Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

2006-02-02 / 27. szám, csütörtök

8 Kultúra

ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 2. www.ujszo.com

H. Nagy Péter, Grendel Lajos és Bettes István (A szerző felvétele)

Találkozás Grendel Lajossal és Bettes Istvánnal

Históriás életjátékok tétje

CSEPÉCZ SZILVIA

Groteszkbe oltott vagy iróniában oldott elemi tények és 20. századi reáliák: elsőre talán így közelíthető egymáshoz Grendel Lajos Mátyás király New Honiban című regénye és Bettes István Makuládan Fehér Barna című verseskötete. A két könyv nemrég egy író-olvasó találkozón került közös asztalra, az érsekújvári Lavazza kávéházban.

Egymással elegyülni bíró világok egy „nagy kohéziójú” író és költő létműhelyéből - jómagam így értelmeztem az alaphelyzetet az Érsekújvárt Anton Bemolák Könyvtár által szervezett rendezvényen. A közös találkozó apropóját ugyan - mint azt az est háziasszonya, Kecskés Ildikó, a könyvtár igazgatóhelyettese elmondta - elsődlegesen csupán egy nagyjából azonos „évjárat”, mármint Bettes István és Grendel Lajos legújabb kötetének, illetve ez utóbbi friss szlovák fordításának megjelenése adta, de a két neves szerző beszélgetőpartnere, H. Nagy Péter irodalomtörténész és kritikus is a hasonlatosságok s a különbözőségek kérdésébresztő gondolataival indította az irodalmi cse- velyt. Itt vannak például a címbéli, illetve a mindkét kötetre jellemző, ismerős és kevésbé ismert személynevek. „A nevek vagy kiüresítik az olvasás műveletét, magyarán megakasztják az olvasásunkat, mert nem biztos, hogy értjük, miről beszél az adott figura, vagy nagyon jelentőségteljessé válnak. Például abban az esetben, ha fölfejtjük a névadás műveletsorát. Továbbá itt van a név mint hangzás és a név mint hagyomány kettőssége.” Esetünkben az első ilyen, bontott-talányos nevek a Grendel-regény címében szereplő Mátyás király, alias Király Mátyás párttitkár, illetve a Bettes-kötet versbéli Fehér Barnája, így a következő „közös többszörös”

értelemszerűen a szerzők rendszerváltás előtti és utáni, az olvasó számára is „megélhető” nyelvre fordított létérzése. Amely, mint dokumentumsor, az egymáshoz hasonlatos különbözőségek miatt ezen a ponton aztán annak rendje s módja szerint el is hajlik egymástól. A história-lét mindenkori fenyegetéseit, groteszkbe görbülő borzalmait másképp soijáztatja, láttatja Grendel - a Tömegsír és a Nálunk, New Hontban című kötetek után - talán egy laza szövésű trilógia harmadik darabjaként is említhető, s ugyanabban a fiktív kisvárosban játszódó regényében, és másképpen Bettes István, a maga egyedülálló stílusában világra lehelt, nyelvi játékokra élezett verseiben. Bettes kötetének, sőt költészetének - mint azt Grendel Lajos kiemelte - egyik legmegrázóbb darabja a Blum blues a Sajó felett című, apjának ajánlott prózavers-ciklus. Gyűjtemény múltakból, képzelt jelenekből, vagy nem is olyan képzeltekből... Grendel sajátos ízű, közép-kelet- európai kisvárosi abszurdja is a személyesség határán, mégis másképpen ismerős. Az érsekújvári beszélgetés délelőttjén a két szerző középiskolásokkal is találkozott. A diákok számára már történelem a másfél évtizede lezajlott rendszer- váltás, s még inkább annak előzményei. De a Mátyás király New Hornban körükben is osztadan sikere arra utal, ráéreztek a regény azonosítható síkjain zajló történések ironikus ízére. A kommunizmus „romantikájáról” szólva Grendel azért azt is hozzáfűzte, hogy szándéka szerint a bizarr, vígságra, röhögésre pozitúráztatott részletek a történet során könnyezve-sajdul- va horzsolódnak eggyé. A történet során, amelybe mi is beleszület- tünk. Az pedig, hogy kinek hol sajog, csak részint magánügy. Másrészt történelem. Illetve fordítva.

Habsburg Mária születésének 500. évfordulójára a Budapesti Történeti Múzeum és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria Habsburg Mária címmel közös kiállítást rendezett. A Mária királyné személyiségét és környezetét bemutató kiállítást ma 17 órakor nyitják meg az Ester- házy-palotában. Képünkön Hans Krell festménye. (Képarchívum)

Andrzej Wajda, a lengyel történelem leghitelesebb krónikása nyolcvanévesen is dolgozik

Születésnapi életműdíj Berlinben

Amerika már meghajolt előtte. Most Európa is ezt teszi. Nem először. Berlinben, pár nap múlva, életműdíjat kap Andrzej Wajda.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Ezüst Medvét és Nagykeresztet is vitt már haza a németektől, de díjazta őt Velence, Cannes, Moszkva és San Sebastian is. A washingtoni, a bolognai, lyoni, brüsszeli és krakkói egyetemen díszdoktorrá avatták. Oscar-díjra háromszor jelölték: Az ígéret földjével, A wilkói kisasszonyokkal és a Vasemberrel. így külön- külön egyszer sem nyert. 2000- ben azonban életmű-Oscart kapott. Most a berlini fesztiválon, élete 80. évében részesül komoly elismerésben.

Andrzej Wajda mindeközben nagy munkában van. Új filmjével a katyni tömeggyükosság áldozatainak állít emléket. Köztük édesapjának, aki tüzértisztként ugyancsak a szovjet NKVD kommandójának áldozata volt Ka- tynban. 1940 tavaszán a Sztálin és Berija által irányított tömeggyilkosságnak csaknem 15 ezer ember esett áldozatul, köztük magas rangú tisztek és értelmiségiek. Wajda a lengyel történelem egyik leghitelesebb krónikása. Tizenhárom éves volt, amikor kitört a II. világháború, gyermekkori élményeit tehát az akkori események határozták meg. A lengyel filmiskola megszületése 1954-ben

Új filmjével a rendező a katyni tömeggyilkosság áldozatainak állít emléket, akik közt ott volt tüzértiszt édesapja is.

készült első nagyjátékfilmjéhez, A mi nemzedékünkhez kötődik, amelyben Varsó külvárosi fiai szállnak harcba a német megszállókkal. További alkotásai, a Csatorna, a Hamu és gyémánt, a Tájkép csata után, a Szerelmi krónika, a Korczak, majd az agyonhallgatott ötvenes éveket idéző Márványember, s annak folytatása, a Vasember a lengyel filmművészet legsúlyosabb darabjai. Közönségét a ldlencvenes években sem veszítette el, hiszen Pan Tadeusz című történelmi tablójával, majd a Bosszúval ugyancsak hatalmas tömegeket vonzott a mozikba.

A filmrendező Andrzej Wajda mellett van azonban egy másik, harmadik, sőt egy negyedik Andrzej Wajda is. Színházrendezőként Dosztojevszkij-szakos alkotó. A krakkói Teatr Stary színpadán a Bűn és bűnhődést, A félkegyelműt és az Ördögöket vitte színre, de Amerikában, Angliában, Németországban és Japánban is ezekkel a darabokkal vívott ki komoly elismerést. A képzőművészet irányába templomfestőként tette meg az első lépéseket, majd a háború után festészetet tanult a krakkói Képzőművészeti Akadémián, s csak ezt követően szerzett rendezői diplomát a lódzi Filmművészeti Főiskolán. Színes tusrajzaiból tavaly a pozsonyi Lengyel Kulturális Intézet rendezett gazdag kiállítást, amelynek megnyitóján Andrzej Wajda is részt vett. Ott és akkor kiderült: rajzolt és festett ő a hetvenes években is, csak nem olyan intenzíven, mint később, a kilencvenes években, amikor több alkalommal is heteket-hónapokat töltött Japánban. Az ottani kertek és pagodák, piacok és kávéházak, császári szalonok és imahelyek any- nyira lenyűgözték, hogy többet meg is örökített közülük. Japánhoz olyan erős szálak kötik, hogy amikor 1976-ban Kioto város díját kapta meg, az elismeréssel járó 350 ezer dollárból szeretett városában, Krakkóban Manggha Centrumot nyitott, amely a japán művészet otthona. Most egy másik galéria létrehozásán dolgozik, amelyben Európa és a Távol-Kelet találkozna a Wawellel szemben. Nyolcvan év ide vagy oda, Andrzej Wajda fáradhatatlanul tevékenykedik. Energiája, életkedve, szellemi frissessége a szavain is átsüt. Amikor a Bosszúról kérdeztem és az ugyancsak Lódzban végzett Roman Polanskiról, aki szerepet játszik a filmben, derűs arccal a következőket mondta: „Ötven évvel ezelőtt nálam debütált mint filmszínész. A mi nemzedékünkben játszott először. A Bosszúban már nem olyan rokonszenves. Negatív szerepet kapott tőlem. Egy lengyel drámaírót játszik a filmben, aki fiatal korában Párizsban Moliére megszállott híve volt, s később, amikor írni kezdett, annyira intelligensen és ironikusan ábrázolta a lengyel jellemet, ahogy csak keveseknek sikerült nemzeti irodalmunkban. A film egy várban játszódik, amelyet kettéválaszt egy fal, s itt él két ember, egymás közelében és egymástól mégis oly távol, hatalmas ellenszenvben. Polanski biztos szereti ezt a filmet, és büszke a játékára, mert nemrég arra kért, juttassam el neki videokazettán, szeretné elküldeni Martin Scor- sesének. Persze az is lehet, hogy

„Én abban reménykedem, hogy újra eljön az az idő, amikor a fiatalabb nézők gondolkozni is akarnak a moziban..."

nem akar elmenni hozzá próba- felvételre, és ezzel az alakításával akar szerephez jutni nála. Jézusom, ha most hallaná, hogy mit feltételezek róla! Bocsásd meg, Roman, ezt tényleg csak tréfából mondtam!”

Dosztojevszkij mellett Bulgakov a másik nagy kedvence. A nyugatnémet televízió számára a Mester és Margarita egyik fejezetéből készített egy mához szóló keresztrefeszítési történetet Pilátus és a többiek címmel.

„Hogy mennyire közönyösek lettünk... Egy autópálya melletti dombon vettük fel a kereszt- refeszítést, kocsik százai húztak el mellettünk, de egyetlenegy sem állt meg, mert senkit sem érdekelt, hogy mi is történik ott voltaképpen. Sajnos olyan világban élünk, amelyben már a közlekedés szabályai is fontosabbak, mint az erkölcsi problémák. Ha ott a tábla, egy »megállni tilos«, senkinek nem jut eszébe még csak lassítani sem, hogy fél szemmel odanézzen, mi zajlik a közelben, milyen bűnt követnek el az emberiség nevében. Meg is ölhettünk volna bárkit, az sem tűnt volna fel senkinek. És éppen ezt fogalmaztam meg a tévéfilmben is: annyira felgyorsult a világ, és annyit változtunk benne mi is, hogy már nem is nagyon vesszük észre, ha valami rettentő zajlik a közvetlen közelünkben. Legfeljebb akkor kapjuk fel a fejünket, ha a tévé szenzációt csinál belőle. Mert övé a hatalom. A televízióé. Amiről nem beszél, az mintha nem is létezne.”

Pan Tadeusz című filmjét több mint 15 millió néző látta, Andrzej Wajda mégis úgy érzi: ő már csak egy üyen nemzeti eposszal képes becsalogatni a közönséget a moziba. Voltaképpen ugyanazt vallja, amit cseh kollégája, az ugyancsak Oscar-díjas Jin' Menzel: „Az én nézőim már otthon ülnek, és nem járnak moziba.” A katyni tömeggyilkosságról szóló filmjére azonban bizonyára ismét milliók lesznek kíváncsiak.

„A hetvenes-nyolcvanas években még izgatottan mentek moziba az emberek, hiszen ott tudták meg azt, amiről sem a rádióban, sem a televízióban, sem az újságokban nem beszéltek. Ma főként azok járnak moziba, akik szórakozni vágjalak, akik el akarják felejteni mindennapi gondjaikat, az üyenfajta igényeket pedig remekül kielégítik az amerikai filmek. Én abban reménykedem, hogy újra eljön az az idő, amikor a fiatalabb nézők gondolkozni is akarnak a moziban, nemcsak önfeledten szórakozni.”

Ingmar Bergman három évvel ezelőtt végleg hátat fordított a fűmnek. Andrzej Wajda még tele van alkotóerővel. Őt keményebb fából faragták. De az is lehet, hogy márványból van. Vagy vasból.

Japán tusrajzainak egyike