Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-20 / 242. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 20. Régió 5 A városban összesen 54-en indulnak a helyhatósági választásokon, az MKP 17 jelölttel száll ringbe Párkányban második a Smer Párkány. Elkészült a lista: két körzetben összesen 54 képviselőjelölt, ebből 10 nő indul a decemberi helyha­tósági választásokon. Ami­re eddig még nem volt pél­da: a Smer meglepően sok jelöltet áhított, az MKP után a második legerősebb párt a listán. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az MKP tizenhét jelölttel száll ringbe, a Smer-SD tizenhárom embert jelölt képviselőnek, az SDKÚ-DS tizenegy képviselője­lölttel próbál szavazatokat be­gyűjteni. Függetlenként tízen in­dulnak, a HZDS-LS két jelölttel szerepel a jegyzékben, sőt még a Lupták-féle ZRS is indít jelöltet egy huszonegy éves diák szemé­lyében. A választások utáni új képvise­lő-testület is ugyanúgy tizenhét tagú lesz, mint a mostani. Ez azt jelenti, hogy az I. választói kör­zetből induló harminckét jelölt­ből összesen kilenc fő kerülhet be a testületbe, a II. választói körzetben összesen induló hu­szonkét jelöltből pedig nyolcán juthatnak képviselői székhez. A jelenlegi képviselő-testületben tizenöt MKP-s és két független képviselő foglal helyet. Megtörik majd az MKP-hegemónia? A teljesség igénye nélkül egy­két ismertebb nevet is megemlí­tünk: a Smer színeiben indul A jelenlegi képviselő-tes­tületben tizenöt MKP-s és két független képviselő foglal helyet. Megtörik majd az MKP-hegemónia? például Július Rapavý, a házke- zelőség volt igazgatója, az MKP csapatában ott találjuk Farkas Attila vállalkozót, Farkas Iván országgyűlési képviselő testvér­ét, független jelöltként száll a ringbe Bohumil Tobérný, a sportszervezet új főnöke, a HZDS-LS legismertebb képvi­selője Juraj Povinský orvos. Az SDKÚ-DS-t képviseli többek közt Ľudovít Kleštinec vállal­kozó, logisztikai menedzser; Ondrej Mokos, a helyi kereske­delmi magánakadémia igazgató­ja pedig a Smer jelöltjeként mé­retteti meg magát december 2-án. A legidősebb képviselőjelölt a 71 éves, független Jozef Slabák, a legfiatalabb pedig a ZRS égisze alatt induló 21 éves Zoltán Kör- nyi. (buch) Két autóbusz ütközött össze tegnap hajnalban Királyrévben, még nem tudni, hogyan történhetett a baleset Tizennégyen sebesültek meg GAAL LÁSZLÓ Királyrév. Tizennégy köny- nyebb sérültje van annak a busz­balesetnek, amely tegnap reggel történt a Galántai járásbeli köz­ségben. Az egyik menetrendszerű járat a falu szélén lévő buszmeg­állóban állt, amikor hátulról egy másik busz belerohant. „Négy óra ötvenöt perc lehetett, amikor megálltam, mert volt egy felszál­Az ütődés erős lehe­tett, mert az álló autóbuszt mintegy húsz méterre lökte el a buszmegállótól. ló utas. Éppen kinyitottam az aj­tót, amikor nagy csattanás hallattszott, és hatalmasat taszí­tott rajtunk valami” - írta le az eseményeket a menetrendszerű járat sofőrje. Az ütődés erős lehe­tett, mert az álló autóbuszt mint­egy húsz méterre lökte el a busz­megállótól. Szerencsére senki nem serült meg, csak néhány em­ber ült a buszban, a járat a szom­szédos Nádszegről indult és Galántára tartott. A felszállni ké­szülő utas még idejében hátraug- rott, így neki sem esett baja. Rosszabb volt a helyzet a másik autóbuszban, mely egy magánfu­varozó tulajdona, ugyancsak Nádszegről indult, és brigádmun­kásokat szállított a nagyszombati Sony cégbe. A neve elhallgatását kérő tulajdonostól megtudtuk, a buszt tapasztalt sofőr vezette, aki sokszor megtette már ezt az utat, ismerte az útszakaszt. Hogy mi­ért nem kerülte ki az előtte álló autóbuszt, azt a tulajdonos nem tudta megmondani. A Galántai Szent Lukács Kór­házban az ortopéd osztály főor­vosától megtudtuk, a kórházba szállított 13 sebesült között nem volt egyetlen súlyosan sérült sem, a legtöbben zúzódásokkal, néhá- nyan kisebb agyrázkódással meg­úszták a balesetet. A polgármes­tertől megtudtuk, összesen 14 se­besült volt, de egy könnyebb sé­rültet a helyszínen elláttak, őt nem kellett kórházba szállítani. Az egyik buszt autómentővel kellett elvontatni (Szőcs Hajnalka felvétele) Történelmi vonatozás a Léva-Felsőbesenyő vasútvonal átadásának 110. évfordulóján Gőzössel, komótosan zötyögve a lévai vásárra FORGÁCS MIKLÓS Léva. Rendhagyó hétvégi prog­ramot kínál a zólyomi Műszaki Emlékek Klubja a most hétvégén zajló lévai vásár és egy vasúttörté- neti jubileum összekapcsolásával. Mint a régi időkben, ismét gőz­mozdonnyal, történelmi szerelvé­nyekben ülve lehet elutazni a lévai vásárra. Gőzmozdonypöfögés, füst, komótos zötyögés - minden együtt lesz egy remek családi ka­landhoz. Szombaton a Léva- Felsőbesenyő (Hronská Dúbrava) vasútvonal fennállásának 110. év­fordulója alkalmából lehet részt venni ezen a hangulatos „időuta­záson”. Reggel 7.30-kor indul Zó­lyomból az ünnepi történelmi já­rat, és 10.30-kor érkezik meg Lé­vára. Visszafelé pedig délután 15.36-kor indul, és szintén körül­belül két óra alatt teszi meg az utat. Egy gyönyörű 104 éves gőz­mozdony húzza majd az eredeti, fából készült szerelvényeket, s egy, a száz évvel ezelőtti körülmé­nyeket és atmoszférát idéző étke­zőkocsi is az utasok rendelkezésé­re áll, frissítők, vasúttörténeti ajándéktárgyak vásárolhatók majd. A Műszaki Emlékek Klubja ezzel az eseménnyel is fel akarja hívni a figyelmet a vasúti közleke­désre, tisztelegni kíván a vidék gazdag vasúti hagyományai előtt. A zólyomi depótól indul a vonat és a Felsőbesenyő (Hronská Dúb­rava), Garamszenkereszt, Gelet- nek (Hliník nad Hronom), Zsar­nóca, Újbánya, Garamszentbene- dek, Garamkovácsi (Kozárovce), Tolmács, Nagykoszmály (Veľké Kozmálovce) Garamkelecsény (Hronské Kľačany) szépséges, he­gyekkel övezett útvonalán érkezik meg Lévára. Jegyeket a vonaton lehet vásárolni, egy retúrjegy gye­rekeknek 100, felnőtteknek 240 korona, de családi jegyet is lehet váltani (2 felnőtt, 2 gyermek) egy irányba 320, oda-vissza 640 ko­rona. Hat éves korig a vonatozás ingyenes, (fm) A 422.0 típusú gőzmozdonyok közül hat darab van a volt Csehszlovákia területén, ezek közül egy működőképes. A mozdonyt a híres osztrák konstruktőr, Carl Cölsdorf tervezte, az első két példányt 1898-ban készítették, az utolsót 1924-ben. Maximum 50 kilométeres óránkénti sebesség elérésére képes. (Képarchívum) Harmincöt kiállító és számos kísérőrendezvény várja a látogatókat (Vas Gyula felvétele) Vasárnap estig várják a látogatókat Az első lépést megtették V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Tegnap nyílott és va­sárnap este 7 óráig fogadja a látoga­tókat a Komexpo - Nemzetközi Ki­állítás és Vásár első évfolyama. Amint azt a hivatalos megnyitón Rázsó Ella főszervező megjegyezte, az a céljuk, hogy e négy nap alatt Komáromra irányuljon a régió kis- és középvállalkozóinak figyelme, néhány év múlva pedig már az egész közép-európai térségben is­merősen csengjen a Komexpo név. A meghívott vendégek - Gyurov- szky László, volt régiófejlesztési mi­niszter, Bastmák Tibor, Észak-Ko- márom, valamint Zatykó János, Dél-Komárom polgármestere - va­lamennyien arról beszéltek, hogy a most útjára indított rendezvény re­mélhetőleg hozzájárul a két város gazdasági-kereskedelmi fejlődésé­hez, és a régió vállalkozói számára új formával gazdagítja a szerepvál­lalás lehetőségét az európai integrá­ció folyamatában. Gyurovszky Lász­ló azt kívánta, néhány éven belül már rangot jelentsen itt kiállítani. Az első Komexpon 35 kiállító mutatja be termékeit, többek kö­zött stílbútorokat, ülőgarnitúrákat, kandallókat, klímaberendezéseket, fürdőkádakat, mágneses ékszere­ket, borokat, biztonságtechnikai termékeket. A vásárnak helyet adó sportcsarnok előtt több autószalon vonultatta fel legújabb modelljeit. A szervezők kísérőprogramok gaz­dag kínálatról is gondoskodtak. Lesz kempó-, teremkerékpár- és break-bemutató, körömshow, haj­szobrászat, táncház, 60-as és 70-es évek popslágerei, opera- és ope­rettdallamok csendülnek fel. Bizo­nyára népes közönséget vonz majd szombat délután a Kid Komexpo gyermekszépségverseny és az esti Miss Komexpo szépségverseny. A gödöllői Nosztalgiafotó jóvoltából korabeli kosztümökben fényké- pezkedhetnek lesz érdeklődők. Ma két szakmai találkozót is rendez­nek, az egyik egy beszállítói, a má­sik pedig egy idegenforgalmi kon­ferencia. A kiállítás naponta 10 és 19 óra között fogadja a látogatókat, a be­lépődíj 50 korona, 10 éven aluliak számára ingyenes. Újabb sáwal bővül a Pozsony-Nagyszombat autópálya Már 2010-ben elkészülhet ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az autópálya gyakorla­tilag teljesen leterhelt Pozsony- Nagyszombat szakasza a jövőben további, harmadik sávval bővül - közölte tegnap Ľubomír Vážny köz­lekedési miniszter. Azt még nem döntötték el, hogy a bővítés müyen módon történik: vagy a mostani út­szegélyhez fognak hozzábetonozni és átfestik a sávokat, vagy le kell bontani a felüljárókat, a felhajtó- kat, és teljes értékű sávszélesítést hajtanak végre. Az előbbi megol­dás gyorsabb és olcsóbb, ám a mi­niszter szerint kevésbé elegáns. Ha az olcsóbb verziót választják, akkor 2010- ben, ha a drágábbat, akkor 2011- ben végeznek a munkálatok­kal. Vážny szeremé elérni a költsé­gek lefaragását, és az árak maxima­lizálását, ami akár 10 százalékos áresést is eredményezhet, (só) ..................... AJÁNLÓ Ok tóber 20. (péntek) Vágsellye - 20:00: a Feke- teházy János Magyar Ház prog­ramszervezői bulit rendeznek a Dominóban (a Városi Művelődé­si Központ épülete). Fellép a ZSEB. Belépődíj 50 korona. Bő­vebb információk a www. ma- gyarhaz.sk oldalon. Október 21. (szombat) Nagykér -17.30: Megalaku­lásának 10. évfordulóját ünnepli a nagykéri Mórinca táncegyüt­tes és a dterazenekar. A helyi kultúrházban megnyitják a Kö­zelebb a gyökeremhez című ki­állítást, amelyen egy parasztház konyhája, felszerelése lesz látha­tó. Ä tárlat részét képezi a Mó­rinca együttes egy évtizedes múltját bemutató fényképes, szöveges gyűjtemény; 18.00: a jubileumi gálaműsorban fellép a magyarországi baráti település, Kocs hagyományőrző táncegy- gyüttese az Aranykocsi, kontá­romból a Generációk Táncegy- gyüttes, a Mórincát gyakran kí­sérő zselízi Pengő zenekar, és a Csemadok nagykéri alapszerve­zete mellett működő Nagykéri Énekkórus. A tárlat és a műsor szervezője a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének helyi alapszervezete és a Mórinca tag­jainak szülei, a rendezvényt a Szülőföld Alap, az Illyés Közala­pítvány és a Mórinca alapítója­ként a Nagykéri Községi Hivatal támogatja, (száz) Október 22. (vasárnap) Komárom - 17.00: Alföldy- Bohuss Csilla budapesti orgona­művész hangversenye a Szent András templomban Liszt Ferenc születésének 195. évfordulója al­kalmából. (vkm) Ógyalla - 15.00: Ez itt a vér­tanúk vére - ünnepi emlékműsor az 1956-os forradalom 50. évfor­dulója alkalmából a kultúrház galériájában. Közreműködik: Dóka Zsuzsa, Jónás Csaba és Ta- rics Péter. A műsort követően ko­szorúzás lesz a kultúrház előtti kopjafánál. Szervező a Csema­dok helyi alapszervezete, (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom