Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)
2006-12-22 / 294. szám, péntek
12 Gondolat ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 22. www.ujszo.com „Mi 3 baloldal? Az, hogy az ember azzal foglalkozik, amivel baj van." Esetleg betelefonálhat ilyen gagyi műsorokba. Rengeteg értelmes ember van a legkülönbözőbb társadalmi rétegekben. Egy részletes interjú egy értelmes munkásemberrel. Vagy egy elemi iskolai tanítóval. Vagy egy cigányasszony- nyal. Nyugaton azért ez még mindig nem így van, pedig ott is nagyon sokat romlott a helyzet, de ott még mindig van baloldali sajtó, amelyikben egész egyszerűen nem a társadalom fölső osztályai jutnak szóhoz, hanem a többiek. És hát miután van konkurenciája a mainstream sajtónak, igyekeznie kell, különben teljesen hitelét veszti. Ugyanakkor azt hiszem, hogy mondjuk egy olyan állami intézmény, amely biztosítaná az információkhoz való hozzáférhetést, fölösleges. Hasznos lehet viszont egy olyan kontrollintézmény, mint az adatvédelmi ombudsman. Ez Magyarországon bevált, részben azért is, mert nagyon jó emberek csinálták. Ma Magyarországon már elég komoly adathozzáférési és információrendelkezési joganyag létezik, sőt, van egy releváns szakemberekből és aktivistákból álló réteg, amely követel. A társadalom megteremtheti magának a nyüvános- ság jogát, de hát ez harci kérdés. Nem lehet pusztán csak azt mondani, hogy álljon elő egy technokrata, és terjesszen be egy törvény- tervezetet. Ebből úgysem lesz semmi, még ha elfogadják, akkor sem, mert nem fogják alkalmazni. Ellenben ha létrejön egy társadalmi nyomás... Mondok egy példát. Amar- tya Sen Nobel-díjas közgazdász és filozófus megvizsgálta egy húsz évvel ezelőtt, Bengáliában kitört éhínség természetét. Mint tudjuk, határ választja ketté Bengália területét, az egyik rész Indiához, a másik Bangladeshez tartozik, tehát ugyanaz a probléma, ugyanaz a terméskiesés állt fenn ugyanabban a kulturális közegben, de ez Bang- ladesben éhínséghez vezetett, Indiában nem. A szociológusok értetlenül álltak a dolog fölött, csak későbbjutott eszükbe, hogy a válság- helyzet eltérő kimenetelét az okozhatta, hogy Indiában nincs cenzúra és van szabad rádió, ezért amikor megérkeztek a segélyek, az indiai részen a rádió megmondta, hol vannak az elosztási központok, milyen tisztviselőkhöz kell fordulni, milyen igénylési formák léteznek, és ha korrupciós ügyek vagy bürokratikus zűrök voltak az elosztás körül, akkor botrányt csináltak. Hangsúlyozom, jobbára írástudatlan lakosságról van szó, melynek körében a rádió döntő fontosságú. Bangladesben ugyanakkor katonai diktatúra volt, mely a központi rádión kívül nem tűrt más - pláne va- lamüyen szinten független - információforrást. Minden hullámhosz- szon ugyanaz a műsor ment, semmiféle információt nem lehetett szerezni. Pedig a segélyszállítmányok Bangladesbe is eljutottak, csak hát vagy ellopták őket, vagy ott rohadtak meg az elosztási központokban, mivel a bürokrácia képtelen volt közölni az emberekkel, hogy hova kell menni. Erre föl azok - eléggé el nem ítélhető módon - éhen haltak. Az egyetlen különbség a politikai határok által kettéválasztott terület lakosságának helyzetében az információkhoz való hozzáférhetésben volt kimutatható. Az információhoz való hozzáférés tehát a diktatúra és a demokrácia közötti egyik legdöntőbb különbség - és itt persze valóban rettenetes bajok vannak. Jelen pillanatban az egyik legnagyobb baj az, hogy a közönség egy része, sajnos, azt képzeli, hogy a különféle kommerciális médiumok által közvetített információ megbízható. Tőlem olyanokat kérdeznek Budapesten, hogy miért olvasok én újságot, hiszen a Sláger Rádió is bemondja a híreket. Mint tudjuk, két percben. Az az ember, akinek sosem volt kezében újság, azt képzeli, hogy az anno arra lett kitalálva, hogy megtudja, milyen balesetek voltak, esetleg hogy tegnap Libanonban lelőttek egy minisztert. Hogy elemzések és részletes ismertetések közéleti kérdésekről... - a legtöbb ember már azt sem tudja, hogy létezik üyen. Tehát a komoly információforrások használata - a hozzáférhetőség mértékétől függetlenül - csökkent. Hiába van internet. Meg kell nézni, hogy hány letöltés van komoly újságokból, portálokból és mennyi a gagyi, a pornó meg a hülyeség. Az arányok katasztrofálisak, mint tudjuk. És hát azt is tudjuk, milyen irányba tolódik el az emberek koncentrálókészsége, szövegértési képességei, úgy időbeli, mint minőségi szempontból. Iszonyatos kulturális hanyatlás következett be az elmúlt harminc-negyven évben, ami bizony illuzórikussá teszi az információkhoz való aránylag szabad hoz- záférhetés ideájának megvalósulá...mindenfajta politikai felhatalmazás és demokratikus legitimáció nélküli, magánjellegű szervezetek állampolitikát űznek. sába vetett bizalmunkat. Tulajdonképpen minden döntő információ megvan; nem ez a kérdés. A jól szelektált, releváns információk hatékony eljuttatása terén viszont meghatározó hiány fennállását tapasztalhatjuk. E téren rosszabbul állunk, mint az internet és a televízió elterjedése előtti korokban. Ez az általános kulturális hanyatlás Ön szerint felülről irányítottan, a valós hatalmat birtokló réteg által generálva valósul meg, vagy spontán módon? E kulturális hanyatlásnak különféle okai vannak. Az egyik egy általános folyamat: az elfordulás a szövegtől a kép felé. A másik az általános bizalmatlanság a hierarchikus információkkal szemben. Hiába mondom fiatal barátaimnak, hogy nem érdemes szörfölni az interneten, nézzék meg inkább a Guardian honlapját, ott legalább azon dolgoznak, hogy valamüyen tudatos és kifelé is értelmezhető koncepció mentén, ugyanakkor az objektivitás magukra alkalmazandó vélelmét fenntartva közvetítsék az információkat. Hogy tájékoztassanak. Tehát adva van egy hatalmas bizalmatlanság az úgynevezett magaskultúrával szemben, melyet - egyébként nem ok nélkül - az uralkodó osztály egyik vehikulu- mának tekintenek az emberek. A technika ismert mértékű fejlődése miatt kevésbé van szükség jól fogalmazó, számolni tudó, rajzolni képes munkásokra. Tehát van egy felső egynegyed, akinek valóban szükséges tudnia ezt vagy azt, a többiek számára bármi jó. Azonkívül pedig - mint ahogy azt az infláció folyamatának vizsgálatakor is észrevehetjük, ahol a „rossz pénz” kiszorítja a, jó pénzt” - az emberek hosszú ideig és keményen dolgoznak, és pihenésre, szórakoztatásra van szükségük, mivel holtfáradtak. Nem bírnak egy nehéz munkanap után olyan dolgokkal szembenézni, melyek gondolkodásra késztetik őket, ami elrontja a kedvüket. Bár- müyen igényes dolgot vesz elő az ember, számolnia kell annak veszélyével, hogy rossz kedve lesz. Természetesen, hisz a világgal mindig baj van - az a természete. Van egy nagylányom - tizennyolc éves -, aki ezt mondta nekem: Apa, mióta baloldali lettél, mindig olyan rémes dolgokat mesélsz. Ugye, mert mi a baloldal? Az, hogy az ember azzal foglalkozik, amivel baj van. Amikor konzervatívabb voltam, sokkal optimistábban tekintettem a világra, sokkal kevésbé gondoltam, hogy a helyzet tűrhetetlen és meg kell változtatni, mert sokkal kevésbé voltam hajlandó tudomásul venni az emberek szenvedését. A konzervatívok bizalmatlanok mindenkivel szemben, aki a szenvedésre hivatkozva azonnali változást követel. Mondván, hogy „ebből csak nagyobb baj lesz.” Ami persze olykor előfordul. Erich Fromm szerint a globális kapitalizmus és a humanista világszemlélet alapvető értékkonfliktusa, hogy a globális kapitalizmusban „a tőke parancsol a munkaerőnek; a felhalmozott halott dolgoknak magasabb az értékük, mint a munkának, az eleven emberi erőnek”. Megalapozott Ön szerint az aggodalom, hogy a globális kapitalizmus egyszer - a bolsevik gyakorlathoz hasonlóan - a hatalmat az elnyomás eszközeként értelmezi? Amit Fromm mond, az egy Marx-parafrázis. Persze. Ez nem egy etikai kérdés, ez egyenesen a kapitalizmus struktúrájából következik. Egyébként: nem globális kapitalizmus sosem volt. Ez a természete, amint a Kommunista Kiáltványban is olvasható. Ezért rombol le határokat, rombol le kultúrákat, tradíciókat - mindent, ami szent. Kétségkívül volt a kapitalizmusnak olyan formája is, amely semmivel sem volt jobb, mint a bolsevizmus: a nácizmus. És a szovjet rendszer gazdasági működése is rejtett formákban sok tekintetben a kapitalizmus alapmodelljét követte. Végül is nem szűnt meg az árutermelés, nem szűnt meg a fölhalmozás, nem szűnt meg a bérmunka, nem szűnt meg a kizsákmányolás, a munkamegosztás, a pénz. A piac szerepe alárendelt volt, de megmaradt a termelők elválasztása a termelőeszközöktől. Ez megint nem újdonság. Engels mondta, hogy az ideális össztőkés az állam. És hát a kérdésében fölvetett lehetőség valóban fennáll. Fennáll, de nem érdemes jövőbeli veszélyektől tartani, mert a jelenlegi helyzet is borzasztó. Azt hiszem, a legfontosabb változás az utóbbi évtizedekben az, hogy a kapitalizmus visszatért egy korábbi gyakorlathoz, a közveden tőkeuralomhoz. Az egyes államok gazdaságpolitikáját ma jelentős mértékben szabják meg olyan nem választott szervek, mint az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), melyek senkinek nem tartoznak beszámolással, csak a piacnak. A londoni hitelminősítő intézeteknek sikerült elérniük, hogy a magyar kormány egyik napról a másikra megváltoztassa a politikáját. Ilyen befolyása mindenféle politikai felhatalmazást nélkülöző politikai csoportoknak soha nem volt a 19. század első harmada óta. Azelőtt igen, csak sokkal kisebb területre terjedt ki. Indiát nem a brit birodalom hódította meg, hanem a Kelet-Indiai Társaság, amely tőkés magántársaság volt. Ezeket a szervezeteket alapvetően jogi visz- szaélésnek tekintették a klasszikus polgári demokráciában, ezért egész egyszerűen betiltották őket. Egyrészt, mert természetesen korruptak voltak, mindenféle tilos dolgokat csináltak, rabszolga-kereskedelmet, egyebeket, meg hát jó nagy hatalmuk volt az állami elitekkel szemben, amit az állami elitek nem tűrtek. Ebben az értelemben visz- szatértünk a Kelet-Indiai Társaság korába; az, hogy mindenfajta politikai felhatalmazás és demokratikus legitimáció nélküli, magánjellegű szervezetek állampolitikát űznek, kétségkívül visszalépésként, regresszióként értelmezendő. Egyeden konkrétumot említenék. Mindenki dogmának tekinti, hogy a jegybank legyen függeden. Látszatra minden nagyon szépen hangzik, ami függeden. Egy kinevezett jegybankelnök és munkatársai kit képviselnek? Leválthatatía- nok, meghatározzák a nemzeti valuta árfolyamát, lényegében teljesen szabad kezük van, és nem tartoznak felelősséggel a választott parlamentnek. Egyeden céljuk, hogy az éppen közkeletű stabüitási eszménynek megfeleljenek. A sta- büitás pedig azt jelend, hogy azúl- lam tartsa meg a multinacionális tőkével szemben vállalt kötelezettségeit és teremtsen megfelelő környezetet ezen tőkés vállalkozásoknak. Ez alacsony adókat jelent, a befektetőknek folyósítandó állami támogatásokat, stabil valutát, valamint rendet és csöndet a társadalomban. Az Európai Unióban a helyzet még súlyosabb. Az Európai Központi Bank a nemzed kormányok feje fölött határozza meg például az euró árfolyamát. Az euró föl- meg leértékelése viszont nyilvánvalóan nem egyformán jó a különböző fejletségi szintű országoknak. A Világbank irányadó kamatai tőzsdei árfolyamok, melyek manapság döntően befolyásolják az állami gazdaságpolitikákat, ami azt jelend, hogy a nemzeti kormányok lényegében követőszerepre vannak kárhoztatva. Kivételt képeznek ez alól azok az államok, amelyek bizonyos különleges adottsággal rendelkeznek, például nyersanyagkinccsel. Hugo Chavez vagy Evő Morales érdekes dolgokat csinálhatnak Dél-Amerikában. Az egyiknek hatalmas kőolaj-, a másiknak földgáztartaléka van. Tehát akár a zsaroló helyzetét is elfoglalhatják. Az a különleges helyzet áll fenn, hogy politikailag gyönge országok politikai feltételeket tudnak diktálni. Azok az államok viszont, amelyek nem rendelkeznek ilyen nyersanyagkészletekkel, kénytelenek követni ezeknek a magánjellegű szervezeteknek az útmutatásait. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap országok tucatjait tette tönkre, mégse lehet velük ujjat húzni, mert akkor még rosszabb lesz. Ez irányú kritikáikban az alterglobalista szervezeteknek természetesen teljesen igazuk van. A nemzetközi pénzügyi szervezeteket meg kell zabolázni. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez az oka a bajoknak. A helyzet nagyon súlyos, és hát olyan jelenségek tűnnek föl, mint a 20-as, 30-as években, amikor az egyes államok nemzetgazdasági politikájának következtében a középosztály jelentős mértékű deklasszálódása a szélsőséges - elsősorban szélsőjobboldali - mozgalmaknak kedvez, amint ezt megfigyelhetjük Kelet-Európa instabil országaiban. Európában a hetvenes évek óta nem volt hathónapos kormányválság, mint most Csehországban. Ez nagyon súlyos tünet. Nem igaz az, hogy nem lehet megegyezni. Egyszerűen nincs igazi kényszer, és Csehországot remekül elkormányozza a tőke, ugyanakkor azonban az állam alapvető funkcióit nem teljesíti. Tehát a kapitalizmus szempontjából nincs semmi baj. Nem baj, hogy nincs kormány Csehországban, az sem baj, hogy Lengyelországot őrültek kormányozzák, amíg nem nyúlnak hozzá bizonyos, a politikai szabadság látszatát fenntartó evidenciákhoz. Ugyanakkor persze bizonyos fokig a stabilitás is érdeke a tőkének, ezért ez nem fog így menni a végtelenségig, de látható, hogy a demagógiának és a politikai őrületnek milyen tere nyüt az összes kelet-európai országban. Ha nem a WTO, a Világbank, és hasonló korporativ szervezetek felelősek a jelen állapotok előidézésért, hát mi a bajok forrása? A bajok forrása maga a kapitalizmus. Tehát meg kell szüntetni... A kapitalizmus egy rossz rendszer. Irracionális rendszer. A javak olyan mértékű bőségét állítja elő, amely mindenki szükségleteit kielégítené, és mégis emberek százmilliói éheznek. Úgyhogy mindannyiunknak törni kell a fejünket, hogyan lehet megjavítani. TCM-et letartóztatják az 1988-as Nagy Irrire-megemlékezésen (Fotók: Képarchívum) Antiglobalista montázs - TGM persze némileg máskép látja a dolgokat i « « I ( I < 4 i 4 I 4 4 4 4 4 4 4
