Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-29 / 274. szám, szerda
IV Helyhatósági választások - programajánló ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 29. www.ujszo.com MOZIMŰSOR VÁGSELLYE - KULTÚRHÁZ November 30. - december 1. (csütörtök és péntek) - 20.00: A testőr (The Sentinel) (amerikai thriller, 108 perc, 2006) A CIA141 éves története során még nem akadt a cégen belül áruló ügynök. Most azonban úgy tűnik, valaki mást akar, mint amire létrehozták a szervezetet. Amikor az egyik ügynököt meggyilkolják, Breckinridge-re bízzák az ügyet, ő pedig sosem áll meg, míg nyomra nem akad. Most viszont a földbe gyökerezik a lába. Úgy tűnik, hogy saját mentora, a CIA legjobb embere, a first lady személyes testőre a tettes. Garrison ügynök először tagad, azután kitör a gyűrűből. Menekül, bujkál, harcol. És mert üldözői legtöbbjét ő maga képezte ki, előbb tudja, mit fognak tenni, akik a nyomában vannak, mielőtt azok egyáltalán akcióba lépnének, (port, gl) Ház a tónál a nagymegyeri moziban szombaton és vasárnap (Képarchívum) December 2-3. (szombat és vasárnap) - 20.00: Silent Hill - A halott város (amerikai-japán film, 120 perc, 2006) Egy gyógyíthatatlan beteg kislány édesanyja, Rose képtelen beletörődni az orvosok diagnózisába. A gyógyulás útját keresve megszökteti lányát - félje minden tiltakozása ellenére. A szökés során balesetet szenvednek, és Silent Hill elhagyatott, hátborzongató városába jutva szem elől veszítik egymást... (port, gl) szerda) - 19.00: Kráska v nes- názích (cseh film, 110 perc) Jan Híebejk és Petr Jarchov- sky filmje szexről, pénzről és jó emberekről, (gl) December 2-3. (szombat és vasárnap) - 19.00: Asterix és a vikingek (francia-dán film, 78 perc, 2006) Hatalmas szenzáció! Bögyö- rix, a főnök unokaöccse a gall faluba látogat, ahol Asterixnek és Obelixnek kell igazi férfit faragniuk belőle. A Parisiumból érkező kölyök kifelé arrogánsán viselkedik, ám igazából egy begyulladt nyuszi, (port, gl) December 5-6. (kedd és szerda) - 19.00: Mezítlábas szerelem (német film, 118 perc) Négy év börtön után Nick bármilyen munkát elfogadna, csak hogy rendbe tegye az életét, és bebizonyítsa gazdag szüleinek: képes egyedül is boldogulni. Egy ideggyógyintézetben kezd dolgozni takarítóként. A munka ugyan nem válik be, de Nick megmenti az egyik gondozott, a 19 éves Leila életét. A lány ettől kezdve árnyékként követi Nicket. Hamarosan megszöknek a klinikáról, és három napot töltenek együtt. A fiú élni tanítja a külvilágtól eddig elzárt Leüát, akinek betegségét az okozta, hogy az anyja haláláig fogva tartotta őt a házukban. Mikor közelebb kerülnek egymáshoz, Nick megpróbál elmenekülni a lehetetlennek látszó kapcsolatból, de rájön: életének egyetlen esélye a lány. (port, gl) NAGYMEGYER- SLOVAN MOZI December 2-3. (szombat és vasárnap) - 19.00: Ház a tónál (amerikai romantikus dráma, 99 perc, 2006) Egy magányos építész új lakásba költözik. Postaládájában egy üzenetet talál az előző lakótól. Ami több mint különös, hiszen a ház csak most épült fel, és ő az első lakója. A rejtély felkelti az érdeklődését, válaszol a levélre, és ahogy levelezni kezdenek, megkedveli az ismeretlen nőt, aki sosem mutatkozik. Talán azért, mert nem is találkozhatnak: a nő és a férfi ugyanis ugyanannak a háznak a lakója, csak egy másik időben, (port, as) VÁGSELLYE - FILMKLUB SZENC-BÉKE MOZI November 29. (szerda) - 20.00: Egy motoros naplói (angol-amerikai-franda, 126 perc, 2004) Argentínából eljutni Venezuelába egy álom, amely valóra válik. A film a később Che Guevara néven történelmi alakká váló 23 éves Ernesto naplójegyzetei alapján készült, aki az ’50-es években 500-as Norton motorbiciklijén szelte át Latin- Amerikát. (gl) GALÁNTA - KULTÚRHÁZ November 28-29. (kedd és November 30. (csütörtök) - 18.00: Isten veled, Harry! (belga-német-szlovák film) Emma Madson találkozik exbarátjával, Iannal, akinek új ötlete támad: autókkal szeretne üzletelni, és meggyőzi Emmát, hogy fektesse a pénzét egy öreg Jaguárba, amit később Svájcban értékesítenek. lan reméli, nyélbe tudja ütni az üzletet, ám szerencsétlenségükre egy fának ütköznek, és a kocsi használhatatlanná válik. Emma minden megspórolt pénzét ebbe a járgányba fektette. Ekkor Iannak új ötlete támad... (und, port) A testőr című amerikai mozit a vágsellyei kultúrházban láthatjuk holnap és pénteken (Képarchívum) Vincze Julianna polgármesterjelölt: „Az utóbbi tíz-tizenkét évben lemaradtunk a környékbeli falvak mögött" Zonctorony szebb jövőt érdemel (Somogyi Tibor felvétele) Vincze Julianna a Szenchez közeli Zonctorony faluban független jelöltként száll harcba a választásokon a polgármesteri tisztségért. INTERJÚ Az életerővel teli, tenni akaró 48 éves hölgy három felnőtt gyermek édesanyja. Magánvállalkozóként tevékenykedik már jó ideje, a szabó-varró szakmát tanulta ki. Huzamosabb ideje kiveszi részét a falu kulturális életének irányításából is, hiszen a helyi Csemadok-alapszer- vezetnek már több éve elnöke, s egyik kolléganőjével ingyen és bér: mentve vállalta a helyi könyvtár működtetését is. Aktív tehát a kultú ra terén, s ugyanilyen akar lenni a település politikai-önkormányzati életében is. Hogyan született meg a gondolat és a döntés, hogy indul? Örök életemben nyüzsgő ember voltam. Mindig mentem, jártam, és közben láttam is. Mindenütt, ahol csak jártam. S ez természetesen hatványozottan érvényes a szülőfalumban történtekkel kapcsolatosan. Az utóbbi két-három évben bizony gyakran mentem haza felháborodva az itteni hiányosságokat, negatívumokat látva. Tudtam és éreztem, ez a helyzet már tarthatatlan, az itt élő emberek életében változtatásokra van szükség. Jelentősekre és mihamarabb. így jött a gondolat, hogy megpróbálom kézbe venni a falu irányítását. A leginkább mi váltotta ki elégedetlenségét az utóbbi években Zonctoronnyal kapcsolatban? Az imént két-három évet említettem, mert főként ebben az időszakban forrt bennem igazából a dolog. De visszamehetnénk a távolabbi múltba is. Engem elsősorban az nyugtalanított, hogy a falu lakossága nem jutott hozzá az alapvető információkhoz az itteni élettel kapcsolatban. Már talán három éve is annak, hogy az egykori hirdetőtáblát mintegy félretaszították - és azóta is hiányzik egy, ezt a célt szolgáló tábla. Alakosokat tájékoztatni kell az önkormányzati határozatokról, az egyes gyűlésekről, a nyilvános ülésekről. Ez hiányzott, s hiányzik a mai napig is. A napok, a hetek teltek, s tulajdonképpen nem jutott hivatalos információhoz a zonctoronyi polgár. Pedig szigorúan ragaszkodni szükséges ahhoz az alaptézishez, hogy az önkormányzati képviselők - természetesen a polgármesterrel az élen - a helyi lakosokat képviselik, védik alapvető jogaikat, érdekeiket, beteijesztik kérelmeiket, igényeiket, tehát mindazt, amit az előírások egyértelműen megszabnak. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy a képviselő-testület felügyelje a polgármester munkáját, és vele együtt mindent megtegyen a falu előrehaladásának érdekében. A tájékoztatáson kívül mi mindenre szeretne odafigyelni a falu fellendítése kapcsán? Köztudott, hogy mindig pénzből van a legkevesebb. Csakhogy nem szabad várni a sült galambra, a komoly összegek megszerzéséért tenni kell, mégpedig nem is keveset. Pályázati pénzeket szerezni az Európai Unió különböző alapjaitól, alapítványoktól. Neki kell ülni egy- egy pályázat kidolgozásának, ha kell, csoportosan végigdolgozni akár több éjszakát is, s okos érvekkel, precízen kidolgozott tervezetekkel mindenképpen nekünk is esélyünk van! Mert ha képes volt erre több régióbeli település, mi miért ne lennénk? Melyek a további feladatok? Sürgősen be kellene fejezni a szennyvízhálózat kiépítését, hiszen a jelenlegi megbízatási időszakban a falu ilyen téren megrekedt a tervek szintjén. Mindenképpen szükség lenne az úthálózat bővítésére, valamint a meglévő utak korszerűsítésére. A szociális program keretén belül szeretném megvalósítani a nyugdíjasok és a betegek étkeztetését. Az arra rászoruló kisnyugdíjasoknak hozzájárulni az ebéd árának térítéséhez, valamint biztosítani az étel házhoz szállítását. Szintén lényeges feladat, hogy biztosítsuk a buszjáratok bővítését, hiszen sok esetben a falunkon kívül dolgozók csak nagy nehézségek árán tudnak hazatérni otthonaikba. A helyi fiatalok mely problémáit orvosolná mielőbb? Aggasztó gond iskolánk állandó leépülése. A szülőket fel kell keresni, elbeszélgeti velük arról, miért járatják gyermekeiket például a szenei alapiskolába. Községünk a sportpályáját is elvesztette, helyette újat kell létrehozni, hogy a fiataloknak legyen hol sportolniuk. Felelősségteljes felnőttek vezetésével fel kell karolni az ifjúságot. Erre is szeretnék odafigyelni. A falu vezetése egyértelműen felelős a település arculatáért. Ezt valamennyiünknek tudatosítanunk kell, mindannyiunknak, akik a kis, de erős csapatomat alkotják. Bízunk abban, hogy december 2-án a fentiekben vázolt tervek mellett teszik le voksukat a zonctoronyi választó- polgárok. (sb, kam) A kisebb falvak számára is jó esélyekkel kecsegtet az Európai Unió pályázati rendszere Sikertörténet dercsikai kiszerelésben Ábrahám Piroska, Dercsika polgármester asszonya (a képen középütt) a helyi Óvodában (Somogyi Tibor felvétele) LŐR1NCZ ADRIÁN Bár az ember hajlamos arra, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaánként feltüntetett Csallóközt ma is tündérországként képzelje el, a térség arculatához hozzátartozik, hogy néhány települése fölött mintha megállt volna az idő. Ám Ábrahám Piroska dercsikai polgár- mester szerint folyamatos munkával ez a homály eloszlatható. Mikor kapcsolódott be az ön- kormányzat munkájába? Mivel 1993-tól folyamatosan a községi hivatal alkalmazásában álltam, négy éve úgy döntöttem, megmérettetem magam a választásokon. Öt jelöltből, függetlenként engem választott a község, s remélem, a közigazgatás terén szerzett huszonöt éves tapasztalatommal sikerült előbbre vinnem ügyeinket. Hol tartott Dercsika hivatalba lépésekor? Megvolt már a központi víz- és a gázvezeték; előbbit 1986-ban, utóbbit egy évtizeddel később adták át. A legégetőbb probléma a középületek felújítása volt, például a 2002-ben átvett közoktatási intézményeké. 2003-ban például a járási közegészségügyi hivatal alkalmazottai írásba adták, hogy az óvoda rossz állaga miatt nem üzemképes, cselekednünk kellett. Még abban az évben megoldottuk az épület szigetelését, járdát, kerítést építettünk hozzá, idén pedig a nyílászárókat cseréltük ki. Közben a helyi elemi iskolában is kicseréltük a teljes villanyhálózatot, az ablakokat, a világítótesteket, majd felújítottuk a tetőt, a folyosót és a szociális helyiségeket is. Mekkora az igény egy négyszázhetven lelket számláló községben az iskola iránt? 2003-ban még csak három gyermek látogatta az iskolát, számuk ma nyolc. Közben a szülők jelezték igényüket a napközi üzemeltetése irányában, ám mivel a törvény ilyen alacsony létszámnál nem teszi ezt lehetővé, januártól a község költségvetéséből működtetjük. Van az ifjúság igényeit szolgáló intézmény a községben? Természetesen, hiszen a felújított tanítói lakást nekik adtuk ki. Ma ifjúsági klubként, konditeremként működik, teret adva a szabadidő hasznos eltöltésére. De felújítottuk a községi hivatalnak is otthont adó épületet, és ezzel nagy terveink vannak. Szeretnénk egy nagyobb befogadóképességű kul- túrotthont létrehozni. Milyen, a község fejlesztését szolgáló beruházások voltak? Dercsika az elmúlt években egy utcával bővült, hiszen az önkormányzat által építkezésre kijelölt telkek mindegyike elkelt. Nem titkolt célunk az volt, hogy „itthon marasztaljuk” a fiatalokat, ezért a víz- és gázvezeték-hálózatra kötött, a községi úthálózathoz járdával szegélyezett betonúttal csatlakozó utcában a telkek négyzetmétere mindössze ötven koronába került. Ebben az építési és régiófejlesztési tárca több mint egymillió koronával támogatott bennünket. Milyen fejlesztést tudtak elvégezni önerőből? A bakai úton megépítettünk egy kétszáz méteres járdaszakaszt, a temető előtt befejeztük a parkoló építését, valamint felépítettünk egy új buszmegállót. Ugyancsak a bakai úton sikerült megvalósítanunk a csapadék elvezetését, ez ugyanis a lakosság egy részének komoly gondot okozott. Ám uniós forrásokból készül ennek az utcának a csatornahálózathoz történő csatlakoztatása is. A község elején felújítottuk a műemlék jellegű Mária-szobrot. Mi mindenre sikerült pályázat útján pénzt szerezniük? A 2004-ben benyújtott pályázatunk a kultúrotthon felújítását, bővítését szolgálja, s örömmel nyugtázhatom: a pozitív elbírálást követően várólistára kerültünk. Tudják-e segítem a hátrányos szociális helyzetűeket? Igen, például a helyi óvoda esetében átvállaltuk annak a gyereknek az étkeztetését, aki ilyen környezetből származik. Ami a felnőtteket illeti, a hivatal az ösztönző program keretében tíz személynek ad munkát, ténykedésük főképp a falu arculatának javítását szolgálja. Végezetül hadd kérdezzem meg: milyen irányban fejleszthető ez a község? Mindenképp a község lakosainak érdekét szolgálná, ha a közeljövőben megépülne itt egy bérház, mely elsősorban azokat a polgárokat szolgálná, akik anyagi helyzetük miatt képtelenek fenntartani egy családi házat; a gyerekeknek pedig szükségük lenne egy játszótérre, melyen közlekedési pálya is helyet kapna. Mivel falunk a fővárostól és a főúttól is távol, a nagybefektetők szempontjából kedvezőtlen helyen fekszik, a községfejlesztés során csak magunkra és az Európai Unió pályázati rendszerére számíthatunk. Úgy vélem, mindkettőben rejlenek még lehetőségek - csak a hozzájuk vezető utat kell megtalálnunk, (kam)