Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-25 / 197. szám, péntek

10 lzVILÁG ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 25. www.ujszo.com Egy-egy hangulatos koncert, színházi előadás, irodalmi est előtt vagy után a falvakban rengeteg helyen csillapíthatták a völgyezők az éhségüket és persze szomjukat Toki pompos, avagy Kapolcs ízei Volt ott minden, mi szem, szájnak ingere A Művészetek Völgye Feszti­vál már rég bezárta kapuit - a rendhagyó és a maga ne­mében egyedülálló prog­ramsorozatnak immár ti­zennyolcadik éve otthont. adó, hat meseszép balaton- felvidéki település: Kapolcs, Pula, Taliándörögd, Vigánt- petend, Öcs és Monostor- apáti a több százezernyi művészetkedvelő látogató távozásával jövő nyárig újra elcsendesedett. RÁCZ VINCE Az azóta már rég hazatért „völ­gyezők” azonban alighanem még mindig a völgy falvainak girbe­gurba, virágokkal szegélyezett, fák lombkoronáitól árnyas utcáit járják képzeletükben, ahol mint rende­sen, újra csak a kedvességükről és vendégszeretetükről méltán híres helyiek sétálgatnak, várva arra, mi­kor jön el újra az a sok ismeretlen ismerős. Nem is csoda, hiszen aki csak egyszer is járt a völgyben, lélekben már sosem hagyja el. Elült a gye­rekricsaj, elpakolták portékáikat és felszedték sátrukat az árusok, ki­hunyt a parázs a már csak múze­umként működő kapolcsi kovács­műhely nagy fújtatós hevítőko­hójában, a házak kapuiról lekerült a tábla: „sátorhely kiadó”, előme­Dödölle Hozzávalók: 30 dkg krumpli, 20 dkg búzadara, liszt, zsír vagy olaj, 25 dkg vöröshagyma, só. Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, majd sós vízben - amely éppen ellepi -, megfőzzük. Beleszór­juk a búzadarát, és pépesre főzzük. Ha megfőtt, a vizet raj­ta hagyva összetoljuk a krumplit, és lisztet keverünk hozzá, hogy jó kemény masz- szát kapjunk. Ezt kevergetve még tovább főzzük. (Nagyon nehéz kevergetni, jó izomerő­sítő.) Olajban vagy zsírban a karikákra vágott hagymát megpároljuk. Kiszaggatjuk a krumplit, amelyre a hagymát rátesszük. Lehet még tejföllel gazdagítani, meg is lehet pirí­tani. Köretként is tálalhatjuk. részkedtek az emberek tömegei­től megriadt macskák, kiürültek a vendégszobák, és a völgyvendé­gek tarka serege lassan vissza- vedlett a városlakók komor és szürke hadtestévé. Jöhetnek a kulináris élvezetek A Művészetek Völgye Fesztivál nemcsak azért jelent páratlan él­ményt, mert testközelbe hozza a különféle művészeteket, hanem azért is, mert valóságos tárháza a változatos gasztronómiai és kuli­náris élvezeteknek. Szóval a völgy véget ért, de még most is érzem a számban azoknak az ínycsiklando­zó illatú ételeknek az ízét, melye­ket afféle avatatlan ínyencként módomban volt Kapolcson meg­kóstolni. Egy-egy hangulatos kon­cert, színházi előadás, irodalmi est előtt, illetve után a falvakban ren­geteg helyen csillapíthatták a völ­gyezők az éhségüket és persze szomjukat... - végül is nem csak szóval él az ember. Volt ott minden, ami szem-száj­nak ingere: kürtőskalács, sültkol­bász, túrós rétes, malacsült, tócsni vagy lapcsánka, ki hogy ismeri, lán- gos, dödölle és hát persze sör, bor, pálinka. Mind közül legjellemzőbb azonban a völgyre a toki pompos, Kapolcs kétségkívül legfinomabb kemencés finomsága. Persze szó sincs valami újsütetű ételről. A toki pompos tulajdonkép­pen kenyértésztából készült lán- gos, más néven lángálló, ősrégi étel, kicsit új köntösben. Manapság különösen divatba jött, igazi szen­záció. Mi a titka, nem tudom, annyi azonban bizonyos, kell hozzá piz­za- vagy kenyértészta, amelyet jó vékonyra kell sodorni. A tésztát rakjuk tepsibe, aztán várjuk meg, míg kicsit megdagad. Ezután meg kell kenni tejföllel (a tejfölt össze­keverhetik borssal, majoránnával), rá kell rakni jó sok angolszalonnát és vöröshagymát. Legfeljebb ne­gyedóra sütést igényel. Nos hát, így készül az ungarische pizza. A lé­nyege, mondom még egyszer, hogy jól meg kell pakolni tejföllel, hagy­mával és szalonnával. Legokosabb, ha borral öblíti le az ember, esetleg fröccsel. Retró menza Kádár-kori kajákkal A völgy a legkülönösebb ízlésű vendégeinek is képes volt meglepe­téssel szolgálni. A kapolcsi Óvoda­kertben például retró menza mű­ködött, ahol a felszolgált ételek mindegyike a hetvenes éveket idéz­te, tudják, amikor a krumplileves még krumplileves volt... Az étlap­ján olyan finomságok szerepeltek, mint a szalonnás rántotta, a bundáskenyér, a túrógombóc, szó­val a hagyományosan tartalmas­nak ítélt ételek. Elvégre aki sátor­ban aludta át az éjszakát - márpe­dig a többség így tett, meg külön­ben is, sátraké a szerencse :)-, an­nak kijárt a kiadós koszt, egy-egy tál jóféle ragu vagy amolyan igazi, sűrű főzelék, legalább két nagy sze­let, lehetőleg jó fehér, hizlaló ke­nyérrel. A sok-sok általam megkóstolt fi­nomság mellett kellemetlen meg­lepetést jelentett számomra a dö­dölle - a jó ég tudja, valahogy nem így képzeltem. Korábban sosem ettem, még csak nem is láttam ef­félét, legfeljebb a népmesékből volt ismerős, csak a „hetvenhét magyaréból tudtam, hogy egyál­talán létezik. Nekem a dödölle túl zsíros köretnek, persze ízlés dol­ga, úgyhogy a dödölle kedvelői ne írjanak tiltakozó leveleket, nem vi­tatkozom. Szóval a dödölle, ez a kétségkívül költői elnevezéssel il­letett étel, igazából tejfölös, túrós galuska, legalábbis Kapolcs Katlan Tóni - láthatják, nem különben költői - elnevezésű vendéglőjé­ben, mi tagadás, hozzám hasonló­an zsírban bizony nem volt sze­gény. A kakukkfüves jércemell azonban, melyhez a dödöllét kö­retként ajánlotta a derék vendég­lős, maga volt a gyönyör. Olyan különös íze volt, hogy csoda, a mesebeli királyok asztalára való, úgy képzelem. Feltétlenül kóstol­ják meg, bárhol is járnak, különö­sen Kapolcson, Katlan Tóninál pe­dig feltétlenül! Kakukkfüves jércemell - köretként egy kis zsíros dödölle A toki pompos a völgy legfinomabb kemencés finomsága (Agszer Gábor felvételei) Tejfölös toki pompos Hozzávalók: 50 dkg liszt, fél csomag élesztő, kevés tej és cukor, 2- 3 főtt krumpli, 1 evőkanál étolaj, só, 2 pohár tejföl. Elkészítése: Az élesztőt langyos tejben kis cukorral felfuttatjuk. A lisztbe fészket készítünk, belerakjuk az áttört főtt krumplit. Az élesz­tőt, olajat ízlés szerint megsózzuk. Langyos vízzel rugalmas tésztát készítünk, jól eldolgozzuk. Langyos helyen kétszeresére kelesztjük, tepsibe terítjük. A tejfölöket egy kanál liszttel elkeverjük, és a tésztá­ra simítjuk. Gazdagíthatjuk még kisült szalonnakockával, karikára vágott vöröshagymával, sajttal. Közepes tűznél készre sütjük. TIKES SOROK A konyhakert HAMVAS BELA Mindössze reggeli sétám olyan, mint egyébkor. Napkelte után jegyzetemet zsebre vágom, és fel­megyek az erdőbe gondolatra va­dászni. Hónom alatt könyv, és a harmatos füvön lassan lépegetek. A völgyben kékes pára úszik, s a fák között mátyásmadarak riká­csolnak. Nyolc órakor már nincs türelmem. Visszatérek, előszedem a kapát, kosarat, és lemegyek a konyhakertbe. Zöldséglevest fő­zök ebédre, s ez ilyenkor nyár vé­gén olyan ünnep, amelynél na­gyobbat nem ismerek. A szemétleves fogalmáért az öreg arácsi parasztasszonynak tar­tozom hálával. Ő volt az, aki kosa­rával a kertbe ment, összeszedte, amit talált, és amikor azt kérdez­tem, ugyan mi'lesz belőle, azt mondta: a kert egész szemedét be­lerakom. Azt a zamatot, amit az ételnek ő adni tudott, sohasem ér­tem el. Pedig nyugodtan mondha­tom, hogy évekig próbálkoztam ve­le. Nem a zöldség sokaságán és mi­nőségén múlott. Az ő levese, ha va­lamihez hasonlítani kellene, olyan volt, mint a bor. Már illatától is kó­válygott a fejem. De megvolt benne az a nyájas szelídség, aminek a jól elkészített zöldséglevest mindig jellemeznie kell. Színe rózsaszín arany, a vetemény sem puha, sem kemény, a répa magába szívta a ká­poszta, a paprika, a karalábé ízét, mégis répa maradt, mint ahogy az eszményi közösség- ^§|| ben mindenki egyéniség, mégis mindenki együvé tartozik. A legfontosabb a kellő áhítat. Mint minden igazán nagy vállalkozást, ezt is fohásszal kell kezdem. Az almafa alá ülök, és a konyhakertet nézem. Gyakran járkáltam piacon, s a legszívesebben ott álldogáltam, ahol a háztartás tárgyait árulták. Szép tiszta cirokseprőt, étvágy- geijesztő, simára gyalult gyúró­deszkát, sodrófát, fakanalat. El voltam ragadtatva e tárgyak sze­rény egyszerűségétől, hogy mennyire a haszon látszatába tudták rejteni szépségüket. Az emberek százszámra rohannak el mellettük, és mindegyik így szól magában: Milyen ordináré esz­köz, fakanál! Kedves fakanál, _ tad magad. Mindig csodáltalak fi­nom vonalaidért, kedves fejedért, amely olyan, mint egy virág. S hogy hasznos vagy, nem vezet fél­re, csak növeli hozzád való megma­gyarázhatatlan ragaszkodásomat. Az almafa alatt önkéntelenül a fakanál és a konyhakerti vetemény hasonlósága fölött gondolkoztam. A növény, ame­fehér kőrisfából készült nemes, karcsú kanál, te tudod, hogy aláza­tod engem sohasem tévesztett meg, amellyel oly egyszerű munka elvégzésére hűségesen felajánlot­tét csak a hasznos oldaláról néz­nek, elbájoló szépséggel van tele. De ezen felül olyan tulajdonságok fölött rendelkezik, amely ritkaság. Itt van mindjárt a fodros petrezse­lyem. Ha nem tennék ételbe, illat­szer lehetné, s minden bizonnyal csodálnák a hölgyet, aki a délutáni teán petrezselyemillat-felhőben ér­kezne. De ugyanez a növény csoda­szép lenne virágágyszegélynek. Sű­rű és bozontos zöldje kellemesen fogná körül a petúnia vagy a ^ ^ , szalvia ágyakat. A zel­ler ugyanúgy. A kelká­poszta bátran dísznö­vény lehetne, a bimbó­kelről vagy a karfiolról nem is szólva. A paradicsom pedig? A paprika? Még cserépbe is szívesen ültet­ném, s az ab­lakban gyö­nyörködnék benne. Mi­kor nyáron a paradicsomot fölös hajtásaitól megtisztítom, időnként megpihenek, és a levelek csodála­tos illatát élvezem. Műiden vete­mény olajának van ilyen egyéni és utánozhatatlan szépsége; hogy ez a szépség hasznos is, és hogy a nö­vény bűbáján kívül ehető, ez az öröm ebben a pillanatban egészen eltölt. Aztán lassan munkába fogok. Kibontom a sárgarépa ágyat, gon­dosan megkeresem a fejlett, vas­tag gyökereket. Két-három karot- tát is szedek, petrezselymet, gyö­keret és zöldjét, paszternákot, amit nem engednék el semmi pén­zért. Ezután jön a póré, a kelká­poszta, a zeller gyökere, zöldje, karalábé, egy kis karfiol. Hagymá­ból a legjobb lesz az apró, dió nagyságú ezüsthagyma, elég belő­le kettő, a fokhagymából egy. Két szép zöldpaprika, egy piros para­dicsom, s hogy az ünnep teljes le­gyen, egy marék frissen fejtett bab. A kútnál megmosom és meg­tisztítom. A csillogó ezüst vízben ragyog a sok levél és gyökér. Most már megrakhatom a tüzet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom