Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-13 / 60. szám, hétfő
8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2006. AAÁRCIUS 13. www.ujszo.com PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Hullámvasúton a korona JURAJ M1TOŠ1NKA A szlovák fizetőeszköz az elmúlt hetet eséssel kezdte, ami ezúttal is a lengyel és a cseh devizapiac gyengélkedésével magyarázható. A statisztikai hivatal által közzétett, 7,6 százalékos tavalyi utolsó negyedéves gazdasági növekedésről szóló hírek viszont hatással voltak a pénzpiacra. Hétfőn reggel a piac 37,13/37,16 korona/euró szinten nyitott, ez azonban a nap folyamán 37,22/25 korona/euróra esett. A hét első napján egy dollárért 30,91 koronát, a cseh koronáért 1,30 szlovák koronát adtak. Kedden folytatódott a visegrádi országok devizapiacainak a pangása, ami miatt a szlovák korona drasztikus esést könyvelhetett el, a nap folyamán 37,47 korona/euróra esve vissza. A közel fél százalékos esésünkkel azonban nem voltunk egyedül, hiszen ugyanekkor a zloty közel 1, a cseh korona 0,5, míg a forint 0,2%-ot gyengült reggeli nyitószintjéhez képest az euróval szemben. Nem álltunk meg a lejtőn azonban szerdán sem, amikor a keddihez hasonló esést követően, a korona egészen 37,63 korona/euróig csúszott le. Csütörtökön a korona már eleve 37,72/74 korona/euró szinten nyitott, a nap folyamán azonban nem zuhant tovább, sőt a piaci zárásra már 37,50 korona/euróra erősödött. Ehhez természetesen hozzájárult a környező piacok devizáinak az erősödése is, nem kis mértékben segítettek a koronán azonban a Moody’s hitelminősítő kijelentései is. Az ügynökség csütörtökön kezdte meg Szlovákia minősítésének a felülbírálását, nem kizárt, hogy javít a besorolásunkon. A hét utolsó kereskedési napján egy euróért 37,60 koronát adtak. Az elkövetkező napokban a korona árfolyama 37,40-37,90 korona/euró között mozoghat. A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 37,602 Lenqvel zloty 9,624 Anqol font 54,773 Maqyar forint (100) 14,531 Cseh korona 1,308 Svéd korona 4,002 Dán korona 5,038 Szlovén tollár (100) 15,691 Japán jen (100) 26,632 Svájci frank 23,994 Kanadai dollár 27,104 USA-dollár 31,548 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,16-38,16 30,10-31,76 1,27-1,33 13,96-15,26 OTP Bank 36,21-38,10 30,02-31,68 1,27-1,33 14,07-15,14 Postabank 36,18-38,12 30,14-31,68 1,27-1,33 12,81-16,41 Szí. Takarékpénztár 36,20-38,06 30,00-31,57 1,26-1,34 13,94-15,25 Tatra banka 36,18-38,12 30,10-31,70 1,27-1,33 14,01-15,17 UniBanka 36,21-38,11 30,08-31,65 1,27-1,33 14,22-14,96 Általános Hitelbank 36,19-38,13 30,10-31,70 1,26-1,34 14,06-15,14 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Míg 2000-ben csak 1,7 millió plasztiklapocska volt forgalomban, számuk mára meghaladja a 4 milliót Egyre divatosabb bankkártyák A közeljövőben saját vagy házastársunk fényképével ellátott plasztiklapocskát is használhatunk (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. Szlovákiában 2005 végén 4,06 millió bankkártya volt a banki ügyfelek tulajdonában, ami 430 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A plasztiklapocskák világában a közeljövőben izgalmas változások várhatók. ÚJ SZÓ-1NFORAAÁC1Ó Szlovákiában 2000-ben 1,7 mü- lió, 2002-ben 2,45 millió, az elmúlt év végén pedig már több mint 4 mü- lió bankkártya volt forgalomban. Ez azt jelenti, hogy az ország minden egyes lakosára közel 0,7 kártya jutott, ami megfelel a közép-európai átlagnak, ám még nem értük el az európai átlagot - mondta Éva Muroňová, a Bankkártya-kibocsátók Szövetségének (ZPK) elnöke. Szerinte a közeljövőben el kellene érni, hogy minden egyes polgárra egy plasztiklapocska jusson. A hazai piacon az Általános Hitelbank (VÚB) a legaktívabb kártyakibocsátó (1,11 millió darab), majd a Szlovák Takarékpénztár (1,09 millió) következik a sorban. A felmérésekből kiderül, minél fiatalabbak a kártyatulajdonosok, annál gyakrabban használják a plasztiklapot. Újdonságok a piacon Nálunk egyelőre a betétkártya dívik, amit döntően a bankautomatákban használunk, és hitelfelvételt nem tesz lehetővé. A hitelre történő vásárlást is lehetővé tevő hitelkártyák csak most kezdenek előretörni, napjainkban alig több mint 1 millió van forgalomban. A közeljövőben egyre divatosabb bankkártyák bukkannak fel a piacon, amelyre tetszőleges képet nyomtathatunk, azaz saját vagy házastársunk fényképével ellátott plasztiklapocskát, használhatunk. A divatirányzatoknál is fontosabb: növekednek a biztonsági intézkedések is, az Általános Hitelbank például már most lehetővé teszi, hogy a lapocska elvesztését követő bejelentés után visszamenőleg 24 órára zárolják a pénzmozgást. Ám csak abban az esetben, ha a kárvallott nem veszítette el a kártyához szükséges PIN-kódot is. Végezetül rövidesen elterjednek az ún. cash back szolgáltatást nyújtó kártyák, amelyekre a vásárlást követően a kibocsátó bank némi pénzt visszatérít - úgy, ahogy a mobüszolgáltatók pénzzel vagy percekkel töltik fel hűséges ügyfelük kártyáját vagy számláját. Végezetül lehetővé teszik a PIN-kód tetszőleges megváltoztatását is. Hitelkártya és betétkártya Mi a különbség a hitelkártya és a betéti kártya között? A hitelkártya (credit card) esetében a bank hitelszámlát nyit az ügyfél részére, és meghatároz számára egy hitelkeretet. A betéti kártya (debit card) esetében pénzfelvétel vagy vásárlás esetén a bank azonnal (vagy nagyon hamar) megterheli az ügyfél számláját. Az ügyfél többnyire csak számlája erejéig költekezhet, (shz) Jelenleg Szlovákiában 4 feltörekvő piaci alapból választhatunk, melyek mindegyikét külföldi társaság kezeli Fedezzük fel a külföldi kötvényalapokat! HORBULÁK ZSOLT Az utóbbi néhány év legsikeresebb befektetéseinek, a szlovák államkötvényalapoknak, ideje lejárt. Ilyen hozam üyen biztonsággal valószínűleg már ebben a formában nem fog megismétlődni. A szlovák államkötvényalapok kiemelkedő teljesítményüket a sikeres gazdasági reformoknak köszönhették, amelyek miatt sokat javult az ország megítélése a külföldi befektetők szemében. Az Európai Unióhoz, majd a valutaunióhoz való csatlakozás részeként a szlovákiai 6-8%-os kamatszintnek az uniós 2% körüli szintet kellett megközelítenie, így a régi, magas hozamú állampapírok keresettekké váltak, és a hasznot tovább fokozta a korona felértékelődése is. Hasonló folyamatok játszódtak le a többi visegrádi ország államkötvényeivel. Ez az időszak mind Szlovákiában, mind a többi szomszédos államban végleg véget ért. Közép-Európában a korábban rizikósnak ítélt és alulértékelt valutákba történő befektetés már nem kínál kiemelkedő hasznot, ellenben máshol a világban műidig fellelhető üyen lehetőség. A hasonló cipőben járó országok, amelyekbe a feltörekvő piaci kötvényalapok irányítják befektetéseiket, ma is 10- 15% körüli éves hozamot biztosítanak dollárban vagy euróbán. Az ezekbe történő befektetés sokban hasonlít a néhány évvel ezelőtti szlovák kötvényalapokba irányuló befektetéshez. Jelenleg Szlovákiában négy feltörekvő piaci alapból választhatunk, melyek mindegyikét külföldi társaság kezeli, így illetékeik nagysága alacsonyabb, portfoliómenedzsereik felkészültsége pedig jobb a szlovák alapkezelőknél megszokottnál. További, az átlagosnál szintén magasabb hozamot biztosító kötvénylapok az Ázsia-papírokba fektető alapok. Belőlük egyelőre egy kapható. Az előbb leírt alapokhoz sokban hasonlítanak a szakzsargonban bóvlikötvény-alapoknak nevezett kötvényalapok. Ezek az alapok magas hozamú vállalati kötvényeket vásárolnak, amelyeket kevésbé ismert vagy átmenetileg pénzügyi zavarba kerülő, de nem a csőd szélén álló cégek bocsátanak ki. A Szlovákiában kapható öt, szintén külföldi alapkezelő által irányított üyen alap időről időre előforduló hullámvölgyei jó alkalmat adnak a vásárlásra és 5-10%-os, valutában számított megtérülésre. FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Vállalkozók figyelmébe Munkalehetőségek külföldön Az angol és német nyelvterületre keressük a következő szakmák képviselőit: 2 száüodai takarító, kertész; 5 konyhai kisegítő; kamionsofőr; építészmérnök (Ciprus); fröccsöntő szerszámkészítő, üzemgépész (London); egészségügyi személyzet, szakorvosok, ápolónők (Anglia, Svájc, Svédország, Norvégia, Finnország, az arab országok, Németország); Különféle munkakörökben kiajánlás, munkaadó-keresés, szezonális és alkalmi munkalehetőségek. Magyarországra keressük a következő szakmák képviselőit: gyártástervező mérnök; fémmeg- munkáló/sajtoló gép karbantartója; kereskedelmi manager műszaki végzettséggel és német nyelvtudással; fémforgácsoló köszörűs gyakorlattal és CNC marós. Munkalehetőségek belföldön Munkanélkülieket, pályakezdőket, pályát módosítókat keresünk Szlovákia egyes városaiból területi képviselői munkakörbe. Találmányok, új termékek menedzselését, szabad kapacitások lekötését vállaljuk. Idegen nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére, pályakezdőknek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek: találmányok, új termékek menedzselése, (távmunka is lehetséges). Vállalkozások figyelmébe Mielőtt termékét forgalmazni kezdené Magyarországon, érdemes a terméke vagy cége nevének, reklámszlogenjének védelméről gondoskodni, hiszen ezzel nemcsak gazdasági előnyhöz juthat, hanem tetemes károktól kímélheti meg magát a későbbiekben. Ingyenes tanácsadás: 0036/96 517 867, 413 688, ipaijoggyor@freemaü.hu Üzleti kooperációs ajánlatok 14527001 Román cég kínál friss gombát heti 60 tonna mennyiségben. Méret, csomagolás, száüítás a megrendelő igénye szerint. A szállítást biztosítani tudják. 14491 5000 darab KING CRAFT márkájú barkács ütvefúrógépet ajánl maradékáruként 13,50 EUR/db. áron egy német cég. 1050 W teljesítmény, két fokozat (fokozatmentesen áüítható), gyorsbefogó tokmány, mélységi ütköző, mellső fogantyú, jobb/bal forgás, 36 hónap garancia. 14489001 Magyar szabadalmaztatott terméket kínálnak viszonteladóknak, forgalmazóknak az USA után elsőként Európában: olyan oxigéndús ásványvizet, amely korlátlanul fogyasztható, mivel viszonylag alacsony és élettarulag kedvező összetételű az oldott ásványi só tartalma. Fokozza a koncentrációképességet (járművezetés, aktív szeüemi és fizikai munka), növeli sportolók teljesítőképességét, fokozza a bőr természetes szépségét és rugalmasságát. 14493 Előre gyártott betonelemekhez szükséges anyagokról vár ajánlatot beszállítóktól, forgalmazóktól egy magyar cég: bordázott betonacél, hossz: 12 fm, átmérő: 8- 25-ig (a döntő mennyiséget a 8 és 10-es képviseli). Anyagminőség: BSt 500S vagy MSz B60.50 (műbizonylattal). Hegesztett háló: 5/5*200*200*6000*2350, 6/6*150*150*6000*2400, 8/8*100*100*6000*2400, 10/10*100*100*6000*2400. Anyagminőség: BHB 55.60 műbizonylattal. Feszítőhuzal: 5mm, 1770.ST stabüizált MSz 5720:1994 vagy BS 5896:1980 Paritás: Szentendre. Kérjük a fizetési/megren- delési/teljesítési kondíciókat megjelölni. Száüítási gyakoriság, mindhárom esetben, télen havi 1 kamion /24t/, tavasztól-őszig kb. havi 2-3 kamion. (A megrendelésektől függően a nyári időszakban heti fordulók várhatóak.) 28889 Magyar cég egyutas raklapot vásárolna sürgősen. Mennyiség, méretek rendelkezésre áünak. 14391 Magyar építőanyag-kereskedelmi cég forgalmazna bitumenes huüámlemezt vagy más építőanyagot. 14000 Győri autóalkatrész-kereskedelmi cég kínálja elfekvő készleteit eladásra, több mint 30%-kal a beszerzési árak alatt!: Alfa, Audi, BMW, Citroen, Daimler Chrysler, Nissan, Fiat, Ford, Honda, Lada, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Opel, Peugeot, Renault, Seat, Suzuki, Toyota és Volkswagen (VW) típusú autókhoz karosszériaelemek, különféle alkatrészek. 14415001 Szabadalmaztatott új terméket ajánl viszonteladóknak, forgalmazóknak egy magyar cég. Az új WC-kefe nyele feltölthető vízkőeltávoh'tó-fertőtlenítő folyadékkal, melynek segítségével takarékosan tisztíthatok és fertőtle- níthetők a WC kagylók és lefolyók. A kefe oldalfelületén feltüntethető a forgalmazó cég emblémája. 14336001 Géppel tesztelt, kiváló minőségű csomagolóüveget, szeszes palackokat, design üvegeket, tükröt, síküveget, mintás és színes kivitelben üvegtéglát kínál egy ukrán cég versenyképes árakon, nagy mennyiségben is. Viszonteladókat, kereskedelmi partnereket, vevőket keres. 14109001 Víztisztítással, környezetvédelemmel, energia újrahasznosításával foglalkozó német cég ajánlja kis és nagy mosodák számára az üzemen belüli szennyvíztisztító cirkulációs rendszereit a megtisztított szennyvíz újrafelhasználására. 14469 Török gyártó cég kínál állókályhákat (50x55, 60x60, 80x55, 90x60), beépített főzőlapokat és minikályhákat, páraelszívókat, fagyasztókat, hűtőket, fűtőberendezéseket, kisebb háztartási berendezéseket. 14468 Vágógépeket ajánl egy magyar cég: SEY 115 egyenes (115 cm szélességben vág, jó állapotú, védő fénysorompóval), Maxima 80-5 (80 cm vágásszélesség, periszkópos méretellenőrzés, hidraulikus prés, motoros hátsó ü- lesztékmozgatás). 2100002 Az FMMC olyan cégek jelentkezését váija, amelyek helyet tudnának biztosítani egy helyi, belföldi és nemzetközi kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üzleti információs és innovációs klub működéséhez. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését is várja, amelyek szívesen foglalkoznának üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Munkaadók figyelmébe Céljaiknak mindenben megfelelő vezető, speciális és betanított munkaerő, leendő munkatársak ajánlása azonnal, költségkímélő módon. Befektetés és ingatlan Egész Szlovákia területéről várunk ajánlatokat üzemek, kastélyok, irodaépületek, lakások, családi házak eladására külföldi érdeklődők számára. Befektető, vevő keresése az EU tagállamokból. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető és európai uniós partnerkapcsolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Tel./Fax: 0036/96/413688, 517867, e-mail: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.hu .