Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-30 / 75. szám, csürörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 30. www.ujszo.com »»mm Újabb sikertelen igazgatóválasztás Pozsony. Tegnap sem sikerült igazgatót választania a rádiótanácsnak, a négy legtöbb szavazatot szerző jelölt továbbjutott a következő körbe. A tanács már negyedik alkalommal kísérelt meg igazgatót választani a Szlovák Rádió élére, a legtöbb voksot ezúttal is Ľuboš Machaj, a korábbi pályázatokon is jól szereplő jelölt kapta. A tanács 15 tagja közül hatan őt, a Szlovák Televízió kettes csatornájának dramaturgiai vezetőjét támogatták. Machaj az egyik korábbi választáson kapott már nyolc voksot is. Három-három szavazatot három további jelölt kapott: Peter Kováé, a frek- venciatanács elnöke, Miloslava Zemková, Pozsony-Óváros korábbi polgármestere és Hilda Gajdošová, a rádió gazdasági igazgatója, megbízott vezetője. „Jövő héten ebből a négy jelöltből próbálunk meg igazgatót választani” - mondta lapunknak Gazdag József, a rádiótanács tagja. Elképzelhetőnek tartja, hogy egyikük megkapja a megválasztáshoz szükséges 10 szavazatot. A mostani körben 12 jelölt indult, nyolcán egy szavazatot sem kaptak. A Szlovák Rádió igazgatói posztja tavaly október 7-től betölteúen, ekkor járt le ugyanis az előző igazgató, Jaroslav Rezník megbízatása, (lpj-, s) Új mandátum a szlovák katonáknak Pozsony. Jóváhagyta a kormány az Irakban állomásozó szlovák katonák mandátumának kibővítését. Ha a parlament is rábólint, a szlovákok aknamentesítésre is kiképezhetnek majd iraki katonákat, egész Irak területén mozoghatnak, illetve a szlovák őrző-védő egység már nemcsak szlovák, hanem iraki katonák védelmét is biztosíthatja. Martin Fedor védelmi miniszter szerint a mandátum kibővítésére a sikeres iraki parlamenti választások miatt van szükség. Az irányítást ugyanis már az iraki katonáknak és rendőröknek kell átvenniük, ám ehhez kiképzésükre is szükség lesz. A mandátumról a parlament az áprilisi ülésen tárgyal, (s) Hamarosan jön a digitális televízió Pozsony. Már az év második felében Szlovákiában is elérhető lesz a digitális televízió -jelentette be tegnap a T-Com. így a közeljövőben sokkal jobb minőségben lehet majd tévézni, műsort rögzíteni. Sőt a reklámokat is ki lehet szűrni. A vezetékes szolgáltató bemutatta az új stratégiát, melynek középpontjában a szórakoztatás és a szélessávú internet van. A Triple Play alapjai: még gyorsabb szélessávú internet, kötetlen DSL, T-Station (szóraíkoztató portál), digitális televízió, új DSL-portfólió, új hangalapú tarifacsomagok, VoIP (internetes telefonálás) és az üzletembereknek szánt IP Office szolgáltatás, (szí) Mazákkal tárgyalt Kandráč Kassa. Főleg hivatalának új hatásköreiről tárgyalt tegnap Pavel Kandráč ombudsman Ján Mazákkal, az alkotmánybíróság elnökével. A találkozón elhangzott, hogy Kandráč irodája megfelelő fővárosi helyiség hiányában Kassára költözne. A február 3-án elfogadott törvény szerint az ombudsman hatásköre jelentősen bővül. (TASR) Vizsgálat indult a T-72-es harckocsik ügyében Harckocsikkal üzleteltek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem kerül több elavult T-72-es harckocsi a Robus vállalathoz, amely a védelmi minisztériummal kötött szerződés alapján a tankok megsemmisítését végezte - tájékoztatott tegnap Martin Fedor tárcavezető. A minisztérium már lefoglalta azt a tizenhat tankot, melyet a Gader cég raktárában találtak. Fedor szerint a Robus legkevesebb két pontban sértette meg a szerződést: a harci járműveket harmadik személynek adta el, valamint nem a szerződés által előírt helyen tárolta őket. A miniszter szerint jelen esetben nem a tárca részéről történt mulasztás. A fölöslegessé vált harckocsik megsemmisítése ügyében a védelmi minisztérium tavaly augusztusban 17 vállalatot szólított meg. A 79 tankot végül a Robus vállalat kapta meg. A minisztériummal aláírt szerződés szerint a technikáért 22,5 millió koronát fizettek, és kötelezték magukat, hogy 2007 novemberéig saját költségre mindegyiket megsemmisítik. Egyes információk szerint a Robus öt nappal a szerződés aláírása után a tankokat az MSM vállalatnak adta el, és 16 harckocsit a Gader raktárába szállítottak. Haditechnikával való illegális üzletelés megalapozott gyanújával már a rendőrség is eljárást indított, (s) A vádlottak nem „véleményezték" a felvételeket Folytatta a koronatanú ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Pavol K. koronatanú tegnap folytatta a vallomástételt a Speciális Bíróságon a korrupcióval vádolt Pavol B. récsei polgármester ügyében zajló perben. A tanú elmondta véleményét a kedden lejátszott hangfelvételekről, melyeken a két vádlott és a koronatanú beszélgetéseit rögzítették. Pavol K. elmondta: Jaroslav Š. szüntelenül nyomást gyakorolt rá, minél előbb adja át az ötmillió korona csúszópénzt, különben a polgár- mester nem ír alá semmit. A tanú kijelentette, kizárólag a nyomozók utasításait követte, amikor egyre közelebb akart kerülni a polgármesterhez. Az előre elkészített forgatókönyv szerint ugyanis a pénzt a polgármesternek kellett átadnia. Pavol K. - saját bevallása szerint - csalódott volt, amikor a nyomozást még a pénz átvétele előtt befejezték, mivel a hangfelvételekből is egyértelmű volt, hogy átadására bármikor sor kerülhetett volna. Egyben elutasította a vádakat, melyek szerint a vizsgálat megkezdése után is engedélyt próbált szerezni Pavol B.- től. A két vádlott nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani a hang- felvételekről, mivel rögzítésüket törvényellenesnek tartják. A tárgyalás az írásos bizonyítékok ismertetésével folytatódik, (s) Ma a Koalíciós Tanács a hatvanhatezer levél ügyével foglalkozik Tóth tetemre hívása (TASR-felvétel) Pozsony. Leváltás fenyegeti František Tóth kulturális minisztert. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök mára összehívta a Koalíciós Tanácsot, hogy állást foglaljon a tárcavezető ügyében. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Tóth a napokban 66 ezer pedagógusnak postázott a tárca hivatalos fejlécével ellátott levelet, melyben részben a kulturálisutalvány- rendszer előnyeire hívja fel a figyelmet, részben magasabb pedagógusbéreket sürget, a tanítók és tanárok rossz anyagi körülményeit és alábecsült társadalmi szerepét a jelenlegi kormány számlájára írva. A küldemény eljuttatását a címzettekhez a tárca pénzéből fedezték, mintegy 700 ezer koronába került. Szigeti László oktatási miniszter szerint Tóth levele a saját, illetve pártja, az újonnan létrehozott Nádej választási kampányát szolgálja. Beáta Brestenská, az Új Polgár Szövetségének (ANO) alelnöke tegnap büntető feljelentést tett Leírta magát a levelekkel? egykori párttársa, František Tóth ellen hatalommal való visszaélés alapos gyanúja miatt. Brestenská szerint akkor, mikor a kormány megszorítási intézkedésekről beszél, és nem tud eleget tenni az egészségügyben dolgozók, a kultúrában és oktatásban tevékenykedők jogos követeléseinek, Tóth nem teheti meg, hogy saját politikai karrierje és pártja jobb választási esélyeinek érdekében tárcája büdzséjéből felemészt 700 ezer koronát. Az eset Brestenská szerint ékes példája annak, hogy a hatalomvágy elveszi az ember eszét, és a közszereplők időnként visszaélnek hatáskörükkel. Tóth visszautasítja a törvénysértés vádját, nem lát okot visszahívására, (-cz-e, s) A megbízott házelnök az állítólagos magyarországi bombafenyegetésekről Bugár hétfőn találkozna Pittnerrel ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Bugár Béla megbízott házelnök tájékoztatást kér Ladislav Pittnertől, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójától az állítólagos magyarországi bombafenyegetésekkel kapcsolatban. „Várhatóan hétfőn találkozom ez ügyben a titkosszolgálat igazgatójával” mondta lapunknak Bugár. A kérdéssel várhatóan jövő héten foglalkozik majd a parlament titkosszolgálatot felügyelő bizottsága is. Bugár szerint a tájékoztatásról és az esetleges merényletekről szóló információ nem szlovákiai forrásból jutott a sajtó tudomására. A Népszabadság keddi számában ugyanis pozsonyi forrásra hivatkozva közölte, hogy a magyarországi választási kampányt bombatámadások zavarhatják meg. „A magyar médiumok nem szlovákiai forrásból értesültek a titkosszolgálati figyelmeztetésről” - jelentette ki a parlament elnöke. A nyilvánosságra hozott hírek miatti esetleges félelmeket akarta csitítani tegnap Sólyom László, a finnországi látogatáson lévő magyar államfő is. Tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, zavaró körülménynek tartja ugyan a hét végi kampányrendezvényekkel kapcsolatos bombafenyegetést, de úgy gondolja, az emberek nem hagyják megfélemlíteni magukat, s az illetékesek biztosítani fogják a rendet. A magyar hatóságok rendkívüli módon készülnek a kampánygyűlésekre. A hét végi rendezvényeken való részvételre buzdított Gyur- csány Ferenc miniszterelnök is: „Nyugodt gyülekezésre, véleménynyilvánításra, a szabadság gyakorlására bátorítok mindenkit” - mondta a miniszterelnök, (-lpj-, m) ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK 2006 Lassan startol a választási kampány ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Habár a választásokig még közel három hónap hátravan, egyes politikai pártok már most kezdik a választók meggyőzését. A választójogi törvény liberalizálta a kampányt, nincs időbeni és pénzbeli korlátozás sem, sőt a kampánycsöndet is megszüntették, idén tehát akár a szavazóhelyiségek megnyitásáig folyhat a kampány. A kampány elsősorban a határozatlan, ingadozó választók meggyőzését szolgálja. „Elég sokan vannak ilyenek, ők képezik a mérleg nyelvét, tehát van tétje a kampánynak” - véli Öllős László politológus. Az ellenzéki Smer néhány óriásplakátja már látható, április elsején pedig politikusai megkezdik az országjárást. „Ezekkel a plakátokkal kezdtük meg a kampányt, április elsejétől pedig fokozatosan minden járásba szeretnénk eljutni” - mondta lapunknak Marek Maďa- rič kampányfőnök. Azt nem árulta el, mennyit költenek majd a kampányra. „Erről nem adunk tájékoztatást, mivel ez véleményem szerint stratégiai információ, mely sokat segítene ellenfeleinknek - véli Maďarič. - A végén természetesen elszámolunk.” Kampányának költségvetését több más párt sem hajlandó elárulni. „Banki hitelből fedezzük a költségeket, pontos összeget azonban nem árulhatok el” - mondta lapunknak Martin Maťko, az SÓKÚ szóvivője. A költségeket előre nem lehet pontosan meghatározni. „Nem tudjuk például, mibe kerül majd a választási hirdetés a kereskedelmi televíziókban” - indokolta Matko. Kampányuk kezdetének időpontját nem árulta el, de a párt szűkebb körben - programalkotó konferenciákon már megkezdte jövőre vonatkozó elképzeléseinek hirdetését. A KDH májusra-júniusra összpontosítja kampányát, de már jövő héten megkezdi az országjárást. „Elsősorban az emberekkel való személyes találkozásra helyezzük a hangsúlyt” - tájékoztatta lapunkat Pavol Abrhan kampányfőnök. A KDH már március elején bemutatta a párt kabaláját, Krisztiánt, a gólyát. „A kampányra fordított összegnek nem szabadna túllépnie a 25 millió koronát, de sok függ attól, hogy az elektronikus médiumok mennyit kérnek a reklámért” - mondja Abrhan. Egyelőre úgy tűnik, az MKP kampánya lesz a legolcsóbb és a legrövidebb. „Az országos tanács 15 millió koronát hagyott jóvá erre a célra” - mondta lapunknak Gyurovszky László kampányfőnök. A stratégiát szombati ülésén fogadja el az országos tanács, de Gyurovszky szerint csak májusban kezdik az aktív kampányolást. „A kezdet a májusi közgyűlésünk lesz, ezután tartunk egy könnyedebb hangvételű kampánynyitót is” - közölte az MKP kampányfőnöke, (lpj) KAMPÁNYSZABÁLYOK ♦ A kampányt egyedül a pártok anyagi lehetőségei korlátozzák, a törvény nem szab határt. „Csak formálisan határozza meg a jogszabály, például azzal, hogy a választások előtti 21 napban a Szlovák Televízió és a Szlovák Rádió köteles fenntartani számukra műsoridőt” - mondta Zuzana Wienk, a Fair Play Szövetség igazgatója. ♦ A pártok nem csak ebben az időszakban kampányolhatnak, a felhasznált pénzzel viszont pontosan el kell számolniuk., „A jogszabály értelmében a választási kampányra fordított pénzről el kell számolniuk a pénzügyminisztériumnak - mondta Wienk. - A reklámköltségek mellett be kell vallaniuk például az útiköltségre fordított pénzt vagy a közvélemény-kutatások árát is.” (1-p-j) Elkeverték a kérvényt Masár volt, papír nem Pozsony. Patthelyzetbe került tegnap a Legfelsőbb Bíróság Henrich Masár ügyében. A három éve a Szenei járásban levő Erzsébetká- polnán (Kaplná) lejátszódott túszdráma főszereplőjét - tavaly októberben - túszejtés és hármas gyilkosság vádjával életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte el a Nagy- szombati Kerületi Bíróság. Masár fellebbezett az ítélet ellen. Erről tegnap kellett volna döntenie a legfelsőbb instanciának, ám sem az elítélt, sem védőügyvédje nem jelent meg. A tárgyalást tegnap délelőtt fél kilencre tűzték ki, ám a bírói tanács hiába várt az elítéltre. Mint később kiderült, a lipótvári fegy- házban nem találták meg a Pozsonyba szállítására kiállított kérvényt, ezért nem is vitték sehova. Pavol Toman tanácsvezető bíró újságírók előtt elmondta: a kérvényt még február kilencedikén elküldték Lipótvárra, egy nappal később pedig már igazolták, hogy átvették - azóta viszont elveszítették. „Későn jöttünk rá, és már nem tudtunk reagálni” - magyarázta Peter Kolena, a lipótvári fegyintézet igazgatója. Valószínűleg pénzbírság fenyegeti a fegyháznak azt az adminisztratív alkalmazottját, aki a feltételezések szerint más ügyirathoz csatolta a kérvényt, s így az tegnap egy másik őrizetessel együtt Pozsonyba vándorolt. A tárgyalóterembe Masár védőügyvédje sem érkezett meg idejében, mivel a Nagyszombatból Pozsonyba vezető Dl-es autópályát egy felborult kamion miatt lezárták, így nem tudott a városba jutni. Az ügyvéd végül csak egyórás késéssel érkezett meg a bíróságra. Masár ügyében 2005. október 12-én született döntés a Nagy- szombati Kerületi Bíróságon. Az ítélet szerint egyértelműen bizonyítható, hogy a gyükosságokat a vádlott követte el, bűnösségét ballisztikai vizsgálatok és DNA- tesztek is alátámasztották. Masár azzal védekezett, hogy kábítószer- függő volt, ezt viszont a bíróság nem találta enyhítő körülménynek. Az ügyész szerint Masár veszélyes bűnöző, áldozataival különösen brutális módon végzett, ezért egyértelműen életfogytig tartó büntetést érdemel. Az elítélt ámokfutása során három áldozatot hagyott maga után, az egyikkel, egy idős asszonnyal 28 késszúrással végzett. A csaknem öt órán át tartó erzsébetká- polnai túszdrámának végül a hatóságok vetettek véget. Egy mester- lövész átlőtte a vádlott szájüregét, a rendőrök betörtek a házba, a támadót pedig letartóztatták. Mivel a Legfelsőbb Bíróság tegnap nem dönthetett az elítélt fellebbezéséről, a tárgyalást határozatlan időre elnapolták, (s, ú) Masárt a Nagyszombati Kerületi Bíróságra kísérik. Most nem sikerült elővezetni. (TASR-felvétel)