Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-09 / 6. szám, kedd

8 Külföld ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 9. www.ujszo.com Klaus kinevezi az új kormányt Prága. Václav Klaus cseh államfő ma kinevezi MirekTo- polánek második kormányát - jelentette be Petr Hájek, elnö­ki szóvivő. Ennek a három­párti koalíciós kormánynak is csak 100 mandátuma van a 200 tagú képviselőházban, így kétséges, hogy meg tudja- e szerezni a testület bizalmát. A kormányfőnek egy hónapja van arra, hogy a parlament elé teijessze programját és bizal­mat kérjen kormánya számá­ra. Topolánek azt mondta, ha­ladéktalanul tárgyalásokat kezdenek a szociáldemokra­tákkal arról, milyen feltételek mellett tudnák a kormányt tá­mogatni vagy legalább meg­tűrni. (-kés) Joseph Biden is ringbe száll Washington. Joseph Bi­den, a Demokrata Párt egyik legtapasztaltabb külpolitikai szakértője bejelentette: indul­ni kíván az amerikai elnöki posztért 2008-ban. A 64 éves delaware-i szenátor, aki a Bush-féle Irak-politika egyik legharsányabb kritikusa, kije­lentette: van esélye a két leg­esélyesebbnek tartott jelölttel, Hillary Clinton New York-i és Barack Obama illinois-i szená­torral szemben. Biden, aki a demokrata szavazattöbbségű szenátusban a külügyi bizott­ság új elnöke, kifejtette: Irak­ban olyan béketerv kidolgozá­sát szorgalmazza, amely több részre osztaná az arab orszá­got az etnikai választóvonalak mentén. Biden korábban, az 1998-as választások előtt már indult az elnöki posztért, de kampánya összeomlott, ami­kor kiderült, hogy egy kortes­beszédét az akkori brit mun­káspárti vezetőtől, Neil Kin- nocktól lopta. (MTI) Joseph Biden (SITA/AP) Merényletek, összecsapások Bagdad. Legkevesebb ti­zenöt halottja és ugyanennyi sebesültje volt annak a táma­dásnak, amelyet tegnap haj­tottak végre Bagdadban egy repülőtéri munkásokat szállí­tó autóbusz ellen. A szunni­ták lakta Amríja kerületben elkövetett terrorakcióból csak öt munkás került ki sértetle­nül. Az áldozatok egy síita ke­rületből indultak munkába. A támadás feltehetően össze­függ azzal, hogy a repülőtér a Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető hívei által irányított közlekedési minisz­térium fennhatósága alatt áll. Az iraki biztonsági erők teg­nap közölték, a fővárosban le­zajlott akciók során 23 fegy­veressel végeztek, (m, s) Lehet, hogy az eltűnt utasszállító roncsait fedezték fel a tengerben, Sulawesi nyugati részén Szerencsés hajótöröttek Jakarta. Szenzációs hír: 14 újabb túlélője van a 9 napja történt indonéz kompbalesetnek. Ezzel 230-ra nőtt a túlélők száma. Báli szigetének mentőszolgálata teg­nap közölte, a túlélőket egy teher­hajó vette fedélzetére, miután 9 napig egy mentőcsónakban hány­kolódtak a tengeren. Egy tizenötö­dik személy nem sokkal a mentés után halt bele a megpróbáltatások­ba. Az indonéz repülőszerencsét­lenség ügyében is van új hír: egy hajóról nagy fémtárgyat fedeztek fel a tengerfenéken az egy hete el­tűnt Boeing 737-400-as gép utáni keresés közben. A nagyméretű tárgy a felszín alatt másfél-kétezer méteres mélységben fekszik, Sula­wesi (Celebesz) nyugati részén. Azt senki sem tudta megerősíteni, hogy a szerencsétlenül járt utas- szállítóról van szó. A gép fedélze­tén 96 utas és 6 fős személyzet tar­tózkodott. (MTI) Dühös hozzátartozók tegnap az Adam Air légitársaság jakartai székháza előtt felgyújtották a halálrepülő­nek elkeresztelt eltűnt utasszállító makettjét (SITA/AP-felvétel) Két újabb gyerekhalál Rijád/AIgir. Két újabb gye­rekhalált okozott a Szaddám Húszéin kivégzéséről titokban készített felvétel televíziós su­gárzása. Szaúd-Arábiában egy 12 éves fiú tévedésből felakasz­totta magát, amikor az iraki exdiktátor halálát próbálta utá­nozni. Az Okaz szaúdi lap teg­nap azt jelentette, Szultán al- Sammari egy vasajtóra erősítet­te a nyakára kötött kötelet, s már nem volt életben, amikor fivére hazatért. A halott kisfiún két húga nem tudott segíteni. A L’Autentiqué algériai lap jelen­tése szerint Algírtól mintegy 300 kilométerre - Szaddám ki­végzését utánozva - társai fel­akasztottak egy 12 éves kisfiút, aki életét vesztette. A kivégzést utánzó morbid Játéknak” ed­dig már Taxasban, Pakisztán­ban és Indiában is áldozatául esett egy-egy gyerek. (MTI) A Vatikán nem ismerte Wielgus múltját - 11. János Pált nem tudták beszervezni Kínos helyzetben a pápa Alfred Gusenbauer lesz az új kancellár Nagykoalíció a sógoroknál ÖSSZEFOGLALÓ Vatikánváros/Varsó. A Vatikán nem tudott arról, hogy Stanislaw Wielgus, Varsó le­mondott érseke kémkedett a kommunista rendszer ide­jén a lengyel titkosszolgá­latnak (SB). Lemondott hi­vataláról Janusz Bielanski, a krakkói Wawel-székes- egyház plébánosa is. ÖSSZEFOGLALÓ Giovanni Battista Re érsek, a püspöki kongregáció prefektusa a Corriere della Serának nyilatkozva megerősítette, a Vatikán nem tu­dott Wielgus és a kommunista tit­kosszolgálat együttműködéséről, amikor a múlt hónapban Varsó ér­sekének jelölte a főpapot. Hozzá­tette, hogy a Szentszék álláspontja szerint Wielgus két nagy hibát kö­vetett el: egyrészt péntekig nyilvá­nosan tagadta az együttműködést a titkosszolgálattal, másrészt pedig eltitkolta a valós információkat a Vatikán előtt a kinevezési folyamat során. (Stanislaw Wielgus vasár­nap mondott le a varsói érsek posztjáról, miután pénteken, hiva­talba lépésének napján nyilváno­san beismerte, hogy az SB informá­tora volt.) A La Repubblica napilap forrá­sok megjelölése nélkül közölte, hogy XVI. Benedek pápa szombat este kapta meg telefaxon a Wielgus kémtevékenységéről szóló, a len­gyel kormány által elküldött és né­met nyelvre lefordította 80 oldalas dokumentumot. Az olasz média szerint a botrány nagyon kínos helyzetbe hozta a katolikus egy­házfőt, aki tavaly látogatott el Len­gyelországba, hogy tisztelettel adózzon elődje, a Lengyelország­ban született II. János Pál pápa em­léke előtt. A Corriere della Sera sze­rint végül maga Wielgus nyújtotta be lemondását, de a Vatikán bizta­tására. XVI. Benedek pápa minded­dig nem kommentálta az ügyet. Joaquin Navarro Valis, a Vatikán volt szóvivője a La Repubblicában tegnap publikált cikkében emléke­zetett arra, hogy a lengyel titkos- szolgálat II. János Pált is be akarta szervezni, de Karol Wojtyla min­den kísérletet visszautasított. „II. János Pál semmiféle kompromisz- szumot nem fogadott el a kommu­nista rendszerrel. Segítségére volt nagy szegénysége is, ami megóvta őt a zsarolástól. Semmije nem volt és semmit nem tudtak felajánlani neki. Semmit nem kívánt, ezért nem volt zsarolható” - írta Navarro Valis. Közlése szerint II. János Pál egyszer ironikusan elmesélte, hogy a rendőrség többször behívatta ki­hallgatásra, s a politikához, gazda­sághoz és a hatalmai struktúrák­hoz fűződő viszonyáról faggatták. „Válaszaiban nem volt sietség, és mindig személyes nézeteiről be­szélt. A rendőrhatósági közegek természetesen semmit nem fogtak fel ezekből a hosszú monológok­ból. Végül békén hagyták.” Navarro Valis szerint nem véletlen, hogy a lengyel püspökök közül egyedül Wojtyla kapott vízumot a második vatikáni zsinat mindén egyes ülésé­re. „Kezdetben a lengyel hatóságok azt hitték, hogy Wojtyla enged és elfogadja a rendszerrel való együtt­működés valamiféle formáját... A politikai rendszer felfogta, mekko­ra diplomáciai tehetség és szellemi nagyság rejlik ebben az emberben, de biztosan nem értette meg em­berképét és szellemi szabadságát.” Janusz Bielanski, a krakkói Wa- wel-székesegyház plébánosa is le­mondott hivataláról, mivel a len­gyel sajtó már egy ideje azzal vá­dolja, hogy a kommunista korszak­ban beszervezte őt a titkosrendőr­ség. Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke elfogadta Bielanski lemondását. (MTI, ú) Bécs. Megállapodott egymással tegnap az Osztrák Szociáldemok­rata Párt (SPÖ) és az Osztrák Nép­párt (ÖVP) koalíciós kormányuk létrehozásáról. Ezt Alfred Gusen­bauer, az október elsejei parlamen­ti választásokon győztes SPÖ veze­tője jelentette be a Wolfgang Schüssel ügyvezető kancellárral együtt tartott sajtótájékoztatóján. A szociáldemokrata politikus sze­rint - aki néhány nap múlva átve­szi a kormányfői posztot Schüs- seltől - a két párt képviselői 180 ol­dalas munkaprogramban állapod­tak meg. Gusenbauer hangsúlyoz­ta, az új kormány többletkiadások­kal számol elődjéhez képest, min­denekelőtt a növekedés, a foglal­koztatás és az oktatás súlyponti feladatainak ellátásához. Sajtóér­tesülések szerint a Gusenbauer- kabinet egymilliárd euróval fogja növelni az üyen célokra fordított összegeket. A koalíciós megállapodás részle­teiről egyelőre annyit tudni, hogy azok kompromisszumok sorozatá­ra épülnek. Például továbbra is fennmarad a felsőoktatási tandíj, jóllehet annak eltörlése jelentős hangsúlyt kapott a szociáldemok­raták választási programjában. Nem született döntés az Eurofigh­ter repülőgépek beszerzéséről kö­tött szerződés felmondásáról sem, így az új védelmi miniszter felada­ta lesz, hogy megoldási módozato­kat dolgozzon ki. A koalíciós meg­állapodás alapján 16 évre csök­kentik a választói korhatárt min­den választáson, ami Gusenbauer szerint az ifjúság iránti bizalom ko­moly jeleként értendő. Új ösztön­zőrendszert érvényesítenek a gyer­mekvállalási kedv növelésére, va­lamint átalakítják a szociális támo­gatások rendszerét is. Egyelőre nem ismertették az új kormány összetételét, csak annyit tudni, hogy a miniszterek száma valami­vel kevesebb lesz, mint a Schüssel- kormányban. A tárcák elosztásával kapcsolatban még olyan értesülé­sek is felbukkantak, hogy Schüssel pénzügyminiszteri posztot kap. A két párt elnöksége ma hatá­roz a közös kormányprogramról. Az új kormány január 11-én teszi le a hivatali esküt, majd január közepén terjesztik a kormány- programot a parlament elé. Az ok­tóber 1-jén tartott parlamenti vá­lasztásokat a szociáldemokraták nyerték 1 százalékpontos előny­nyel a néppártiak előtt. (MTI, ú) Schüssel (baloldalt) és Gusenba­uer (Reuters) Nagykövetek XVI. Benedeknél Vatikánváros. A közel-keleti helyzet rendezését szorgalmazta tegnap XVI. Benedek, aki az újév alkalmából köszöntötte a Vatikán­ban akkreditált 175 nagykövetet. Megerősítette, hogy májusban Brazíliába látogat. A pápa botrányosnak nevezte, hogy az éhezés egyre súlyosbodó tendenciát mutat. Kérte a világ közösségét, te­gyen lépéseket a világgazdaság zavarait előidéző okok kiküszöbölé­sére. Elítélte a melegházasságokat, és felszólította a nemzetközi kö­zösséget, fékezzék le azoknak az elképzeléseknek a megvalósítását, amelyek célja, hogy az ember klónozását törvényessé tegyék. (MTI) Ajánlatokat tett egy börtönviselt fiatalnak, akinek segített visszailleszkedni a társadalomba Bejelentés csütörtökön Szexbotrány a csehországi huszita egyházban KOKES JÁNOS Prága. Hatalmas botrány tört ki a csehországi huszita egyház­ban, miután kiderült, az egyház prágai püspöke szexuális ajánla­tokat tett egy fiatal férfinak, aki­nek börtönbüntetése letöltése után segített beilleszkedni a civil életbe. Az egyház papjainak, illet­ve hívőinek egy része ezért azt kö­veteli, hogy Karel Bican püspök távozzon hivatalából. Az 55 éves Bican nős, egyházának szabályai tiltják a házasságon kívüli szexuá­lis kapcsolatokat. Bican és a 27 éves férfi, aki zsa­rolás miatt került rács mögé, a börtön káplánján keresztül ismer­kedtek meg - írta a Mladá fronta Dnes. Miután a fiatal férfi kiszaba­dult, a püspök pénzzel segítette és munkát is szerzett neki. A püspök később szerelmet vallott a fiatal­embernek, aki telefonbeszélgeté­seiket feljátszotta, hogy bizonyíték legyen a kezében. A püspöki sze­relmi vallomások egy része már karácsony előtt megjelent a Tyden című cseh társadalompolitikai he­tilapban, amely az ügyet először szellőztette meg a nyilvánosság előtt. Bican először tagadott, majd beismerő vallomást tett. Az ügy érdekessége, hogy a múltban ép­pen Bican volt az, aki élesen bírál­ta a huszita egyház pátriárkáját, Jan Schwarzot házasságon kívüli szexuális kapcsolatáért, és köve­telte a lemondását. Tomás Butta, az új pátriárka felkérte Bicant, hogy önként távozzon a püspöki székből. Ő azonban erre nem haj­landó, mert prágai hívei kará­csonykor bizalmat szavaztak neki. A Csehszlovák Huszita Egyház 1920-ban alakult, ma mintegy 90 ezer hívővel a harmadik leg­nagyobb csehországi egyház. Hí­vei közé tartozik Václav Klaus ál­lamfő is. Karel Bican (ČTK) Bush iraki stratégiája Washington. George Bush ame­rikai elnök közép-európai idő sze­rint csütörtök hajnali 3-kor jelenti be új iraki stratégiáját. Tony Snow szóvivő közölte, a Fehér Ház adás­időt kért a fő televíziós társaságok­tól. A média és különböző tisztség- viselők szerint az elnök az új straté­giában célokat tűz ki a bagdadi kor­mány elé, olyanokat, amelyekkel megvalósítható az ország politikai és gazdasági stabüitása. Ezenkívül egymilliárd dollár értékű gazdasági segélyt ajánl fel az iraki vezetésnek, és az Irakban szolgáló amerikai erők növelését tervezi. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom