Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-30 / 24. szám, kedd

8 Külföld ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 30. www.ujszo.com Ahtisaari mellett a NATO Brüsszel. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár teg­nap a szövetség támogatásá­ról biztosította az ENSZ ko­szovói különmegbízottja, Martti Ahtisaari tervét a tar­tomány jövőjéről, s ugyaner­re kérte a térség országait is. A volt finn elnök, Ahtisaari a múlt pénteken a nagyhatal­makat tájékoztatta tervezeté­ről, a közvetlenül érintett fe­lekkel, azaz Szerbiával és Koszovóval pedig pénteken fogja ismertetni. Bár az el­képzelést addig nem hozzák nyilvánosságra, a kiszivárog­tatásokból egyértelműnek tű­nik: a tervezet feltételes, nemzetközi ellenőrzés alatt megvalósuló függetlenséget adna az elvileg Szerbiához tartozó, ám 1999 óta az ENSZ felügyelete alatt álló tartománynak. (MTI) Békeajánlat a táliboknak Kabul. Béketárgyalást aján­lott a lázadó táliboknak az af­gán elnök. A tavalyi, eddig leg­véresebb év után Hamid Karzai célja véget vetni a ke­ményvonalas iszlámisták hat évvel ezelőtti kiűzése utáni vérontásoknak, és elejét venni a tavasszal várható heves har­coknak. Tavaly Afganisztán­ban drámaian emelkedett az öngyilkos merényletek száma, amelyek következtében több mint négyezer ember, köztük közel 170 külföldi katona halt meg. Karzai a béketárgyalás­ról Kabulban, a síiták legszen­tebb ünnepe, az asúra alkal­mából egy vallási gyülekezet előtt beszélt. (MTI) Hamid Karzai (Képarchívum) Razziák Törökországban Isztambul. Nagyszabású razziák során 46 feltételezett muzulmán szélsőségest vet­tek őrizetbe tegnap Törökor­szágban. Azzal gyanúsítják őket, hogy kapcsolatban áll­tak az al-Kaidával. A múlt hé­ten vádat emeltek három sze­mély, köztük egyjogász ellen, akik közül az utóbbi az al- Kaida törökországi vezetőjé­nek nevezte magát. (MTI) Kaczynski balesete Varsó. Megcsúszott a jár­dán és eltörte a bal karját Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök vasárnap dél­után. Ennek ellenére várható­an eleget tud tenni hivatali kötelezettségei többségének, a kormányfő ugyanis jobbke­zes. (MTI) Öngyilkos merénylet az egyik legnépszerűbb izraeli üdülőhelyen - nemzetközi tiltakozás - a támadást több szervezet együtt tervelte ki Furcsa palesztin érvelés Jeruzsálem/Gáza/Rámalláh. Tavaly április óta az első öngyilkos merényletet kö­vették el tegnap Izraelben, Eilat üdülővárosban. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A merényletben a támadóval együtt négy ember halt meg. Külön­böző források jelezték, a támadást több palesztin szervezet összefogva hajtotta végre. A washingtoni Fehér Ház azonnal elítélte a palesztin ak­ciót. Az EU elnöki tisztét betöltő Né­metország kormányának közlemé­nye a törékeny közel-keleti békefo­lyamat elleni támadásnak minősí­tette a merényletet. A robbantás helyi idő szerint 9 óra 40 perckor egy kis cukrászdá­ban történt a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhely egyik bevásárló- központjában, de távol a tenger­parti szállodáktól. A cukrászdába belépő merénylőnek a derekán vagy a táskájában volt a pokolgép. A merényletnek több súlyos sérült­je is van, így az áldozatok száma még nem végleges. Egy ismeretlen telefonáló azt állította, hogy a tá­madást az Iszlám Dzsihád, az al- Aksza Mártíijainak Brigádjai (a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahhoz kötődik) és a Hí­vők Hadserege hajtotta végre. Az elkövető egy 21 éves gázai fiatal­ember volt, aki Jordánia felől érke­zett Eilatba. Az Iszlám Dzsihád internetes honlapja szerint a táma­dással az volt a céljuk, hogy véget vessenek a palesztinok egymás kö­zötti harcának, amelynek decem­ber óta 60 halálos áldozata van. A Dzsihád tavaly nem írta alá a tűz- szüneti megállapodást Izraellel. Az izraeli kormány tegnap es­tig nem döntött arról, milyen megtorló akciókat indít a palesz­tinok ellen. Ebben a kis cukrászdában robbantotta fel magát a palesztin fiatal­ember (SITA/AP-felvétel) Veszélyben a koalíció - a kormányfő és az államelnök harcának újabb fordulója Menesztenék Basescu román államfőt ÖSSZEFOGLAK! Bukarest Felfüggesztenék hi­vatalából Traian Basescut államfőt a román ellenzéki pártok. Azzal vádolják őt, hogy a titkosszolgála­tokat személyes érdekében hasz­nálta, és ezzel aláaknázta a román állam érdekeit. Két ellenzéki párt már össze is gyűjtötte a parlamenti felfüggesz­tési procedúra beindításához szükséges aláírásokat. A szocde- mek (SZDP) jogászai pedig hozzá­láttak annak a beadványnak az el­készítéséhez, amelyben az alkot­mánybíróság hozzájárulását sze­retnék megszerezni. A hozzájáru­lást - ha megkapják - a két ház együttes ülésének kell megvitat­nia, ahol az elnöknek magyaráza­tot kell adnia mindarra, amivel vá­dolják. A törvényhozás egyszerű többséggel dönthet az elnök me­nesztése mellett. Ez esetben 30 napon belül népszavazást rendez­nek az ügyről. A közvélemény-kutatások sze­rint Basescu nagy népszerűségnek örvend, így az esetleges népszava­zás sikere teljesen bizonytalan. Az államfő azzal váltotta ki az ellen­zékiek haragját, hogy a múlt héten közölte: figyelmeztetett több mi­nisztert, vigyázzanak arra, mit be­szélnek telefonon, mert a titkos- szolgálati lehallgatásokban rájuk nézve terhelő adatok vannak. A be­jelentésnek a koalícióban lévő De­mokrata Párt (DP) és Nemzeti Li­berális Párt (NLP) közötti háború­ban a demokraták hasznára kellett volna válnia (Basescu ugyanis a háttérből irányítja a DP-t). Csak­hogy Calin Popescu Tariceanu kor­mányfő, aki egyben az NLP elnöke, visszavágott. A miniszterelnök sze­rint őt nem tájékoztatták arról, hogy kabinetjének tagjait lehall­gatják. Traian Basescu (Képarchívum) A liberálisok tegnap és ma is ta­nácskoznak az ügyről. Tariceanu azt javasolta, ne támogassák az el­lenzéki kezdeményezést, de úgy vélte, a párt vezető testületének kell döntenie. Emil Boc DP-elnök úgy vélekedett, ha a liberálisok tá­mogatnák az államfő menesztését, a demokrata-liberális szövetség értelmét veszítené, és a közös kor­mányzás folytatása lehetetlenné válna. Az RMDSZ közölte: nem tá­mogatja az államfő elmozdítását. Nem kizárt, hogy cserében a szö­vetség vezetői a DP kedvezőbb hozzáállását kérik majd a kisebb­ségi törvényhez, (m, n, ú) Tőkést indítanák független jelöltként Bukarest. Induljon független jelöltként a májusi európai parlamen­ti választásokon Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Erre kérték fel őt a hét végén tartott kolozsvári ta­nácskozásukon a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) kívüli erdélyi magyar politikai és civil-politikai szerveze­tek képviselői. A civil szervezetek elégedetlenek az RMDSZ által összeállított listával. Az RMDSZ-nek két helyre van esélye a 35 tagú, majdani román delegációban, (m) Nedzsefben 300 síita fegyverest öltek meg a biztonságiak amerikai segítséggel Merényletek a síiták gyászünnepén Az egyik bagdadi merénylet a gyászünnepre igyekvő zarándokokat vette célba (Reuters-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad/Nedzsef/Kerbela. Minden évben Irakban is síiták milliói vesznek részt az asúrán, a síiták legszentebb ünnepén, amely tegnap kezdődött. A tö­megrendezvények a terroristák­nak is jó alkalmat szolgáltatnak a merényletekre, s a tegnapi nap is igazolta, hogy nem voltak alapta­lanok a bagdadi kormány aggo­dalmai. Bagdad északi részén autóba rejtett pokolgép robbant egy síitá­kat szállító busz közelében, legke­vesebb négy személy meghalt és hat megsebesült. A robbanás ak­kor történt, amikor a zarándokok a buszra szálltak. Ugyancsak Bag­dadban, a jogi egyetem kijáratá­nál három egyetemi oktatót és egy egyetemi hallgatót elraboltak ismeretlen fegyveresek. A felsőok­tatási minisztérium szerint 2003 áprilisa óta 185 egyetemi tanárt gyilkoltak meg Irakban, ugyan­csak 185-öt őrizetbe vettek és 52-t elraboltak. Nedzsefben a hatósá­goknak sikerült őrizetbe venniük öt személyt, akiket azzal gyanúsí­tottak, hogy a gyászünnep idején merényleteket készültek elkövet­ni. A csoport négy tagja külföldi arab, az ötödik iraki. A szent vá­ros északi részén fogták el őket, robbanóanyagokkal voltak meg­rakodva. Kirkúkban egy mikro- buszt robbantottak fel ismeretlen fegyveresek, nyolc civil meghalt, 19 pedig megsérült. A Nedzsef melletti harcokban mintegy 300 síita milicista esett el vasárnap, a parancsnokuk sorsa ismeretlen - közölték tegnap a he­lyi hatóságok, módosítva a koráb­ban közölt adatokat. E fegyvere­sek is a Dzsund asz-Szamá (Meny- nyei harcosok) müíciához tartoz­tak, amely szembeszállt a hadse­reg erőivel, eredeti létszámuk 500 körüli volt. A harcok során lelőt­tek egy amerikai helikoptert, két amerikai katona életét vesztette. Az összecsapások tegnap hajnal­ban értek véget. (MTI, ú) Tadics államfő konzultációsorozata a pártokkal Szerb kormányalakítás MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Belgrád. Borisz Tadics szerb ál­lamfő tegnap konzultációkat kez­dett a parlamentbe bekerült pár­tokkal, hogy a megbeszélések vé­gén eldöntse, kinek ad kormány­alakítási megbízást. Először a ja­nuár 21-i választáson legtöbb mandátumot szerzett Szerb Radi­kális Párt tárgyalócsoportját fo­gadta, majd a saját Demokrata Pártja általa kijelölt megbízottak­kal találkozott. A pártok megbí­Iráni beismerés Irán Irakhoz közelítene Washington. Irán lépéseket tesz az Irakkal való katonai és gazdasági együttműködés kiszéle­sítésére -jelentette ki Irán bagda­di nagykövete a The New York Timesnak adott interjújában. Haszán Kazemi Kumi nagykövet, aki a bagdadi képviseleten fogad­ta az amerikai riportert, elmond­ta: Teherán kész segíteni az iraki fegyveres erők kiképzésében, fel­szerelést és tanácsadókat biztosí­tani „a biztonságért folytatott küzdelemhez”, továbbá nagyobb részt vállalni Irak újjáépítésében. A diplomata első ízben ismerte el, hogy a két iráni, akit december­ben amerikai katonák letartóztat­tak Irakban, valóban biztonsági tiszt volt, ahogyan azt Washing­ton állítja. Kumi egyúttal bejelen­tette, Irán hamarosan megnyitja nemzeti bankjának fiókját Bag­dadban. Ezt egy iraki bankilleté­kes is megerősítette. (MTI) zottaiból ma és holnap is kettőt- kettőt fogad, csütörtökön pedig a kisebbségeket képviselő hat párt küldötteivel találkozik. Mivel a választáson győztes radikálisok partner híján nem tudnak kor­mányképes koalíciót összeállíta­ni, Tadics nagy valószínűséggel vagy saját pártja jelöltjét - akit szintén maga választott ki, - vagy pedig a Szerbiai Demokrata Pár­tot vezető Vojiszlav Kostunica je­lenlegi miniszterelnököt kéri fel a kormányalakításra. Északír rendezés A Sinn Fáin gesztusa London. Az ír sziget több mint nyolc évtizeddel ezelőtti megosztá­sa óta először fogadta el a protes­táns többségű északír tartomány rendőrségét törvényes rendfenn­tartó erőnek a Sinn Féin. Ez a brit korona fennhatósága ellen küzdő legnagyobb katolikus csoport, amelynek dublini kongresszusa a vasárnap esti szavazással döntő lé­pést tett a felekezeti hatalommeg­osztáson alapuló ulsteri parlamen­ti önkormányzat felélesztése felé. Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke azt mondta, történelmi döntés szü­letett, amely egyben „a repub- likanizmus és az unionizmus törté­nelmi kompromisszuma”. Tony Blair brit és Bertie Ahern ír minisz­terelnök is jelentős előrelépésként méltatta a szavazás eredményét. Az északír katolikus-protestáns megbékélésnek mindig is az egyik legfőbb akadálya volt a rendőrség státusa. (MTI) Vegyi Ali beismerő vallomása Bagdad. Elismerte Ali Haszan al-Madzsid, Szaddám Húszéin kivégzett volt iraki elnök unoka- testvére, hogy parancsot adott kurd falvak tucatjainak lerombo­lására. A vasárnapi tárgyaláson az ügyész kéttucatnyi levelet és táviratot ismertetett, melyek a vegyi fegyverek bevetése miatt csak Vegyi Aliként emlegetett fő­vádlott háborús és emberiesség elleni bűneit bizonyították. Egy minisztériumi tisztségviselő egy levelében például ezt írta: „meg­tettük a szükséges intézkedése­ket a falvak lerombolására, aho­gyan azt Ali Haszan al-Madzsid parancsolta”. Az észak-iraki kur- dok ellen a 80-as évek végén - az 1980-88-as iraki-iráni háború idején - végrehajtott Anfal- hadműveletben 180 ezer ember esett áldozatul a tömeges kivég­zéseknek és a falvakra ledobott vegyi fegyvereknek. Al-Ma­Vegyi Ali (TASR/AP) dzsidon kívül még öt másik vád­lott ellen folyik a per. A hetedik vádlott Szaddám Húszéin volt, akit egy előző perben hozott ha­lálos ítélet alapján december 30- án kivégeztek. (MTI) I i i i i í I I í í í < i i í i i <

Next

/
Oldalképek
Tartalom