Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-25 / 119. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 25. Vélemény és háttér 7- Nem rengette meg a hitemet A Da Vinci-kód. Én ugyanis csak a pénzben hiszek. (Peter Gossányi rajza) Montenegró története a 20. század végén kezdődött, de a gyökerek évszázadosak Külön éltek, most válnak KOMMENTÁR Borítékolt pofonok MAL1NÁK ISTVÁN Európa ismét borítékolt magának egy kiadós pofont az iráni atomvitában. A Teheránnal tárgyaló EU-trojka éppen csak kiszivárogtatta, e héten új csomagot terjeszt Irán elé arról, milyen gazdasági és politikai előnyöket hajlandó kínálni az iráni urándúsítás leállításáért cserében, Ahmadinezsád elnök azonnal elutasította az egészet, anélkül hogy tudta volna, mi van a csomagban. Az évek óta rétestésztaként nyúló vitába az európai átlagolvasó belefáradt, és már ki sem ismeri magát benne. Pedig ha nem a részleteket, hanem a globális összefüggéseket tekintjük, akkor a XXI. század alapkérdéséről van szó. Csak össze kell rakni a mozaikot. Az új EU-csomagban a sok gazdasági kedvezmény mellett az is szerepel, hogy. az unió még nukleáris technológiát - könnyűvizes reaktorokat - is hajlandó Iránnak szállítani a dúsítás leállításáért cserébe. Ez sem kell. Úgyhogy pillanatnyilag az egyik legfontosabb kérdésre, elhisszük-e Teheránnak, hogy nem akar atomfegyvert gyártani, egyre nyilvánvalóbb a felelet. Bár a magát hagyományosan demokratának, liberális szellemiségűnek tartó európai közgondolkodásban szinte kötelező - a tényleg szerencsétlenül alakuló iraki helyzet miatt - elutasítani mindent, amit a jelenlegi amerikai kormányzat a nemzetközi politikában lépni próbál, Brüsszel és Washington válasza a feltett kérdésre azonos. A különbség a lehetséges válaszokban van. Az USA a kemény ENSZ-határozat híve, amely perspektivikusan a katonai megoldást sem zárja ki. Európa még mindig tárgyalni akar - nem utolsósorban azért, mert Moszkva és Peking a BT-ben úgyis megvétózza az amerikai javaslatot -, bár már harmadik éve csak megalázó pofonokat kap Teherántól a tárgyalásokon. Pillanatnyilag itt tart a patthelyzet. A nemzetközi sajtó előszeretettel használja az iráni atomdosszié, iráni atompóker kifejezéseket. Szűkebb értelemben nem is rosszak, de csak részei annak, amit inkább energiadossziénak vagy energiapókernek nevezhetnénk. A civilizációk még nem csaptak össze - csak próbálgatják egymás tűréshatárait. Egyes elemzők második hidegháborúról, újfajta, iszlám totalitarizmusról beszélnek annak kapcsán, hogy a Közel-Keleten a múlt század második felében jellemző pánarabizmust a századforduló óta mindinkább a pániszlamiz- mus váltja fel - földrajzilag is tágabban. És ennek csak egyik eszköze a terrorizmus. Egyes szerzők szerint a civilizációk összecsapása akkor kerülhető el, ha megszűnik a fejlett világ függősége az arab olajtól; a Nyugat olajéhsége pénzeli a szélsőséges iszlám terrorizmust. A XXI. század kihívása ezért a másodlagos energiaforrások elsődlegessé tétele. Ez nem új gondolat, ezt már felismertük. Az EU már megszabta, hogy 2010-ig a benzin hány százalékát kell bioösszetevőknek alkotniuk. Van már üzemanyagként hidrogénprogram, etanolprogram. Bush januárban azt mondta, 2025-ig 75 százalékkal kell csökkenteni az USA közel- és közép-keleti olajimportját. Azt a háborút, amelynek az iráni atomválság csak az egyik - bár nagyon veszélyes, mert tényleges összecsapással fenyegető - mozzanata, valójában a tudósok, kutatók, műszaki fejlesztők nyerhetik meg. Persze csak akkor, ha sikerül az olajtársaságok hatalmát, profitéhségét visszaszorítani. Ez lesz a nehezebb. JEGYZET mmm imm TALLÓZÓ Román pulykák röhejévé váltak A román hírszerző szolgálat nem informált, hanem „dezin- formált” a madárinfluenza ügyében, és „közröhej tárgyává tette magát” a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt - állapítja meg a romániai sajtó. A bukaresti napilapok - az egyetlen kivételnek számító, és sajtóvélemények szerint „az SRI nótáját fújó” Jur- nalul Nationaltól eltekintve - egyhangúlag pellengérre állították, és megsemmisítő bírálatnak vetették alá a hírszerzés kedden nyilvánosságra hozott jelentését a madárinfluenza romániai fellángolásának lehetséges okairól. Az Evenimentul Zilei kommentálja szerint a román hírszerző szolgálat nem informál, hanem dezinformál. „Nem állít valamit, hanem sugalmaz, feltételezéseket fogalmaz meg, véleményt mond, és összetéveszti a pulykacsibéket a tyúkcsibékkel” - úja az újság. A nagy népszerűségnek örvendő lap szerint, „amit a jelentés szerzői nem tudnak vállalni, vállalják az információ kiszivárogtatásának haszonélvezői”. így történhetett meg, hogy a Juntáiul National keddi számának első oldalán ez volt olvasható: a madárinfluenza forrása: a Szlovákiából és Magyarországról tömegesen importált fertőzött élő szárnyasok. Ettől kezdve a görgeteg elindult, és kolosszális méreteket öltött. Magyarország a „szolgálatos ellenség”, a külső ellenség, s a nemzeti érdek ellen irányuló külföldi összeesküvés hisztériáját újraélesztik, maximális sikerrel - jegyzi meg az Evenimentul Zilei. A Gandul című napilap vezércikke - a sztálini korszakban koholt „zsidóorvos-össze- esküvéshez” hasonlítva az SRI Jelentésügyét” - egyebek között ezt úja: „Mivelhogy a zsidók már ritkaságnak számítanak Romániában, az SRI a Se- curitate menüjéből vett ínyencséget szolgált fel Basescu úrnak: a bozgorok, a boangenek (a magyarok román gúnynevei - a tud.), az Attila-fajzatok madárkóros pulykahadat küldtek ránk.” A lap a továbbiakban „félelmetesnek” minősítette Traian Basescu elnöknek azt a Gandul által már ,jó egy éve azonosított hajlamát, hogy a kommunizmus után a szeku- rizmust preferálja, amikor mindent a titkosszolgálatok segítségével akar megoldani”. Végül Cristian Tüdor Popescu lapigazgató kommentáijában arra a következtetésre jut, hogy a hatóságoknak a madárinfluenzával kapcsolatban tanúsított „kapkodására” az SRI „tájékoztató akciója” tette fél a koronát. (MTI) Cseh közhasznú kórházi hálózat Közhasznú, nem nyereségorientált kórházi hálózat létesül Csehországban. A hónapok óta indulatos vitákat gerjesztő törvényt, amelyet a jobboldal ellenez és Václav Klaus államfő megvétózott, kedden este újabb többórás vita után fogadta el a cseh képviselőház, alapvetően a A népszavazás eredményének kihirdetésével véget ért egy hosszú folyamat Montenegróban: az ország nagyon rövid időn belül függetlenné válik. ONDREJCSÁK RÓBERT Természetesen sokan mondják, a népszavazás már csak jogilag szentesített egy olyan állapotot, amely gyakorlatilag már több éve fennáll. Tény ugyanis, hogy az általánosan ismert tényezők, mint például, hogy az államközösség két részében más-más pénzt használtak, arra utaltak, hogy Szerbia és Montenegró valójában már rég „külön élt”, csak még a különélést nem erősítette meg a búóság, ez esetben a nemzetközi közösség és természetesen a lakosok. A montenegrói történet még a 20. század kilencvenes éveinek legelején kezdődött, de a gyökerek - mint sok esetben - itt is évszázadosak. A montenegrói függetlenség nem újdonság a történelemben. Bár a nemzetközi elismerés nem volt tényként kezelhető, a gyakorlatban a térség függeden volt akkor is, amikor a Balkánt a Török Birodalom uralta - mindez gyakorlatilag már az 1389-es rigómezei csatától. Ráadásul abban az időben nemcsak az számított nagy teljesítménynek, ha egy ország a törököktől volt függeden, hanem az is, hogy az Adria urának számító Velencei Köztársaságnak sem sikerült uralmát kiteijesztenie az országra. Velence lehanyatíott, csakúgy mint néhány évszázaddal később a Török Búodalom is. A török hanyadás egyik legfontosabb időszaka volt az 1877-78-as nagy balkáni konfliktus is, amelyben elsősorban a cári Oroszország verte tönkre a török hadakat a Balkánon, és csökkentette minimálisra a balkáni török területeket és befolyást. 1878 fontos szociáldemokrata és a kommunista honatyák szavazatával. Klausnak most már nincs jogi lehetősége megakadályozni a törvény életbelépését. Az új törvény szerint mindazokban a kórházakban, amelyek közhasznú társaságként fognak működni, az egészségbiztosítók kötelezően megtérítenek mindennemű beavatkozást. Azokban a kórházakban, amelyeket például részvénytársaságvolt a montenegrói történelem szempontjából is, hiszen ebben az évben ismerték el a nagyhatalmak végleg a kis ország függetíenségét. Az ország az első világháborúban az antant oldalán vett részt Szerbiával együtt. A háborút követően némi belviszály után csatiakozott az újonnan létrehozott délszláv államhoz, amelyet Szerb-Horvát- Szlovén Kúályságról 1929-ben neveztek át Jugoszláviára. Bár a második világháború alatt a németek és az olaszok gyakorlatilag szétdarabolták Jugoszláviát, 1945 után újra helyreállították a délszláv államot. A hidegháború alatt pedig a szuperhatalmi egyensúlynak köszönhetően Jugoszlávia viszonylag stabil maradt. Ennek ellenére azonban - mint annyi más helyen a régióban - a hidegháborús viszonyok nem oldották meg, csak konzerválták a balkáni feszültségeket. A hidegháborús egyensúlyhelyzet megszűnésével Jugoszlávia stabilitása is inogni kezdett. Az elmúlt 15 év tragikus balkáni történelme ismert: szlovén, horvát, majd boszniai háború. Bár a régi Jugoszlávia szétesett és műiden volt jugoszláv tagköztársaság deklarálta függetlenségét, Montenegró a Szerbiával alkotandó új államszövetség mellett döntött. Mindezt megerősítette a lakosság is, amelynek népszavazás során több mint 90 százaléka voksolt így. Ebben közrejátszott a szerbek és montenegróiak évszázados kulturális kapcsolata, nyelvi közelsége (gyakorlatilag ugyanazt a nyelvet beszélik), gazdasági integrációjuk és politikai megfontolások is. Egyben viszont azt is jelentett, hogy Montenegró részt vett a 90-es évek balkáni „szerb háborúiban” is. Ennek egyik ékes példája például a Dubrovnik és Dél-Dalmá- da ellen végrehajtott hadműveletek montenegrói támogatása is. Csakhogy mindezekben a háborúkban Szerbia fokozatosan vereséget szenvedett, és izolálódott a nemként jegyeznek be, a törvény alapján a biztosítók minden esetben egyedileg döntik el, együttműködnek-e vagy sem. Az új jogi norma eddig mintegy 150 kórházat sorolt be a közhasznú- ak közé, ami az összes intézmény mintegy 70 százaléka. A többinek 2008. január 1-jéig kell eldöntenie, milyen formában akar működni. Klaus és a jobboldali polgári demokraták ellenkezésüket azzal indokolták, hogy a zetközi közösségen belül. Természetesen ez azt jelentette, hogy a negatív tényezők érintették a vele egy államközösséget alkotó Montenegrót is. Az utolsó csepp a képzeletbeli pohárban a koszovói konfliktus volt 1999-ben. Montenegró már akkor is elhatárolódott a hivatalos szerb politikától, és az azelőtt megkezdett fokozatos elkülönülést tudatos leválasztássá „fejlesztette”. A Balkán stabilizációja viszont az Európai Unió legfontosabb külpolitikai prioritásává vált, sőt mondhatni, az egyeden olyan terület, ahol az EU hatékonyan volt képes fellépni a külpolitika terén. Ebből viszont az következett, hogy Bosznia-Hercegovina és Koszovó stabili- zádóján túl a már Milosevicstől megszabadult Jugoszlávia túlélőképességét igyekeztek növelni. Ebbe az is beletartozott, hogy meg kell akadályozni a szerb-monte- negrói államszövetség olyan felbomlását, amely ismét veszélyeztette volna a Balkán stabilitását, és hogy ne alakuljon ki újabb válsággóc. Ez a politika egyébként helyes, és az események ismeretében sikeres is volt. Bár Montenegró végül is elérte a függetlenséget, de mindez ellenőrzött körülmények között és nagyobb komplikációktól mentesen zajlott. Az új ország számára most a legfontosabb, hogy igazolja a lakosság hozzá főzött reményeit, amelyek nem kis mértékben az európai uniós tagsággal és a gazdasági fejlődéssel függnek össze. Márpedig az EU-tagság elérése nem lesz könnyű, belső és külső okok miatt egyaránt. Végezetül még annyit érdemes megemlítem, hogy Montenegró függedenedésével még valószínűleg nincs végé a balkáni folyamatoknak. Bosznia-Hercegovina jövője is kérdés, de leginkább Koszovóra gondoljunk. Nem kevesen hiszik, hogy Montenegró függetlensége a koszovói törekvéseket is megerősíti. törvény elbizonytalanítja az egészségügyet, és azt a hamis látszatot kelti, hogy a közhasznú kórházak hálózatának kialakításával megoldódnának a pénzügyi gondok. Véleményük szerint azonban a jogszabály szembeállítja egymással az egészségügyben dolgozók csoportjait, és előnyben részesíti az állami tulajdonosi formát a magántulajdon előtt, amit megengedhetetlennek tartanak, (kés) Esztrád BUCHLOVICS PÉTER Szemét, hálátlan disznó vagyok, túl hamar megszokom a jót, túl gyorsan felejtem el a rosszat, sikítófrászt kapok a „gyönyörűmáriavaléria” kifejezéstől, mert ez nekem mostanság úgy hangzik, mintha még mindig azzal dicsekednék fűnek-fának, hogy anno, nem is egyszer, megnyertem a Jókai-napokat, bár szerintem jól kiröhögnének, s ha sokat ismételgetném, még pofán is vágnának, oszt jól meg is érdemelném. Meg időnként átmennék ízléstelenbe, de szigorúan csak az enyéim közt, mondjuk, feltenném a kérdést: van itt valaki, akinek még nem csináltuk meg a csatornahálózatát? Mit ad isten, egy sincs. Ha kampányműsort vezethetnék, az lenne álmaim netovábbja, álkérdéseket tennék fel, komolyra fordítva a szót: gusztustalanul bratyiznék, mindezt a bensőségesség és a jókedv látszatával önteném nyakon, itt-ott kínos poénokat sütnék el, aztán már csak khm, hízelegnék. Ha ugyanott néző lennék, egyfolytában kacagnék, a mindenki mindenkit ismer, az egy család vagyunk, a „nahá- tezismilyenaranyosemberpon- tolyanmintén” sztratoszféráig emelő érzetével, azon nyomban kedvem lenne mindenkit a keblemre ölelni, s kérni még nyuszikákat, unokákat, meg sok-sok rózsaszín kontaktlencsét... Meg két operett és magyar nóta közt meghallgatnám, hogy milyen jelentős intézmény is volt a pozsonyi diéta Kossuthék idejében, örülnék, hogy mennyi szép szobrunk, emléktáblánk is van nekünk, s ettől már annyira boldog lennék, hogy nitroglice- rint raknék a nyelvem alá. Mert minden szép lesz, meg jó, a remény hal meg utoljára, csak aztán én, nem tehetek róla, hogy a közvetlenség időtlenséggé fajul, hogy ez az egész így roppant szomorú és hiteltelen, talmi és megalázó. Amiben nem vigasztal, hogy a többi is legalább ennyire ilyen. Vagy még rosszabb. Kimegyek a Duna-partra, véresre csipetem magam a szúnyogokkal - az önkormányzat most perme- teztetett -, aztán nyári álomba merülök... Nem is ébredek fel, csak a választások után. FIGYELŐ
