Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-29 / 274. szám, szerda

Helyhatósági választások 111 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 29. Domsitz Károly polgármester szerint a város közösségformáló erővel rendelkező település, ahol jó élni „Nekem Somorja az első” (Képarchívum) A rendszerváltás óta aktív szereplője a közéletnek. Előbb képviselőként, majd 1998-tól alpolgármester­ként, 2002-től pedig polgár- mesterként munkálkodott szülővárosáért. 2001-től Nagyszombat megyei képvi­selőként is tevékenykedik a régió lakosai érdekében. Az MKP polgármesterjelöltje, aki tizenkilenc képviselője­lölttel együtt arra törekszik, hogy Somoija továbbra is épüljön és szépüljön, isko­lái erősödjenek, és a város lakói egyaránt megtalálják számításaikat szakmájuk­ban és szabadidejükben. INTERJÚ Eredményekkel teli négy évet tudhat maga mögött, az önkor­mányzati munka zökkenőmen­tesen folyt, a városvezetés min­dig nyitottan állt a polgárokhoz, és a testületi üléseken is rend­szeresen teret kaptak az eltérő vélemények. Ennek ellenére ket­ten is indulnak ön ellen az ön- kormányzati választásokon, mondván, hogy „döcög” a helyi demokrácia. Mit gondol az el­lenjelöltekről? Nem szeretném minősíteni má­sok kampányát. Úgy gondolom, hogy a tárgyalóasztalnál vagy az üléseken kialakult nézetütközteté­seknek lehet csupán pozitív ered­ményük, hiszen így születhetnek új ödetek, melyek aztán előrelendít­hetnek egy-egy feladat megoldása során. Ám mesterséges konfliktus­teremtő szlogenekkel én nem tu­dok és nem is akarok semmit sem kezdem. Nekem Somorja az első, és a kampányomban is az MKP itt elért eredményeinek ismertetését helyezem előtérbe. Új programunk egy széleskörű lakossági fórum eredménye, amelyet az MKP-tagok állítottak össze a város polgárainak véleményét is kikérve. Nem beszél­ve arról, hogy a sokéves önkor­mányzati munka eredményeiből indultunk ki. Nem volt nehéz dol­gunk, hiszen elmondhatom, hogy a 2002-es vállalásainkat nagyrész­ben sikerült teljesítenünk. A sokéves munka eredmé­nyeiből indultunk ki. El­mondhatom, a 2002-es vállalásainkat nagyrészben sikerült teljesítenünk. Milyen eredményekről van szó, és miben segítik ezek a somotjaiak életét? A legszembetűnőbb eredmények a városfejlesztés terén születtek. A beruházásokra fordított pénzesz­közök összege 2004-ben 41 millió korona volt, 2005-ben már 64, idén pedig 116 millió korona. A la­kosok megélhetése szempontjából leglényegesebb a sikeresen elindí­tott és tovább épülő ipari park, ahol két csarnok már üzemel mintegy 200 embert alkalmazva, és jelenleg további hat üzem építése van folya­matban vagy előkészületben. A közlekedés biztonságát növeli a Po­zsonyi és Szenei úti kereszteződés­ben átadott körforgalom, a Kertész utcában és Kaszárnya utcában el­készült járda, vagy a Billa melleti park közvüágítása. A fiatalokra gondolva bérlakásokat építtettünk, és további kettő, 34 lakásos bérház készül el tavasszal. Kiemelt figyel­met kapnak az iskoláink: a tetőszi­getelés, ablakcserék, konyhák fel­újítása, önálló gázkazán építése nemcsak azt eredményezték, hogy gyermekeink szebb, jobb és egész­ségesebb iskolába járhatnak, ha­nem jelentős megtakarításokat ér­hetünk el az üzemeltetési költsé­gek terén is. A teljesség igénye nél­kül még a megszépült Piac utcát is ide sorolom a szolgáltatások háza és környéke felújításával együtt. Természetesen az üyen beruházá­sokat és ezt az irányt folytatni kell, mégpedig a vállalkozások támo­gatásával, új szolgáltatások beve­zetésével és a meglévők minősé­génekjavításával. Az ipari parkot említi, miköz­ben egy másik jelentős cég, a Samsonite bezárta kapuit So- morján. Hogyan is áll akkor a munkaerő-piaci mérleg a város­ban? Sajnálatos, és rajtunk kívül álló okok miatt szűnt meg a Samsonite. Jó hír viszont, hogy már megvették az épületet, és felfutás után 100- 150 dolgozót alkalmazó cég jön a helyére, köszönhetően az olaszor­szági Vicenza város ipari kamará­jának, amellyel gyümölcsöző kap­csolatban áll városunk, és amely egy autóiparban érdekelt céget közvetített a Samsonite helyett. Az ipari parkban kétszázan dolgoz­nak, garantáltan tovább épül ez a terület, és további, több mint 500 munkahely teremtődik. Ezzel egy időben bővülnek a szolgáltatások is, mindez azt eredményezi, hogy a város lakossága megtalálja itt a munkalehetőséget. Elkészültek az aquaparkkal kapcsolatos szerző­dések is, milliárdos beruházásról van szó, mely pozitív fejlemények egész sorát jelenti majd a lakosok­nak mind a munka, mind pedig a kikapcsolódás terén. Tehát nem ki­zárólag a főváros közelségének kö­szönhető az, hogy nincs számotte­vő munkanélküliség Somoiján, hanem az önkormányzat is min­dent megtett azért, hogy befekte­tőket keressen, s ezáltal a somor- jaiaknak otthoni munkalehetősé­get teremtsen. Pozsony számlájára sok min­dent írnak, de főként azt, hogy a főváros miatt Somoija alvó város lett, ahol nincs közösségi élet. Ennek ellenére például az elmúlt évben központi ünnepségek egész sorával emlékeztek meg Somoija szabad királyi várossá nyilvánításának 600. évforduló­járól, és szembetűnő a kulturális civil szervezetek tevékenysége is. Ezek után valójában milyen is a város közösségi élete? Annak eredményeképpen, hogy így fejlődik városunk, egyre többen vannak, akik itt, helyben találják meg a számításukat. Van munkale­hetőség, és további munkahelyekre is van kilátás a már említett tények­nek köszönhetően. Kevesebb lakos­nak kell tehát Pozsonyba utaznia, a bővülő szolgáltatásoknak, a rekre­ációs és kulturális lehetőségeknek köszönhetően Somoiján pezsgőbb lett az élet. Évente mintegy ötmülió koronát fordítottunk kulturális cé­lokra, és ezenkívül további pénz­összegekkel rendszeresen támo­gatjuk a városban tevékenykedő kulturális és sportszervezeteket: a Csemadokot, a Maticát, a babaklu­bot, az Immortal Polgári Társulást és az összes létező sportszerveze­tet. Ha nem így lenne, egynémely már meg is szűnt volna. Művészeti csoportjaink jelen vannak minden városi, valamint számos országos és nemzetközi rendezvényen. Tá­mogatjuk az At Home Gallery tevé­kenységét, a művészeti alapiskola rendezvényeit és az egyházi közös­ségeket is. Nagy öröm számunkra, hogy minden korosztály megtalál­hatja a kedvére való kis csoportosu­lást, és megbecsüljük azokat a szer­vezeteket, amelyek rendezvényeik­kel tovább öregbítik városunk jó hírnevét. Mi a helyzet Somoija külső te­rületeivel? Azokra mekkora fi­gyelmet fordítottak az elmúlt négy évben? Nemcsak a városközpontot szé­pítettük és építettük, hanem a kül­városi részekkel is törődtünk, és to­vábbi terveink is vannak. Például a Duna soron nagy beruházás kere­tében bérlakásokat építtettünk. Utak, járdák készültek, parkolóhe­lyeket alakítottunk ki. Megszüntet­tük a köztes lerakatokat, megépí­tettük a központi hulladékgyűjtő udvarunkat. A lakótelepeken új ját­szótereket hoztunk létre. A temető­ben megkezdtük a beteg geszte­nyefák kezelését, másutt fehér- akác-sort ültettünk. Somotja Felső-Csallóköz köz­pontja volt, 1960-ig járási szék­helyként működött. Miként sze­retnék a közeljövőben megtarta­ni a város központi szerepét, és ugyanakkor megőrizni Somotja kisvárosi jellegét? 2002-ben is úgy indultunk, hogy azt jeleztük: szeretnénk megtartani Somotja kisvárosi jel­legét. Ez bizonyos híresztelésekkel ellentétben - melyek arról szól­nak, hogy a lakosság számát fel- duzzasztottuk, és elveszett a város arculata - sikerült is. A tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest a la­kosság száma mindössze 250 fővel nőtt. Garantáltan nem beszélhe­tünk túlnépesedésről. Somorja re­gionális központi szerepe abban nyilvánul meg, hogy kezdeménye­zésünkre több község társulásával megalakult a Közös Községi Hiva­tal, melynek egyik részlege látja el Somotján és több községben a be­tegek és rászorulók gondozószol­gálatának szervezését. Ezen-kívül közös építési hivatal és közös tan­ügyi hivatal működik Somotján. Az egészségügyi központ is a kör­nyező községekben élő 35 ezer embert szolgálja, és noha az egész­ségügyi ellátás nem önkormányza­ti hatáskörbe tartozó feladat, az or­vosi elsősegély-szolgálat működé­sét az önkormányzat havonta bizo­nyos pénzösszeggel támogatja. Úgy gondolom, ezek a működőké­pes kapcsolatok és intézmények is mind azt bizonyítják, hogy Somor­ja igazi közösségformáló erővel rendelkező, baráti kapcsolatokat ápoló kisváros, ahol jó lakni, jó él­ni. Ezt szeretném tovább erősíteni, mert nekem Somotja az első. Az elkövetkező megbízatási időszakra megalkotott programunknak egyik lényeges pontja városunk központi szerepének további erősí­tése a Felső-Csallóközben. Bizonyosan vannak olyan te­rületek, melyeket még jobban meg lehet erősíteni. Milyen ki­hívásoknak kell megfelelnie So- morja polgármesterének, me­lyek az elkövetkező megbízatá­si időszak legfontosabb célkitű­zései? Az oktatásügy terén folytatjuk a meglévő iskolaépületek fokozatos felújítását. Elősegítjük a tervezett aquapark megvalósítását. Szeret­nénk befejezni a külső városrészek közművesítését. További körforgal­mú csomópontok kiépítését és ke­rékpárutak kijelölését tervezzük. Célunk a kábeltelevízió-hálózat és városi tévéstúdió kiépíttetése is. Új nyugdíjasotthon és szükséglakások építését szorgalmazzuk. A közbiz­tonság növelése érdekében térfi­gyelő kamerarendszert szándék- szunk felszerelni a városközpont­ban. A kömyzetvédelem terén ki­emelt feladatként kell kezelnünk a nagy állattartó telepek kitelepítését a belterületekről, az allergén fafaj­ták irtását, valamint a Pomlé park folyamatos karbantartását, felújí­tását és felügyeletét. További elen­gedhetetlen feladat egyes városré­szek közvüágításának rekonstruk­ciója és továbbépítése. A városköz­pontban történt beruházások befe­jezéséhez elengedhetetlenül szük­séges a Korona épületének már régóta esedékes rekonstrukciója és az épület újrahasznosítása. Hi­szem, hogy az MKP csapatával be­teljesíthetjük az elkezdett városfej­lesztéseket, és folytathatjuk az ön- kormányzati munkát, ha a válasz­tók bizalmat szavaznak nekünk de­cember 2-án. (kam) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Meghosszabbított ügyfélfogadás Nagyszombat. Meghosszabbítja ügyfélfogadását a rendőrség a kö­zelgő helyhatósági választások miatt a Nagyszombati kerületben. Azok a választópolgárok, akik új személyi igazolványukat intézik, ezt holnap is megtehetik 7.30 és 12.00, valamint 13.00 és 15.30 között. Pénteken az ügyintézést 13.00-ig hosszabbítják meg. Szükség esetén a rendőrség felkészült a félfogadási órák további meghosszabbításá­ra is. (as) Ha kikapcsolod a magnót... Bős. Életveszélyes fenyegetés miatt vádat emeltek egy 44 éves bősi férfi ellen, aki november 15-én egy veszekedés során karddal fenye­gette meg élettársát, egyebek között a következőket üvöltve neki: „Ha még egyszer kikapcsolod a magnót, leböklek!” (as) Visszaeső bolti szarka Dunaszerdahely. Lopás miatt emeltek vádat a negyvenéves, dunaszerdahelyi S. M. ellen, aki a helybeli Lidi áruházból csirkemel­let, kávét és női alsóneműt emelt el összesen 677 korona értékben. Az elkövetőt a biztonsági őrök a pénztárnál állították meg. A vizsgá­lat során kiderült, hogy az elkövetőt hasonló cselekmény során Vágsellyén idén már tetten érték. Akkor helyszíni bírsággal megúsz­ta, most az ügy vádemeléssel folytatódott, (as) Akcióban az autótolvajok Nagymegyer/Somoija/lllésháza. Egy ezüstszínű, Skoda Octavia Combi típusú személyautót lopott el ismereden tettes Nagymegyeren november 18-án, délután, a tulajdonos kára 300 ezer korona. Somor- ján november 19-én hajnalban tűnt el egy fehér Fiat Ducato haszon- gépjármű, a tulajdonos kára szintén 300 ezerre rúgott. Ebben az esetben vádemelés is történt: kiderült, hogy az autót egy 28 éves ipolysági férfi lopta el. November 22-én Illésházán egy családi ház elől egy csaknem 4 millió koronát érő tehergépjármű tűnt el, timely egy DÁF gyártmányú vontatóból és egy SCHWARZMULLER gyárt­mányú pótkocsiból állt. A járművet Jókán találták meg - az ismeret­len elkövető idáig autózott vele, majd leállítottam, és otthagyta, (as) Egy kamion elektronikai árut loptak Nagyfödémes/Hidaskürt. Felderítette a rendőrség azt az esetet, amelynek során mintegy 1,6 millió koronát érő elektronikai áru tűnt el. Az árut szállító kamion október közepén érkezett Csehországból, és Magyarország felé tartott. A Lévai járásban a sofőr bejelentést tett a gépjármű kirablásáról. A rendőrség kiderítette, hogy a sofőr a bűn­társával együtt a rakomány egy részét Nagyfödémes mellett pakolta ki. Az árut-televíziókat, videokamerákat, fényképezőgépeket, MP3- lejátszókat, mobütelefonokat és navigációs rendszereket - Hidas­kürtre vitték, ahol valamit sikerült eladniuk, a bevételük 400 ezer ko­rona volt. Ekkorra a rendőrök már a nyomukban voltak, és a szállít­mány fennmaradó részének az értékesítését megakadályozták. A két kosúti férfi nagy értékű lopás miatt háromtól tíz évig terjedő szabad­ságvesztésre számíthat, (as)

Next

/
Oldalképek
Tartalom