Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-19 / 215. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 20. Szülőföldünk 31 Rákóczi Emlékplakettel tüntették ki Tarics Péter komáromi amatőr előadóművészt Húsz év munkájának elismerése Az emlékplakettet és az oklevelet Halzl József (jobbról) adta át a díjazottnak (Képarchívum) Lányok, asszonyok és gyerekek jelentkezését várják Ingyenes önvédelmi tanfolyam indul ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom/Budapest. Rákóczi Emlékplakettel tüntette ki Tarics Péter komáromi amatőr előadóművészt a Rákóczi Szövetség abból az alkalomból, hogy húsz éve van a pályán. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Akitüntetést és az elismerő oklevelet a Magyar Kultúra Alapítvány székházában szeptember 13-án megrendezett ünnepi zongorahangversenyen vehette át a díjazott a szövetség elnökétől, Halzl Józseftől. A hivatalos indoklás szerint a díjat „A felvidéki magyar kultúra szolgálatában végzett kiemelkedő tevékenységéért” kapta az idén negyvenéves előadó. „Nagyon örülök, hogy észrevették és méltányolták azt a rendszeres, tudatos munkát, amelyet húsz éve a kultúra különböző területem végzek - mondta a díjátadást követően Tarics Péter. - Természetesen nem egyedül, szerencsémre mindig kiváló társak álltak mellettem, mint Povinszkyné Bábi Elvira énekes, akivel 20 évvel ezelőtt, 1986 májusában adtuk az első közös koncertünket, később Bősi Szabó László, Dóka Zsuzsa, Orosz Mihály és Bajcsi Lajos. Külön köszönettel tartozom Boráros Imre színművésznek, aki elősegítette szakmai fejlődésemet, és akit a pódiumművészetben példaképemnek tartok.” Tarics Péternek az elmúlt ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A jövőben megkötendő testvérvárosi szerződésről tárgyalt Bastmák Tibor polgármester és Szabó Béla alpolgármester a lengyelországi Slubice polgármesterével, Ryszard Bodziackival, valamint Zénón Kosiniak-Kamysszal, Lengyelország pozsonyi nagykövetével. „Slubice és Komárom között több a közös vonás - mondta a nagykövet. - Mindkettő olyan hakét évtizedben több önálló, illetve a felsorolt művészekkel közös zenés, zenés-irodalmi és irodalmi estje volt, amelyekkel az egész Kárpátmedencét bejárta. „Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen produkciómhoz mindig találtam színtárváros, amely az országhatárt jelentő folyó másik oldalán lévő várossal egykoron egy települést alkotott; Slubice esetében ez a határ túloldalon fekvő város a németországi Oderafrankfurt.” További közös vonás, hogy mindkettő egyetemi város, és a Collegium Poloni- kum, valamint a Selye János Egyetem vezetése között már meg is megkezdődtek a tárgyalások. Megtudtuk azt is, hogy a slubicei egyetemet német és lengyel diákok egypadot és közönséged’ - árulta el Tarics Péter. Aki hozzátette: irodalmi estjei közül egyikből sem hiányozhat Ady Endre és Sütő András egy-egy költeménye, illetve prózarészlete. A zeneszerzők közül Liszt Ferenc a legkedvesebb számára, aránt látogatják, és az oktatás is két nyelven folyik. Ryszard Bodziacki arról is tájékoztatta vendéglátóit, hogy városuk Oderafrankfűrttal közösen részt vesz az Európai Unió Interreg III C programja által finanszírozott City Twins Tour projektben, amely éppen a határvárosok együttműködésére szolgál. A programba többek között finn-svéd, lengyel-német, észt-orosz, finnorosz városok kapcsolódtak már be, és a lehetőségeket kihasználbár tőle ritkán játszik darabot; inkább a romantikus műfajt műveli. Tarics Péternek eddig négy hanghordozója jelent meg - valamennyi az utóbbi két évben -, köztük egy önálló zongora-CD, és három verslemez. hatná a két Komárom is. Mivel mindkét országban, tehát Lengyelországban és Szlovákiában is hely- hatósági választások lesznek még idén, Bastmák Tibor és Ryszard Bodziacki megegyezett abban, hogy egyelőre csupán az együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot terjesztenek a képviselő- testületek elé. A testvérvárosi szerződés aláírását már az újonnan megválasztott képviselőkre, illetve polgármesterekre bízzák. Érsekújvár. Október első kedd- jéig várják a városi rendőrségen mindazoknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a második ingyenes önvédelmi tanfolyamon. Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, félévesre tervezik az idei tanfolyamot, amelyet október 3-án 19 órakor indítanak a Híd utcai alapiskolában, ide várják az érdeklődőket. Tavaly összesen 76 fiatal nő jelentkezett az edzésekre, a legtöbbjük a vasúti pályaudvarról, vagy a város ipari negyedéből jár haza esténként egyedül, és nem érzik magukat biztonságban. „Egyre több támadás éri a városban nem csak a nőket, hanem az idősebb embereket, és a gyerekeket is. Az utóbbi időben tudomásunkra jutott, hogy tizenöt-tizenhét éves fiatalok garázdálkodnak Érsekújvárban, és ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kőhídgyarmat. Az Állami Lakásfejlesztési Alap nyertes pályázata alapján két új, hatlakásos épülettömböt adnak át a községben jövő tavasszal. Az építkezés 23 millió koronába kerül, s az új lakásokat főképp fiatal családoknak adja majd bérbe az önkormányzat - tudtuk meg Magát László polgármestertől. Mint elmondta, óriási az érdeklődés az új bérlakások iránt, már eddig is több mint 40 érdeklődő van, sokan költöznének Kőhídgyarmatra a környékbeli falvakból és Párkányból is. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a falu Párkány szomszédja, a bérlakások pedig a Léva-Párkány főútvonal mellett, a közműhálózat közveden közelében épülnek. Várhatóan a bérleti díjak sem magányos járókelőket támadnak meg. Szükség van az önvédelemre, szeretnénk, ha ezt minél többen belátnák” - tette hozzá Major. A „galeribe” tömörülő, nemegyszer iskolakerülő fiatalok elhagyott épületekben vernek tanyát, amelyeket a városi rendőrök rendszeresen ellenőriznek. Az önvédelmi tanfolyam ingyenes, a városi rendőrség szeretné, ha október elejéig minél többen jelentkeznének. A tanfolyamot a megnyitó helyén, a Híd utcai alapiskola tornatermében tartják majd heti egy alkalommal. Az érdeklődők olyan alapvető önvédelmi > fogásokat tanulhatnak meg, amelyekkel meglephetik a támadót. A városi szabadidőközponttal közösen a rendőrök hamarosan 6-9 éves gyerekek számára is hasonló jellegű tanfolyamot szeretnének indítani, (száz) lesznek magasak, a polgármester számításai szerint lakásonként háromezer-háromezerötszáz korona lesz a lakbér, ehhez jön még az áramszolgáltatás és a fűtés díja. „Ha jobban belegondolunk, lényegében egy családi házban is fizetünk ennyit, gyakran még többet is a rezsivel együtt, tehát ezt a lakbért méltányosnak tartom - mondta Magát László. Kőhídgyarmat távlati tervei között további két lakótömb, azaz további 12 lakás megépítése szerepel. „A község mind a turizmus, mind pedig a megközelíthetőség szempontjából előnyös helyzetben van, ezt ki kell használnunk, a fiatalokat helyben kell tartanunk, családalapításra, a közösségi élet kialakítására kell ösztönöznünk, hogy ne öregedjen el, és ne zárkózzon magába a falu” - tette hozzá a polgármester, (buch) A lengyelországi Slubice lehet Komárom újabb testvértelepülése, a szerződésről már tárgyaltak Sok közös vonása van a két városnak A két épületet várhatóan jövő áprilisban adják át Párkányból is érdeklődnek a lakások iránt A szímői önkormányzat a bérházak átadása után további fontos feladatának tartja a munkahelyteremtést, a fiatalok otthon tartását Új teniszpályát és játszóteret avattak a Vág menti településen SZÁZ ILDIKÓ Szűnő. A Vág menti településen a nyáron új sportlétesítményt és három lakótömböt adott át az ön- kormányzat, a helyieket azonban szeptember derekán újabb meglepetés várta. A Jedlik Ányos Alapiskola közelében korszerű teniszpályát és hatalmas játszóteret vehettek birtokukba a családok. „Korábban a felső tízezer kedvelt sportágának számított a teniszezés, szerencsére ma már ez nem érvényes, a szímői példa is ezt bizonyítja. A A gyerekek számára személyenként harminc, a felnőtt párosnak nyolcvan koronába kerül egy órányi teniszezés. teniszpálya és a játszótér Szánon azokat a fiatalokat és gyermekeket szolgálhatja, akik számára fontos az egészséges életmód és ennek megfelelően töltik a szabadidejüket” - jegyezte meg ünnepi beszédében Szigeti László parlamenti képviselő. Bób János, a község polgármestere, miután a vendégekkel közösen átvágta a szalagot, köszönetét mondott mindazoknak, akik munkájuk során az önkormányzatot támogatták. Bób kifejezte továbbá abbéli reményét, hogy az otthonteremtés és a szabadidő hatékony eltöltésének új lehetősége mellett, a település önkormányzata további fontos feladatának tartja az új munkahelyek létrehozását. A támogatók egyike, talán nem véletlenül, a helyi mezőgazdasági szövetkezet vezetősége: Borka Béla elnök és Illés József alelnök személyében, akik sokat segítettek a sportpark létrehozásában. Ebben nem kis érdeme volt a komáromi Győry Péternek is, a Tectum Novum Kft. tulajdonosának, aki alkalmazottai számára bérletet szeretne biztosítani a teniszpályára. Bób Máriától, a községi hivatal alkalmazottjától azt is megtudtuk, hogy a gyerekek számára személyenként harminc, a felnőtt párosnak nyolcvan koronába kerül egy órányi teniszezés a vadonatúj pályán. Szímőn nemrég új egészségügyi központot is átadtak, ahol gyógyszertár és rehabilitációs központ is található. Hamarosan felújítják a község főterét, hogy a -fejlődő település szebb arcát mutassa a Jedlik Ányos fizikus és feltaláló szülőfalujába érkezőknek. A gyerekek szeptember 15-én már a reggeli órákban birtokukba vehették az új játszóteret (Csuport István felvétele)