Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-11 / 59. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 11. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Ateizmus korcsolyán HALKO JÓZSEF A közelmúltban véget ért olimpiai játékok, különösen a műkorcsolya egy furcsa emléket idézett föl bennem. Egy konkrét tévéműsort keresve az egyik csatornán olyan jelenetre kapcsoltam, mely rögtön felkeltette érdeklődésemet: a jégtáncosnő apácaruhában adta elő gyakorlatát, ruháján nagy csillogó kereszttel. Táncát gyászos, búskomor zene festette alá. Felötlött bennem, hogy talán így akarják ezt a sportágat valamilyen szellemi síkra terelni. S valóban, csak épp fordítva, mint ahogy feltételeztem: a zene ugyanis hirtelen megélénkült, a jégtáncos látványosan ledobta magáról a csuhát, s új, merész, öltözéknek már nem is nevezhető szerelésben előadta a megszerzett szabadság feletti öröm és lelkesedés koreográfiáját. Hihetetlen, hogy a műkorcsolya is alkalmas lehet vallásellenes propaganda kifejtésére! A műsor dermesztőbb volt, mint annak a csarnoknak a jégpályája: a csuha meg a kereszt nyilván a vallásos előírások igáját jelképezte, mely az embert megfosztja a szabadságtól és az örömtől, s ezek visz- szaszerzésének nyilván az a módja, hogy megszabaduljunk tőle. Furcsa látvány volt a jégen heverő csuha, és a fölötte ujjongva tovasikló tüzes táncosnő. A szerzetesi ruhaanyag azonban tényleg nem érdemli meg, hogy vallásellenes kellékként használják fel. A múltban ugyanis épp a szerzetesek olcsó zsákszövete jelképezte az igazi szabadság mellett való elkötelezettséget, a földi kötöttségektől való túlzott függőség alóli szabadságot, a szellemi, az anyagiak feletti szabadságot. így vált példaképpé Szent Benedek, Assisi Szent Ferenc és Szent Klára. És legendássá vált az a jelenet, melyben Ferenc tehetős apja lába elé helyezi a luxusruhát, hogy a legszegényebb öltözékre cserélje, s ezzel a szellemi eszmélés útjára lépjen. Igen, az a kámzsa kereszt is volt: a szegénység és az önmegtagadás keresztje, nem rabigába döntő, hanem felszabadító kereszt. A fent említett szentek csak így maradhattak életben, hogy meggyőzően közvetítsék az emberiségnek a tapasztalatot, mely hasonló volt az apostolokéhoz a Színeváltozás hegyén, amint azt az e vasárnapi evangélium hirdeti: betekintést nyertek Krisztus misztériumába, és kezdtek benne elmélyedni, az ő titokzatos jelenlétében, mindent átható hatalmában. Krisztus által megvilágosodva a legmélyebb, az igaz szabadságból fakadó nyugalom töltötte el őket. De ez nem a felelősség alól való felmentés vagy a világ és az emberiség gondjaitól eltávolodó nyugalom. Hiszen Péter kívánsága sem teljesült, hogy a három sátor felállításával kimerevítse és megörökítse azt az állapotot ott fenn, a hegyen, ahol ,jó volt” az apostoloknak. Jézus azt kívánta, hogy ereszkedjenek le a hegyről, távolodjanak el a felemelő élménytől, s általa megerősödve kezdjenek önzedenül szolgáim a szürke mindennapok viszontagságában. Felmenni a hegyre és leereszkedni róla, a lelki élet két egymástól elválaszthatatlan helyzete, imádság és tevékenység között, önerősítés és áldozat között, lelki élmény és hűség között - dacára minden lelki sóvárgásnak. Ez nem pusztán a kétezer évvel ezelőtt történtek emléke. Hiszen az Istenhez való felmenetel és az emberekhez való leereszkedés mindig sürgetően időszerű, mert mindig és mindenütt lehet lelki életet élni, az ember mindig és mindenütt közeledhet Istenhez. Mert a Színeváltozás hegyére indul mindenki, aki imádságba kezd, Isten jelenlétének tudatában, a Teremtőtől és a Megváltótól való egzisztenciális függőség tudatában. Az említett műkorcsolyás produkció már régen véget ért, és talán ugyanilyen régen feledésbe is merült. Szerencsére ebben a nagyböjti időszakban sokan elcsúsznak a mindennapok csapdájának jeges felületén, s éppen ekkor érzik szükségét, hogy felemeljék azt a bizonyos „vezeklő csuhád’, eltávolodjanak a bűntől, és rálépjenek a valódi változás útjára. A szerző római katolikus pap * Szülők könyve - értelmileg sérült kisgyermekek neveléséhez A megmondás pillanata „Mintha kalapáccsal vágtak volna fejbe, olyan érzés volt hallani a kongó szavakat, s testemből minden erő kiszállt.” „Amikor megszületett, nem is hozták ki, nem is mutatták meg, három-négy nap múlva megnézhettem ablaküvegen át, akkor rögtön láttam, hogy értelmi fogyatékos. A szemeit forgatta, fejét furcsán tartotta, én mindig iszonyodtam az értelmi fogyatékosoktól, és rögtön felismertem, hogy ő az.” BORBÉLY-JÁSZBERÉNY1-KEDL „Földbe gyökerezett a lábam, hogy nohát, az én gyerekem is így néz ki? Amikor rögtön szülés után megmutatták, akkor is borzasztóan nézett ki, bágyadt, fehér volt, és nagy bánat, sajnálat volt bennem és szeretet, és tulajdonképpen ez az alapja, és azóta is csinálom, és próbálok segíteni.” „A vizsgálatkor sírni kezdett, s egész furcsán megfeszült a kisfiam. Ekkor azt mondta a gyermekorvos, hogy azonnal vigyük be a kórházba, ő úgy látja, hogy valami agyi károsodás történhetett a babánál. Ez borzasztó volt. Nem is tudom, hogy öltöztettem fel a kisfiam. Egész úton szinte rohanva toltam haza a babakocsit, s végigbőgtem az utat. Féljem éjszakás volt, ezért otthon aludt. Felkeltettem, hogy be kell mennünk a kórházba. Ő próbált vigasztalni, ne sújak, lehet, hogy nem is olyan nagy a baj. Sajnos nem volt igaza.” (Idézetek a szülőkkel folytatott beszélgetésekből) Soha nem megfelelő az időpont, amikor „megmondják”. A szakirodalom szerint korán kell elkezdem a szülők tájékoztatását, felvilágosítását gyermekük állapotáról, annak érdekében, hogy az elfogadó, megértő szülői magatartás kialakulhasson, még mielőtt fejlődésbeli elmaradása miatt esetleg a gyermeket okolnák (lusta, konok), vagy környezetüket, amely nem segít, nem ösztönzi a gyermek fejlődését. Mikor van ennek a megfelelő ideje? Mikor van az az optimális időpont, amikor egy szülőnek meg kell mondani az igazságot, hogy gyermeke sérült? Nincs-e a korai meg- mondásnak olyan veszélye, hogy ezzel a legkorábbi anya-gyermek kapcsolat öröme és biztonsága is - amely a későbbi szocializáció és érzelmi fejlődés legjelentősebb alapja -sérül? Tudjuk, hogy e problémakör igen összetett, és nemcsak attól függ, hogy mikor mondják meg, hanem attól is, hogy hogyan mondják, és mit mondanak. Most még csak az időtényezőről beszélünk... A másképpen fejlődő gyermek és anyja kapcsolatának pszichológiáját jól kell ismerni ahhoz, hogy az, aki ebbe a folyamatba beavatkozik, ne ártson, hanem segítsen, támaszt, biztonságot, reményt - de ne irreális illúziókat - nyújtson. Aki sérült gyermekek vizsgálatával, szüleiknek tanácsadással foglalkozó intézményben dolgozott, tudja, hogy mennyire nem egységes az orvosi, pszichológiai és a gyógypedagógiai gyakorlat e téren. Önnek mint szülőnek a közlés gyakran iszonyú emlék. A szakember empátiájának hiányára nincs mentség! Talán túl direkt volt, talán türelmeden. Magára hagyta Önt kétségbeesésével és félelmeivel. Rábeszélte Önt arra, hogy adja gyermekét mielőbb intézetbe. Vagy talán nem mondottsemmit... Még ma is van olyan gyermek- orvos - bár lassan egyre kevesebb -, aki elsősorban tájékozatíansá- ga miatt, inkább a várakozás mellett dönt, és azt hiszi, hogy a kóros tüneteket a gyermek „kinőheti”. Ez a szemlélet abból a felfogásból táplálkozik, hogy ha a gyermek mégis problematikus, főleg ha értelmileg sérült, akkor az olyan visszafordíthatatlan károsodás, amit úgysem lehet gyógyítani. Miközben igaz az, hogy maga az értelmi sérülés tartós állapot, ez a felfogás figyelmen kívül hagyja azt a bizonyított tényt, hogy az elsődleges biológiai károsodások következményei, pszichológiai és szociális kóros hatásai jelentősen csökkenthetők, ellensúlyozhatok korai segítségnyújtással. A halogató megmondás miatt a gyermek így még akkor is elesik a korai gyógypedagógiai nevelési segítségtől, ha egyébként ez számára hozzáférhető volna. Ha Ön olyan szülő, aki számára késve derült ki egyértelműen gyermeke sérülése, vádolni fogja az orvost, vagy a halogató taktikát folytató egyéb szakembereket általában, és jóvátehetetlenül megmarad az az érzése, hogy elmulasztott valamit gyermeke fejlesztése érdekében. A kérdés tehát nem az, hogy mikor, milyen korán vagy milyen későn „mondják meg” Önöknek, szülőknek és a családnak - a testvéreket is beleértve - a gyermek problémáját, esetíeg fogyatékosságát, hanem az a fontos, hogy hogyan tudják biztosítani a szülők és a család segítségét a gyermek állapotának reális megítélésében és elfogadásában. Szerintünk fontos tudni azt, hogy hol tart a szülő ebben a felismerési, elfogadási folyamatban, és így minden esetben egyénileg alkalmazkodva különböző időben kell és lehet elkezdeni, és más ütemben végezni a szülőkkel a felismerést, elfogadást segítő beszélgetések folyamatát. E beszélgetések tartalmát nagymértékben befolyásolja természetesen az, hogy a felismert rendellenességnek az értelmi és személyiségfejlődésre gyakorolt következményei mennyire objektiven láthatók előre. Egy Down- szindrómás újszülöttnél már a szülészeti osztályon felismerhetik a szindróma testi tüneteit. Az ennek alapján felmerült gyanú igazolására elvégeztetik a kromoszómavizsgálatot. E nélkül, pusztán a testi tünetekre építve még nem érvényes a diagnózis. Ha a citogenetikai vizsgálat igazolja a 21. kromoszóma triszómiáját, akkor 100%-os biztonsággal állítható, hogy a gyermek értelmileg sérült lesz. Ez az állítás arra a tudományos felmérésekkel is alátámasztott gyakorlati tapasztalatra épül, hogy a Down-szindrómás gyermekek és felnőttek között nem találtak eddig még olyan egyént, akinél ne szerepelt volna értelmi sérülés az összetett tüneti képben. Míg a század eleji felmérésekben magasabb arányban találtak súlyos eseteket, a század második felétől kezdve az enyhébb esetek szaporodása figyelhető meg világszerte. Ez pedig jelentősen összefügg a korai neveléssel, és azzal, hogy ma általában családban élnek a Down-szindrómás gyermekek, és később sem rekesztődnek ki a gyógypedagógiai iskolákból, mint a század elején, amikor ápolóintézet jellegű intézményekben vegetáltak. (Medicina, 1998) OTLET-TAR Tavaszsürgető otthonteremtés TIPPEK szi virágzás utáni vágy, s rakná már el a téli holmit, ültetné a virágokat. Ilyentájt, amikor az éjszakák lát- Addig is, amíg a kinti világ ezt nem hatóan kezdenek rövidülni, az em- engedi, hozzuk előre otthonunk- berben fokozottan felébred a tava- ban a megújulást. Régi komód - új fogantyú Az egykori lányszoba berendezéséből származó darabot a felismer- hetetlenségig átalakították: új megjelenésével a ma olyannyira divatos távol-keleti stílushoz áll a legközelebb. Az átalakulás mozzanatai jól leolvashatók a képről. A régi festékréteget eltávolítva a bútort meleg barnára pácolták, majd az elveszett fogantyúkat bojtokban végződő, sodrott zsinórral helyettesítették, s a felerősítés helyét érdekes, a fába bekarcolt, geometrikus motívumokkal díszítették. Molyok ellen Bár a naftalín nagyon hatásos szer a molyok ellen, nagyon kelle- meden a szaga. Helyette hatásos lehet a fiókba tett néhány darab babérlevél, vagy a különféle szárított virágokkal, narancshéjjal, fűszerekkel töltött zacskó. A színes filcekből különféle méretű virágokat kell csak kivágni, és fantáziánkat szabadon eresztve a legkülönfélébb helyekre felvarrni, felragasztani. Kerülhet függönyelkötőre, párnára, de ha kettesével összevarrjuk és kitömjük őket, majd a növények támasztására használt nádrudakra erősítjük, akár a padló is virágozhat, (lakáskultúra)
