdte meg próba- üzemelését, Ftilöp spanyol trónö­rökös díszvendégként láthatta a 130 millió eurós költséggel felállí­tott teleszkópban felcsillanó „első fényt”. így nevezik azt a pillanatot, amikor egy teleszkóp először „fogja be” egy csillag fényét. Jelen volt a nem mindennapi eseményen a Queen együttes gitárosa, Brian May is, aki csillagászatot tanult és annyira el van ragadtatva a telesz­kóptól, hogy zenét komponál hoz- tá. Tüdősök a Grantecan segítségé­re! a világmindenség eddig isme­retien mélységeibe akarnak eljutni, hogy galaxisokat kutathassanak, csillagok keletkezését figyelhessék meg és Naprendszerünkön kívül újabb bolygókat fedezzenek fel. A projektvezetője, Pedro Alvarez sze­rint mindemellett „természetesen csodálatos lenne, ha ez a teleszkóp hozzásegítene bennünket ahhoz, hogy a földünkhöz hasonló bolygót fedezzünk fel”. Meggyőződése u- gyanis, hogy másutt is létezhet élet a világegyetemben. Óriástávcsövek eddig is voltak, így például Hawaii szigetén a kialudt Mauna Kea vul­kán tetején, vagy Chilében a Cerro Paranalon. Egyik sem hasonlítható azonban a Grantecan méreteihez, amely egy 2400 méter magas he­gyen mered az égnek. A galaxisva­dász „szíve” egy 10,4 méter át­mérőjű parabolatükör, amely 36, különleges üvegkerámiából ké­szült hatszögletű szeletből áll. Az óriás teleszkópot a mainzi Schott német cég gyártotta. Súlya 500 tonna, 41 méter magas, ami egy 13 emeletes toronyháznak felel meg. Építését hét éve kezdték el, már 2004-ben fel kellett volna állítani, de ember és gép számára már az is nagy kihívást jelentett, hogy a hosszú szerpentinen eljuttassák az alkatrészeket a Roque de los Mu­chachos csúcsára. Viszont itt szinte állandóan derült az égbolt, és tör­vény tilt a környéken minden ide­gen fényforrást. A teleszkóp felállí­tása költségeinek nagy részét a madridi kormány állta, de hozzájá­rultak mexikói és amerikai egyete­mek is. KOMMENTÁR Nyelvet a törvénynek LOVÁSZ ATTILA Anno, 1995-ben a HZDS-SNS kormánygarnitúra nyelvtörvény­javaslata senkit sem lepett meg. A nemzetiek ezt a törvényt kér­ték többek közt a koalíció támogatásáért, és mivel az abszurdi­tások korát éltük némi nemzeti kamaszkorral fűszerezve, mi sem volt természetesebb, mint annak jóváhagyása. Született egy abszurd törvényjavaslat és jogszabály lett belőle. Szlovákia így komoly elsőséget szerzett, a többségi nemzet iro­dalmi és köznyelvét törvény szabályozza, miközben akkor min­denki tudta, a törvény csak és kizárólag az országban élő ma­gyarság szívatását szolgálja. Aztán elfelejtettük. Most újabban a kulturális tárca műhelye­iből hallani egyre hangosabban, a szlovák nyelv védelemre szo­rul. Akár első fecskének is tekinthető, hogy az Új Szót megdor­gálták, ejnye-bejnye, tessék már a sajtóban a főváros nevét ál­lamnyelven írni. Eltekintve attól, hogy a kulturális tárcának semmi köze hozzá, hogy egy legálisan nyilvántartott magánlap miként használja a helységneveket, okosabb lenne tán megnéz­ni, mire jó ez az új hév. Mert hogy nem a törvényésség és nem a szlovák nyelv a tét, az bizonyíthatónak tekinthető. Ha ugyanis az lenne a cél, akkor a Szlovákiában bejegyzett hetilapok nagy­jából harmadának már a címét sem engedélyezték volna. Szép számmal láthatóak nem szlovák nyelvű, sőt kifejezetten nyelvet romboló alkotások is üzletek, intézmények hivatalos megneve­zéseket közlő feliratain, a köztévében és közrádióban pedig na­ponta úgy vágják haza Hviezdoslav nyelvét, hogy azért érettsé­gin elégtelen jár. És a kulturális tárca is önmaga identitását keresi tizenhét éve. A baj nem az, hogy törvény híján baj lenne a nyelvvel. A nyelvet annak használói minden törvénynél jobban tisztelik, alakítják, alkotják, s fogják akkor is, ha száz miniszter száz jogszabályban rendelkezik másként. A baj ott kezdődik, hogy a legjobban vé­delemre szoruló nyelvi megnyilvánulások éppen a jogszabályok megfogalmazásában vannak. Az eufemizmusokkal, pontatlanságokkal, csúsztatásokkal teli törvényszövegek jobban ártanak egy nemzetnek, mint idegenek milliói, egy hevenyészett, netalán kimondottan ártani kívánó jogszabály megfogalmazásában több a kanyhallóság, mint bár­melyik szlovákul rosszul beszélő ember lelkében. Bizonyíték rá maga a nyelvtörvény - tessék csak elolvasni vagy mondjuk a munkajog, amely aztán olyan megfogalmazásokat tartalmaz, amelytől bármely cég humánpolitikusa hideglelést kap, bármi­kor is vegye elő. A szlovák nyelvnek nincs szüksége jogszabályi védelemre, ne nézzék már le annyira ezt a fiatal nemzetet. A szlovák nyelvnek nincs szüksége törvényre. A törvénynek viszont égető szüksége van a nyelvre. Hogy ne csaphassanak be minket sokadszor. JEGYZET Kultúra-e a jó könnyűzene? JUHÁSZ KATALIN A Petőfi rádiót legalább tíz éve nem hallgattam, de ismerőse­im unszolására két hete ráte­kertem, és azóta gyakran visszajárok. Újabban minőségi popzenét adnak egész nap, semmi duma, semmi vízállás- jelentés, semmi kíván­ságműsor, alig hittem a fülem­nek. Amióta van internetem, a világ számos netrádióján hoz­zájutok úgynevezett rétegze­néhez, amióta pedig MP3-le- játszóm is van, a rádiókészü­lék felkerült a szekrény tetejé­re. Most levettem, leporoltam. És kíváncsian várom az ORTT e hétre ígért döntését, hogy megtudjam, kultúrának szá- mít-e az igényes popzene. Az unatkozó nyugdíjasok ugyanis írtak pár száz panasz­levelet, hogy a „nagyon zene” szerintük nem közszolgálat. Folyik a vizsgálat, ami ellen a rádió elnöke máris tiltakozott, a rosszemlékű Sanzon Bizott­sághoz hasonlítva az Országos Rádió és Televízió Tanácsot. Szerinte a Petőfi most olyan rétegzenéket sugároz a 18-39 éves korosztály számára, ame­lyek más rádiók kínálatában nem szerepelnek. E meghatá­rozáson persze lehetne vitáz­ni, hiszen ami nálunk „réteg­zene”, az Nagy-Britanniában, például a szintén közszolgála­ti BBC-n simán belefél a mainstream kategóriába. Er­refelé azonban a kereskedelmi rádiók annyira elferdítették a közízlést, hogy lassan felnő egy generáció, amely a „nyál- popon” kívül nem ismer mást. Eme ízlésrombolás megakadá­lyozása vagy akár csak hátrál­tatása pedig szerintem igenis közszolgálat! Nem beszélve az „alternatív” magyar előadók helyzetbe hozásáról. Vajon hol másutt hallhatóak-ezek a zenekarok az országos ma­gyar éterben? Aki a hagyományos „petőfis” rádióműsorok megszűnése miatt sírdogál, annak részben igaza van, mert elvettek tőle valamit, amit megszokott. Másrészt viszont bele kell törődnünk, hogy megváltoz­tak a fiatalok rádiózási szoká­sokai: egy konkrét műsor ked­véért ma már kevesen teker­nek egy konkrét adóra. Fel­gyorsult a világ, legtöbben rö­vid híreket, útinformot és időjárás-jelentést akarnak hallani, aztán rohannak is to­vább. Aki tartalmas beszélge­tésekre és mélyelemzésekre kíváncsi, annak ott a Kossuth adó, aki pedig a komolyzenét szereti (szintén egy szűk ré­tegről van szó!), annak a Bar­tók. így teljes a magyar köz- szolgálati skála. Az új Petőfiről talán csak a zenéhez értő műsorvezetőket hiányo­lom, akik a hazai Rádió FM csapatához hasonlóan néha mondanának is ezt azt az előadókról, akiket játszanak, így lenne meg tartalomhoz a forma... 143 millió dollárba került az óriásteleszkóp megépítése (SITA/AP-felvétel) __

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom