Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-10 / 106. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 10. Régió 5 Zsolnán és környékén három, a bűnözők által kitalált márkáról kell lemondaniuk a cigarettázóknak Illegális dohánygyárat lepleztek le Pozsony. Dohányáru illegális előállításával és forgalmazásával foglalkozó bűnbandát leplezett le a rendőrség a vámhatósággal együttműködve. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A három főből álló csoport Kö- zép-Szlovákiában tevékenykedett, és csaknem 13 milliós kárt okozott - tájékoztatott Alena Toševová, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Néhány hónap alatt több mint 1500 kilogramm dohányt dolgoztak fel. A bűnbanda elsősorban Liptószentmiklóson ténykedett, itt szántották, adagolták és csomagolták a dohányárut. Az így előállított cigarettát Zsolnán és környékén lévő üzleteknek adták el Korzár, Pirát vagy Čierny Baránik márkanéven. A vámhatóság 60 munkatársa és 25 rendőr összesen hét házkutatást végzett, ezek során csaknem 3000 kiló dohányt és több száz karton cigarettát foglaltak le. Az ügy érdekessége, hogy a dohányt eredetileg üvegházak kifüstölésére hozták az országba, mégis boltokba került. Vladimír M., Daniel N. és Andrej T. már vizsgálati fogságban van. A tetteseket gazdasági bűncselekmény elkövetésével és adócsalással A tettesek maguk szárították, adagolták és csomagolták a do- gyanúsítják. (dem) hányárut (Rendőrségi felvétel) A bátorkeszi tanintézmény zökkenőmentes működése érdekében megszorító intézkedésekre van szükség Takarékosságra intik a szlovák iskolát A szlovák iskola bérkeretben mutatkozó teljes hiányát a község csak abban az esetben fedezi, ha az igazgatónő végrehajtja a javasolt ésszerűsítő intézkedéseket (Vas Gyula felvétele) V. KRASZNICA MELITTA Bátorkeszi. A napokban rendkívüli ülésen döntött a község képviselő-testülete a helyi szlovák alapiskola pénzügyi gondjainak enyhítéséről. Ám a segítséget bizonyos feltételekhez kötötte. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a község takarékossági intézkedések meghozatalára szólította fel a szlovák iskola igazgatónőjét, Magdaléna Galbavát, mivel a normatív támogatás nem fedezi az intézmény működtetését. Ő azonban eddig ennek nem tett eleget. Elsősorban a bérekre hiányzik a pénz, hiszen a normatíva által megszabottal ellentétben a 111 diákkal működő iskolában néggyel több a pedagógus és (statisztikai számmal kifejezve) 1,5-el több a nem pedagógus munkaerő. Az igazgatónő viszont - a polgár- mester, Sipos József tájékoztatása szerűit - nemzetiségi kérdést csinál a szigorúan gazdasági problémából, és úgy tálalja a dolgot, mintha az önkormányzat be akarná záratni az intézményt. Pedig ezt sem a testület, sem a polgár- mester nem vetette fel. „A rendkívüli ülésen elfogadott határozat szerint módosítjuk a szlovák alapiskola költségvetését, mégpedig oly módon, hogy a dologi kiadásokra és szolgáltatásokra szánt összegből átcsoportosítunk bizonyos részt a bérekre” - mondta lapunknak a polgármester. A 3,65 milliós költségvetésből eredetileg 2,92 millió jutott volna a bérekre, valamint 734 ezer korona a dologi kiadásokra és szolgáltatásokra. Ezzel szemben a módosítás értelmében 3,067 millió koronát költhet az iskola bérekre. „Az iskolai konyha és a szlovák alapiskola eddig közös fogyasztásmérő berendezésre volt kapcsolva, így nem lehetett valós fogyasztásokat megállapítani. Éppen emiatt az igazgatónő gyakran hivatkozott arra, hogy iskolájuk ráfizet a konyha működésére. Ez nem igaz, hiszen a község minden évben több pénzzel támogatta az iskolát, mint amekkora a konyha fogyasztása volt. A jövőbeni nézet- eltérések megelőzése érdekében azonban a testület határozatot fogadott el a mérőműszerek szétválasztásáról is” - tájékoztatott Sipos József. A községi támogatást feltételekhez kötötték a képviselők. Feladatul adták Magdaléna Galbavá igazgatónőnek, hogy csökkentse a személyi állományt. Eszerint május 31-ig eggyel csökkentenie kell az adminisztratív munkaerő számát. Továbbá: a nyugdíjas tanerő helyett - akinek június 30-ával jár le munkaszerződése - nem alkalmazhat új tanerőt. Mivel a 2006/2007-es tanévben a község csak egy napközi osztály indításával számol a jelenlegi kettő helyett, az igazgatónőnek ezzel összefüggésben is csökkentenie kell a tanerők számát. „A testület határozata értelmében a szlovák alapiskolának a bérkeretben mutatkozó teljes hiányát a község csak abban az esetben fedezi, ha az igazgatónő végrehajtja a javasolt intézkedéseket” - tette hozzá a polgármester. Megjegyezte: az iskola jövőbeni zökkenőmentes működése érdekében fontos megtenni ezeket a bizonyára fájdalmas és népszerűden lépéseket. A község ugyanis hosszú távon nem képes fedezni a normatív támogatás és a tényleges felhasználás közti több száz ezres különbséget. „Bár hivatalos értesítést még nem kaptunk, a világhálón közzétett adatok szerint az idei évben az egyeztető tárgyalásoknak köszönhetően az idei évre a község az eredeti 9,72 millió korona helyett 10,776 millió koronát kap az oktatási intézmények finanszírozására - árulta el Sipos. - Tudni kell azonban, hogy ez az utolsó év, amikor lehetőség van e kiegészítés igénylésére. Másrészt ezt a pluszpénzt a fenntartó, azaz az önkormányzat kapja, és a testület dönt arról, hogy a hatáskörébe tartozó oktatási intézmények közül melyik milyen arányban részesül abból.” Ismét bankot raboltak a fővárosban: tegnap kora délután Oroszvár városrész egyik fiókját fosztotta ki ismeretlen tettes. A Pozsonyi kerületben idén ez már az ötödik ilyen eset. A 25 év körüli álarcos férfi pisztollyal hadonászva követelte a pénzt, majd több tízezer koronával távozott. Személyi sérülés szerencsére nem történt. (Biztonsági kamera felvétele alapján készült rendőrségi fotók) RENDŐRSÉGI NAPLÓ A fia gyilkolta meg a libádi férfit Nyitra/Libád. Az eddigi rendőrségi vizsgálat szerint a saját fia gyilkolta meg azt az 57 éves libádi (Érsekújvári járás) férfit, akit szúrt sebbel a nyakán, holtan találtak meg saját háza pincéjében. A fiú és az apa közt április 30-án este heves szóváltás kerekedett, mire a fiú a konyhában kést ragadott, és az ágyon fekvő apjára támadt. A nyakán szúrta meg, utána pedig egészen május 2-án reggelig az ágy mellett, a padlón hagyta az áldozatot. Ekkor egy másik helyiségbe vonszolta apja tetemét, május 3-án pedig a pincébe dobta a testet, és bezárta. Ekkor viszont a fiú egy ismerősének bevallotta a gyilkosságot, és a polgármester bejelentése alapján nyomozás indult. Az orvos szakértő szerint a halált egyértelműen a nyaki ütőér elmetszése okozta. A fiút letartóztatták, gyükosságért akár 15-20 év börtönre is számíthat, (buch) Meglőtt egy lányt a buszmegállóban Nyitra. Akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetik azt a 47 éves golianovói (Nyitrai járás) férfit, aki május 4-én egy házilag barkácsolt fegyverrel a helyi buszmegállóba lőtt, s ezzel könnyebben megsebesített egy ott várakozó 14 éves lányt. A rendőrség a férfi letartóztatásakor egy egész arzenált talált a tettes házában: tizennyolc darab különböző márkájú és típusú fegyvert és töltényeket foglaltak le. Kiderült, az összes fegyvert házilag alakították át. A férfi ellen engedély nélküli fegyverviselés és -kereskedelem miatt eljárás indult, (buch) Vadkenderrel buktak le Léva. Eljárás indult két 23 éves fiatalember ellen, akiket még tavaly év végén egy Opel Astra utasaiként ellenőriztek. Akkor egyiküknél 1 gramm vadkendert, pipát és fecskendőt találtak, a másiknál pedig összesen 72 gramm cannabist. Egy nagyobb tasakban ennél is több, mintegy 2,5 kiló szárított kender volt. A rendőrség szerint a lefoglalt mennyiségből akár 7664 adag kábítószert is el lehetett volna adni - körülbelül 300 ezer koronáért. A fiatalok kettőtől nyolc évig tetjedő szabadságvesztésre számíthatnak, (buch) Újabb vád a breznói ügyvéd ellen Pozsony. Vesztegetés és egyéb törvénytelen előnyszerzés címén újabb vádat emelt Daniel M. 52 éves breznói ügyvéd ellen a Korrupcióellenes Hivatal. Dániel M. a Besztercebányai Kerületi Bíróság egyik azóta elhunyt bírójával kötött megállapodást, mely szerint a bíró az előzetes letartóztatásban lévő 43 éves Michal K.-t „illő díjazásért” szabadlábra helyezi, a kapott pénzen pedig megosztoznak. Az ügyvéd ezt követően 2005 júliusában kapcsolatba lépett a vádlott, Michal K. feleségével, akitől a szabadlábra helyezés fejében 400 ezer koronát kért és kapott. Daniel M. ügyvéd 2006 márciusától van előzetes letartóztatásában, eredetileg más ügyek miatt vették őrizetbe - tájékoztatott Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vádlottat háromtól nyolc évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik, (as) Többmilliós hitelcsalásra készültek Komárom/Pozsony. Hitelcsalással vádolja az Országos Rendőrfőkapitányság Korrupcióellenes Hivatala az 58 éves komáromi Jozef S.-t és a vele egykorú pozsonyi Imrich S.-t. A két vádlott 2001- ben és 2002-ben - cégeik nyugat-szlovákiai kavicskitermeléssel összefüggő beruházásainak finanszírozására - hitelt szerettek volna felvenni az egyik hazai banktól. Hitelfedezetként azonban egy 2,3 millió amerikai dollárra szóló, horvátországi bankra kiállított hamis bankfedezetet mutattak fel. Az elkövetők ily módon akartak 95 millió koronát kicsalni a szlovákiai pénzintézettől. Tettükért öttől 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők, (vkm) AJÁNLÓ Május 11. (csütörtök) Dunaszerdahely - 18.00: Patagónia - Húsvét-szigetek címmel Nagy Sándor, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke, a budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem Kertészettudományi Karának docense tart előadást az irodalmi kávéházban, a Vámbéry Polgári Társulás szervezésében, (jóm) Nagymegyer - 11.00: a veszprémi Pelikán Színház A vérhulló madár című népmesét adja elő az óvodások és alapiskolások részére a művelődési központban. Színpadra alkalmazta és rendezte Komáromi Sándor, (jóm) Nagymegyer - 19.00: a győri Forrás Színház John Steinbeck Egerek és emberek című színművét adja elő a művelődési központban. Fordította és színpadra alkalmazta Fazekas István (Jászai-díjas). Rendező: Pataki András, (jóm) FELHÍVÁS A Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselői felhívják a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjainak és társadalmi szervezeteinek figyelmét, hogy az idei PRO PROBITATE - HELYTÁLLÁSÉRT díjra 2006. május 21-ig jelölhetnek arra érdemes személyiségeket vagy közösségeket. A jelöléseket a részletes indoklással a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőihez vagy a párt központi irodájába kérjük eljuttatni. Cím: MKP-SMK, Cajakova 8, 811 05 Bratislava, fax: 02/ 5249 5264.