Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-05 / 180. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 5. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Állítólag ennek a kőtömbnek a közelében állt valamikor a fiatal erdésznek a háza, akinek a felesége táncra perdítette a kígyókat (A szerző felvétele) Okos, művelt asszony volt az erdész felesége, több ésszel áldotta meg a természet, mint szépséggel A két megtáncoltatott kígyó Elrejtetten ÉDES ÁRPÁD Ige: „Dávid tanítókölteménye. Imádság abból az időből amikor a barlangban volt. Hozzád kiáltok, Uram, és ezt mondom: Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén. Figyelj esede- zésemre, mert igen nyomorult vagyok! Ments meg üldözőimtől mert hatalmasabbak nálam! Hozz ki engem a börtönből hogy magasztalhassam nevedet! Kö- rém sereglenek majd az igazak, amikor jót teszel velem. ” (142. Zsoltár, 1 +6-8) Wass Albert az Elvásik a veres csillag című regényében egy Brassó környéki székely falu életét mutatja be az 1950-es évek emberpróbáló történésein keresztül. Tánczos Csuda Mózsi, a vadőr a hegyeket és az erdőket szolgálta az öreg gróf úr idejében, s hozzájuk igyekezett hű maradni a Moszkvából küldött komisszár parancsnoksága alatt is. Székely furfanggal irányítgat- ta családja szekerét az „új időkben” is, de azért volt egy hely, a Baj hegy, ahova családját meg jószágát fölmenekítette a havasok oltalmába, ha lent az emberek közt nem volt elég biztonságos a lét. A csallóközi ember hajdan a portyázó török dől hegyek híján a nádas csak általa ismert ingoványába menekült. A megbántott gyermek a ház valamelyik kuckójába húzódik vissza, hogy ápolgassa szíve fájdalmát. Ám mire felnövünk, legtöbbször elveszítjük ezt a rejtekhelyét, mert maroktelefonunkon keresztül vagy száz egyéb módon utolérnek, s mi ott maradunk kiszolgáltatottan, oltalom nélkül. A fönt idézett bibliai versekben Dávid barlangban imádkozik. Nem valami szentély volt ott, nem is kirándulni vagy új helyeket fölfedezni ment oda. Dávid menekült akkori ura, az aktuális király, Saul elől. Hiába volt veje a királynak, hiába volt sikeres hadvezére, mégis az életét mentette. Talán éppen ezek miatt a sikerei miatt lett rá Saul oly éktelenül féltékeny, hogy meg akarta ölni. Dávid pedig menekültében többször is rejtezett barlangokban. Vajon nem lett volna más megoldás számára, mint ez a megalázó menekülés? Elsőként mindjárt kínálkozik az erő pozíciójából fakadó megoldás. Bár Saul volt a király, de Dávid volt a hadseregparancsnok, aki diadalt diadalra halmozott. Lovat adhatott volna alá a nép éneke is, amely a csatából hazatérőket úgy fogadta, hogy az ellenségből „Saul megölt ezer embert, Dávid meg tízezer embert”. (lSám. 18,7) Nem Dávid lett volna az első sem az utolsó, aki úgy szerzett volna királyságot magának, hogy meggyöngült elődjét mindenestül kiirtotta volna. Az ilyen nagytakarítás a mai politika számára sem ismeretien. De ezzel egy olyan szellemet engedett volna ki a palackból, amely végig kísértette volna, és hasonló sorsot irányzott volna neki is elő. Itt is megállnak Jézus szavai: „Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.” (Máté 7,2) A másik logikusnak kínálkozó megoldás is zsákutcának bizonyult Dávid számára, hogy Saul ellenségeinél, konkrétan a filiszteus (palesztin?) Ákisnál, Gát királyánál keressen menedéket, és neki kínálja fel értékes szolgálatait. Az aljas szol- galelkűség, amely egy kis koncért minden hatalmat kiszolgál, végül mind a hatalomtól, mind a néptől megvetett örökös szolga marad. Egy harmadik lehetőség is kínálkozott Dávidnak, amit ma talán úgy mondanánk, hogy .jókor lenni jó helyen”. Ez önmagában nem bűn, hisz legtöbbször nem is tehet róla az ember. Ám a kínálkozó lehetőséget embertelenül és főleg istentelenül kihasználni - ez már más ítélet alá esik. Dávidnak ez éppen a barlangban kínálkozott. 0 embereivel a belső zugokban rejtezett, amikor Saul betért szükségét végezni. Barátai is azt mondták, itt a soha vissza nem térő alkalom. Dávid mégis azt mondta: „Az Úr tegyen igazságot köztünk! Gonoszoktól gonoszság ered, de én nem emelek rád kezet.” (lSám. 24,14) Dávidban más lélek volt. Nem a barlang volt a fő menhelye. Ezért tudott ott is úgy imádkozni: „Te vagy oltalmam, te vagy osztályrészem az élők földjén...” Jöhetnek még ránk is emberpróbáló idők. Legyen bennünk is dávidi lelkűiét. Ha kell, tudjunk visszahúzódni barlangjainkba, ahol imádkozhatunk. Ám a menedék, az oltalom egyedül az Úr Jézus golgotái áldozatában adatik számunkra is. A szerző református lelkész Hazánknak rengeteg olyan tájegysége, nevezetessége van, melynek nevéhez különböző legendák, mondák fűződnek. Különösen csoda- és mesetermő vidék a Palócföld. Tenkesnek nevezik azt az Ajnácskő melletti völgyet, amely fölött kősüvegként emelkedik az ég felé a Tilic szikla. FARKAS OTTÓ Állítólag ennek a kőtömbnek a közelében állt valamikor annak a fiatal erdésznek a háza, aki a városból vitt Ajnácskőre magának feleséget. Okos, művelt asszony volt, úgy maradt meg az emberek emlékezetében, hogy több ésszel áldotta meg a természet, mint szépséggel. Emiatt a fiú szülei ellenezték is a házasságot: „Nem látsz a szemedtől, hogyan választhat egy magadfajta derék fiú magának üyen csúnya feleséget?” - háborgott az édesanyja, de a fiú e'gyre csak azt ismételgette: „Nézné csak édesanyám az én szememmel, milyen szép, akkor nem így mondaná.” Amikor a fiatalok megunták az örökös civakodást, kiköltöztek a faluból, építettek maguknak egy faházat az erdőben. Távol az emberektől Amíg az erdész az erdőt járta, az asszony egyedül volt otthon. Soha nem unatkozott, amikor éppen nem főzött, mosott vagy takarított, akkor gombát, gyümölcsöt szedett... Elfoglalta magát, pihenésképpen pedig napközben néha kiült a Tilic csúcsára, ahonnan belátta az egész völgyet, és olvasott - pihenésképpen pedig énekelgetett. Egyszer nagy jókedve támadt, úgy gondolta, nem a kedvenc könyvét viszi magával, hanem a hegedűt. Vidám dalokat játszott, énekelt is hozzá. Már jó ideje hegedült, amikor halk nesz ütötte meg a fülét. Letette a vonót, körbetekintett, bár senkit nem látott, de olyan érzése volt, mintha valaki közelről figyelné. Borzongás futott át a testén, nem volt kedve tovább játszani. Bement a házba, az ajtóra ráfordította a reteszt, és leült az ablak mellé - a férjét várta haza. Olvasni akart, de nem tudott a betűkre figyelni. Este mindent részletesen elmesélt a férjének, aki végighallgatta, és bátorítani próbálta. „Biztosan a vaddisznók vonultak át a bércen, vagy a völgyben élő család kecskéje tévedt ide a közeibe” - mondta nem nagy meggyőződéssel, aztán másra terelte a szót. A csodás hegedűszó Gyorsan teltek a napok, vége felé járt a nyár, de a fiatalasszony szorongása nem múlt el. Az eset óta nem járt kint a Tilic-tetőn, de gyakran a házban is úgy érezte, mintha figyelnék. Egy szombaton erős fejfájással ébredt. Férje aznap nem ment el a szokásos erdei kőrútjára, otthon maradt a feleségével. A közelben gyökereket, bogyókat szedett, azokból teát főzött, amit mézzel édesített. Az asszony délutánra meggyógyult, felkelt az ágyból. „No, ha ilyen csodát tettek azok a bogyók és a gyökerek, akkor szedek még egy tarisznyára valót, eltesszük télre” - mondta az erdész, és fogta a tarisznyát, vállára akasztotta a puskáját, és kiballagott a Po- gányvárba teának valót gyűjteni. Felesége kikísérte az udvarra, és addig nézett utána, amíg férje el nem tűnt a szeme elől a rengetegben. Boldogan rohant be a házba, örömében még perdült is néhányat a szoba közepén, majd felkapta a hegedűjét, de alig játszott el néhány taktust, ismét hatalmába kerítette az érzés, ami hetek óta nyugtalanította. Ezúttal nem törődött vele, hegedült tovább. Megreccsent a padló, és egy hatalmas kígyó mászott elő a régi láda alól. A szoba közepén a farkára állt, és a zene hangjaira ingatta a fejét. Az asz- szony rettenetesen megijedt, de nem merte abbahagyni a zenélést, ugyanazokat a dallamokat ismételgetve játszott tovább. Talán halkan fel is sikoltott, mikor pár lépésre tőle egy másik kígyó mászott elő, az is a farkára állt, és az előzőhöz hasonlóan hajlongott. Az asszony moccanni sem mert, csak húzta megállás nélkül a dallamot. A nagyvárosban Férje közben teleszedte gyökerekkel és bogyókkal a tarisznyáját, és indult hazafelé. A kapun belépve rosszat sejtett, amikor az egyre ismétlődő taktusokat hallotta. Óvatosan belesett az ablakon, és látta a feleségét, amint halott sápadt arccal hegedül, a két kígyó pedig a szoba közepén táncol. Leemelte válláról a puskát, célzott és lőtt. Egy lövéssel mind a két kígyót eltalálta. Berohant a házba - a felesége aléltan zuhant a karjaiba. Az erdésjz és a felesége hamarosan kiköltözött az erdei házból, a vidéket is elhagyta. Az eset után úgy beszélték, hogy egy távoli nagyvárosba költöztek, és egy bérház legfelső emeletén rendezkedtek be, ahol a fiatalasszonynak nem kell többé a kígyóktól tartama. Kedvező családi háttér - optimista felnőttkor Mitől komor a gyermek? AATl-JELENTÉS Helsinki. A gyermekkori élmények, a családi környezet határozza meg, hogy valaki felnőttként pesz- szimistává vagy optimistává válik - vélik finn kutatók. Már korábban kimutatták, hogy miként hat a család anyagi és társadalmi helyzete a gyermek későbbi fizikai és mentális egészségére, ám a Helsinki Egyetem pszichológusai most azt vették górcső alá, hogy a család társadalmi és anyagi helyzete hogyan befolyásolja a gyermeknek a dolgokhoz való hozzáállását. Tanulmánytik szerint a minden szempontból kedvező családi háttérrel rendelkező gyermekekből lesznek az optimista felnőttek. A körülmények, amelyek meghatározták az egyén gyermekkorát, akkor is befolyásolják életét, ha felnőttként valamilyen pozitív vagy negatív változással kell szembenéznie. így a szegény családok gyermekei, ha a későbbiekben jómódban élnek is, sokkal sötétebben látják az életet, kilátásaikat, mint a gazdagabb családok sarjai. E megállapítás fordítottja is igaz: a jómódú családban felnövők, ha később rosszabbra fordul is soruk, optimistábban szemlélik a dolgokat. A kutatók a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a kedvező családi háttérrel rendelkező gyerekekben kifejlődik saját fontosságuk tudata, amely bármilyen szituációban megvédi őket. Az alacsony társadalmi helyzetű, rossz anyagi körülmények között felnövekvő emberekből viszont hiányzik saját fontosságuk tudata, s bármilyen sikeressé válnak is később, ez nem befolyásolja alapvetően borúlátó világlátásukat. Ma már családonként változik, hogy melyik fél adja be végül a derekát, ki köt kompromisszumot Alkalmazkodás a párkapcsolatban ÖSSZEFOGLALÓ Régen az alkalmazkodás az asz- szony dolga volt. A férfi volt a családfő, aki minden szükségeset megteremtett az egész család számára, ezért ő engedhetett meg többet magának, ő adhatta ki az indulatait, az ő véleménye volt a meghatározó. Ez a szemlélet mára megváltozott, hiszen a nők helyzete is egészen más, már függetlenül élhetnek, egyre több mindenhez kell érteniük, problémáik sokszor egyáltalán nem különböznek a férfiakétól. Ma már családonként változik, hogy ki adja be végül a derekát. Az esetek többségében azonban még mindig csak az egyik, és nem mind a két fél tesz engedményeket a közös cél érdekében. Nincs általános Theodor van Thulden Harmónia és házasság című festménye recept arra, hogy hogyan működik egy jó kapcsolat, de az biztos, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy elmondja a saját véleményét. Kompromisszum-előkészítő megbeszéléseket, vitákat minden párnak alkalmaznia kellene. Gyakran előfordul, hogy az egyik fél nem is tud arról, hogy a másiknak valami hiányzik, így fel sem merül benne, hogy valamiben engednie kellene. Kompromisszumot csak akkor tudunk kötni, ha ismeijük az ellentétes véleményeket. Ehhez azonban sokkal több időt kellene egymásnak szentelnünk. Nemcsak a beszélgetés, hanem mindenfajta közös program lehetőség arra, hogy egymás véleményét, világnézetét megismerjük. Ezt a véleményt alakíthatjuk vagy alkalmazkodhatunk hozzá, de csak akkor van erre lehetőségünk, ha már tudjuk, mi is a másik álláspontja, (ma.hu)
