Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-01 / 125. szám, péntek

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 1. FIGYELŐ Putyin a médiát szidja Túl sok a rossz minőségű, importált és kevés az egészsé­ges szellemiségű hazai műsor az orosz televíziókban - jelen­tette ki Vlagyimir Putyin. Az orosz csatornákon láthatók olyan „import” műsorok, mint a Legyen ön is milliomos vagy a Fort Boyard vetélkedők meg­felelői. Ugyanakkor reneszán­szát éli az orosz filmgyártás. A jövőre lejáró második ciklusát töltő Putyin felszólalása illesz­kedik a hazafias értékek és az orosz kultúra támogatásával a társadalmi kohézió megte­remtését és az orosz büszkeség helyreállítását célzó törekvé­seibe. (MTI/Reuters)- Jegyezd meg, fiam: sok-sok szociális érzés, egy kis populizmus, egy kis magyarellenesség, néhány cím­lapfotó nyugdíjas nénikkel, és meg is van a rekordtámogatottság! (Peter Gossónyi karikatúrája) Ankara belátható időn belül nem válik az unió tagjává, ami fejfájást okozhat Európának Török szélmalomharc az EU-val Nicholas Sarkozy francia el­nökké választását kevés he­lyen fogadták olyan szkepti­kusan, mint Törökország­ban. Sarkozy kategorikusan ellenzi a török EU-tagságot, ami viszont Ankara legfon­tosabb stratégiai célja a kül­politika terén. ONDREJCSÁK RÓBERT Mivel Törökország EU-tagsága olyan horderejű kérdés, amely hosszú évtizedekre meghatároz­hatja az Unió jövőjét, folyamatos elemzésekre van szükség összeu­rópai szinten is arról, hogyan kép­zeljük el az európai-török kapcso­latokat. Vegyük hát sorban a lehetséges opciókat. Az első, hogy a törökök­nek nem sikerül legyőzni a jelenle­gi francia (és részben német) szkepszist, és nem válnak az EU tagjaivá. Ebben az esetben Európa, tudatosítván Törökország stratégi­ai fontosságát, mindent megtesz majd azért, hogy valamüyen mó­don tartósan magához kösse az or­szágot, és ennek kétségkívül kitalál valamilyen hangzatos elnevezést is, mmt például a ma már lerágott csontnak számító „stratégiai part­nerséget” vagy a .különleges kap­csolatokat”. Persze kérdés, meny­nyire lesznek ezzel a megoldással elégedettek maguk a törökök. A dolgok jelenlegi állása szerint egy­általán nem. Az Eurobarometer fel­mérései szerint jelentősen csök­kent az EU támogatottsága Törö­kországban, miután az ország megkezdte csadakozási tárgyalása­it az Unióval. A valamikori 70 szá­zalék körüli támogatottság mára már 50 százalék alá esett, sőt jelen­leg nagyjából csak valamivel 40 százalék fölött áll. A törökök növekvő EU-szkep- ticizmusát a szociológusok többsé­ge azzal magyarázza, hogy a lakos­ság a jelenleginél sokkal gyorsabb EU-török közeledést remélt, ami nem következett be. A frusztráltsá­got növelhették a részben a török politikai elit által keltett remények is, amelyek azt közvetítették a la­kosságnak, hogy a csadakozási tár­gyalások megkezdése jórészt már a tagság biztos ígéretét jelend. Ter­mészetesen mindebben közreját­szott az európai politikusok alibista álláspontja is: a legtöbb országtól eddig még nem sikerült az általá­nos támogatástól többet megtud­nunk. Ez ugyan első látásra remé­nyeket kelthetett a törökökben - hi­szen elméletileg minden álláspont pozitív, amelyik nem direkt elutasí­tó - de nem veszi figyelembe az eu­rópai belpolitikai összefüggéseket, beleértve a populizmust is, amely sok esetben a racionális helyzetér­tékelést helyettesíti. Az európai or­szágok többségének nyilvánvalóan megfelel ez az állapot, amikor nem kell világos álláspontot megfogal­mazni. Ebbe az állóvízbe gázolt bele Ni­cholas Sarkozy, és be kell vallani, sokan fellélegeztek, hogy majd a francia nyíltan megmondja a törö­köknek, és ezzel leveszi az elutasí­tás felelősségét sokak válláról. Meg kell azonban vizsgálni, mi tör­ténhet akkor, ha nem lesz török EU-tagság, és az EU-Törökország „stratégiai partnerség” sem lesz el­fogadható? Ankara megpróbál­kozhat újra feleleveníteni a 20. század kilencvenes éveiben egy­szer már prezentált tervét, egy „tö­rök közösség” létrehozását, ame­lyet Törökországon kívül Azerbaj­dzsán és a közép-ázsiai török nyel­vű országok (Tádzsikisztán kivéte­lével, amely a perzsa nyelvcsalád tagja) alkotnának. Am ennek a stratégiai koncep­ciónak a megvalósításához Törö­kországnak nincs elég forrása. Bár Ankara fontos regionális ha­A törökök EU-szkepticiz- musát a szociológusok az­zal magyarázzák, hogy a lakosság gyorsabb EU-tö- rök közeledést remélt. talom, a fő közép-ázsiai játéko­sokkal - Oroszországgal, Kínával, Indiával és az USA-val - szemben ez kevés. Természetesen Ankara fontos tényező marad a térség­ben, de a 90-es években már bebi­zonyosodott, hogy ez a külpoliti­kai stratégia nem reális. Persze rávilágít Törökország egyik leg­nagyobb paradoxonára is: az or­szág túl nagy ahhoz, hogy ne játsszon fontos szerepet geopoliti­kai régiójában, ahhoz viszont nem elég nagy, hogy egyedül dön­tő mértékben tudja befolyásolni az ott zajló folyamatokat. Egy ilyen esetben logikus, hogy az adott ország nagyhatalmi szövet­séges után néz, ami Törökország számára már adott: az USA, amit tagság esetén részben kiválthatott volna az Európai Unió. Az európai elutasítás valószínűleg amúgy is az amerikaiak felé tereli majd a törököket, lévén a két ország kap­csolata már évtizedek óta straté­giai szintű, minden pillanatnyi probléma ellenére (lásd az iraki konfliktust és az amerikai csapa­tok átvonulását 2003-ban). A nagyobb gond akkor lesz, ha az USA-val fenntartott kapcsolat nem lesz képes teljes mértékben lefedni a török külpolitikai törek­véseket. Ebben az esetben megerő­södhet a közel-keleti vonal, bele­értve a szorosabb kapcsolatok épí­tését a régióbeli hatalmakkal is. Ahhoz, hogy ez az irányvonal fe­lülkerekedjen, azonban a török po­litikai elitnek és társadalomnak, valamint a hadseregnek teljes identitás-átalakuláson kellene ke­resztül mennie, ami belátható időn belül nem valószínű. Ne felejtsük azonban el, hogy hosszú távon, né­hány évtized távlatában viszony­lag kiszámíthatatlan fejlemények­kel is számolnunk kell. A legvaló­színűbb egyelőre az, hogy Török­ország az egyre nyilvánvalóbb szkepszis ellenére egy jó ideig még folytatja szélmalomharcát az Eu­rópai Uniós tagságért, tekintet nél­kül az egyes részleges kudarcokra. A kérdés csak az, meddig tartható ez az állapot. Az ázsiai szigetországé a második legmagasabb öngyilkossági arány a fejlett világban Japán tenni akar az öngyilkosságok ellen MTI/AP-HÁTTÉR Macuoka Tosikacu földművelés- ügyi miniszter hétfői öngyilkossága komor példája a makacsul magas japán öngyilkossági mutatónak. Macuoka több mint harmincezer honfitársa követ el öngyilkosságot minden évben, ezzel Japáné a má­sodik legmagasabb öngyilkossági ráta a fejlett országok sorában. A 62 éves politikus felakasztotta ma­gát tokiói otthonában, közvetlenül azelőtt a parlamenti meghallgatás előtt, amely a földművelésügyi tár­cát érintő korrupciós ügyeket vizs­gálta volna. 2003-as adatok szerint a sziget- országban minden százezer em­berre 25,5 öngyilkosság jut, ennél csak Oroszországban rosszabb a helyzet, ahol 38,7 öngyilkosság esik százezer lakosra. A rendvédel­mi szervek nyilvántartása szerint 2005-ben több mmt 32 500 japán vetett véget önkezével az életének. A japánok körében hagyományo­san magas az öngyilkossági hajlan­dóság, de igazán a tömeges elbo­csátásokkal járó 1990-es évekbeli gazdasági recesszió idején ugrott meg az önkéntes halált választók száma. Ekkor emelkedett számuk évi harmincezer fölé, és többségük az ötvenes éveikben járó férfi volt. Míg azonban a japán gazdasági helyzetben az utóbbi években javu­lás állt be, az öngyilkosságok szá­ma nem csökkent. Tovább fokozza az aggodalma­kat a csoportos öngyilkosságok je­lensége. Ezeket az interneten ke­resztül szervezik meg, idegenek között. Gyakran választják a közös öngyilkosságnak azt a módját, hogy egy elhagyatott helyen leállí­tott autóban felhúzott ablakok mögött begyújtanak egy hordoz­ható széntüzelésű kályhát, hogy ennek füstje okozza aztán halálu­kat. A riasztó adatokra tekintettel tavaly júniusban kormányhivatalt hoztak létre az öngyilkosságok megelőzésére. Legutóbbi intézke­désként, áprilisban egy szakértői csoport összeállított egy javaslat- csomagot, amely azt a célt tűzi ki, hogy 2016-ig húsz százalékkal (mintegy 25 ezerre) csökkentse az öngyilkosságok számát, többek között a lelki segítőszolgálatok tá­mogatásával. Japánban hagyományosan a nyilvános megszégyenülés jóváté­telének egyik formájaként tekinte­nek az öngyilkosságra. Simizu Jaszujuki, egy japán nonprofit szer­vezet képviselője emellett a társa­dalom személyes problémák iránti közömbösségét, az iskolák és a vál­lalatok rugalmatlanságát is okolja a szomorú jelenségért. Elemzők szerint a gazdasági nö­vekedés gyümölcseit elsősorban a nagyvállalatok és azok alkalma­zottai aratták le, miközben leg­többször kis- és közepes vállalatok mentek csődbe. Mások arra mutat­nak rá, hogy az öngyilkosságot el­követők gyakran keményen dolgo­zó emberek, akikre szorgosságuk miatt egyre több munkateher ne­hezedik, mígnem egészségügyi gondok vagy depresszió lesz úrrá rajtuk, munkahelyük azonban nem támogatja őket eléggé, ezért magányosnak és értéktelennek ér­zik magukat. KOMMENTÁR A fellendülés bére S1DÓ H. ZOLTÁN Ha megkésve is, de végül csak teljesült Mikulás Dzurinda ígérete, aki az 1998-as parlamenti választás kampányában azzal próbált szava­zatokat bezsebelni, hogy kijelentette: ha az SDKÚ jut kormányra, ak­kor négy év alatt megkétszereződnek a bérek. Nos, erre a szép fegy­vertényre négy évvel tovább kellett várni az ígértnél. A statisztikai hivatal tegnapi közlése szerint 1997 és 2006 között az országos át­lagbér (az egyéni vállalkozók alkalmazottait leszámítva) 10 086 ko­ronáról 19 774 koronára emelkedett, s ha figyelembe vesszük az idei első negyedév adatait is, akkor már a 20 ezer koronát ostromol­juk. Az örvendetes fejleményt további két biztató ténnyel egészítsük ki: napjainkban a korona árfolyama sokkal kedvezőbb a dollárhoz viszonyítva, magyarán, az importcikkek érezhetően olcsóbbá váltak számunkra, továbbá alig egy évtizede még a munkanélküliek közel félmilliós hadának terhét nyögtük, napjainkban viszont ez a szám 220 ezer főre olvadt. Amikor az átlagbér kérdése szóba kerül, szinte hallani sokak felhör­dülését, mondván, hol az a sok alkalmazott, aki jelenleg közel 20 ezer koronát keres. Valóban, az átlagbér nem az átlagember kerese­téről szól, hiszen napjainkban a munkaviszonyban lévők közel két­harmada a jelzett szint alatti fizetésért dolgozik. A tényleges átlagot az ún. médián tükrözi, ami tavaly 15 500 koronára rúgott, ami messze nem olyan csinos summa, mint a sokak számára elérhetetlen távolságban derengő 20 ezer korona. Arról nem is szólva, hogyje- lentős, ráadásul egyre mélyülő a bérek közötti regionális és ágazati különbség. Míg Pozsony 27 ezer korona környékén jár, addig a se­reghajtó Eperjes átlaga 16 200 korona. A főváros olyannyira elsza­kadt a többi régióban mért szinttől, hogy az általa felfelé tornázott országos átlagot egyedül Kassa éri el, hála a US Steel folyamatos bérfejlesztésének. Lépjük át a határokat, és vessük egybe a visegrádi országok bérszint­jét a miénkkel! Bizony, lehangoló a kép, hiszen a Csehország, Szlo­vákia, Lengyelország és Magyarország alkotta csoport átlagának csupán 93 százalékán mozgunk. Az utóbbi 10 évben tapasztalt, dup­lájára emelkedett bérünk ellenére továbbra is tartjuk sereghajtó po­zíciónkat. Hogy miért? Mert például Magyarországon 1999 és 2004 között csak hat év kellett a keresetek megkétszereződéséhez. Az más kérdés, hogy mindez művi úton, a termelékenység ütemét lekörözve történt, a Gyurcsány-kormány többek között most ezért kénytelen behúzni a kéziféket, és borzolni a lakosság idegeit különböző re­formötletekkel. Nálunk komótosabban mennek a dolgok, s hosszabb távon talán ez vezet sikerre, ugyanis ha hihetünk a statisztikáknak, akkor idén, a korona kurzusának erősödését is figyelembe véve, már megelőzhetjük a lengyel bérszintet. Ennél messzebbre egyelőre ne tekintsünk, mert akkor kiderül: még mindig csak a német átlagfize­tés 20 százalékán mozgunk. A Vüágbank legfrissebb jelentése szerint térségünk, Szlovákiát leszá­mítva lassúbb gazdasági növekedés útjára állt. Ha viszont mi - Ficóék minden ármánykodása, ötletrohama ellenére - még egy ideig tartjuk a tempót, akkor a szerény infláció mellett további érezhető bérnövekedés vár ránk. És végre a lendület tovagyűrűző hatása már olyan ágazatokban is csinosíthatja a fizetési szalagot, műit az építő­ipar, a fémmegmunkálás, az autóipar. Persze, az igazi áttörés akkor következik be, ha a fiatalok szeme előtt már nem az angliai munka- vállalás lebeg célként. JEGYZET Kelet túl messze van KOZSÁR ZSUZSANNA Mari néni kuglófot süt, vátja a két unokát. Mindig hozzá sza­ladnak az élményeikkel, hiszen a szülők nem érnek rá a cseme­ték áradozásait hallgatni. Ma biztos hosszú lesz a beszélgetés - versenyen volt az iskolai énekkar, az ország másik végé­ben. Három napja mentek el, éjjel jöttek haza, lesz mesélni- való. Be is állít a két gyerek, de öröm helyett valami zavart bosszúság az arcukon, ne is kér­dezd, nagyika, nem mi lettünk az elsők. De hát az tán nem egetrengetően nagy baj? Volt már úgy, hogy egy kórus rosz- szabbul énekelt a szokottnál, hiszen ez a verseny a pillanat­nyi teljesítményen múlik. Nem volt a mi teljesítményünkkel semmi baj, rázza a fejét az okos vékony kamaszlány. Csak kelet túl messze van mindentől. Mari néni nem érti. A keszekusza magyarázkodásból aztán ap­ránként előbújik a gyerekek verziója: a kórus jól szerepelt, egy illetékes megsúgta, ők vol­tak a legjobbak. Csak épp nem kapták meg a fődíjat, egy kül­földi szereplés lehetőségét, mert keletiek, túl messzire kel­lene utazniuk. Állítólag az útiköltséget a szervezők csak bizonyos határig állnák. Az éneklők szülei ugyan szó nélkül összedobták volna az összeg hi­ányzó részét, ám a csapatot, se a vezetőt nem kérdezte senki, odaadták a díjat a második leg­jobbnak, és nyertek száz kilo­métert. Kelet egyszerűen mesz- sze van, foglalja össze csalódot­tan a két gyerek. Biztos téved­tek, mondja Mari néni. Egy nemzetközi versenyre mindig a legjobbat küldik, nem? Mind- egy, hogy az ország melyik ré­széből van. Hallgasd meg, na­gyika, van füled neked is, mondja az unoka, és előveszi az amatőr feljátszást, ami a kis hordozható magnóval készült a versenyről. Hát nem egy csúcs- minőségű stúdiófelvétel, annyi biztos. De azért a különbség hallható a majdnem-nyertes és a nyertes között. Ezt a jófülű Mari néni nagyon is érzékeli. Hivatalosan azonban a két kó­rus egyformán jó volt, azonos besorolást kapott. És itt nem se­gít a kétszerkettő, ez művészet, nem matematika. Ha méltatla­nul bántak az egyik együttessel, nem bizonyítja semmi. Csak a gyerekek élményei. Meg egy amatőr magnófelvétel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom