Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-11 / 59. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 11. www.ujszo.com RÖVIDEN Tiltakozó orvosok Párizs. A guantánamói foglyok kényszertáplálása ellen tiltakoznak nyugati országok orvosai egy brit szaklapban ma megjelent, 263 névvel aláírt nyűt levélben. A The Lan- cetben felszólítják az amerikai orvosi kamarát, léptessen életbe szankciókat a kubai amerikai támaszponton működő orvosok ellen. Az orvosok világ- szövetsége már kétszer is állást foglalt a foglyok kényszertáplálása ellen, és a két dokumentumot az amerikai orvosi kamara is aláírta. Az aláírók figyelmeztetnek: egy fogolynak jogában áll visszautasítani egy kezelést, az orvosnak ezzel nem kell egyetértenie, mégis tiszteletben kell tartania. A tiltakozók többsége brit, de vannak köztük amerikai, ausztrál, ír, német, holland és olasz orvosok is. (MTI) Tibetbe menne a dalai láma Dharmszala. Az indiai száműzetésben élő dalai láma, Tibet vallási vezetője tegnap közölte: zarándokútra akar menni hazájába. A kínai uralom elleni 1959-es tibeti felkelés évfordulóján több ezer híve előtt az egyházfő kijelentette: reméli, a kegyhelyek felkeresésén túl módja lesz arra is, hogy lássa a Kínai Népköztársaságban bekövetkezett változásokat és fejlődést. Megismételte, nem kívánja Tibet elszakadását Kínától. (MTI) Szorosabb együttműködés Varsó. Több új vizsgálóbizottság létrehozásában állapodtak meg, és megerősítették együttműködésüket csütörtök este a kisebbségi lengyel kormány zavartalan működését biztosító, úgynevezett stabilizációs paktum aláírói. A kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS), valamint a kabinetet kívülről támogató baloldali populista Önvédelem (SO) agrárpárt és a nemzeti radikális Lengyel Családok Ligája (LPR) vezetői egy titkos helyszínen abban is megállapodtak, hogy a jövőben gyakrabban fognak egyeztetni. (MTI) Készülni kell a támadásra Brüsszel. Mindenképp eljön majd az a pillanat, amikor terroristák vagy valamely „lator állam” nukleáris, bakteriológiai, illetve vegyi fegyverrel hajt végre támadást. David Kay, aki az iraki tömeg- pusztító fegyverek után kutató amerikai szervezet vezetője volt, egy brüsszeli tanácskozáson úgy fogalmazott: „a hír nem valami jó... függetlenül attól, hogy mi mindent teszünk biztonságunk garantálására, lesz egy első alkalom”. Kay szerint a következő 10 évben hirtelen megnő majd az atomhatalmak száma. Az atomenergia polgári célú felhasználásának bővülése könnyebbé teszi a terroristáknak, hogy olyan hasadó anyagot vegyenek vagy lopjanak, amelyből atombombát készíthetnek. (MTI) Figyelmezteti és időt ad a Hamásznak az EU - hadüzenetként értékelték Ehud Óimért izraeli kormányfő nyilatkozatát a palesztinok Két héten belül lehet új kormány Hanije tegnap optimistán távozott Abbásztól (Reuters-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Gáza/Jeruzsáletn/Salzburg. További két hetet kért a kormány- alakításra a január 25-i palesztin parlamenti választásokon győztes Hamász radikális szervezet. Az EU nem fog pénzeszközöket biztosítani egy Hamász vezette palesztin kormánynak, „ha az nem békés eszközökkel törekszik a békére”. Ezt uniós vezetők hangsúlyozták tegnap Salzburgban, az EU- külügyminiszterek kétnapos, kötetlen találkozója kapcsán. A külügyminiszterek fő témája éppen a közel-keleti és a balkáni helyzet alakulása. „Lefektettünk néhány elvet, amelyek alapján felülvizsgáljuk majd a hivatalba lépő palesztin kormány finanszírozását” - mondta Benita Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolatokért felelős biztosa. Az EU korábbi követeléseit megismételve, kijelentette: „a palesztin nép megbízható partnerei kívánunk maradni, de elveinkből nem engedünk”. Ugyanakkor hozzáfűzte: szükség van arra, hogy az EU időt adjon a Hamásznak, hogy az felhagyjon az Izrael elleni kemény magatartásával. Ebből kiindulva az unió egyelőre folytatni kívánja a pénzügyi támogatást a palesztin nép gazdasági szükségleteinek enyhítésére. További két hetet kért a kormányalakításra a Hamász, amely tegnap is folytatta a tárgyalásokat egy eseüeges koalíciós kormányról •a választásokat elvesztő mérsékelt Fatah szervezettel. Iszmáü Hanije, a Hamász megbízott miniszterelnök-jelöltje ígéretet tett Mahmúd Abbász palesztin elnöknek, a Fatah vezetőjének, hogy írásban ad választ neki a koalíciós tárgyalásokkal és a Hamász szándékaival kapcsolatban. Abbász a maga részéről a Palesztin Hatóság elnökeként megadta a két hetet a kormányalakítási tárgyalások befejezésére. A tegnapi megbeszélések után Hanije azt mondta, a Hamász ragaszkodik víziójához, és reméli, hogy sikerül közös nevezőre jutni az elnök pártjával. Hadüzenetnek nevezte tegnap a Hamász politikai vezetője Ehud Óimért ügyvezető izraeli kormányfő korábbi kijelentését arról, hogy Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait. Háled Mesaal úgy fogalmazott, a palesztin területek Izrael által meghirdetett egyoldalú leválasztása hadüzenetet jelent a palesztin néppel szemben. Óimért ugyanis kijelentette: Izrael maga jelöli ki ciszjordániai határát, amelynek mentén falat emel, ha a palesztinokkal folytatott tárgyalások kudarcba fulladnak. Óimért közölte: ha a palesztinok „inkább az iráni gonosz tengelyéhez kötik magukat, akkor Izrael nemzeti konszenzussal megváltoztatja a ciszjordániai kerítés nyomvonalát, és valamennyi zsidó telepest az izraeli oldalra költöztetik”. Óimért likvidálással fenyegette meg Haitijét is, ha terrorizmusba keveredik. (MTI, t, ú) Pár héttel a választások előtt súlyos csapások érik a Berlusconi-kormányt Aggasztó a helyzet Fehéroroszországban Olasz botránysorozat Róma. Lemondott tegnap az olasz egészségügyi miniszter, aki gyanúba keveredett egy választási lehallgatási botrányban. A milá- nói ügyészség pedig vádemelést indítványozott Süvio Berlusconi miniszterelnök és brit ügyvédje, David Mills ellen. ÖSSZEFOGLALÓ Francesco Storace egészségügyi miniszter a jobboldali Nemzeti Szövetség (AN) egyik magas rangú vezetője, és lemondási szándékáról elsőként Gianfranco Fini pártelnököt, külügyminisztert értesítette. Lemondása nagy csapást jelent Berlusconi kormányfő számára egy hónappal az általános választások előtt; közvélemény-kutatások szerint a jelenleg kormányzó jobboldali koalíció elveszíti hatalmát az április 9-10-i voksoláson. A média szerint tavaly az egészségügyi miniszter környezetéből megpróbáltak kémkedni Alessandra Mussolini és Piero Marrazzo után, akik Lazio tartomány elnöki tisztére jelöltették magukat a 2005. áprilisi választásokon az akkori elnök, Storace ellenében. Az illegális telefonlehallgatások miatt jelenleg 16- an vannak vizsgálati fogságban. Storace tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. „Felháborít a puszta gyanúsítás, hogy én irányítottam egy politikai manővert politikai ellenfelek ellen. Bárkinél jobban átérzem annak jogosultságát, hogy a legrövidebb időn belül megtudjuk az igazságot, mert semmi nem fontosabb, mint személyes és politikai becsületem.” A miniszter szerint a baloldali ellenzék szítja ellene a kampányt, és sejteni engedAlessandra Mussolini, a duce unokája volt a célpont (Képarchívum) te, hogy perre készül több lap ellen. Alessandra Mussolini, a szélsőjobb- oldali Szociális Alternatíva párt vezetője magyarázatot követelt a lehallgatásáért, és ragaszkodik ahhoz, hogy Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök is állást foglaljon az ügyben. Vádemelést indítványozott a milánói ügyészség Berlusconi miniszterelnök és brit ügyvédje, David Mills ellen korrupció és hamis tanúzás gyanújával. Berlusconit azzal vádolják, 1997-ben legkevesebb 600 ezer dollárt utaltatott át Mills- nek annak fejében, hogy az ügyvéd hamisan tanúskodik két, a jelenlegi olasz kormányfő ellen indított perben. Mindketten tagadják a vádakat. Fabio De Pasquale ügyész azt közölte, hogy Millset - akinek különváltan élő felesége, Tessa Jowell korábban brit kulturális miniszter volt - kétrendbeli hamis tanúzással vádolják, amit 1997-es és 1998-as meghallgatásán követett el. A müánói ügyészség versenyt fut az idővel, hogy bírói szakaszba juttassa a vesztegetési ügyet, miután az olasz parlament nemrég elfogadta a Berlusconi-kormány igazságügyi reformját, amely egyebek között csökkentette az elévülési határidőket. (MTI, ú) Profumo a hidegháború idején magával rántotta az egész Macmillan-kormányt Elment a botrányhős hadügyér Erkölcsi kötelesség ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Kínában emberjogi szempontból az elmúlt évben tovább romlott a helyzet, derül ki az amerikai külügyminisztérium jelentéséből. „Ilyen szempontból vezető pozíciót tölt be, a legrosz- szabb hat ország között szerepel. Ide tartozik Kuba és Irán is” - mutatott rá A. Nagy László, a pozsonyi parlament emberjogi bizottságának elnöke. Sajnálatosnak minősítette, hogy Kínában az elmúlt esztendőben is több ezer kivégzésre került sor. „Az elmúlt napok eseményei azt igazolják, a jogtiprásban élen járó államok mögé sorakozott fel Fehéroroszország azzal, hogy ott még az alapvető politikai jogokat sem tartják tiszteletben. Valószínűleg megkérdőjelezhető lesz az elnök- választás is, hiszen több ellenzékit börtönöztek be a választások közeledtével” - mutatott rá a magyar politikus, aki tavaly októberben titokban részt vett a belorusz ellenzék minszki gyűlésén. Úgy véli, Szlovákiának és a többi demokratikus országnak erkölcsi kötelessége segíteni az emberi jogokért, a szabadságukért és a diktatórikus rendszer ellen harcoló csoportokat. Az előző rendszer idején minket is bátorítottak és erősítettek mások abban, hogy helyes irányban haladunk, (sza) Nem tilos a kommunizmus népszerűsítése Iszapbirkózás Prágában KOKES JÁNOS Prága. Elutasította a kommunizmus nyűt népszerűsítésének betiltását tegnap a cseh parlament. A törvényjavaslat, amelyet a jobboldali szenátorok egy csoportja terjesztett elő, s amelyet a szenátus előzőleg jóváhagyott, a képviselőházban nem kapott többséget. Martin Mejstrík szenátor bejelentette: ha a júniusi választásokon a jobboldal győz, javaslatukat újra beterjesztik. Ha az alsóház a javaslatot elfogadta volna, akkor az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM), amely mintegy 20 százalékkal az ország harmadik legerősebb pártja, legalábbis nevet kellett volna változtatnia, sőt betiltás fenyegette volna. A vitában a kommunisták és a szociáldemokrata képviselők egy része antidemokratikusnak és ideológiai szempontúnak minősítette az előterjesztést, határozottan elutasítva, hogy a jobboldal a kommunizmust a nácizmussal helyezte egy szintre. Megfigyelők emlékeztetnek: a kormányzó szociáldemokrácia nyíltan hangoztatja, választási sikere esetén kisebbségi kormányt alakítana a kommunisták parlamenti támogatásával. Iszlám fiatalok szélsőséges csoportját ítélték el Súlyos börtönbüntetések MTl-ÖSSZEFOGLALÓ London. Meghalt John Profumo egykori brit hadügyminiszter, akinek nevéhez a hidegháború egyik leghangosabb botránya fűződött. Profumót 91 éves korában, tegnap hajnalban érte a halál a nyugat-londoni Chelsea and Westminster kórházban, agyvérzés következtében. A konzervatív politikus a hatvanas évek elején Harold Macmillan kormányában az akkor háborúügyinek nevezett védelmi miniszteri posztot töltötte be. Épp a hidegháború csúcspontján keveredett kapcsolatba egy prostituálttal, Christine Keelerrel, akiről utóbb kiderült, hogy Jevgenyij Ivanov szovjet hírszerző tisztet is rendszeresen látogatta. Ivanov százados annak idején hivatalosan a londoni szovjet nagykövetség helyettes haditengerészeti attaséja volt. A nős Profumo fő vétke az volt, amikor az affér részletei napvüágra kerültek, az alsóházban először mindent tagadott. Jóllehet a kormány vizsgálat nem tárt fel semmüyen, nemzetbiztonsági veszéllyel járó kiszivárogtatást, Profumo helyzete végül tarthatatlanná vált, és 1963-ban lemondott. A botrány aláásta a Macmillan-kormány egészét is. Harold Macmillan 1963 októberében maga is lemondott, utódja, Alec Douglas-Home addigi külügyminiszter a következő évi választásokon vereséget szenvedett a Harold Wilson vezette Munkáspárttól. Profumo, aki 1940-ben, 25 évesen az addigi legfiatalabb képviselőként került be a londoni parlamentbe, mindazonáltal a botrány óta is megbecsült tagja maradt a brit közéletnek, és az elmúlt négy évtizedet jótékonysági tevékenységnek szentelte. MT1-HÍR Hága. Tizenöt évig terjedő börtönbüntetésekkel sújtotta tegnap egy hollandiai bíróság a szélsőséges gondolkodású iszlám fiatalokból álló Hofstad csoport kilenc tagját. A csoport főleg Észak-Afri- kából származó, de már Hollandiában született muzulmánokból áll, és a hatóságok gyanúja szerint merényletek elkövetésére készült. Több tagnak hatóság elleni erőszakért is felelnie kellett. A bíróság az összegyűlt bizonyítékokat elégségesnek minősítette ahhoz, hogy a terrorcsoporthoz tartozás gyanúját megalapozottnak találja. A per egyik fő kérdése éppen az volt, kimondja-e a testület, hogy terrorista szerveződésről van szó. A csoport tagjait (18-30 év közötti személyeket) Theo Van Gogh holland filmrendező másfél évvel ezelőtti meggyilkolása után vették őrizetbe. A per egyik fő gyanúsítottja, Núraddin al-Fatmi állítólag támadást tervezett Ayaan Hirsi Ali, valamint Geert Wilders parlamenti képviselők ellen, akiket már több ízben megfenyegettek muzulmán szélsőségesek. Ő mindazonáltal csupán 5 évnyi börtön- büntetést kapott. Mohammed Bouyerit, a csoport vezetőjét szervezői szerepéért külön elmarasztalták. Bouyerira ugyanakkor külön büntetést nem szabtak ki, mivel őt már tavaly júliusban életfogytiglan tartó börtönre ítélték Theo Van Gogh holland filmrendező és esszéista meggyilkolásáért. Hollandiában nemrégiben hozták azt a törvényt, amelynek alapján már azért is felelőssé lehet tenni személyeket, ha terrorista szándékú bűnszövetkezethez tartoznak. John Profumóról tavaly készült a fotó, Christine Keelerről, a prostituáltról 1969-ben (SITA/AP-felvételek)