Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-11 / 59. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR ,yl gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2006. március 11., szombat 10. évfolyam 10. szám Tavaszsürgeto otthonteremtés Az emberben fokozottan felébred a tavaszi virágzás utáni vágy, s rakná már el a téli holmit 12. oldal A szeretet és az odaadás napjai Ott, ahol a szülők között egyetértés van, a gyerek is boldognak érzi magát 13. oldal Hétvégi olvasmány íré olvasók Bodnár Gyula: Csúcsra járva; Köböl Zoltán: Baj van, Józsi 14. oldal A mesebeli királynak három lánya van, nekem öt - büszkélkedett Vígh József, aki nemrég tudta meg, hogy nagyapa is egyszerre többszörös lesz Hármas Január 21-e nagy nap volt a köbölkúti Vígh család életében. A családi ház legnagyobb szobájában nem egy, nem is kettő, hanem egyszerre három testvér öltözött menyasszonyi ruhába. Két kishúguk segédkezése közepette. A hármas esküvő polgári szertartása a helyi községházán zajlott, ám később a fiatalok az esztergomi bazilikában is kimondták a boldogító igent. PÉTERFl SZONYA Az átépítés alatt álló családi házban az édesanya és öt lánya készségesen számol be nemcsak a nagy esemény előzményeiről, hanem arról is, mennyi gondot és egyben örömet él meg egy sokgyermekes család. - Mi a párommal Nagyszombatban ismerkedtünk össze, ahol ő hivatásos katonaként, én pedig civil alkalmazottként dolgoztam az alakulatnál. Mindketten legalább három gyermekben gondolkodtunk, én talán azért, mert a Trencsén melletti zlatovcei gyermekváros neveltjeivel jártam egy osztályba. Náluk láttam, mennyire összetartó, segítőkész a nagycsalád - meséli Vígh Józsefné, Danica asz- szony, majd a lányaira tereli a szót. Nem egészen háromévenként hozta világra őket, Veronika 1982-ben, Zsuzsi 1985-ben, Kati 1987-ben, Magdi 1989-ben, Évi pedig 1991- ben született. Az édesapa büszkén és boldogan kommentálja az utolsó két kis jövevény érkezését: a mesebeli királynak három lánya van, nekem viszont öt. - Nem tagadom, én jobban vágytam a trónörököst, mint ő - veszi vissza a szót a felesége. - Nagyon élveztem az anyaságot, bár az első gyerek után visszatértem dolgozni, ám később, 1994- ig főhivatású édesanya lehettem. Voltak nehéz évek is A rendszerváltást követően a hadseregben is megváltoztak a körülmények, majd amikor szóba került a családfő máshová vezénylése, a szőgyéni születésű férfit Koesküvő egy köbölkúti nagycsaládban máromba húzta a szíve. Mivel záros határidőn belül a család nem jutott lakáshoz, megfelelő ház után néztek. - Nem volt egyszerű a kisvárosban töltött kilenc év után megszokni a vidéki életet. A magyar környezet viszont cseppet sem zavart, a férjem ugyanis nemcsak a lányokkal, hanem velem is kizárólag magyarul beszélt. Megértetem én magyarul is magam, de azért az anyanyelvemen könnyebb beszélnem - kér elnézést Danica asszony. Miután a családfő katonai nyugdíjba vonult, ő biztosítási ügynökként próbált boldogulni, nehéz időszakot élt át a család. Úgy tűnt, le kell mondaniuk öreg házuk felújításának tervéről is, mert a bank elutasította hitelkérelmüket. A lányok is biztosan érezték a feszültséget, de soha nem voltak túlzott követeléseik. - Három éve viszont, amióta a férjemet Pozsonyban, a Fővárosi Közlekedési Vállalatban buszsofőrként alkalmazták, sorsunk jobbra fordult. Megítélték nekünk a kölcsönt, a házra új tető került, és egy nagy, kandallós lakószoba felépítése is folyamatban van. Mert kell egy hely, ahol valamennyien elférünk. Amint megtakarítunk némi pénzt, folytatjuk a munkálatokat. A tetőtér beépítését is tervezzük, önálló lakrésze lesz annak, aki itt kíván majd élni. A családunk eleve nagy volt, de most, hogy férjhez ment a három lány, hárommal többen lettünk - ismerteti a tényeket, miközben egymást követve megérkeznek a lányok is. Mind az öt. És mert épp elcsípték a végszót, nyomban kiigazítják édesanyjukat. - Júniusban pedig további két fővel többen leszünk, hiszen Zsuzsi és Kati babát vár - tudatják kuncogva. Mivel a hármas esküvő előzményeire voltunk kíváncsiak, a fiatalasz- szonyok egymást kiegészítve készségesen felidézik életük legszebb pillanatait. Dupla gólyahír- Tavaly nyáron viccelődtünk arról, hogy nem volna bolondság a közös esküvő. Persze, nem gondoltuk komolyan. Mi a párommal nyárra terveztük együttélésünk legalizálását - magyarázza a huszonhárom éves Veronika, majd átadja a szót a huszonegy esztendős Zsuzsinak. - Az történt, hogy áldott állapotba kerültem, pedig a hoteliskolában tanultakat külföldön szerettem volna kamatoztatni. És persze távutas hallgatóként egyetemre is akartam menni. Kissé megváltozott a program, a külföld ugrott, ám a továbbtanulásról nem mondtam le, március közepéig leadom felvételi papírjaimat. Édesanyaként is tanulhatok, biztosan segítségemre lesznek nemcsak a nagymamák, hanem a húgaim is. Sőt Kati végszükség esetén saját gyermeke mellett akár megszoptathatja az enyémet is - mondja huncut mosollyal. Nem tagadja, tartott attól, hogyan fogadják szülei a gólyahírt. Mivel anyukája épp külföldön volt, elsőnek az édesapával közölték, hogy nagyapává tették. Amikor Vígh József a majdani vejével le akarta öblítem az örömhírt, a lányok visszatartották, mert hogy van még egy meglepetésük. - Merthogy várandós lettem én is - folytatja a tizenkilenc éves Kati. - Sejtettem persze, hogy anyukám boldogsága nem lesz felhőtlen, hiszen az idén érettségizem, a baba pedig júniusban érkezik. De nem lesz gond, májusban levizsgázom, és ha a gyermekem nagyobb lesz, majd én is továbbtanulok. Amúgy sem akartunk nappali tagozatosak lenni, Veronika megpróbálta ugyan, de végül váltott - mondja nagy meggyőződéssel. Azt, hogy nagymama lesz az édesanyjuk, Veronika közölte vele SMS-ben azzal a megjegyzéssel, hogy nem róla van szó. Danica asszonynak eltartott egy ideig, míg napirendre tért a dolgok felett, de mire hazaérkezett, lányai intézkedtek, megbeszélték a hármas esküvő időpontját, a lagzi helyét. - Értékesítettem a trencséni ruhaipari szakközépiskolában tanultakat, mindhármunk esküvői táskáját én varrtam. Már alapiskolásként is sok időt töltöttem a varrógép mögött, a húgaimnak akkor készítettem valamit, ha vállalták helyettem a takarítást. Szüléink ugyanis leadtak egy listát arról, mit kell elvégezni, nem foglalkoztak azzal, a teendőkből ki mennyit végez el. Mindig nagyon jól megvoltunk egymással, összetartottunk, majd amikor kissé felcseperedtünk, a felső ruhaneműket, trikókat közös szekrényben tartottuk, kinek mi kellett, vihette. Függetle- nül attól, ki volt a tulajdonos - ecseted az előnyöket Veronika. - Hasznát vesszük annak is, hogy anyukánk mellett megtanultunk főzni, sütni, nemcsak az idősebbek, hanem mi is - büszkélkedik a legmagasabb lány, a tizenhat éves fekete hajú Magdi. Aki jogász szeretne lenni, de nem bánná, ha előtte modellkedhetne is. Mellesleg ez az álma a tizennégy esztendős Évinek is, aki Zsuzsa nővérével együtt csak abban különbözik a többiektől, hogy hajszíne szőke. Örömteli gondok- Az esküvő az örömön kívül gondot is jelent, no meg kiadást. Bár lehet - gondolkodik hangosan Danica -, hogy a hármas lagzi egyszerűbb, mintha külön-külön rendeztük volna. A ruhakölcsönzőben a lányok jelentős kedvezményt kaptak, egy-egy menyasszony öltözéke- fátylastul, uszályostul, frizurástul- tizenkétezer koronába került. A lagzi költségeit közösen álltuk a nászékkal, voltunk vagy százan. Minden szép és jó volt.- A szertartás életünk meghatározó élménye marad - mondják a fiatalasszonyok. Elárulták, hogy először a szlovák nagypapa nem értette, mi értelme van az esztergomi esküvőnek, a szertartás végeztével viszont meghatottan adott igazat unokáinak. Veronika elújságolta, hogy most egyébként mindenki a két unoka fogadására készül. Míg a férjek inkább fiút szeretnének, a lányok kislányra vágynak. - Ha majd befejezzük tanulmányainkat, lesz még egy-két gyermekünk. Hiszen megszoktuk, hogy sokan vagyunk, mindig volt kivel játszani, megosztani bánatunkat, örömeinket. Az is szuper, hogy együtt vagyunk állapotosak, kiváló lesz, hogy az unokatestvérek együtt cseperednek fel- lelkendezik Zsuzsi, majd Kati folytatja. - Noha mi a falu túloldalán lakunk, naponta találkoznom kell a többiekkel. Nekünk szükségünk van az együttlétre. Zsuzsi Krisztiánja és az én Henim váltott műszakban dolgoznak a dorogi Sanyo gyárban, ha távollétükben szükségünk van valamire, Veronika Mariánja siet segítségünkre. Folytatni kívánják a hagyományt Az esküvőt megelőző felhajtást, majd a lagzit legjobban Magdi és Évi élvezte. Olyannyira, hogy elhatározták, majd ha eljön az ő idejük, egyszerre mennek férjhez. Kuncogva jegyezték meg: előfordulhat az is, hogy barátnőjük is csatlakozik hozzájuk, és akkor újra tripla esküvő lesz Köbölkúton. Öt a kislány, hatodik az édesanya - Magdi, Zsuzsi, Kati, Évi, Veronika és Danica asszony (Somogyi Tibor felvétele) Lehet, hogy nevetséges, amikor arról áradozom, életemben átértékelődött a fontossági sorrend, és hogy mennyire boldogít a baba rikkantása, gügyögése Nagyanyai örömök, avagy mit nekem irigység, rosszindulat, acsarkodás PÉTERFl SZONYA Amióta megszületett az unokám, másképp értékelem nemcsak a környezetemben történeket, hanem a világ dolgait is. Az ugye, természetes, hogy fokozottabban élem és érzem át mindazt, ami vele kapcsolatos, hogy órákon át képes volnék megfigyelni álmát, ébrenlétét, egyre megy. Az is rendjén van, hogy amikor csak tehetem, felszállók a Dunaszerdahelyre (a menetrendet fejből fújom) tartó vicinálisra, ám nem biztos, hogy az is normális, hogy szülte elvonási tüneteim vannak, ha néhány napig nem látom. Azt, hogy a fényképezőgépes mobiltelefonomnak hála állandóan fotózom őt, jól megértik a friss nagyszülők, és biztosan nem tartanak bolondnak azért, mert újabban magnóra rögzítem unokám örömteli rikkantásait, gügyögését. Mindezt csak azért, hogy ne érezzem hiányát, ha épp nem lehetek vele, mellette. Szerencsére, a családom többi tagja megértéssel fogadja kiruccanásaimat. Megjegyzem, ők sem járnak rosszul, ha hetente egy-két éjszakára magukra hagyom őket. Hiszen egyrészt nem utasítom rendre egyiküket sem az asztalon hagyott morzsák, mosat- lan poharak stb. miatt, másrészt (némi bűntudattól vezérelve) kedvenc ételeikkel kenyerezem le és kárpótolom őket. Kisunokám mellett okosabban kezdtem élni. Annyira eltölt a szeretet érzése, hogy lelki nyugalmamat nem kezdi ki az emberi irigység, rosszindulat, acsarkodás. És kimozdultam a szoba négy fala közül, mert a mozgás köztudottan jót tesz testnek, léleknek egyaránt. Eddig csak elméletileg voltam otthon a témában, a séta untatott, idegesített, ám amióta megszületett a baba, rendszeresen sétálok vele. Több órán át. Szélben és napsütésben, hiszen a babát, ugye, levegőztetni kell. A kisközség utcáiban ismerősként köszöntőm a helyieket, pontosan tudom, melyik portán hány kutyát tartanak, s melyik ugat meg minket, látom, kijár ki rendszeresen a temetőbe, mert az a kedvenc útvonalam, a járműmentesség miatt. Néhány napja persze, másképp nézem a csallóközi tájat. A kertekbe bekukkantva azt nézem, vajon a baromfi szabadon kapirgál-e, avagy ketrecbe kényszeríti őt a gazda. Az út helyett tekintetemmel az eget vizslatom. A madarak röptét lesem, nem marad-e le valamelyik a többitől, vagy a kimerüléstől nem zuhan-e a szántóföldre. S nincs-e valahol egy elhullott madártetem, nehogy arra vigyen az utam. Lehet, hogy nevetséges, amikor arról áradozom a kollégáknak, életemben átértékelődött a fontossági sorrend, és hogy mennyire boldogít a baba rikkantása, gügyögése. Meg is jegyezte az egyik, hogy miért csodálkozom ezen, hiszen a lányaim is biztosan pont ilyenek voltak. Lehet, ám egy unoka más. És mert neki nincs még, nem sejti, milyenek a nagyanyai örömök.
