Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-30 / 24. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 30. Vélemény és háttér 7- Öregem, én örülök, hogy hazamegyünk. A kaja pocsék, és folyton felébredek a bombarobbanásra... (Peter Gossányi karikatúrája) Az eurót nem lehet könyvelési trükkökkel és árkorlátozásokkal bevezetni Fico és a szlovén példa TALLÓZÓ ROMANIA LIBERA Több magyar vámos úgy bánik a román beutazókkal, mintha az Európai Unión kívüliek lennének - állítja hétfői számában a bukaresti napilap, amely az elmúlt hetekben immár többedik alkalommal számol be a nagylaki és a battonyai (tornyai) átkelőnél szolgálatot teljesítő vámosok - a román utasok által tapasztalt - „visszaéléseiről”. Eszerint a magyar vámosok a román gépkocsikat tüzetesen átvizsgálják, de - a magyar vámszervek hivatalos nyilatkozatait cáfolva - nem pusztán alkoholterméket és cigarettát keresnek, hanem a román hazai szalonnát és kolbászt sem engedik átvinni a határon. Ezúttal a bukaresti lap szerkesztőségének néhány tagja autóba ült, a csomagtartóba elhelyezett egy temesvári boltban vásárolt szalonnát és néhány szál kolbászt, majd filmes kamerával felszerelkezve próbált átutazni Magyarországra. A cikk szerint a román- magyar közös határ még nem került be az Európai Unióba. Ezt alátámasztandó a szerkesztőség gépkocsija először Nagylaknál próbált átjutni. Itt a magyar vámosok csak a gépkocsit ellenőrizték minden részletében, illetékköteles árut (cigarettát) keresve, de az élelmiszerre ügyet sem vetettek. A battonyai határátkelőnél azonban többszöri alkalommal is baj volt az élelmiszerekkel. A cikk végén a szerző jelzi: mindent filmre vettek, így kezükben van a bizonyíték a magyar vámosok „visszaéléseiről”. FIGYELŐ Magyarország spórol Szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat a magyar lakosságnak - írta tegnapi tudósításában a Franfurter Allgemeine Zeitung. Szanálás útján a magyar gazdaság című, terjedelmes írásának alcímében rámutatott: Kelet-Európa egykori mintaországa az elmúlt időszakban erején felül költekezett. A pénzügyekkel való, évekig tartó gondtalan gazdálkodás után a baloldali liberális kormány most olyan megszorító reformokba kezdett, amelyek számos állampolgár számára a jólét csökkenéséhez vezetnek. A beruházók számára azonban az ország továbbra is vonzó marad- véli a konzervatív napüap. A kormány egyelőre kitart takarékossági programja mellett. A költségvetési hiányt 2011-ig fokozatosan 2 százalékra kívánja csökkenteni. A lap részletesen ismerteti a tervezett megszorító reformintézkedéseket, utalva arra, hogy az ország most fizeti meg az elmúlt időszak elhibázott pénzügyi politikájának az árát. Ugyanakkor a lap annak a nézetnek ad hangot, hogy az ország a mostani politikának köszönhetően elkerülheti azt a pénzügyi válságot, amely négy évvel ezelőtt sújtotta. A lap kiemelte, hogy a forint ismét rendkívül erős. Idézte Inotai Andrást, Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatóját, aki szerint Magyarország az EU tagjaként a beruházók körében nagyfokú bizalmat élvez, (m) A Smer 2002-es választások előtt azzal kampányolt, hogy a Dzurinda-kormány politikájának következtében csupasz fenékkel fogunk belépni az Európai Unióba. Jelenleg a Smer vezette kormánykoalíció jó eséllyel beviheti az országot a közös európai pénzt használó országok elitklubjába - a Dzurinda-kormány intézkedéseinek köszönhetően. GÁL ZSOLT Robert Fico miniszterelnök és Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter kijelentette, hogy az euró bevezetése érdekében akár törvénymódosítás árán is lehetőséget kell teremteni arra, hogy az árszabályozó hivatal letörhesse az energiaárakat, ha erre szükség van az infláció leszorítása érdekében. A lépés látszólag logikus. Az euró bevezetésének egyik feltétele, hogy az infláció (vagyis a fogyasztói árnövekedés) Szlovákiában legfeljebb 1,5 %-kal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs rátájú uniós tagország átlagát. Jelenleg épp ez látszik a legnehezebben teljesíthető kritériumnak, a többivel (költségvetési hiány, államadósság, árfolyam-stabilitás) az előrejelzések szerint megbirkózik az ország. Ha az euró 2009-es bevezetésének az egyetlen akadálya a túlzott árnövekedés lenne, akkor az állam miért ne koppinthatna a nagy energiacégek orrára és nyomhatná le adminisztratív eszközökkel az energiaárakat? Először is az állami árszabályozás a szocializmus gazdasági eszköze és csak rövidtávon lehet némileg eredményes. Robert Fico le sem tagadhatná, hogy a kommunista pártban szocializálódott. Akkoriban természetes volt, hogy az állam (központi tervhivatal) szabja meg, mi mennyibe kerül. Most azonban piacgazdaságban élünk, ahol az árakat a kereslet és a kínálat arányának kellene meghatároznia, nem pedig Robert Fi- cónak vagy a gazdasági miniszterének. Egyébként a szocialista rendszerben az állami árszabályozás többnyire azt jelentette, hogy számos terméket a valós ára alatt, olcsóbban árultak. Ennek kétféle következménye volt. Ha volt elég áru, akkor nagy volt a pazarlás. Olcsón adták a vizet, a gázt vagy a fűtést, így senki sem takarékoskodott különösebben. Ha viszont nem volt elég áru, akkor a polcok üresen tátongtak. Hiába volt viszonylag olcsó valami, ha szinte sosem lehetett kapni. A valós ár alatt árult termékekkel a másik baj az, hogy a különbözeiét valakinek - ki másnak mint az összes adófizetőnek - meg kell téríteni. Ha tehát az energiacégeket a szabályozó hivatal vagy a kormány arra kötelezi, hogy költségszintjük alatt árulják a benzint, a gázt vagy a villamos áramot, akkor az ebből keletkező veszteséget vagy az állam kompenzálja az adófizetők pénzéből, vagy a cégek a különbözetet később hajtják be a fogyasztókon magasabb árak formájában. Ingyen ebéd nem létezik. Nem lehet 58 dollárért venni egy hordó olajat valamelyik orosz energiacégtől, majd 50-ért árulni ugyanezt Szlovákiában. Másodszor, Fico ötlete enyhén szólva nem eurokonform. Az Európa Bizottság, a Tanács vagy a frankfurti Központi Bank aligha Most azonban piacgazdaságban élünk, ahol az árakat a kereslet és a kínálat arányának kellene meghatároznia. lenne elragadtatva, ha Szlovákia úgy tudná teljesíteni az euró bevezetésének feltételeit, hogy állami szabályozással átmenetileg lenyomná az energiaárakat, és így szorítaná le az inflációt a megkövetelt szintre. Ennek sokkal elegánsabb módjai is vannak, főleg a költségvetési hiány csökkentése. Ha az állami kiadásokat sikerül kordában tartani, akkor kisebb lesz az árnövekedés is. Ezzel a kormány két legyet üthet egy csapásra. Az államháztartási hiánynak a bruttó nemzeti termék 3%-a alá való szorítása eleve a közös pénz bevezetésének egyik feltétele. Ha ez a lépés még az inflációt is visszafogja, annál jobb. Ráadásul, a hiány csökkenését nem a magyarországi „brutális” megszorításokhoz hasonlóan kell elképzelni. Nem arról van szó, hogy kurtítani kellene az állami kiadásokat, csupán arról, hogy lassabban kellene őket növelni. A Dzurinda-kor- mány reformjainak következtében a szlovák gazdaság olyan gyorsan növekszik, hogy jelentősen emelkednek az adóbevételek, ezért mód van a hiány lefaragására és kiadások növelésére is. Ha már itt tartunk, azon sem ártana elgondolkodni, hogy nem jött-e el a kiegyensúlyozott (hiány nélküli) költségvetés ideje. Elvégre, mikor ne legyen egy országnak kiegyensúlyozott büdzséje, ha nem 8 %-os gazdasági növekedés mellett? Harmadszor, az eurót a 2004- ben csatlakozott 10 új uniós tagország közül elsőként, az év elején bevezető Szlovénia példája sem azt mutatja, hogy a feltételeket az energiaárak állami szabályozásával kell teljesíteni. A szlovén kormánynak a költségvetési hiány lefaragása, a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal kötött megállapodások (az előbbiek nem követeltek túlzott béremelést, az utóbbiak nem emelték a fizetéseket a termelékenység növekedésénél nagyobb mértékben), valamint a nemzeti bankkal meglévő szoros együttműködést követően sikerült csökkentenie az inflációt. A sikeres szlovén stratégia ezen elemei azonban valahogy nem inspirálták Robert Ficót. Végül a Fico-kormány abból a logikából indul ki, hogy az energiaárak növekedése miatt Szlovákiában jobban nőne az árszínvonal, mint az uniós átlag. Csakhogy Szlovákia a legtöbb uniós tagországhoz hasonlóan világpiaci áron szerzi be a kőolajat és a földgázt. Ha a világpiaci ár jelentősen növekedne, akkor nemcsak nálunk, de Európa valamennyi országában emelkednek az energiahordozók árai. Ez minden országban növelné az inflációs nyomást. Márpedig az euró bevezetésének a kritériuma szerint a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagország átlagához kell mérni a szlovák inflációt. Ha kizárólag az energiaárak hatását nézzük, akkor egy világpiaci árnövekedés a három tagország inflációs átlagát éppúgy feljebb vinné, mint a szlovákiai árnövekedést, a kettő közötti különbség tehát nem változna. Ezt persze sokkal nehezebb elmagyarázni a választóknak, mint kirohanást intézni a nagy energiacégek ellen. Az ő irányukban tartott ökölrázás különben is nagyobb népszerűséget hoz a kormánynak, mint a megfontolt és tárgyilagos elemzések népszerűsítése. KOMMENTÁR Van mitől tartanunk CZAJL1K KATALIN Nem árulok el nagy újságot azzal, hogy jelenlegi kormányunk lételeme a populizmus. Valójában a három - ideológiailag meglehetősen letisztulatlan és egymástól különböző - kormánypártnak ez a közös nevezője. Igaz, az utóbbi hónapokban annyiszor, s annyiféle összefüggésben volt ragozva a populizmus fogalma a három koalíciós partnerrel kapcsolatban, hogy a kifejezés devalválódott, értékét vesztette, olyannyira, hogy mára már senki sem kapja fel rá a fejét. Pedig a populizmus nemcsak szánalomra méltó és ízléstelen, hanem rendkívül veszélyes jelenség is lehet, főleg ha kormányzati szinten, az ezzel járó hatalmi és döntéshozói eszközök birtoklói művelik. Ennek szép példáját nézhettük végig a hétvégén, ezúttal (ismét) Robert Fico, és a HZDS-frontember Milan Urbáni kiszerelésében. Az első produkció külpolitikai természetű, de ez ne tévesszen meg minket, mert csakis és kizárólag az otthoni szavazóknak szólt. A szlovák kontingens kivonul Irakból, miközben egy kicsit ott is marad, sőt, úgy tűnik, hozzájárulunk a katonák Kabulból Kandahárba való átvezényléséhez, amit eddig határozottan ellenzett a kormányfő. (A miniszterelnök állásfoglalásainak szakmai megalapozottságáról sokat elárul a tény, hogy Ficónak egyetlen háromórás afganisztáni villámlátogatás elég volt ahhoz, hogy megváltoztassa véleményét. Kérdés, hogy az eredeti álláspontját akkor mire alapozta Szlovákia kormányfője...?) A történet megértéséhez azonban kulcsfontosságú jelentőséggel bír az adat, miszerint egy közvélemény-kutató felméréséből kiderül, Szlovákia lakosságának 60%-a ellenzi, hogy továbbra is Irakban maradjanak katonáink. Amiben valószínűleg nem térünk el a többi NATO-tagországtól, hiszen természetes, hogy az átlagpolgárnak nincs ínyére, hogy ártatlan emberek, akik ráadásul honfitársai, egy messzi országban, számára érthetetlen ügy miatt életüket veszítsék. Igen ám, csakhogy, ha minden államférfi számára a közvélekedés lenne a mérvadó, akkor a NATO be is zárhatná a bazárt Afganisztánban és másutt is, ami beláthatatlan következményekkel járna az ott élők biztonságát tekintve. Egyszóval, vannak bizonyos kötelezően népszerűtlen témák, amelyek esetében a politikus nem engedheti, hogy a népszerűségi mutatók alakulása vezérelje... Másik történetünk főszereplője a már említett Urbáni, aki az utóbbi hetekben több ízben bizonyította, jó érzéke van a populista témákhoz. Miután a média nekiment a HZDS-es agrárminiszter által kidolgozott törvénynek, mely szigorúbb szabályozást írt elő a házi disznóölésekkel kapcsolatban, Urbáni (és a HZDS?) úgy döntött, a tárcavezető megváltoztatja a törvényt. Ami azon kívül, hogy újabb idő- és energiaráfordítást, tehát újabb közkiadásokat igényel, főként ismételten felveti a kérdést, az eredeti javaslatot vajon mire alapozta a tárca. Ezentúl minden népszerűtlen törvényt, előírást azonnal módosítani fogunk, hogy kedvében járjunk a szavazóknak? A populizmus nemcsak nevetséges, hanem veszélyes is. Az utóbbi hónapok történései arra engednek következtetni, van mitől tartanunk... Már a csapból is... JARÁB1K BALÁZS ...Koszovó folyik. Jómagam valamikor a nyolcvanas évek végén hallottam először - naná, hogy az MTV Panoráma című műsorában - a tőlünk alig pár száz küométerre lévő jugoszláv tartomány belügyeiről. A lövöldözéssel jócskán megtűzdelt etnikai konfliktus már akkor is megoldhatatlannak tűnt, de abban az időben még a jugoszláv hadsereg kézben tartotta az ügyet. Ugyanitt tartunk most is, csak a jugoszláv hadsereget felváltotta a NATO. A nemzetközi közösséget foglalkoztató, évtizedek óta tartó makacs konfliktusra az ENSZ hat országot tömörítő bizottsága (Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország) volt hivatott megoldást találni, amelyet a Koszovó végső státusáról szóló jelentés formájában az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kell terjesztenie. A szerbiai parlamenti választások után pár nappal, múlt hét péntekén, Marttá Ahtisaari, a bizottság vezetője ismertette a tervezetet az ún. kontaktus csoporttal. A bécsi tanácskozásról nem sok hír szivárgott ki. A nagy titkolózás csak annyit jelenthet, hogy Ahtisaari nem tudott csodát tenni, vagyis egy olyan tervvel előrukkolni, amely mind Szerbiának, mind a koszovói albán közösségnek megfelelne. Nagyjából azért, mert ilyen terv nem is létezik: a szerb politikai elit és a polgárok túlnyomó része mindenáron szeretné Koszovót legalább formálisan az ország alkotmányos részének tudni, míg nincs olyan albán Koszovóban, aki ezzel egyetértene. A nemzetközi közösség valószínűleg megpróbálja a szerbek torkán lenyomni Koszovó elszakadását. A kérdés csak a hogyan és mikor. A kiszivárgott, elemzők által „vizionált” terv persze nem számol azonnali függetlenséggel. Koszovó egy ideig még - Boszniához hasonló - nemzetközi protektorátus lenne, benne a lehető legszélesebb autonómiával az ott élő szerbek számára. Mindez nyilván nem győzi meg a szerbeket és valóban nincs az a mechanizmus, amely könnyen elfogadtatná a többségi nemzetből az etnikai kisebbséggé válást. De olyan mechanizmus sincs, amely visszatartaná a minden egyes háztartásban legalább egy fegyvert tartó albánok függetlenségi vágyát. Szerbia, melynek egyetlen szövetségese a kontaktus csoportban Oroszország, mindent elkövet majd ennek a folyamatnak a fékezésére, de sok esélye nincs. Ráadásul minél többet vájkál saját múltjában (figyelem, magyarok!), annál nehezebb lesz majd számára az európai beilleszkedés, és a regionális gazdasági nagyhatalmi pozíció visszaszerzése. Mert ez a pozíció a Balkánon még szabad, és továbbra is a szerbekre vár.