Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-27 / 147. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 27. Vélemény és háttér 7- Ne aggódjon, biztos, hogy könnyebben fog megszületni, mint a kormánykoalíció... (Peter Gossányi rajza) Huszonhárom éves megszállás lett az ideiglenes baráti segítségnyújtásból Tizenöt éve ment el az utolsó szovjet katona FIGYELŐ Gyurcsány átverte Busht George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő találkozóján az egykori budai börtön is terítékre került, ahonnan a lází- tással vádolt Táncsics Mihályt, az 1848-as forradalom kiemelkedő alakját hívei kiszabadították. Az amerikaiak a tengerészgyalogosok háza néven ismerik az épületet, amelyet Magyarország a II. világháború után adott át az Egyesült Államoknak, és azóta a nagykövetséget őrző tengerészgyalogosok szállása. A magyarok szeretnék visszakapni az épületet, amiről tárgyalások folynak. Amikor Gyurcsány és Bush megjelent a sajtó előtt, a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy „néhány hónapon belül” a Táncsics-börtön magyar tulajdonba kerül. „Hadd mondjam meg önöknek egészen nyíltan, hogy megértést tanúsított az elnök a kérdés fontossága és jelentősége iránt. És ebben a körben elmondhatom, hogy ígéretet tett, és ha megígérte, akkor az úgy is lesz” - idézi az amerikai lap riportere, majd hozzáteszi, Bush elnök arca ekkor elvörösödött, a fejét rázta, a földet nézte és nevetett, és ez a nevetés egyeseket elgondolkodtathatott, vajon milyen ígéret hangozhatott el. Megváltozott koncepció A következő hónaptól nem országos hatáskörű szervként, nem önálló hivatalként működik tovább a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), és a Népszava szerint a neve is megváltozik majd. A Miniszterelnöki Hivatalba (MeH) integrált HTMH feladata elsősorban a határon túli magyarokat érintő koncepciók kidolgozása lesz. A nemzetpolitikai területen pedig egyfajta stratégiai tervezéssel foglalkozik - tájékoztatott Gémesi Ferenc, áld július elsejétől külügyi szakállamtitkárként irányítja majd a határon túliak ügyét a MeH-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök stratégiai irányításával, és Szilvásy György kancelláriaminiszter felügyelete alatt. A szakmai kérdéseket - oktatás, kultúra, sport - visszaadják a szaktárcáknak. Gémesi szerint ennek az intézkedésnek az a célja, hogy ne váljon el egymástól a határon túli és az anyaországi magyarok szakmai ügyeinek intézése. Tizenöt éve, hogy Eduard Vorobjov tábornok, az 1968 augusztusa óta „ideiglenesen” a „testvéri” Csehszlovákiában állomásozó 73 ezer szovjet katona közül utolsóként elhagyta Prágát. KOKES JÁNOS A szovjetek a Varsói Szerződés további négy - bolgár, lengyel, keletnémet és magyar - hadseregének egységeivel 1968. augusztus 21-én vonultak be Csehszlovákiába, hogy a szocialista rendszert megvédjék az „ellenforradalomtól”. Valójában azonban arról volt szó, hogy erőszakkal megakadályozták az Alexander Dubček nevével fémjelzett, prágai tavaszként el- híresült reformfolyamatot, az emberarcú szocializmust. A „testvéri segítségnyújtás” sikeres volt, Dub- čeket menesztették, s a hatalmat átvette a Gustáv Husák vezette konzervatív csoport. Míg a Varsói Szerződés négy tagállamának katonái 1968 őszén kivonultak, addig a szovjetek - immár államközi szerződés alapján - „ideiglenesen”, még 23 évig védték a csehszlovák szocializmust. A második világháború után Csehszlovákia volt az egyetlen kelet-európai, későbbi szocialista ország, ahonnan a Vörös Hadsereg kivonult, s nem állomásoztatott egységeket. Ez a helyzet változott meg 1968 augusztusa után. A Csehszlovákiában állomásozó szovjet hadsereg komoly erőt képviselt: a mintegy 73 ezer katona mellett több rakétaállomás, 1300 tank, 103 katonai repülőgép, 173 helikopter és természetesen számos más fegyverzet állt rendelkezésére. Egy időben még atomfegyvereket is tároltak Csehszlováida területén. A Vörös Hadseregnek 5200 civil alkalmazottja is volt, a tiszteket több mint 39 ezer családtagjuk kísérte ide. A szovjet katonaság csehszlovákiai beavatkozása és itt-tartóz- kodása következtében a hivatalos adatok szerint 290 csehszlovák állampolgár halt meg, 577 szenvedett súlyos sérüléseket. Az áldozatokról azonban csak a bevonulás utáni néhány, még szabadabb légkörű hónapban volt szabad beszélni, majd csak az 1989. novemberi bársonyos rendszer- váltást követően. Nyilvánvaló, hogy a szovjeteknek is voltak haA szovjet katonaság beavatkozása és itt-tartóz- kodása következtében 290 csehszlovák állampolgár halt meg. lottaik. A szovjet propaganda ezt gyakran emlegette. Ezek a katonák azonban alapvetően különféle balesetekben haltak meg, s nem az „ellenforradalmárok” elleni harcban. Az 1989-as eseményeket a Husák-rendszer ugyan ellenforradalomnak minősítette, de a lakosság körében legendaként élt tovább egészen az 1989-es rendszerváltásig. Nem véletlen, hogy az új, alakuló demokráciában a szovjet hadsereg kivonulása azonnal alapvető követeléssé vált. Az új csehszlovák kormány már 1989. december 3-án kiadott nyilatkozatában a szuverén országok közötti kapcsolatok megsértéseként értékelte az 1968-as bevonulást, és javasolta az erről folyó tárgyalások megkezdését Moszkvával. December 12-én hasonló álláspontra helyezkedett az akkor még a kommunisták által ellenőrzött Szövetségi Gyűlés is, amely egyben semmisnek nyilvánította a szovjetek ideiglenes csehszlovákiai tartózkodásáról szóló szerződést. Bár Moszkva először az összeurópai rendezés keretében szerette volna megoldani a kérdést, de rövidesen beindultak a kétoldalú tárgyalások, amelyek meglepően gyorsan eredményhez vezettek. Eduard Sevardnadze szovjet és Jirí Dientsbier csehszlovák külügyminiszter már 1990. február 26-án aláírhatta a szovjet kivonulásról szóló megállapodást. Az utolsó szovjet katonavonat 1991. június 19-én indult a közép-csehországi Milovicéből kelet felé. Vorobjov tábornok távozása után csak egy 25 tagú katonai szakértői csoport maradt Prágában, amely alapvetően kártérítési kérdésekkel foglalkozott. A kártérítési megállapodást 1992-ben írták alá. A kár összegét több mint hat- milliárd koronában állapította meg a csehszlovák-szovjet vegyes bizottság. Ennek felét környezeti károk tették ki. Az RMDSZ elsősorban arra kíváncsi, hogy mi történik a közalapítványokkal, s mennyi jut a határon túlra Gyurcsány ellen akarnak tüntetni Erdélyben FIGYELŐ Az RMDSZ nem bánja, hogy a HTMH a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül. Viszont Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokat tervez a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezete, ha a magyar kormány nem változtat a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikáján - számolt be az erdélyi helyzetről a Magyar Hírlap. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) felszámolásával a budapesti kormány arról döntött: a magyar nemzet egyharmada elhanyagolható tényező. Egyben visszautasította azt az álláspontot, mely szerint a határon túli magyarságnak semmi köze az átalakításhoz. „Egy nemzet fogalma a miniszterelnök szűkös látószögén is túlterjed, annak tagjai a határokon túl is élnek, ezt még a román sajtó is jobban tudja, mint a kommunista és sikkasztásokkal gyanúsított magyar miniszterelnök. Kijelenthetjük, hogy a szocialista kormányzatok által elherdált magyar nemzeti vagyont, a Nemzeti Bank alaptőkéjét, az aranytartalékot kizárólag a határokon kívülre terelt magyarság területeiről szerezte be az anyaország” - mondta Gazda Zoltán. Az MPSZ álláspontjával egyetért a Magyar Civü Szervezetek Erdélyi Szövetsége is, nemrég nyűt levélben tiltakozott a kormány takarékossági intézkedései miatt. Az RMDSZ nem bánja, hogy a HTMH a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül, a határon túli magyarok ügye ugyanis nem külpolitika. Ellenzi viszont, hogy elveszíti önállóságát. Markó Béla elnök elmondta: a magyarországi költségvetési megszigorításokról egyelőre csak a sajtóból értesültek, és tájékozódni kívánnak a magyar kormány ezzel kapcsolatos elképzeléseiről. Az RMDSZ elsősorban arra kíváncsi, hogy mi történik a közalapítványokkal, hogyan működik tovább a Szülőföld Alap, mennyi pénzt költhetnek majd a szaktárcák a határon túli magyar közösségek intézményes támogatására. KOMMENTÁR Átmenet JARÁRJK BALÁZS Előbbre hozta a magyar forradalom ünneplését George W. Bush októberről a múlt hétre. Nem csoda, Magyarország nem volt úti célja. Kijevbe szeretett volna menni, az közelebb van Moszkvához, és onnan narancsos háttérben szónokolva hirdetni a szabadságot a júliusi, szentpétervári G-8 csúcstalálkozóra tréningéivé. Ám a narancsosok nem kapkodták el a kormányalakítást, beiktatták hát a magyarokat, de egy fránya szimbólum még kellett, az újraválasztott Gyurcsány egymaga azért nem elég. A forradalom 50 éves évfordulója az már . döfi, igaz, nem segítettek rajtunk anno, de azért túléltük, ugyebár. És beleillik a „szabadságot minden népnek, nekünk pedig olajad’ retorikába. A dicséret mellett azonban Bush stábja kifejtette, nem elég jóban lenni az Egyesült Államokkal és Oroszországgal, önálló véleményt, sőt külpolitikát sem ártana Magyarországnak megfogalmazni. Egyedül a New York Times utal arra, hogy a pozitív külsőségek mellett az amerikai delegáció azért figyelmeztetett Magyarország kötelességére a demokrácia és a szabadság támogatásával kapcsolatban. Ebben az értelemben máshogy értődik Sólyom László köz- társasági elnöknek az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban megfogalmazott udvarias kritikája. Az oroszokkal is ezt kellene tenni, a biznisz mellett. A rövid látogatás mindenesetre tovább gerjesztette a (nem létező) magyar külpolitikáról szóló vitát. A szocialista tábor prominensei összecsaptak a Népszabadság hasábjain, tegnap már a Tisztelt Ház is foglalkozott külpolitikával. Gyurcsány kissé bomírt megfogalmazásában a kicsi Magyarország nem alkalmas hídszerepre a nagyhatalmak között, de körvonalazott egy még eléggé vérszegény, hármas külpolitikai koncepciót: az euroatlanti integráció elmélyítését, a szomszédságpolitikában a béke megőrzését (sic!) és a határon túli magyarokért érzett felelősségvállalást. Szerinte ha „Magyarország nagy akar lenni, akkor a távolba kell látni, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem attól messzebb is”. Nézelődni lehet, de talán nem ártana előbb a szűkebb régióban belefogni valamibe, például a szomszédos Szerbiában. A háborúk és népszavazások szabdalta, focivébé sújtotta országnak Magyarország lehetne a partnere és példaképe abban, hogy képes egy ország területe jó részének elvesztése után is regionális-gazdasági központtá válni. Ahogy azt Magyarország a rendszerváltás után megmutatta. Csak magyar fociedzőket ne küldjenek oda... JEGYZET __________________ Po mpásan buszoz(t)unk HEGYFARKI VALENTIN A választási eredmények ismeretében teljesen más színezetet és megítélést kaptak az óriástáblákról, buszablakokból, falusi hirdetőoszlopokról és a buszmegállók pléhbódéiról a választók kegyeiért esedező plakátarcú képviselőjelöltek. Többüket még az eredményhirdetés előtt kikezdte a viszontagságos idő, a széljárás, a zuhogó eső, de ugyanúgy az emberi közbenjárás is: plakáttépés és -szaggatás körömélesítés formájában. De az állhatatos és kiváló minőségű plakátragasztóknak köszönhetően sok politikus portréja túlélte a választások napját. Csak hát június 17-e után önkéntelenül is feltehetjük a vallomásszerű kérdést: mondd, megérte? Többnek búcsút kell mondania politikai karrieijétől, talán még érdemes egy-két percre elidőzni egy- egy portré előtt, hogy elraktározzuk őket szürkeállományunkban. Az egyik párt listavezetői - tegyük hozzá gyorsan, csúnyán leszerepeltek - nagy kegyesen óriásbetűkkel fejezték ki köszö- netüket szimpatizánsaiknak, hogy az illedelmes életre adták le voksukat. Ha a csúfosan végző, buszhátsóról rám tekintő elnök embereire irányítom figyelmem, elfog a szánalom, és valamiféle bús, halottsirató éneket hallok ki a melléjük képzelt hangszerekből. Persze másképp járja a győzteseknél! Apropó, győzelem. Megnyerték valaldk a választásokat? Valahogy torzulni látszik a győzteseknek kikiáltott balközépek elnökének feje. Ellenzéki szerepben sokkal gömbölydedebb volt. Mintha egyre oválisabbá kezdene válni. Mint egy rögbilabda. Azt hiszem, közvetlenül a választási eredmények közzététele után nagyon sok képviselőjelölt a statisztikai hivatal honlapján egerészgetett. Van-e annál szebb foglalatosság, mikor a parlamentbe bejutott vagy épp kívül rekedt jelölt a világhálón must- rálgatja a neve mellett álló számjegyeket. Hol, melyik választókörzetben kapott többet? Kinek köszönheti (bal) sikerét? A be nem jutottak részére vigaszdíjként lehetne olyan szolgáltatás, mely kimutatná a reá szavazók korát, nemét, családi állapotát, mellbőségét stb., sőt fényképek is megjelenhetnének, s ezzel sok minden megoldódna egyszerre: nem kellene a magányosok báljába járni, az ismerkedni vágyók tévéműsoraira sem lenne szükség. A kudarcot vallott képviselőjelölt egy-egy választójában, legalább képe mustrálga- tásában lelné örömét búját feledvén, az ő reá szavazott gyengébbik nem egy-egy képviselőjének báját felfedvén. De beszéljünk a kézzelfogható örömökről és sikerekről is! Igaz, a buszozás nem mindenkinek jött be. Nekem sem. Naponta ugyanazzal a járattal, ugyanazokkal az útitársakkal, eltérítés nélkül. Kész veszteség. Azt viszont el kell ismerni, a gimnáziumigazgatókat nem kevesen ismerik tájainkon. Jól szerepeltek. Egyiküket egyenesen a parlamentbe juttatták karikázó választói. Volt, ki közülük stabilan megmaradt a sorszáma mellett. S van olyan is köztük, ki továbbra is pompásan buszozik. Csak most már nem az ablaküvegre ragasztott képviselőjelölt-társakkal, hanem a különböző reklám- ügynökségek és cégek képviselőivel s ajánlataikkal. Részletekre már havi 270 koronáért is lehet vásárolni. Talán buszt is. Majd holnap megnézem. A szerző álnevet használ
