Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-05 / 4. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 5. Kertészkedő 15 A tél végi metszés legnagyobb előnye, hogy kevesebb növényt kell egyszerre megmetszenünk, s ezáltal több időnk van erre a munkára A gyümölcstermő növények fenntartó metszéséről A metszés elsődleges célja a rendszeres, jó minőségű és mennyiségű termés biztosítása. Ehhez elengedhetetlen az új termőrészek kialakítása, azaz a megfelelő évenkénti hajtásnövekedés. ÖSSZEFOGLALÓ A gyümölcstermő növények megszokott metszési időszaka lombhullástól rügyfakadásig tart, nagyjából október végétől március közepéig. Egyes gyümölcsfajok metszését pirosbimbós állapotban ajánlják elvégezni (őszi- és kajszi- barack), részben azzal az indokkal, hogy ha netán tavaszi fagy érte, akkor több virágot lehet meghagyni, illetve ebben az időszakban egyes kórokozók kevésbé fertőznek. Gyakorlati tapasztalatok szerint a tél végi metszés legnagyobb előnye, hogy minél kevesebb növényt kell megmetszenünk, annál több időnk van erre a munkára. Néhány faj esetében elegendő a két-, esetleg háromévenkénti metszés. Ez utóbbiak közé Gyümölcsfák metszése tartozik a kajszibarack, a meggy, a cseresznye, a szilva, a dió, a mandula és a mogyoró. Az őszi-téli időszakban több olyan tényező is van, ami gyakoribbá teszi a fák, cserjék sérüléseit más évszakokhoz képest. E sérüléseknek a többsége előbb-utóbb magától is begyógyulna, ám ha némi odafigyeléssel és kezeléssel mi magunk is gyorsítunk a folyamaton, akkor hamarabb kapjuk vissza pompázó díszfáinkat vagy gyümölcsöktől roskadozó haszonnövényeinket. Gyakoribb sebzési okok A fák, bokrok sérüléseinek okait kereshetjük a meteorológiai, bi- otikus és mechanikai hatások között. A meteorológiai károk leggyakoribbja a széltörés, vagy a hó tömegéből adódó ágtörések. Biotikus okok közé tartoznak a nyulak, őzek téli kártételei, amikor a hó alatt nem találnak élelmet, ezért a fiatal fás szárú növények kérgét kezdik ki éhségük csillapítására. A legtöbb mechanikai sérülést az ágritkítás és metszés során mi magunk okozzuk a növényeknek. A sérülések egy része megelőzhető Egyes okok viszonylag egyszerűen kivédhetek. A széltörés ellen egyrészt úgy védekezhetünk (főleg nagy kertek esetén), hogy a telek határvonalára, mintegy védősövényként szélfogónak olyan fajokat ültetünk, amelyeket kevésbé sajnálunk. Ezek csillapítják a szél erejét, és védik a kert centrumába ültetett értékesebb fajokat, fajtákat. A védő erdősávokat a mezőgazdaságban is alkalmazzák szántóföldek körül. Kertünket azonban nem kell minden oldalról elkerítenünk védőnövényekkel. Elegendő, ha kitapasztaljuk, hogy az épületek elhelyezkedése és az uralkodó szélirány miatt melyek a kerten belül a legveszélyeztetettebb helyek, és csak itt kell kiépítenünk az élő sövényes szélvédelmet. A hó nyomása miatti töréskárok elsősorban az örökzöldeket veszélyeztetik. Az alapfajokkal viszonylag kevesebb gondunk van, (Képarchívum) gondoljunk csak például a lucfenyőre, amely olyan ívben tartja ágait, hogy a hó lecsúszhasson róla. A kertészeti nemesítésű tűlevelűkre ez már kevéssé jellemző, hiszen a nemesítés elsődleges irányelve a dekoratív megjelenés, nem a növény szempontjából praktikus forma. Ä hónyomás miatti ágtörés megelőzhető, ha a friss havat lerázzuk az ágakról. A már egyszer megolvadt, majd visszafagyott hóval ne kísérletezzünk, mert ez a tű-, és pikkelylevelek sérüléséhez vezet, ami olyan súlyos is lehet, hogy - főleg egy kisebb termetű példány esetén - tavasszal a melegebb idő beköszöntekor akár ki is száradhat a fa. Az állati kártételeket megelőzhetjük gondosan megépített kerítéssel, vagy a fiatal fák törzseire szerelt hálóval. A mezőgazdasági területekkel szomszédos hobbikertek határolására legjobb megoldás a vadháló, amely alul sűrűbb, felfelé egyre ritkuló szövésű. Alul, a sűrűbb részeken nem tudnak bejutni a kisebb termetű rágcsálók, de magasságából adódóan az őzek sem. Ennek a szövése a vadak méretéhez van igazítva. A metszési sebzések mértékét azzal tudjuk csökkentem, ha rendszeresen alakítjuk a koronát. Sokan 3-5 évenként felbuzdulva metszik meg gyümölcsfáikat, amikorra azok koronája már teljesen besűrűsödött. Ilyenkor a vastag ágakat is el kell távolítani, ami kiterjedt sebek okozásával jár. Ha a metszés rendszeres, akkor kisebb méretű gallyakat, vesz- szőket kell eltávolítani, így az okozott seb mérete is kisebb. Metszés után a 4 centiméternél nagyobb átmérőjű sebeket mindenképp kenjük be fasebkezelő anyaggal. Fasebek kezelése Szálkás törés esetén a seb oldalait és felületét alakítsuk egyenesre és simára. Ezután kenjük be fasebkezelő anyaggal. A sebkezelés azért nélkülözhetetlen, nehogy korhadást előidéző mikroorganizmusok jussanak a szövetekbe. A kéreg sérülése folytán a fatest szabadKoros fák metszése dá válik, ami a fertőzésveszély mellett vízszállítási problémákat is okozhat. A tisztán tartott sebet a hegszövet is könnyebben befonja. Nagy kiterjedésű sérülésnél azonban számítsunk rá, hogy teljesen soha nem fog behegedni, csak javul a károsodás helye. A fasebkezelő anyagoknak több változata van. A legegyszerűbbek egy passzív fedést biztosítanak, ami lepergeti a vizet, de jobb esetben átengedi a levegőt, így szellőzik is a seb. Más készítmények gombaölő szert is tartalmaznak, ami fokozza a készítmény jótékony hatását. Vannak műanyag bázisú készítmények, amelyek nagyon jól tömítenek és fednek, illetve oldott méhviasztartalmú szerek. Utóbbiak nem száradnak be teljesen, így a fa növekedésekor sem pereg le a készítmény. Ezek nagyon jó termékek, házikertekbe ajánlottak, és ekkora állomány esetén még megfizethetők. Üzemi méretekben a legtöbb termelő valamüyen költségtakarékos háziszert használ. A legmodernebb fasebkezelők vízhajtásképződést gátló, inhibitor vegyületeket is tartalmaznak, ami külön előnyös a továbbiakra nézve. Ahol megsérül a fa, ott nagy mennyiségű vízhajtás képződik, amiből megfelelő hajtásválogatással és metszéssel visszapótolható az elvesztett ágrész. Ha azonban a vízhajtások nagy részét nem távolijuk el, akkor azok konkurálnak egymással - egymás fejlődését gátolják, sokkal később fordulnak termőre. Házilag legegyszerűbb, ha a sebet beecseteljük valamilyen réz tartalmú lemosószer, és gombaölő, valamint rovarölő szer oldatával. Az ecsetelést követően hagyjuk a szert megszáradni, majd sötét olajfestékkel kenjük át. A vegyszerek fertőtlenítik a sebet, az olajfesték pedig lepergeti a vizet, de engedi a szövetek szellőzését. (Agroin- form Tipp, Nagy Z. Róbert) Bokorújítás lombhullástól rügyfakadásig Téli teendők a kertben A fák körüli talajművelés ne legyen mély, nehogy a gyökerek vészesen megsérüljenek A gyümölcsfák gyökérzetének védelméről CSERES ZOLTÁN KOMISZÁR LAJOS A jó gazda télen sem feledkezik meg kénjéről. Annál is inkább, mert elérkezett a bokrok megújításának ideje. Lehetnek ezek gyümölcstermő, de díszbokrok is. Ilyenkor a legfontosabb tennivaló a téli metszés, a tisztogatás. Ennek folyamán az idősebb részeket fiatalabb oldalhajtásokra kell visszavágni. Ám még inkább sürgetőbb a közbelépés, ha a vastagabb részek aljából, sok, erős egyéves rész fejlődött ki, vagy a bokrok környékén törtek elő az új gyökérsaijak. Ha a szívós, életerős egyéves részektől megszabadítjuk a növényt, azok nem vonják el a tápanyagot a növény egészétől. Az elöregedő részek tápanyagellátása azonban egyre nehézkesebb. A növényt éppen élni akarása készteti mind újabb és újabb, tőből vagy gyökérből nevelkedő satjak létrehozására. Mit tegyünk, ha mind gyakrabbanjelennek meg, törnek elő az életerős sarjak? A bokrok megújítását éppen ezekre az új részekre kell alapozni. A gyökérsaijakat nevelő bokor elöregedett, föld feletti részeit tőből vágjuk le. Az erős, fiatal hajtásokból hagyjunk meg néhány, igen életerős ágat, amelyek elhelyezkedése a legkedvezőbb. Az elsűrűsödést elkerülendő, a többi satjat szintén tőből távolítsuk el. Annyi fiatal hajtást hagyjunk meg, amennyi ahhoz elegendő, hogy formás bokrot tudjunk nevelni belőlük. Más bokrok nem fejlesztenek sarjakat. Ezek megújításához elegendő, ha egy-két arasznyira visszavágjuk a legjobb karban lévő hajtásokat. A beteg, rossz állapotban lévő részeket szintén tőből távolítsuk el. A csonkokon, a rejtett rügyekből megújító hajtások fognak előtörni, amelyeket később kedvünkre ritkíthatunk, annyi hajtást hagyva, amelyből újjá nevelhetjük a bokrot. Vannak olyan cseijék, amelyek kimondottan megsínylik a visszavágást, esetleg tönkre is mennek emiatt. Csakhogy ezek a bokrok nem is kopaszodnak fel, megfelelő tartás mellett, tehát nincs szükség ilyen jellegű beavatkozásra. Ha bizonytalanok vagyunk a megújítást illetően, tegyünk próbát. Ne vágjuk vissza a teljes bokrot, csak minden második, harmadik ágát, ezzel elkerülhetjük a kipusztulását. Ha a hajtásképzés megfelelő, a következő évben folytathatjuk a felújítást. Lomb- huilató bokroknál a megújítás ideje hagyományosan a lombhullástól rügyfakadásig terjedő időszak. ( www.kertpont.hu ) A gyümölcsfák gyökérrendszere többnyire nem hatol mélyre - a kortól és fajtától függően a felső 1 méteres szintet hálózza be a legsűrűbben. Ezért talajműveléskor vigyáznunk kell, nehogy a gyökérzetet megsértsük. Csak gondosan előkészített talajba ültessünk. Különösen fontos, hogy nagy mennyiségű érett istállótrágyát vc^y szervestrágyát juttassunk a gyökerek közelébe. Talajtakarás, trágyázás Az ősszel ültetett fák, és főleg telepítés után a gyümölcsfák, szőlők, díszfák, cserjék stb. talaját az első évben 80 cm sugarú körben, a második évben 120, a harmadik évben 180 cm sugarú körben szalmás istállótrágyával, szalmával vagy a fűkaszálókkal takarjuk. A takaróanyag vastagsága ülepedett állapotban legalább 12- 15 cm vastag legyen. Az ilyen talajtakaró megakadályozza a föld erózióját, megőrzi a talaj vízkészletét, kedvező feltételeket teremt a folyamatos gyökérfejlődésnek és tápanyagfelvételnek. A gazdagon elágazódó gyökérrendszer erőteljes tavaszi fejlődést eredményez a takaratlan fákkal szemben, ugyanakkor a gyökérzet viszonylag sekélyen rendeződik el, ezért a mélyebb talajmunkáknál erre figyelni kell. Téves az a nézet, hogy a fákat csak a koronacsurgóban kell trágyázni vagy öntözni. A gyümölcsfák gyökérzete a törzstől kiindulva egyenletesen hálózza be a talajt, és ha valami nem akadályozza, köralakban terül szét. A kör átmérője a fa koronájával egyenes arányban nő. Az egyéves fa gyökérzete - az átlagos körülmények között -100, a kétévesé 150, a háromévesé 200 cm sugarú körben terül el. A trágyát és az öntözővizet tehát ezen belül egyenletesen osszuk el. Azonban a fák négyéves korától a kert teljes felületét trágyázzuk, hiszen a házikertekben, a szűkebbre szabott tenyészterü- leteken, a fák gyökérzete egymásba fonódva behálózza az egész kertet. Milyen mélyen ássunk? Nagyon fontos, hogy a talajművelés ne legyen túlságosan mély, nehogy a gyökereket megsértsük. A megengedettnél mélyebb fatörzs körüli talajműveléssel például megsérthetjük, lecsonkolhatjuk a fiatal gyümölcsfák vastagabb oldalgyökereit - a későbbi támasztó gyökereit, ami a gyökér- és az ágrendszer korábban kialakult egyensúlyának megzavarását eredményezi, és veszélyezteti a fák további egészséges fejlődését. Egyetlen, viszonylag vékony 1,5-2 cm átmérőjű gyökér - oldalelágazásaival - 8-15 m2 nagyságú területet hálóz be, s ilyen nagyságú területről gyűjti a gyümölcsfa számára a vizet és a tápanyagot. Több ilyen gyökér tőből történő elvágása a fiatal 1-3 éves gyümölcsfák esetében teljes kipusztulást eredményezhet. Kötött talajon a fák négyéves koráig a fatörzs körül 10-12 cm mélységig, a törzstől távolabb 15 cm mélységig műveljük a talajt. Homoktalajon a törzs közelében 15 cinnél, távolabban 20-25 cm-nél mélyebben ne bolygassuk a talajt. Az idősebb fák talaját sem tanácsos 20-25 cm-nél mélyebben porhanyítani. Bogyósok esetében a talajművelés mélysége még sekélyebb legyen, a 6-10 cm-t ne haladjuk meg. A szerző növényvédelmi szak- tanácsadó Ilyen gyökérzetet nevelt az alma fa talajtakarás esetén és nélküle (A szerző archívumából)