Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-24 / 270. szám, péntek

14 Gondolat ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 24. www.ujszo.com Megszaporodott az egyenruhás munkásőrök száma. És ami feltűnő: a portások igen kedvesen mosolyognak, és nemcsak hogy vissza-, néha még előre is köszönnek Nyolcvankilences naplótöredékek I. 1989 végén Csehszlovákiában is megérett az idő a változásokra (Képarchívum) November 22. - Hajnali há­romtól nem alszom. Vártam egy keveset, majd nekilát­tam olvasni a varsói Trybunát. Ötkor meghall­gattam a híreket - Pozsony­ból. Jakes tegnap késő este beszélt a tévében, de már nem vártam meg. Jól tet­tem; semmi érdemlegeset nem mondott. KOPASZ-K1EDROWSKA CSILLA A mai lapok kissé más hangnem­ben írnak. Az egész szerkesztőség izgalomban él. De saját tudósítás nincs. Mindent a hírügynökségtől veszünk át. Még most is tartunk va­lamitől? De mitől? Közöltük a szín­házak műsorát, még ma is, holott jól tudjuk: nem játszanak. Nem lehet nevetés nélkül meg­állni, hogy Prága párttitkára, Stepán, ma nagy sietve vendégül látta az öreg Tomásek bíborost. Először! Mindkét fél nagyon örül, mindkét fél érdekei azonosak, fog­junk össze, önnek nagyobbak a ta­pasztalatai, hízelgett a párttitkár a bíborosnak, az meg hálálkodott a szíves vendéglátásért. Nem is olyan régen még meghurcolták szegényt. A tömeg Jakes fejét követeli. „Jakesa do kosa!” - skandálják. Pe­dig, szerintem, ha valakinek nem sok köze van a dolgok ilyen alaku­lásához, az éppen ő. Ő csak egy át­meneti ember, a csehszlovák Cser- nyenko. De vajon ki jön utána? Ki lesz a hazai Gorbacsov? Félő, hogy megkezdődik a nagy átalakulás. Azok átalakulása, akik tíz, húsz, harminc év alatt bravú­ros ügyességet és jártasságot sze­reztek az átváltozásokban. Elkez­dődött a nagy népi játék, a „mene­külés előre”. Tiltakoznak a diákok. Sok min­dent követelnek. Többek között - s legfőképpen - a pénteki, tizenhete- diki brutális rendőrségi beavatko­zás tetteseinek kiderítését, meg­büntetését. Ma este a híradóban nyilatkozott a főügyész (csak Ur- ban-fülűnek neveztem el, mert­hogy hallószervének méretei a ked­venc lengyel kormányszóvivőm fülméreteit is túlszárnyalják, csak éppen Jerzy Urbannak a két füle közötti tar kobakjában ész is van), és sűrű hunyorgások között fogad- kozik: ki fogják vizsgálni, meg fog­ják büntetni, nyilvánosságra fogják hozni, de ne várják, hogy mindez hamarosan megtörténik, mert so­kakat ki kell hallgatni, és nem min­denki lakik Prágában. Istenem! Még mindig hülyének néznek több millió embert! Mit nem lehet azon­nal megállapítani? Hogy ki adott parancsot a gumibotok bevetésére? Pénteken nem halt meg senki sem. Martin Smíd él, mondják. Két Martin Smíddel készítettek beszél­getést a vasárnapi tévéhíradóban. Az egyik Martin Smíd színesben ment - ő, mint kiderült, nem vett részt a tüntetésen -, a másik fekete­fehérben. Fel sem tűnt volna, ha a műsorvezető nem kér elnézést, hogy technikai okok miatt csupán fekete-fehér felvételt rögzítettek. Ekkor kezdtem gyanakodni. Talán azért mutogatták Smíd kettőt feke­te-fehérben, hogy ne látszódjanak a foltjai? Mindenesetre fura benyo­mást keltett. Mintha tartott volna valamitől. A magyar híradó szerint sze­mélycsere nélkül nincs változás. De jelölt nincs. Az egyik taxisnak van jelöltje - mondta a magyar tévé kommentátora. Dubcek. Bejelen­tették: pénteken összeül a központi bizottság. November 23. Mozgalmas nap volt a mai. Reg­gel a nyomdába mentem, ahol ke­vés embert láttam. Ezzel szemben megszaporodott az egyenruhás munkásőrök száma. És ami feltű­nő: a portások igen kedvesen mo­solyognak, s nemcsak hogy vissza-, néha még előre is köszönnek. A szerkesztőség is kihalt. Az egyik kolléga több napi távoliét után azzal állított be, hogy na, vá­lasztottatok már új pártelnököt? Mindenki felszabadultan viccelő­dik a párt számlájára. A főszerkesz­tőnek telefonáltak, hogy akár be se jöjjön, a hatalmat átvette a sofőr. Az eseményekről viszont gyaláza­tosán keveset tudunk. A kormány tárgyal, de úgy tesz, mintha mi sem történne. Estefelé bementem a városba. A Szlovák Nemzeti Felkelés téren. Éppen Carnogursky védőügyvédje beszélt, amikor odaértem. A tár­gyalás ma befejeződött, a vádlotta­kat szabadon bocsátották, kivéve a fővádlottat, Carnogurskyt, mivel az ügyész fellebbezett. A tömeg fü­tyült és fújozott, Carnogursky fele­sége köszönte a támogatást. Azu­tán a diákság koordinációs bizott­ságának elnöke - nevet nem emlí­tettek - beszélt. Nagyon okosan. Hogy csak féligazságokat közöl ró­luk a sajtó, ők nemcsak a diákélet­tel összefüggő problémák megol­dását szorgalmazzák, hanem nyüt tájékoztatást követelnek és szaba­dabb életet. Figyelmeztetett, hogy éket akarnak verni az értelmiség és a munkások közé, s hogy a lapok csak azokat az olvasói megnyilat­kozásokat közlik, amelyek becs- mérlik az „elkényeztetett gyereke­ket”, de hallgatnak olyan támoga­tásokról, mint amelyeket a szónok ott helyben felolvasott. Sok üzem munkása csadakozott hozzájuk. Több ezren voltak a téren. A rend­őrség irányította a forgalmat, úgy festett, a diákok oldalán állnak. Ez hamar be is igazolódott, mert a szónok bejelentette: a belügymi­nisztérium is csatiakozott a diákok felhívásához. A hírt szűnni nem akaró taps fogadta. Este a híradóban a CKD kiválasz­tott munkásai nyilatkoztak: elítélik a sztrájkot, de követelik a rendőri beavatkozás elrendelőinek felkuta­tását. Magyarázzák: ki mindenki NEM adott parancsot a rendőrség közbelépésére. Műit megtudtuk, Stepán - aki a munkások közé me­részkedett - nem. A munkások pe­dig „de-mi-se”-t skandáltak. Talán a kerületi nemzeti bizottság. De ki­derül: az sem. A végén még majd azt teszik közhírré, hogy a rend­őrök csupán önvédelemből hasz­nálták a gumibotokat, merthogy őket verték. Hihető, hogy Prágában 17-én a tüntetők némelyike do­ronggal érkezett. Százezres tömeg­ben nem gondolkodhat mindenki egyformán. November 24. Ébredés után az első, hogy be­kapcsolom a rádiót, de semmi újat nem tudok meg. A szerkesztőség­ben sem tudnak többet. Tegnap annyi történt, hogy a Presscent- rumba mintegy húsz újságíró hall­gató jött be, és végigjárták a szer­kesztőségeket. Erre mindenki meg­ijedt, és parancsba adták a portá­soknak, hogy szigorúbban eüen- őrizzenek. A látogatók ma már csak testőrrel mehetnek fel a szer­kesztőségekbe. Munkásőrök vi­gyáznak a portán, álütólag élesre töltött fegyverrel. Tegnap ülésezett az újságíró-szö­vetség, s mint a főszerkesztő el­mondta, néhány (pontosan 7!) jó­zanul gondolkodónak nagy erőfe­szítésébe került, hogy legalább olyan állásfoglalás szülessen, amely végül is megjelent. Előző nap tájé­koztatóra hívták a főszerkesztőket Prágába; Fojtík azzal búcsúzott a rábízott főszerkesztőktől: megle­het, ez az utolsó összejövetelük. Nagy az izgalom, a várakozás. Mi lesz, ha csak szombaton ér véget a KB-ülés? Mit jelentsen a nemzet- védelmi miniszter fenyegetése? A főszerkesztő szkeptikus a KB-tago­kat iüetően. Nem a reformerek vannak többségben. Délután Érsekújvárba utazom. Az újvári állomáson sok a fiatal. Az egyik kislány kabátján szlovák nemzeti színű kitűző. Kérdésemre, hogy mit jelentsen a kokárda, a vá­lasz ennyi: sztrájkolok. Este hat táj­ban benézek a városba, hátha Érsekújváron: is történik valami. De a Fő tér kihalt, csak este tíz tájban vonul végig az utcákon vagy két- osztálynyi fiú és lány, azt kiabálva: „Zajtra zase!” (Holnap megint!) A híradóban végre bejelentik, hogy Jakes este hétkor lemondott. A pozsonyi és a prágai tüntetések­ről viszonylag részletesen tájékoz­tatnak. A pozsonyi tüntetés üde színfoltja egy transzparens, „Aktu- aMty dnes uvádza Koys” felirattal. (Értsd: az Aktuality című televíziós hírműsort ma Koys vezeti.) Nagy a felháborodás a Koys-beszéd miatt. A miniszternek a székébe került. (Három vagy négy éve jelent meg a Nővé slovo címoldalán híres poé­mája, Gorbacsov elvtárs beszél címmel.) Tíz óra tájt bejelentették: meg­van az új főtitkár Karel Urbánek személyében. A kettesen éjjel fél egyig néztem a kerekasztal-beszél- getést. Nos, mit mondjak, vegyes érzelmekkel hallgattam... A Kelet­szlovákiai Vasmű igazgatója har­mincéves késésben van, de a többi­ek sem tettek ki magukért. Milan Knazko - talán egy hónapja érte­sültem róla, hogy visszaadta Érde­mes művész címét - „műsorvezeti” a pozsonyi délutáni nagygyűlése­ket; az éjszakai kerekasztal-beszél- getés résztvevőjeként a kisebbség­ben levő progresszív erőkhöz tarto­zik. Rajta kívül nagyon okosan ér­velt egy fűtő - a neve Budaj -, és egy Gál nevezetű, valamilyen tudo­mányos fokozattal rendelkező sza­kállas férfi. Ült ott több tudós is. A párttörténeti intézet Weiss neveze­tű munkatársát biztosan sokan megjegyzik maguknak. Csinos fiú. A részvevők közül valaki „északi szomszédaink” elrettentő példáját ráncigálta elő, meg hogy nem aka­runk úgy járni, mint ők. Hiszen pontosan a lengyeleket követjük, csak több évi késéssel, de meg kell hagyni, fifikusabban. Imába kelle­ne őket foglalni - meg a magyaro­kat is -, mert nekünk már nem kell elkövetni azokat a hibákat, amelye­ket üyen méretű társadalmi válto- zásolurál elkövetnek. A tandíjat ők fizették meg helyettünk. November 25. A reggeli hírekből megtudom az új vezetőség összetételét. Nem sok az új név, de Fojtík nincs köztük. Nagy általános mosakodás és mentegetőzés kezdődött. A szlovák tévé Szocialista Ifjúsági Szerveze­tének harcias leánytagja felolvasta - ha jól emlékszem - küencpontos követelésüket, majd az ismert mű­sorvezető, Pazítková, a pártszerve­zet talán hétpontos nyilatkozatát. Valamennyi pont a nyüt tájékozta­tás lehetőségét követelte. A fiatalok támogatták a sztrájkot, a kommu­nisták eüenezték. Ezután megis­mételték a külföldi újságíróknak hajnaü háromkor tartott sajtótájé­koztatót. Horení vezette, nem iri­gyeltem szegényt. Az újságírók azt firtatták, miért mondott le Ada- mec. Talán az volt a bűne, hogy Bécsben azt nyüatkozta: át keü ér­tékelni a hatvannyolcas eseménye­ket? De hiszen ez nyüvánvaló! (A szovjet kormányszóvivő már tavaly beszélt róla.) Megkérdezték az új­ságírók: Husák vajon megmarad-e köztársasági elnöknek? Mikor lesz­nek szabad választások? Továbbra is vezető szerepe lesz-e a kommu­nista pártnak? Horení azt felelte, szerinte nem, sőt, biztosan nem... A prágai kultúrpalotában a fővá­rosi pártelnökök üléseztek. Jelen volt Stepán is. A küldöttek a füle haüatára követelték a lemondását. Le is mondott még az ülésen, fél napig sem volt KB-tag. Zavadü le­mondását is követelték. Egy „ciotka rewolucja” (lengyelül így hívják az ortodox forradalmár öregasszo­nyokat) igen éles hangon figyel­meztetett: „megmondtuk előre, de a mi pártunk erős, eddig is megta­lálta minden válságból a kiutat, megtalálja ezután is”. Kifütyülték szegénykét. A résztvevők látni óhajtották az új főtitkárt; telefonon hívták oda. Röviden és okosan szólt, papír nélkül beszélt. Jó be­nyomást tett a haügatóságra. Aztán a prágai Letnát kapcsol­ták. Kettőkor ott kezdődött mani- fesztáció. Iszonyú tömeg gyűlt ösz- sze, sokan rosszul lettek. Felszólalt Havel. Elég kíméletlenül fogalma­zott. Ami nem is csoda, mert akit néhányszor letartóztatnak és bör­tönbe dugnak - ártatlanul -, és több milüós példányban (Rudé Právo, Pravda, Új Szó) gyalázzák primitív módon egész rokonságát, attól nem vehető rossz néven, ha - finoman fogalmazva - fenntartásai vannak bizonyos személyekkel kapcsolatban. Havel arra buzdí­tott: támogassuk Adamecet. Lenár- tot is felszólították a lemondásra. A pozsonyi nagygyűlést akkor kezd­tem nézni, amikor egy magyaror­szági ifjú tett hitet a két nép barát­sága meüett. A híradóból megtudtam, hogy Adamec marad. Interjút készítettek a kormányfővel. Derűsen hatott, hogy a kérdező újságíró elegáns - öltöny, nyakkendő -, Adamec pe­dig valami sötét pulóvert és dzsekit visel, fáradt, karikás a szeme. Ilyen sem volt még! A hosszúra nyúlt hír­adó után első beszédét tartotta az új főtitkár. Nem pufogtatott frázi­sokat. Elcsuklott a hangja. Negy­vennyolc éves. Morva. Sztrájkolni vagy nem? Az ellen­zékiek azt mondják: igen. A kom­munisták többsége úgy vélekedik: nem. Az új főtitkár azt mondja, cse­lekedjen ki-ki a lelkiismerete sze­rint, de lehetőleg úgy, hogy túl nagy veszteségek ne keletkezze­nek. Istenem, azt a két órát észre sem veszi a gazdaság! Úgyis min­denki sztrájkol naponta legalább két órát. Késő este ismét kerek asztal a ket­tesen. Ismert arcok: Knazko, Fel- dek, Strasser, szociológusok, kép­zőművészek és - munkások. Teg­nap az igazgatóké volt, ma a mun­kásoké a szó, de a munkások bizony kikérik maguknak igazgatóik teg­napi „kinyilatkoztatásaid’. Neveze­tesen, hogy dolgoznak, minden a legnagyobb rendben. Egy ifjú geo­lógus a bősi vízi erőműről beszél, meg kell építeni, kardoskodik, de a természetvédők már most gondol­kozzanak rajta, miként lehet majd jóvátenni azt a kárt, amit az erőmű a jövőben okoz. Micsoda okosko­dás! Hát akkor nem egyszerűbb nem megépíteni? Egy magyar ül a társaságban: Grendel Lajos író, a Madách Kiadó főszerkesztője, a Független Magyar Kezdeményezés képviseletében. Felolvassák a Nyü- vánosság az Erőszak Ellen (VPN) követeléseit. A pontok kiegészíthe­tek, a holnapi nap folyamán telefo­nálhat a tévébe, aki akar. A nap huszonnégy órájából hu­szonötöt töltöttem a képernyő előtt. Végre a csehszlovák tévé is él­vezhető. Meddig? (Folytatjuk) A rendszerváltók és a leváltandó rendszer képviselői Pozsonyban GONDOLAT Szerkesztő: Hizsnyai Zoltán (tel. 02/59233449) Levélcím: Gondolat, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom