Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-06 / 230. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 6. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ ÚJ MAGYAR SZÓ Megbékéléssel végződhet a romániai Érmihályfalva közelében megvert két debreceni kerékpáros ügye - mondta el Nagy Zoltán, a bántalmazást elszenvedett biciklisek egyike. A román hatóságok u- gyanis megbékélési találkozóra hívták őket. Ez számukra elégtételt jelentett, mert - ahogy Nagy Zoltán fogalmazott - valószínűleg nem kezdeményeztek volna ilyet a tettesek, ha nem ők a hibásak. A két debreceni elfogadta a feléje nyújtott békejobbot azzal a feltétellel, hogy az őket ért anyagi kárt is megtéríti a három elkövető. Erre ígéretet kaptak, így várhatóan végleg lezárul az ügy. (m)- Öregem, komolyan mondom, ha megszüntetik a Speciális Bíróságot, már ez sem lesz olyan izgalmas! (Peter Gossányi rajza) A Szovjetunió szétesése óta a Moszkvához való viszonyulásuktól függ a régió országainak geopolitikai helyzete Érdekek és megoszlások a posztszovjet térség országaiban Ismét a mélypontra süllyedtek az orosz-grúz kapcsolatok. Pontosabban, már egy jó ideje mélyponton vannak, de az elmúlt napokban még a szokásosnál is nagyobb a feszültség a két ország között. ONDREJCSÁK RÓBERT Ha megvizsgáljuk az orosz-grúz kapcsolatok fejlődését a Szovjetunió szétesését követő időszakban, egyértelművé válik, hogy a mostani válság gyökerei viszonylag mélyre nyúlnak. Oroszország a posztszovjet térség országait különböző módon kezeli. Külön kategóriát alkotnak a balti államok, amelyek NATO- és Európai Uniós tagságukkal gyakorlatilag kiváltak az orosz érdekszférának nevezhető posztszovjet térségből. Bár földrajzilag nem, de politikailag egy csoportba tartozik Örményország és Fehéroroszország, amelyek Moszkva legszorosabb szövetségeseinek számítanak a régióban, igaz, különböző okokból. Fehéroroszország elsősorban belpolitikai helyzete miatt, hiszen diktatórikus berendezkedésével egyetlen más országnak sem lehetne partnere. Örményország számára Moszkva kül- és biztonságpolitikai szempontból létfontosságú. Az orosz szövetség eszköz, amellyel kiegyensúlyozhatja fő geopolitikai ellenfele, Azerbajdzsán egyre növekvő befolyását. Igaz, Jereván nem ment el addig, hogy akár saját szuverenitását is hajlandó lenne feladni, amint az Minszk esetében történik. A következő kategóriába sorolhatók a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok. Bár Oroszországhoz fűződő viszonyuk nincs azonos szinten, külpolitikájukban megtalálható egy közös elem: mindegyik térségbeli ország igyekszik korrekt viszonyt fenntartani Moszkvával, és többségükben az orosz hadsereg támaszpontokat is fenntart. Ez különösen érvényes Tádzsikisztánra és Kirgízi- ára, amelyek az orosz szövetséget biztonságuk fő zálogának tartják, különösen az extrém iszlám erőkkel szemben. Az Oroszországhoz fűződő viszony szempontjából az egyik legösszetettebb régió a Kaukázuson túli térség, három állammal: Örményországgal, Azerbajdzsánnal és Grúziával. A három országot két csoportban kell vizsgálni. Az első az örmény-azeri páros. Már a Szovjetunió utolsó éveiben megkezdődött a harc a két nép között a határok miatt. A régi sérelmek újakkal egészültek ki, amelyek tovább táplálták a feszültséget. Ebben a helyzetben Jereván egyre inkább Moszkva mellett kötelezte el magát, így kívánván kiegyensúlyozni Baku nagyobb hatalmi potenciálját, amit csak tovább növeltek az olajbevételek. Azerbajdzsán szintén szövetséges után nézett, és meg is találta azt Törökországban és más iszlám országokban, valamint kisebb mértékben a nyugati világban. így aztán a térségben kialakult két, egymással szemben álló tengely: egy orosz-örmény és egy török-azeri. Az örmények mindent megtettek, hogy aláássák az azeri egységet, területi értelemben is. A másik oldal viszont burkoltan támogatta a dél-oroszországi szeparatista mozgalmakat. Grúzia esete specifikus. Tbiliszi a függetlenség kikiáltása óta küzd az ország területi egységének megőrzéséért. A legfontosabb problémák, Abházia, Dél-Oszétia és Adzsária problémái gyakorlatilag máig megoldatlanok. Grúzia külpolitikája a függedenség kikiáltása óta egyáltalán nem nevezhető oroszbarátnak, Tbiliszi mindig is a nyugati struktúrák felé kereste az utat. A nyugati orientáció a Mihail Szaakasvili és politikai szövetségesei által fémjelzett irányvonal győzelmével vált végleg dominánssá, különösen Eduard Sevarnadze egyensúlyozó politikájával összehasonlítva. Moszkva erre bekeményített, aminek egyik eszköze Dél- oszétiai és Abháziai befolyása. Érdemes megemlíteni, hogy Dél- Oszétia lakosságának többsége már megkapta az orosz állampolgárságot. A politikai eszközökön kívül számtalan más módszer áll az oroszok rendelkezésére, ha nyomást kívánnak gyakorolni Grúziára. Az egyik legfontosabb a gazdasági és energetikai tényező. Ezek részeként Moszkva blokkolja többek között a grúz bor behozatalát. De akadályozza orosz vízumok kiadását is grúz állampolgárok számára. A regionális politikai és stratégia összefüggéseken kívül a Kaukázuson túli térség az utóbbi években globális jelentőségre is szert tett. A Baku-Tbiliszi-Ceyhan összeköttetés megépülésével részben megvalósult azoknak a kőolajvezetékeknek a rendszere, amelyek a kaspi- tengeri és közép-ázsiai kőolajat az orosz ellenőrzésen kívül eső területeken juttatják el a tengeri kikötőkbe. Ez természetesen stratégiailag és gazdaságüag Moszva érdekeit csorbítja, erősíti viszont egyes volt szovjet tagköztársaságok önállóságát, különösen Azerbajdzsánét. A vezeték grúz területen is keresztülhalad, így akik számára a vezeték káros, Grúzia instabüitásában érdekeltek. Akik számára viszont fontos, igyekeznek stabilizálni a helyzetet. Nyilvánvaló tehát, hogy az orosz-grúz ellentét hátterében bonyolult gazdasági, stratégiai és geopolitikai érdekek húzódnak, amelyek túlmutatnak a jelenlegi kémbotrány horizontján. Ahogyan az is biztosra vehető, hogy a két ország viszonya belátható időn belül nem lesz felhődén. ÉVFORDULÓ ’WAi'-i'5*’1«- , r.-JšTžhS’a'.-ZZŕšsi' r.* '-iía 157 éve végezték ki az aradi vértanúkat 1849. október 6-án végezték ki Aradon a Szabadságharc tizenhárom hős tábornokát: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Pölten- berg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. 1849. augusztus 13-án Világosnál a magyar csapatok letették a fegyvert az oroszok előtt. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 27-én az igazságügyminiszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: „A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk.” A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát. Haynaunak a halálbüntetés fényéről csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. A „bresciai hiéna” csak október 2-án rendelkezik a kivégzés módozatairól. Október 6- ára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket. Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek. Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poelten- berg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. (s-t) KOMMENTÁR Milliomosadó HORBULÁK ZSOLT Elfogadták a milliomosadó azon változatát, amelybe most már belekerülnek a parlamenti képviselők is. A Smernek ismét sikerült valamilyen látszatmegoldást találnia, amivel kielégítheti választóit, és valamiféle egyenlősdi érzését sugallhatja nekik. Pedig nem másról van itt szó, mint egy következő populista húzásról. Róbert Fico azt szerette volna demonstrálni, hogy pártjának képviselői - mert koalíciós partnerei már annál kevésbé - élenjárnak a progresszív adóterhelés megvalósításának rögös útján. A képviselők jövedelemcsökkenése így is csak szimbolikus lesz. Az adómentes rész eltörlése csak fokozatosan történik, s azon a szinten, ahol a képviselők javadalmazása van, évente alig egy-két ezer korona többletadót jelent majd. Szlovákiában a képviselők teljes jövedelme nem igazán átlátható. Anyagi helyzetük nem nyilvános, csak a saját jóindulatukon múlik, hogy azt a nyilvánossággal megosztják-e vagy sem. Közismert, hogy sok képviselőnek egyéb helyekről is van bevétele, amely választott funkciójukkal gyakran nincs kapcsolatban. A képviselői javadalmazásnak a lényege az lenne, hogy olyan helyzetbe hozza a honatyákat, ne kelljen megélhetési gondokkal küszködniük, megfelelően reprezentálhassák intézményüket, és főleg minél kevésbé lehessenek megkörnyékezhetők. Az képviselői fizetés azért is fontos, mert ez egy jól átlátható jövedelem, a kiszámítási alapja egyértelmű és pontos tétel az állami kiadásokban. A képviselők magasabb adóztatása sem egyéb, mint porhintés a szegény nép szemébe. Az így befolyó minimális állami bevétel mellett sokkal több kárt okoz azáltal, hogy megszünteti az átlátható egykulcsos adórendszert, miközben a kiskapukat nem zárja be. A parlamenti képviselőknek ezután is módjuk van máshol állást betölteni, egyéb jövedelemre szert tenni, miközben erre más állami funkcióban lévő kollégáiknak lényegesen kisebb a lehetőségük. Tudjuk, hogy ezen a téren egyes honatyák mennyire találékonyak, és sokszor leginkább az a csodálatra méltó, hogy felelős pozíciójuk mellett mi minden másra is jut idejük. Van néhány állami intézmény az országban, ahol nem a gazdaságosság, hanem az elvégzett munka minősége a legfontosabb. Több állami intézményben is lehetőség van igen magas keresetre (például a nemzeti bank), viszont ennek megfelelően az elvárt munkateljesítmény is nagyon magas. A közvélemény jelentős része választott képviselőit ingyenélőknek tekinti, akik nem szolgálják meg fizetésüket. A magasabb adóztatás ezt a véleményt csak erősíteni fogja. A képviselők azon szűk állami alkalmazottak körébe tartoznak, akiket közvetlenül választanak, és akik munkájuk egész ideje alatt szem előtt vannak. Ha azt szeretnénk elérni, hogy valóban a legjobbak kerüljenek oda, és feladatukat is a lehető leglelkiismeretesebb módon végezzék, azt nem évi két-három ezer korona ide-oda tologatásával fogjuk elérni, hanem javadalmazásuk átláthatóbbá tételével. JEGYZET Betléri anziksz RÁCZ VINCE Ismerik, van az a sokszor idézett, kissé már poros, ugyan kitalált, de nem minden alapot nélkülöző vicces történet, melyben arról esik szó, hogy világméretű felmérést indított az ENSZ. Ha már hallották, üsse kő, lapozzanak. Ha kíváncsiak, tartsanak velem, és idézzük fel együtt! Nos, az állítólagos felmérésben csupán egy kérdés szerepelt: „Kérem, mondja el őszinte véleményét arra nézve, hogyan lehetne megoldani az élelmiszerhiányt a világ többi részén?” A felmérés nagy kudarccal végződött. És hogy miért? Pusztán azért, mert Afrikában nem tudták, mit jelent az „élelmiszeri’. Nyugat-Európá- ban nem tudták, mit jelent a „hiány“. Kínában nem tudták, mit jelent a „vélemény”. Közel- Keleten nem tudták, mit jelent a „megoldás”. Dél-Amerikában nem tudták mit jelent a „kérem”. Az USA-ban nem tudták, mit jelent a „világ többi része”. Kelet-Európábán pedig nem tudták, mit jelent az „őszintén”. Bár valamennyi megállapítás elgondolkodásra késztetheti az olvasót, mondanivalóm szempontjából most csak a legutolsó mondat az érdekes. Szóval, hogy miért jutott eszembe mindez? Hát csak úgy szöget ütött a fejembe, micsoda álságos döntést hozott Robert Fico miniszterelnök, mikor a tizenharmadik, kihelyezett kormányülés helyszínét váratlanul megváltoztatta, és a célra előzőleg kijelölt betléri kastélyt egy szocreál kultúrházra cserélte fel. Az utolsó pillanatban ugyanis túl puccosnak találta a tizennyolcadik századi pompázatos építményt, úgy gondolta, a kormányülés céljaira megfelel egy sokkal szerényebb kockaépület is. Elvégre mégse járja, hogy míg az ország nyomorog, a bölcs vezér és díszes társasága azzal irritálja a népet, hogy luxuskörülmények biztosítására veri el az adófizetők pénzét. Túlzás volna tehát a betléri beltéri fennhéjázás - így a kormányfői logika. Megáll az ész! Csak nem gondolja a miniszterelnök, hogy bárkit is, legalábbis a józanabbak közül elkápráztatott ez a puritán spártai szellemet mímelő, alapvetően hamis gesztus?! Csak nem gondolja, hogy ezzel az átkaroló hadművelettel rácáfolt a politikusok egyik legjellemzőbb tulajdonságára, a feltűnési viszketegségre?! Hát mivel ment Betlérre? Trabanttal? Nem, hölgyeim és uraim. De nem is a szolgálati BMW-vel. Miniszterelnökünk repülővel utazott, méghozzá katonai géppel, ami óránként harmincezer koronánkba kerül. Fico alighanem időzavarban van. Minden jel arra utal, még azt hiszi, tart a kampány.
