Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-25 / 271. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 25. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST Henry Kissinger szerint nem vezetne sehová, ha Washing­ton a jelenlegi teheráni veze­téssel próbálna szót érteni, amely nem az iráni nemzet, hanem a radikális síita ügy „bajnokának“ szerepét játssza. A volt amerikai külügyminisz­ter szerint azok a nemzetközi diplomácia lépések, amelyek­nek az a szándékuk, hogy Iránt atomprogramja feladásá­ra késztessék, eredménytelen­nek voltak. Az ENSZ BT-nek lépnie kell, hogy megszűnjön a Teherán jelentette veszély. Ha­tékony büntetőintézkedéseket kell hoznia, ellenkező esetben azzal kell számolnia, hogy Irán atomhatalommá válik és az atomfegyverek más országok­ban is elteijedhetnek. (mti)- Asszony, betiltalak, ha harmadszor is büdös húst főzöl nekem! (Peter Gossányi rajza HÉTVÉG(R)E A politikai jelölt Ha nem sietnének annyira reggelente az emberek a pozsonyi vasútállomáson, megismerkedhetnének a menetrend-főellenőr szép, de igen nehéz munkájával. HOLOP ZSOLT A menetrend-főellenőr harminc­öt év körüli lehet, öt éve figyelhet­tem fel rá, már akkor sokéves ta­pasztalattal rendelkezett, felte­hetően gyerekkora óta áll a vasúti pályán. Télben-nyárban minden áldott reggel kiáll a peronra és ír­ja, úja, mennyit késnek a vonatok. Ha a hangosbemondó új szerel­vény érkezését jelenti, átrohan a másik vágányhoz. A legapróbb ké­sés is felbőszíti, ritkán látni ennyi­re dühös embert. Ilyenkor idege­sen, hadonászva firkál a füzetébe, többször vastagon aláhúz valamit, izgatottan tekingél összevissza, majd a leszállók közt végigvágtat a peronon, hogy legalább az ösz- szes vagon megvan-e, és vajon pontosan dolgoztak-e a kocsiren­dezők. A tavaly decemberi hóvi­harkor is ő jutott eszembe, amikor összeomlott a közlekedés - Most milyen ideges lehet? Egyébként senkivel és semmivel nem törődik, nem elegyedik szóba a vasutas kollégákkal. Néha viszont már va­lamelyik külvárosi megállónál fel­száll, és személyesen ellenőrzi, hogyan fut be a vonat a főállomás­ra. Hogy hibbant egy kicsit, onnan tudni biztosan, mert még sose kért tőle jegyet a kalauz. Ezenfelül té- len-nyáron ugyanazt a kötött sap­kát hordja, és mindig vele van a mamája, egy megtört asszony, ő vigyáz arra, hogy írás közben ne essen be valamelyik vonat alá. Egyszer a válla felett belelestem a jegyzeteibe, nem volt más a pap­íron, csak kriksz-kraksz és ákom- bákom. Hogy miért írom ezt? Mert a menetrend-főellenőr eltűnt. Szé­gyellem, de észre se vettem, akkor tudatosítottam, amikor azon mo­rogtam, mennyit késnek a vona­tok. Aztán most, teljesen vélede- nül újra láttam, de olyan körülmé­nyek között, hogy földbe gyökere­zett a lábam. Úgy festhettem, mint a legrosszabb szappanopera fő­hősnője, amikor Idsértetet lát, vagy megtudja, kik a szülei. A me­netrend-főellenőr ugyanis pályát módosított, villamosvezető lett. A főpályaudvar alatti kereszteződés­nél, az esti szürkületből és a no­vemberi ködből bukkant elő egy vidáman csilingelő villamos, rá­adásul 13-as - ő vezette. Elkezd­tem vizsgálni magam, meghülyül­tem, mi van, valami látomás ez, parajelenség, a villamos meg per­sze már el is tűnt a ködben. Inkább lekéstem a vonatom, a villamosok végállomására vitt a lábam, mert bizonyosságot akartam. Semmi kétség, ő az. A mamája ugyan nem volt vele, de a kötött sapkája igen. Először izgatottan járkált fel-alá az üres villamosban, majd vissza­ült a vezető helyére, firkált néhány sort, aztán elővette a menetköny­vet, és felmondta az összes megál­lást és indulást rögzítő adatot, a pihenőidő letelte után pedig újra kigördült a 13-as vülamos. Termé­szetesen menetrend szerint. Elő­ször arra gondoltam, eltérített egy járművet, a vezetőt kidobta a fül­kéből, és azóta boldogan köröz a városban. Csakhogy a többi villa­mosvezető fogadta a köszönését, visszaintett, biccentett neki. Végül óvatosan megkérdeztem az egyik sofőrt, ki ez a 13-as kollé­ga, mert mintha valahonnan is­merném. Kelletlenül annyit vak- kantott, valami politikus, képvi­selő távoli rokona, az nyomta ide, amúgy meg rendes gyerek. Azt hiszem, ugratott. Mi ehhez képest a nagyszom­bati pincérlány, esetleg a 23 éves képviselőcsemete esete a távhő- szolgáltatóval, vagy akár a kis Rezes visszatérése? Horvátország - az Osztrák-Magyar Monarchia területéről utolsóként - 2010 tájékán az EU tagjává válhat Vukovár 15 évvel ezelőtti ostromára emlékezett S1NKOV1TS PÉTER Annak idején az alapiskolában a tábla mellé Jugoszlávia térképe volt kihelyezve, felül pedig Tito marsall arcmása. Nyilván gyorsan a fejünkbe próbálták verni, hol élünk és ki a vezér. A kilencvenes évek elején aztán - a hadszínterek váltakozása nyomán - újra tanul­tuk az ország földrajzát. Berajzol­hattuk például Szrebrenicát, a tö­megvérengzés színhelyét, aztán mondjuk Mosztárt, ahol a Csont- váry által is megörökített hidat rö­pítették éppen a levegőbe. Vukovár kissé más, és mindez még a balkáni háborúk legelején történt. Ádépve a Dunán a Jugo­szláv Néphadsereg számára 1991- ben ez volt az első valamirevaló szlavóniai város, amelynek ellenál­lását látványosan meg kellett tör­nie, hogy lerohanhassa Horvátor­szágot. Voltaképpen ez már szülte tisztán szerb haderő volt, a radiká­lisok által szervezett szabadcsapa­tokkal felerősítve. Az óriási túlerő ellenére az ostrom három hóna­pon át tartott, s november végén fejeződött be. Akkoriban legendák keringtek arról, hogy a horvátok a város alatti csatornahálózatot használták fel búvóhelyül s a leg­váratlanabb pillanatokban kiszá­míthatatlan helyekről intéztek el­lentámadást. A várost a reguláris horvát hadsereg 1800 tagja védte, a szerb katonaság - bombázó re­pülőgépeket, hatszáz tankot, meg­annyi aknavetőt és ágyút bevetve - mintegy 30 000-es létszámú volt. A harcokban 1624 személy esett el, 2557 pedig megsebesült. Az ötezer lakosú város feladását szentesítő megállapodást megszegve a szer- bek nem engedélyezték a városi polgárok egy részének (800 sze­mélynek) szabad elvonulását, ha­nem fogolytáborba toloncolták őket (a kínzások legenyhébb fajtá­ja az volt, hogy csetnik dalokat énekeltettek velük), 192 embert pedig - ítélet nélkül - egy közeli mezőgazdasági bútokon kivégez­tek. A várost lerombolták, alig ma­radt ép épület: tizenöt év távlatá­ból talán megengedhető az akkor közszájon forgó rossz vicc felidézé­se, miszerint minden vukovári la­kos lottónyertes, mert (a házán) hét találata van. A feketehumornál maradva: 1991. december 7-én Belgrádban a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége ünnepséget rendezett a Tito Mar­sall Kaszárnyában, ahol 260 kü­lönféle kitüntetést és elismerést nyújtottak át a vukovári akció résztvevőinek. A lyukakkal tarkított, behor­padt, beomlott falú épületek fotói bejárták Európát - a megtalált tö­megsírok képei jóval később. A város polgármestere (Szlavko Dokmanovics) kétes szerepet ját­szott a történésekben, ő 1997-ben a hágai bíróság elé került, a bör­tönben öngyilkosságot követett el. Az ártatlan civilek kivégzését közvetlenül irányító három tiszt (Mrksics, Sljivancsanin és Radics) a nemzetközi törvényszék ítéleté­re vár, az akkori horvátországi szerb körzet vezetője, Goran Ha- dzsics szökésben van. A cselekmé­nyekben részt vállaló más katonai személyek zöme ez idő tájt a ki­emelt nyugdíj biztonságából me­reng a történteken. Nyersfordításban Vukovár far­kasvárat jelent (akár Farkaslakát is mondhatnánk), a magyar elneve­zése hivatalosan: Valkóvár. Az el­tek másfél évtized alatt a város megújult, s csak bizonyos részei őr­zik a pusztítás nyomait. A minap közel harmincezren vettek részt a város elestének kegyeleti megem­lékezésén. A járdát - ahol a tömeg elhaladt - mécsesek borították, s azok vüágítottak a legtöbb ablak­ból is. Belgrád hivatalosan nem képviseltette magát, egyedül a Nők Feketében polgári szervezet ötven- tagú küldöttsége jelent meg, beol­vadva a hömpölygő emberáradat­ba. A közelmúltba nem szívesen visszatekintő Szerbia egyébként is mással van elfoglalva, nevezetesen a közelgő parlamenti választások­kal, meg a Djindjics-perrel; éppen most derült ki, hogy a volt minisz­terelnök meggyilkolásának tervé­ről állítólagosán Vojiszlav Seselj ra­dikális vezető is tudott, az alvilág ugyanis őt szerette volna trónra jut­tatni. Mladics tábornokot pedig már senki sem keresi komolyan, mondván, esetleges kiadatását hadd intézze a leendő kormány. Az EU-csadakozás ügyeit szintén. Ilyen körülmények közepette Vu­kovár dicstelen jubileuma inkább csak az ellenzéki sajtót késztette el­mélyültebb számvetésre, a kor­mányhű orgánumok jószerével igyekeztek megfeledkezni róla. Előre inkább a horvátok tekinte­nek, s a jelek szerint Horvátország (amúgy a hajdani Osztrák-Magyar Monarchia területéről utolsóként) 2010 tájékán az Európai Unió teljes jogú tagjává válhat. Igaz, a háborús bűnös Ante Gotovina tábornok ki­adatását ők sem siették el, de végül képesek voltak megtenni ezt a lé­pést. Ezzel szemben Szerbiában - a múlt lezáraüanságának homálya miatt - még semmi nem dőlt el: a kuszaság pedig ezúttal nem pusz­tán az itteni politikát jellemzi, ha­nem Vukovár utólagos (érzelmi) megítélését szintén. _____ KOMMENTÁR MN£«&flMN8aegig3&r' - > W»«W»W9M1 .- tmmSm Cabaret on Ice NAGY IVÁN ZSOLT Amennyire balfékek vagyunk mi, magyarok - de legalábbis Ma­gyarországon élők -, megint el... szúrtunk valamit. Pedig itt volt ismét egy esély, Európa és a világ rólunk beszélhetett volna, fel­támadt volna az októberben tankkal és viperával szétvert ide­genforgalom, jött volna burkus, gall, brit és jenki. Jöttek volna sokan, nézni magyarokat, amint egy részük, lábán korcsolyával, esetleg fakutyán ülve, mínusz húszban is kiabálja kegyelmet nem ismerve, hogy „mondjon le”, míg körülöttük rendőrök csúszkálnak, mert a felszerelésben korcsolya nincs, csak gumitalpú cipő, szóval rendőrök esnek és kelnek, s károm­kodnak, mert befagyott a csőbe a gumilövedék és a gázpatron, kardlap meg csak a lovasoknak jár, de ló nem megy jégre, mert esze van. Pompás jelenet. New Yorknak karácsonyfája van a Ro­ckefeller Center előtt, Bécsnek életnagyságú betleheme a Szent István dóm előtt, nekünk lehetett volna kabaré: Cabaret on Ice. De mondom, elszúrtuk. És persze már megint a rendőrök. Mert ők nem akarják. Vagy nem érdemeljük meg. És hálátlanok is va­gyunk. Gergényi budapesti főkapitány október 23-án bucira veretett mindenkit, aki az utcán volt, s nem viselt azonosító jel nélküli rendőrcuccot, de mi morgolódunk, hogy nincs ez rendben így, aztán pár nap múlva számon kéijük rajta, hogy szeptemberben viszont nem veretett meg senkit, pedig akkor nem is kellett vol­na mindenkit, hanem csak azokat, akik utcakövekkel a kezükben ténykedtek a televízió székházánál. Meg is bántódott Gergényi főkapitány, s úgy döntött, megbüntet mindenkit, szívjunk na­gyot, ő elmegy nyugdíjba, de aztán kiderült, hogy lelke is van neki, mert aludt egyet rá, megesett rajtunk a szíve és marad, hurrá. De azért kis büntetés csak jár nekünk. Idén tehát nem lesz korcsolyázás a Kossuth téren, a parlament előtt. Igaz, a kormány akarta, a rendőrség azonban nem, mert ott műveleti terület van, amiről senki sem tudja, micsoda jellemzője azonban, hogy vas kordonokkal van körbevéve, rendőrök vannak bent, s hangosabb megnyilvánulásokra vicsorítanak. Nem, nem az, amire Önök gondolnak, ez: mű-ve-le-ti te-rü-let. Szóval ezért nem lesz jég a Parlament előtt (máshol lesz állító­lag a szokásos ingyenpálya), s nem térhetnek vissza a tüntetők sem, a kabaré meg elmarad. Pedig tényleg szép lett volna. S ha még vízágyú is lett volna, na az lett volna igazán remek. Jégbe fagyott alakok maradtak volna utána, ki ökölbe szorított kézzel, ki éppen követ lendítve. S mennyire egyszerű lett volna őket be­gyűjteni. Tavasszal. Addig szoborpark lett volna a Kossuth téren. Nyáron egyébként műtehenekkel volt tele a város. a szerző a Magyar Hírlap publicisztikai rovatának vezetője JEGYZET Pletyka a kirakatban TALLÓSl BÉLA Idősebb hölgy, de még olyan virgonc. Olyan kicsattanós. Nem papucsban meg kopott otthonkában fut le az utcára, hanem kiöltözik. Időnként sminkel. Na jó, nem viszi túl­zásba, csak úgy szerényen, fi­noman, a korához illőn. Nem csillogó ajakfény, csak egy pici rúzs, alapozó, halvány szem­héjfesték. Gallért összefogó bross, gyöngysor a rég bezárt szocreál bazárból. Decens par­füm, nem francia, azt azért nem engedhetné meg magá­nak. Olyan Orbánná, Erzsi a Macskajátékból. A Jégbüfé le­hetett a törzshelye, ott szür- csölte a pult műmárvány-lapjá­ra könyökölve a feketét, kihall­gatva a szövőgyár fölötti réteg­be tartozó rossz-szájú madá- mokat, akik azt találgatták ab­ban az időben, miért dobta el az életét negyvenévesen a Bo­lond lányt játszó híres színész­nő. Mi lehetett a háttérben? Be nem teljesült szerelem? Csaló­dás a pályán? Gondolom, ma már inkább csak otthon kávézgat, esetleg a barátnőknél. Ám ragaszkodik fiatalkorban rögzült szokásá­hoz: semmi instant keverék, otthon, frissen őrölt, eredeti brazil kávé kotyogóból, tehén­tejjel és nem kávétejszínnel. Kérdezik őt, mint az utca em­berét, mi a véleménye az idős­kori szépség pőre mutogatásá­ról. Mondja is rögtön: hagyják ezzel békén, őt nem érdekli, ki­nek a heréje lóg ki, vagy kié nem, hogy kinek hányasról há­nyasra cserélik a mellbetétjét, hogy ki űrugrik csupán és ki űrrepül, hogy átvágta-e a Mir az űrutasjelölt médiahőst vagy sem, hogy azért írják-e ki a szappanopera-sorozat heroináját a történetből, mert az babát vár-e vagy nem, hogy ilyen-olyan bébikék bediliznek- e a valóságshow-k tünékeny eufóriája után vagy sem... és sorolja, a kisujjából rázza a sztorikat, mindent, ami bulvár­top. Ezek magánügyek, őt ezek a dolgok nem érdeklik, mondja elutasítóan. Ellentmondásos dolog ez, mert ami engem nem érdekel, arról nem is igazán tudok. Mint mondjuk, a precíziós fémhen­gerlés technológiájáról, a hide­gen húzott vas- és acéltermé­kek vagy éppen az épületaszta­los-ipari termékek gyártásáról, netán az elektronikus befecs­kendező rendszer (injektor) ja­vításáról. Szóval, ami nem ér­dekel, arra nem figyelek, azzal nem foglalkozom. Valójában, nem olyan egyszerű ez. Nem feltétlenül a mi hibánk, hogy a fentebb említett húekről-ese- ményekről tudomásunk van, annak ellenére, hogy tényleg nem érdekelnének bennünket. A teljesítmény helyett ugyanis a pletyka került a kirakatba, s nem tudunk elmenni mellette úgy, hogy ne vegyük észre. Per­sze, nincs új a nap alatt, így van ez, amióta világ a világ. Amióta kiültek a vénasszonyok apadra...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom