Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-30 / 75. szám, csürörtök

OTTHONUNK 2006. március 30., csütörtök Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 59. évfolyam, 75. szám www.ujszo.com Roaming: jóval olcsóbban hívhatnánk Európában Az unió jövőre 40 százalékkal csökkentené a külföldön tartózkodók mobilhasználati díjait 9. oldal Iskola Utca: nem kell külföldre rohanni Sikeresek és mindenütt megállják a helyü­ket a pozsonyi magyar gimnázium tanulói 13. oldal Lassítva pergette vissza az edző a fergeteges gólt Rák Róbert nemcsak ollózva, hanem akár még fejen állva is megpróbálna a hálóba találni 18. oldal Szlovákia-szerte is áradnak a folyók, tegnap Miaván elrendelték a veszélyeztetett lakosság kitelepítését Árvízáldozat Csehországban Pozsony. Csehországban már emberéletet is követeltek az áradások. Dél-Morvaországban egy ötéves kisfiút sodort el a víz, tetemét csak néhány óra múlva találták meg. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia-szerte is áradnak a fo­lyók, az olvadáshoz tegnap még esőzés is csatlakozott. Szakértők szerint már csak napok kérdése, mikor lép ki a Duna a medréből. Észak-Szlovákia legtöbb folyóján már harmadfokú árvízvédelmi ké­szültséget hirdettek. Egyre nyilván­valóbb, a komoly árvizeket idén sem sikerül elkerülni. A Duna oszt­rák szakaszát már elérte az árhul­lám - a vízszint tegnap 6,7 méter volt, s tovább emelkedik. Ausztriá­ban már több száz tűzoltó volt ké­szenlétben. Krystof Urbanek, az osztrák meteorológiai intézet mun­katársa közölte: a helyzet ugyan komoly, de nem drámai. Tájékozta­tása szerint az előrejelzés a követ­kező napokra sem kedvező, az ár­hullám hamarosan Szlovákiát is el­éri. Pozsonyban a tűzoltókat eddig nem riasztották, naponta legalább háromszor ellenőrzik a Duna víz­szintjét. Tegnap reggel hat órakor a Vág Gúta és Komárom szakaszán másodfokú árvízvédelmi készültsé­get rendeltek el, miután a vízszint meghaladta a 640 cm-t. „Harmad­fokú készültségi szint még nem fe­nyeget, ahhoz ezen a szakaszon 770 cm-re kellene emelkednie a vízszintnek” - mondta lapunknak Maitz Klára, a komáromi vízgaz­dálkodási vállalat munkatársa. Tegnap délben már Komáromban is másodfokú készültség elrendelé­sét kérték a szakemberek, a Duna vízállása ugyanis elérte a 600 cm-t, és tovább emelkedett. Az észak­szlovákiai Rakovo egy részét már elöntötte a Turóc-folyó. A 320 lako­sú község legalább egynegyede érintett - a kertekben és pincékben hatalmas víz állt. Ján Franek pol­gármester szerint ha a következő napokban tovább rosszabbodik a helyzet, elrendelik a lakosság kiköl­töztetését. Miava és Szomolány egy része, valamint a Szakolcai járás több települése is víz alá került, s Miaván már meg is kezdték a lakos­ság evakuálását. Tegnap délután Modorban eltűnt egy 61 éves férfi, utoljára kertjében, a megáradt helybeli patak közelében látták. Lapzártánkig nem jutottak a nyo­mára sem a helyszínre hívott rend­őrök, sem a tűzoltók. Csehországban és Prágában teg­nap délután már több mint félszáz helyen kellett elrendelni a harmad­fokú készültséget, s némely tér­ségekben az árvíz már komoly ká­rokat is okozott. Észak-Csehország- ban ki kellett telepítem egy falucs­ka néhány száz lakosát, mert a fa­lut elöntötte az Elba. Kitelepítették egy dél-morvaországi falucska mintegy kétszáz lakosát is. A Prá­gától délre fekvő Zbraslavban délelőtt öt ház lakóit evakuálták, s délután a város környéki falvakban további néhány tucat ház kiürítése vált szükségessé. Országszerte víz alá került több fontos közút egy ré­sze is, ami közlekedési gondokat okoz. (vkm, kés, dem) Harmadfokú készültség Folyó Helység Vízszint Nyitra Chalmová 250 cm Nyitra Nyitraszerdahely 405 cm Nyitra Nitrianske Rudno 322 cm Nyitra Polusie 100 cm Bebrava Nadlice 345 cm Zsitva Vieska nad Žitavou 371 cm Másodfokú készültség Folyó Helység Vízszint Morva Moravský Svätý Ján 519 cm Vág Guta 644 cm Latorca Nagykapós 656 cm Bodrog Bodrogszerdahely 752 cm Tarca Košické Olšany 366 cm Hernád Hernádzsadány 287 cm (Pavol Funtál felvétele) „Derékig" vízben NAHÁT! Kaczynski kitüntette Jaruzelskit Varsó. Tévedésből a Szibéri­ába deportáltak emlékérmével tüntette ki az antikommunista Lech Kaczynski lengyel államfő a kommunista rendszer egykori erős emberét, Wojdech Jaru­zelski tábornokot - közölte az elnök szóvivője. Maciej Lopinski elmondta, az elnöki hivatalban követhetett ' el valaki hibát. A szóvivő elismerte, az elnök nem olvasott el minden, a díjazásra beterjesztett indítványt. A most 82 éves Jaruzelskit, az egykori Szolidaritás ellenségét valóban Szibériába deportálták 1940- ben. Kaczynski mindig nyűtan hirdette a tábornok iránti ellen­szenvét. (MTI) Lapunk számításai szerint mintegy hétszáz készítmény drágul áprilistól Szombattól változnak a gyógyszerárak ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Április elsejétől újra változik bizonyos gyógyszerek ára, az egészségügyi minisztérium ugyanis újra módosította a gyógy­szerek kategorizációs jegyzékét. Ez több mint 4700 készítményt tartalmaz, ebből lapunk számítá­sai szerint mintegy 700 gyógyszer ára emelkedik, több mint 250 gyógyszeré csökken. Ezek a szá­mok tartalmazzák azokat a készít­ményeket is, melyek többféle cso­magolásban is kaphatók. „A gyógyszer-kategorizációs jegyzék módosítása részben az új készítmények felvételével magya­rázható, a forgalmazók mintegy 150 új orvosság bejegyzését kér­ték - mondta lapunknak Ján Ma- zag, a kategorizációs bizottság el­nöke. - A térítésmentes és a legfel­jebb 20 koronába kerülő gyógy­szerek aránya változatlan marad, az összes gyógyszer mintegy 50 százalékát ilyen készítmények te­szik ki.” Szerinte azok a betegek is talál­nak maguknak olcsóbb készít­ményt, akik esetleg azt tapasztal­ják április elsejétől, hogy többet kell fizetniük megszokott gyógy­szerükért. „Minden olyan eset­ben, ahol emelkedett a térítési díj, van olcsóbb, azonos hatóanyagú gyógyszer is” - állítja Mazag. A gya­kori árváltozás a páciensek mellett elsősorban a gyógyszertáraknak okoz problémát, hiszen sok készít­ményt negyedévenként új áron kell forgalmazniuk. Az egészségügyi minisztérium azonban állítja, a me­chanizmus segít kordában tartani az elszabadulásra hajlamos gyógy­szerköltségeket. (Gyógyszerjegy­zék a 3. oldalon.) (1-p-j) mígkérdeztük Nem lesz túl hosszú a választási kampány? Öllős László poli­tológus: Azoknál a pártok­nál melyek már most kezdik, fenn­áll a veszélye, hogy túlpörgetik a választási kampányt, vagyis az úgynevezett kampánycsúcsot már a voksolás időpontja előtt elérik. Az ugyan igaz, hogy az ellenzéki pártok rá vannak kényszerítve a korábbi kampánykezdésre, a kormány­pártok ugyanis jobb kommuni­kációs helyzetben vannak. Az el­lenzék elsősorban bírál ahhoz hogy saját programját kifejtse, kommunikációs teret kell kiala­kítania. Ha azonban túl korán kezdi, akkor a választásokra ki­éghet. Idén már a kereskedelmi médiában is lehetőség nyílik kampányolásra. Szlovákiára is érvényes, hogy ez a leghatéko­nyabb eszköz? A nézettség szempontjából min­denképpen élenjárnak. Elmond­ható, ott, ahol a tévézési kultúra kialakult, a televíziónak van a leg­nagyobb hatása, de korántsem csak ezek a hatásosak. Különbsé­get kell tenni a politikai hirdetés, valamint a viták, publicisztikai műsorok között. Elsősorban a vi­táknak lehet nagy hatásuk, főleg az ingadozó választókra. (Továb­bi részletek a 2. oldalon.) (lpj) Csinibabák hálójában - a Forma-l-es pilóták szerelmi titkai. Olvassa a Vasárnapban! 9 1 3 Ilii AKTUÁLI« JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁKÁf NÉVNAP ÚJ SZÓ4LÓI>IZITÍf USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▲ ▲ 9 A ▼ ▼ Felhős ég, néhol eső j Ma a Zalánok és Izidorok Telefon: 31,492 37,833 54,653 1,317 14,148 9,553 A hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. ünnepelnek. 02/59 23 34 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom