Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-24 / 70. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 24. www.ujszo.com RÖVIDEN A Böngésző nyertesei A Vasárnap 11. számában feltett kérdésre Eke József a helyes válasz. E héten az 500-500 koronát Palme Sára berzétei, Bölcskey Ilona gelléri és Szabó Barnabás rimaszombati olvasónk nyerte. Gratulálunk! Kiállítás Janiga József festményeiből Komárom. Janiga József alkotásaiból rendeztek kiállítást a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában, a művész meg nem ért hatvanadik születésnapja alkalmából. A „Csallóköz festőjének” műveiből összeállított tárlatot ma 16.30-kor nyitja meg Farkas Veronika művészettörténész a múzeum Nádor utcai főépületében. A megnyitón közreműködik Boráros Imre színművész. Akiállítás április 30-ig tekinthető meg. (tébé) A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak Hétvégi programok MUSORAJANLO Szombati közvetítésünk a Hétről hétre című magazinnal indul, melyben egybek között az előrehozott parlamenti választásokon induló 21 párt esélyeit latolgatjuk, majd az egészségügyben uralkodó helyzetet taglaljuk. A szellemi tulajdon védelmével kapcsolatban a Szlovák Iparjogvédelmi Hivatal tevékenységébe nyújtunk betekintést. Fél tizenkettőkor kezdődik Miklósi Péter Délidő című társalgó műsora, amelynek vendége ezúttal Varga Lídia, a Csallóközi Könyvtár igazgatónője. A Tékában arról lesz szó, ki hogyan „tárolja” az irodalmi műveket. Van olvasó, aki 93 éves korában is a fejében tartja Petőfi szinte minden versét, van író, aki a számítógépbe történő írással most barátkozik, és van olyan könyvtár, amelynek az irodalmi művek digitalizált megőrzése, tárolása a feladata. 15 órakor a Kultúra világában az Ember és Természet című pozsonyi fényképkiállítás megnyitójának pillanatait idézzük fel, és bemutatjuk a Mosonmagyaróvárról érkezett három kiállító fotóst is. Vasárnap hírekkel indul a műsor hét órakor. Ezúttal katolikus műsorral jelentkezik a Vüágosság. A Randevúban bemutatkozik a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium, valamint a pozsonyi Duna utcai iskolában működő Sulirádió, majd a stúdióba várjuk Nagy Pétert, az MKP ifjúsági csoportjának elnökét, akivel a fiatalok és a politika kapcsolatáról beszélgetünk. 13 órakor a közép-európai nemzetiségi stúdiók magazinja jelentkezik, amely a szabadkai nemzetiségi stúdió gondozásában készült. A Kaleidoszkópban szó lesz egy érdekes könyvről, amely a felvidéki gyógyfürdőket mutatja be. Majd Bartók Béla pozsonyi orvosairól kérdezzük dr. Kiss László orvostörténészt. Simon Attila történész, a somoijai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tervezett tudományos rendezvényekről és kiadványokról tájékoztat, végül mikrofonhoz kérjük a nemrégen Pozsonyban járt Kátai Zoltánt. A Hazai tájakon című néprajzi összeállításban böjti leányjátékokat mutatunk be Tardoskeddről, Zsitvabe- senyőről és Martosról, (bodri) TOLLVONÁS írók könyökvédőben GRENDEL ÁGOTA Akik a kulturális élet körül sertepertélnek, tudják, nem ez a legjövedelmezőbb ágazat, írónak lenni pedig csaknem ráfizetés, eufemizmussal élve dicséretes szenvedély. Mind a tehetséges kezdők, mind a befutott haladók többsége jó esetben lég-, meg jobb esetben kártyavárat építhet abból a pénzből, amelyet mondjuk egy-egy könyvért fizet a kiadó, amely többnyire pályázatok útján jut ahhoz az összeghez, melyből egy-egy kötet kiadását fedezi. Az írás mellett természetesen mindenkinek van egy főállása, hogy fussa lakbérre, rezsire, meg a többi kiadásra, ami a létszükséglet fogalmához kötődik. Határon innen így vagyon ez a magyar írókkal. Hogy határon túl hogyan működik, nem tudom, egyszer két költőnk is kipróbálta, müyen igazi, nagy magyar írónak lenni, s láss csodát, kiderült, hogy az addig sűrűn vállon veregetett kisebbségi hirtelen fölindulásból másod- osztályú lett, már nem kellettek sem ldadóknak, sem lapoknak, mert már igazi konkurens költőkké váltak, lerohadt róluk a határon túli védőháló. Legutóbb, miniszterelnök-helyettesünk könyvbemutatóján az a kérdés is fölmerült, mi lenne, ha a kulturális miniszteri posztot mondjuk egy író töltené be, aki tudja, mi mennyit ér a kultúrában, meg egyáltalán. Más a viszonya. A művészetekhez és a művészekhez. Csakhogy a jó író azért író, mert az írás képességével áldotta meg az Isten, no meg azzal a szorgalommal, amely egy könyv megírásának elengedhetetlen feltétele, egyébként kiváló novelláit, regényeit holta napjáig a fejében hordozná, megfosztva bennünket, szegény gyalogolvasókat csodás irodalmi élményektől. Reggelente fölhúzná a könyökvédőt, tárgyalna, aláírna, jóváhagyna, elutasítana, reggeltől estig ott sorakoznának ajtaja előtt az írótársak, kilincselnének, kuncsorognának, vesse be miniszteri befolyását, az ő könyvére is adjon any- nyit, ha nem többet, mint a másikéra, gondoljon régi barátságukra, világirodalom-megváltó beszélgetéseikre, de főleg azokra a szépnek tűnő időkre, amikor együtt borozták el az első kötet árát. És jóságos miniszterünk telefonálna, utasítana, új barátokra tenne szert, régi barátokból ellenségeket kreálna, mert nem mindenható ő, csak egy egyszerű miniszter, aki azt tudja, melyik mű mennyit ér. Míg rá nem döbbenne, hogy az igazi nagy mű megfizethetetlen, fejvesztve menekülne a bőrfotelből kicsiny, de barátságos alkotószobájába, ahol a maga ura, nem más szolgája. Jan Saudek életműkiállítása Prágában, az Óvárosi téren naponta hívei százait vonzza Faun piros ingben, kalapban Erős, kitartó és tüzes, mint egy andalúziai paripa. Merész, megnyerő és intelligens, akár a holsteini ló. Előbbit az urológusa, utóbbit a házi orvosa állítja róla. SZABÓ G. LÁSZLÓ Egy biztos: nemes és megbízható, nézhetjük bárhonnan. Festeni, írni és táncolni saját bevallása szerint nem tud. (Bár kaptam én már tőle olyan levelet, amely műalkotással is felért!) Fotográfusként viszont egyértelműen párját ritkítja. Nemcsak Bohémiában, szerte a világon! Szeméből forró fény árad, fantáziája izgató képek forrása, esze vág, mint a borotva. Mindennek esszenciájaként zseniális fénykép-ész. Jan Saudek. A franciák számára Az irodalom és a művészet lovagja. Hazájában: született provokátor. Ahogy Fassbinder, a német mozi „nagy lá- zítója” mondaná: lázmérő a kultúra altestében. Prága, Óvárosi tér, Galéria a Fehér egyszarvúnál. The Best of Saudek. Százötven fotó. A legjobb százötven. Sok régi, jól ismert, és nem egy egészen friss, eddig nem látott alkotás. Ötven év termése egy olyan válogatásban, amelyet kiskorúak is megtekinthetnek. A nagykorúak meg gondoljanak, amit akarnak. Mármint a képekről. Nem mindig finom érzéki töltetük kapcsán. Az erotika lovagja ugyanis „szolidabb változatban” sem tagadja meg önmagát. Legfeljebb nem mutat, nem mond ki mindent (ezeken a képeken). Kérdés persze, mi is a „minden”? Az, amit mi gondolunk annak, vagy az, amit ő sem tár elénk? Százötven képpel mindenesetre ki lehet takarózni rendesen. Láthatatlan szobák képzeletbeli ajtajai nyílnak szélesre, be lehet lépni, körül lehet nézni, ez egy igazi „dark room party”. Egy hetvenéves férfiember valós és átvitt értelemben vett pőresége százezres tömegek előtt. Egy művész, aki nem akar tükröt állítani elénk, különféle izmusokkal zaklatni, csak azt akarja, hogy tetsszenek a képei. Hogy sóvárogva nézzék vigyori- képű kamaszok, tinilányok és nagymamák, nők, akik már tudják, mit rejt a férfiöl, s hogy ők, a bűnösök, a tiltott gyümölcs leszakítói is lássák: mit ér az ember a földi paradicsomban. Háttal ülő, telt idomú fejőnő közelében nádszálvékony táncosnő a kanapén. Odébb dundi szőkék kék angyalként. Orosz Anyácska telt keblekkel. Női zenekar (egyen)ruhában és ruhátlanul. A megvesszőzött Engedetlen lány. Piéta. Mezítelen nő karjában az ugyancsak mezítelen Maestro. Szerelmi kötelék bilincs fogságában. Az utolsó tangó Prágában: óriás nő tánca egy kisfiúval. Piros, fehér, kék, 1989: az egyik comb piros, a másik fehér, kék az öl, benne fekete háromszög. Ezért szereti a világ. Humoráért, szellemességéért, iróniájáért, társadalomkritikájáért, leplezetlen szexualitásáért. Tizenöt éves, amikor fényképezni kezd. Önarcképét férfiasságának teljes tölténytárával örökíti meg. Nappal gyári munkás, ám ha véget ér a műszak, már a fényképezésnek él. De nem csak. A testi örömöket sem tagadja meg magától. Nagy erejű, nagyétvágyú, nagy csatákra képzett harci mén. Tüzes kancák, dús idomú rubensi szépségek megszállottja csikókora óta. Vörösek, szőkék, barnák és feketék nagy machinátora. A kis ember, ki nagy bottal jár. Fénykép van róla. Parádés fotó. Halványszínű fűzőben, ereje teljében a párzásra kész faun. Csodálják otthon, bámulják itthon, ámulattal nézik túl hetedhét országon. Hedonista. Eroto- mán. Pornográf. Giccsgyáros. Iparos. Mondanak róla sok mindent. Főleg az ellenségei. Azok, akik „művészetükkel” a közelébe sem tudnak férkőzni. Akik stílus helyett talmit teremtenek. Chicago, Melbourne, Los Angeles, Párizs, New York, München, London és Genf ítészei a fotográfia Isteneként dicsőítik. Képtárak, múzeumok drága kincsként őrzik alkotásait. A bujaság, a dekadencia kellékeivel felruházott tenyérnyi szobája az érzékek látványos birodalma. Műtermének mállott(ra festett) fala is csak ezt hangsúlyozza. A „Ki itt belépsz, hagyj fel minden szeméremmel!” lüktető érzését. Tollak, művirágok, monarchiabeli porcelánfigurák és hajasbabák, kopott szőnyegek, rejtett kis lámpák, nagy szájú üvegek, keleti mintás takarók, míves fémtálak, öntött gyertyatartók - vad szeretkezések és se vége, se hossza fotózások elmaradhatatlan kellékei. Stílusjegyek. Hangulati elemek. Szexuális rítusok izgató eszközei. Harminchét év egy gyárban. Időnként rendőri zaklatások. Házkutatások. Elkobzott filmtekercsek. Kihallgatások. De a világ erről is tudott. Elmondta. Nem félt az esetle- ges büntetéstől. Ötven éve nem is nagyon törődik mással, csak a képeivel. Volt három felesége, van hét gyereke, volt rengeteg szeretője, hím- és nőnemű egyaránt, ezt sem titkolta soha. Most van egy újabb kedvese, miután imádott Sárája átpártolt a Maestro évekig nem igazán szeretett fiához. Egyenes kapcsolat: „Apám régi szerelme nekem szült gyerekeket.” Vagy: „Előbb az apjába voltam, most a fiába vagyok szerelmes.” A vesztes szemszögéből pedig: „Az unokám anyja sokáig az én párom volt.” Ez is belefér a „képbe”. Mint ahogy az is: továbbra is szeretett Sáráját hol striciként, hol prostiként fotózza. Nála megértőbb emberrel amúgy sem találkoznak az éjszaka pásztorai. Saudek élvezi a társaságukat. Irigyli az élettapasztalatukat. Elfogadja és tiszteli őket. Testi-lelki jóbarátjuk. Önkéntes pártfogójuk. Deresedő védőszentjük. Sokféle szerelem megadatott neki. Volt már olyan kapcsolata is, amelyben anyát és lányát egyszerre, egymástól függetlenül szerette. Anélkül, hogy ők ketten tudtak volna róla. „Gigantikus élmény volt” - mondja. Fotózás közben ír whis- kyvel vagy vörösborral serkenti gondolatait. A háborús években sokat éhezett, ma a kocsi is tele van inni- és harapnivalóval. Nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ne adhassa meg magának, ami neki igenis kijár. Élelemben, alkoholban, nőben, mindenben. Élete hátralevő éveiben úgy akar élni, ahogy kamaszkora óta szeretett volna. A bőség kosara mellett. Rituáléihoz ugyanis kell egyfajta Kánaán. Ebbe is bárkit beavat: minden napját szeretkezéssel kezdi, utána jön csak a gazdag reggeli. Friss zsemle, sajt, kolbász, majonéz, sütemény. Aztán dolgozik, fest vagy fényképez, délután újra asztalhoz ül, majd sétálni indul, este írogat és iszogat, éjfél felé bebújik a kedvese mellé, elkezdi, amit nem tud befejezni, de hajnalban már semmi sem okoz gondot neki, a többi pedig már megy magától. Önfenntartás és önpusztítás. Ezt a kettőt ő maga tartja egyensúlyban. Az évek múlásával egyáltalán nem foglalkozik. Tükörbe ritkán néz. A testére figyel. A teljesítményére. Az alapján pontosan felméri, hol és merre tart. Hetvenedik születésnapjára, az Óvárosi térén megrendezett kiállítása mellé kapott egy lepénykeblű, széles tompom hölgyeményt is, aki három éjjel, három nap csak vele foglalatoskodott. Megérdemelte. Váljék egészségére! Ez még mindig a csúcs, állítja. De nem fél a zuhanástól. Majd ahhoz is kiöltözik. Piros ingbe, fekete kalapba. Vagy mindent levet magáról, és ott áll majd... igen, ott áll majd! Makkba válva. Tőle minden kitelik. Még ez is. Csáky Pál Szabadulás a lángsírból című könyvének bemutatója a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében Rólunk ad képet A könyvbemutató dedikálással zárult (Somogyi Tibor felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Csáky Pál Szabadulás a lángsírból címmel megjelent elbeszélés-gyűjteményének bemutatóját tartották szerdán a Magyar Intézet székházában. A válogatás a szerző régebbi és újabb írásaiból készült a Lilium Aurum Kiadó gondozásában. Apropóját az adta, hogy Csáky Pál idén ünnepli 50. születésnapját. Hodossy Gyula, a Lilium Aurum vezetője, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának elnöke a bemutatón azt javasolta a jövendő olvasóknak, vonatkoztassanak el a jubüeumtól és a szerző politikusi tevékenységétől, és szép- irodalomként olvassák a könyvet. Pomogáts Béla kritikus, irodalomtörténész elmondta: ő maga előbb ismerte az író Csákyt (1992es Emlékek könyve és 1994-es Úton c. kötetei révén), mint a politikust. Az új kötetből három elbeszélést elemzett részletesebben: az Úton, az Édes szülőföld és a Bádogfigurák tánca címűeket, amelyek szerinte a felvidéki és az egyetemes magyar irodalom nagy értékei közé tartoznak, „hiszen arról adnak képet, ami velünk, magyarokkal történt a 20. században. És ez a történet nem igazán szívderítő”. Külön kiemelte az Édes szülőföldet, amely „azt a drámát jeleníti meg, amelyet a szlovákiai magyarságnak kellett átélnie a 2. világháború után. Annak a nemzetiségi kisebbségi önkeresésnek az áramkörébe csatlakozik ez az elbeszélés, amit Dobos László Földönfutók c. regénye is bemutatott annak idején.” Az elbeszélés kapcsán Pomogáts Béla megjegyezte: „Az, hogy a magyarság lelkileg ma is beteg, hogy az egész magyar nemzeti közösség nem tudta egészségesen megélni a rendszerváltozás történelemformáló és lélekgyógyító élményét, részben tízért van, mert nem beszéltük ki a múlt konfliktusait, és nem tártuk föl a sebeit. És az az irodalom, ami Dobos Lászlótól kezdve Csáky Pálig megjelent, és foglalkozott ezzel a kérdéssel, ebben a tekintetben egyetemes magyar üzenetet és értéket jelent.” (me) I I I < « I i < < < < i I ( I
