Új Szó, 2006. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2006-02-02 / 27. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. FEBRUÁR 2. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ BERL1NGSKE T1PENTE A Mohamed-karikatúrákat közlő dán lap, a Jyllands-Pos- ten főszerkesztője közölte, soha nem adott volna engedélyt a rajzsorozat publikálására, ha tudta volna, hogy az ilyen következményekkel jár. Az arab országokban rendezett tiltakozások, bojkottfelhívások és kormányzati támadások nyomán Carsten Juste főszerkesztő a Berlings- ke Tidende című dán lapnak adott intetjúban azt mondta, hogy lapja elvesztette a véleményszabadságért folytatott harcot. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök úgy nyilatkozott, országának irányíthatatlanná vált erőkkel kell szembenéznie.- Miniszter úr, tényleg nincs több pénz a zsebében fegyvereink modernizálására? (Peter Gossányi rajza) A tavaly beiktatott XVI. Benedek első enciklikája a szexualitással és a hittel teli szerelemmel foglalkozik A teljesség kanonizált torzképe „Nem szabad az emberi szerelmet és vágyat pusztán a nemiségre korlátozni, mert ha a testi vágy és a lelki szeretet elszakad egymástól, az csak karikatúrája lesz a szerelemnek” - a hírügynökségijelentések szerint XVI. Benedek pápa egyebek mellett erre hívta fel a figyelmet első endklikájában. H1ZSNYA1 ZOLTÁN Az enciklikákat - vagyis a pápai körleveleket - a katolikus egyházfők rendszerint a világ püspökeihez intézik, de az általában latin nyelven megírt dokumentumokat a legújabb korban különböző fordításokban is hitelesítik, és a sajtóban is közzéteszik. E főpásztori körlevelek - amelyek a legmagasabb rangú pápai dokumentumoknak számítanak - a teológiai állásfoglalásokon és az egyház belső ügyeinek taglalásán kívül gyakran világi témákat is érintenek. Útmutatást adnak a világ katolikusai számára aktuális társadalmi, politikai és tudományos kérdésekben is. Az endkli- kák az egyház tanítása szerint sem eleve tévedhetetlenek, a benne foglalt állítások tehát nem számítanak dogmának (kinyilatkoztatott igazságnak), iránymutatásuk a hívők számára mégis kötelező erővel rendelkezik. A német származású XVI. Benedek - volt már erre példa az egyház történetében - anyanyelvén írta meg a közel ötvenoldalas levelet, és az autorizált fordítások elkészítése körüli nehézségekkel magyarázta kibocsátásának elhúzódását. A dokumentumnak ugyanis karácsony előtt kellett volna napvilágot látnia, s hogy nem így történt, abban a sajtóértesülések szerint az is közrejátszhatott, hogy a szöveg a vatikáni teológusokkal tartott konzultációkat követően az utóbbi hetekben több változáson is átment. A dokumentum közzétételének időpontja azonban így sem nélkülözte a szimbolikus utalásokat. Először is egybeesett a keresztény egységért meghirdetett ökumenikus imahét zárónapjával. Ráadásul ezen a napon van a zsidó származású, de római polgárjoggal rendelkező, kér- lelheteden keresztényüldözőként ismert Saulus Paulusszá válásának, vagyis a kereszténység elteijeszté- séért minden bizonnyal legtöbbet tevő, tevékenységéért mártírhalált elszenvedett későbbi Szent Pál megtérésének, a pálfordulásnak az ünnepe is. Az enciklika kibocsátásának időpontjában rejlő szimbolikus üzenet tehát - ha jól értelmezem - egyrészt a keresztény egység fontosságát volt hivatott kidomborítani. Másrészt pedig a modem világban hit nélkül tévelygők, a kereszténységgel szemben közömbösek - vagy akár egyenesen ellenségesek - megtérésének mindenkori lehetőségére is szerette volna ráirányítani a figyelmet. Vagyis a kibocsátás mára már óhatatlanul is szimbólumértékkel bíró körülményei - melyeket egyébként az egyház képviselői is gyakran kiemelnek - közvetve bizonyos centralizációs és expanziós törekvésekre is utalnak. A Vatikán sok évszázados története arról tanúskodik, hogy a központ vezető szerepének megszüár- dítására irányuló erőfeszítések korántsem idegenek a katolikus egyházfőktől. A keresztény egység megerősítését célul kitűző ökumenikus imahét meghirdetésének hátterében persze elsősorban a szekularizáció felszámolására irányuló törekvés áll, amely minden egyháznak érdeke. Az egység erősítését célzó igyekezet azonban egy centrum - legalábbis egy szellemi központ - kialakulását is feltételezi. Az ökumenikus mozgalmat a protestáns egyházak kezdeményezték 1910-ben, és a katolikus egyház jó ideig gyanakodva szemlélte. A katolikusoknak csupán az 1962 és 1965 között ülésező II. vatikáni zsinat óta van lehetőségük arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a protestáns ökumenikus szervekkel. Róma tehát e téren sokáig lépéshátrányban volt, s noha azóta - elsősorban II. János Pál pápasága idején - kétségtelenül mérföldes lépéseket tett ebbe az irányba, de ha az egyetemes kereszténység irányadó szellemi műhelyének szerepét kívánja betölteni, bizony, még jó néhány területen van mit tennie. Főként a kor aktuális társadalmi kérdéseire adandó friss szemléletű, széles körben elfogadható és a gyakorlatban is kamatoztatható válaszok megfogalmazása nem tűr további halasztást. Vagyis mind az érintett témák, mind a (ma még) érinthetetlennek tűnő dogmák terén nyitásra lenne szükség. És e nyitás nem csupán a fönt említett okból egyre elodázhatatlanabb. A katolikusok száma jelenleg mintegy ezerkétszáz millióra tehető, ami tekintélyes számnak tűnik ugyan, de ha a passzív katolikusokat levonjuk belőle (akik valószínűleg éppen a katolikus egyház hagyományos bázisán, Európában vannak a legtöbben), a kép már korántsem olyan kedvező. Úgy látszik, korunk modem, viszonylagos jólétben élő európai embere nem tud mit kezdeni a számára egyre követhetetlenebb, a valós élettől egyre elrugaszkodottabbnak tűnő hittételekkel és viselkedési normákkal. Lássuk tehát, milyen módon kíván megfelelni a kor kihívásainak XVI. Benedek, akit korunk egyik legjelentősebb katolikus teológusaként is jegyeznek. Az új pápa első enciklikája egy Szent János apostoltól való idézettel kezdődik: Deus est caritas (Az Isten: szeretet). A levél két részből áll: egy teológiai és egy pasztorális egységből. Az első rész a szeretet és a vonzáskörébe vonható egyéb fogalmak hittudományi definiálására tesz kísérletet. A második pedig a szeretet parancsának gyakorlati megvalósításával foglalkozik. „A szexre redukált erósz már fogyasztási cikké vált, amelyet ad- nak-vesznek. Pontosabban az ember vált árucikké” - szögezi le a 78 éves katolikus egyházfő. Nos, a művelt európai ember - még ha helyteleníti is az e téren kétségtelenül fennforgó áldadan állapotokat -jól tudja, korántsem az istentelen modem korban alakult ez így, mint ahogy azt az új pápai útmutatás sejteni engedi. Aki azt is számításba veszi, hogy a jó nevű teológusnak nyilvánvalóan széles körű ismeretei vannak a téma történetét illetően, még inkább elbizonytalanodik, és akár a pápai dokumentum kiindulópontjának hitelét is kétségbe vonhatja. A nemiséggel kapcsolatos „bűnös” cselekedetek folyamatos jelenlétét ugyanis mi sem igazolhatja jobban, mint XVI. Benedek saját egyházának története. Hiszen számtalan dokumentum tanúskodik arról, hogy a pápák a vágyak kiélését mindig is eredménytelenül próbálták háttérbe szorítani. Válogatott büntetésnemekkel sem tudták megakadályozni például a prostitúció teijedését, ami a középkorban leginkább a városokban és a keresztes hadak nyomdokaiban buijánzott. Nem is beszélve a nemi „bűnök” enyhébb válfajairól. Az egyházfőnek tudnia kell azt is, hogy a gyakran szigorú erkölcsűnek elképzelt régi évszázadokban sok helyütt éppen az egyház tevőleges részvételével hoztak létre bordélyházakat, hogy az örömlányok tevékenységét kordában tarthassák. A prostitúció egyházi megítélése különben nem is volt mindig olyan egyértelműen negatív, mint ma. „Ha nem volna prostitúció, a parázna vágyak tom- bolása romlásba vinné a társadalmat.” „Nélkülözhetetlen, mint palotában a szennyvízcsatorna!” Az utóbbi idézet Aquinói Szent Tamástól, a 13. század híres teológusától, az előbbi pedig a 4. században élt Szent Ágostontól való (tőle egyébként a körlevélben is olvasható egy idézet, persze nem ez). Remélem, nem tűnik rosszmájúságnak, ha megjegyzem, hogy a szóban forgó szennyvízcsatorna hosszú évszázadokig sem a püspöki, sem a pápai palotában nem apadt ki. A „szerelem karikatúrájáról” tehát nem lehet hitelesen úgy beszélni, mintha azt a hittől való eltávolodás, a szekularizáció rajzolná. Ezeknek a torzképeknek több évezredes nyomai, gazdag hagyományai vannak. A „lelki szereteti’ nélküli, vagyis szerelem nélküli „testi vágy” valószínűleg egykorú az emberiséggel. Valamiképp minden időben és minden kultúrában szüksége volt az embernek erre a karikatúrára - is. Ám sohasem pusztán erre! A „testi vágyat” és a,Jelki sze- retetet” csupán a papi cölibátust hirdető egyházak igyekeznek elszakítani egymástól végérvényesen, s való igaz, amit felkínálnak helyette, „az csak karikatúrája lesz a szerelemnek”. A teljesség kanonizált torzképe. Más kérdés, hogy e tiltás betartatásában soha, sehol nem jártak - nem járhattak - túlzottan nagysikerrel. M ______________________________________T—mmrnm Ja nuár 25-én írta alá első enciklikáját (ČTK/AP-felvétel) KOMMENTÁR Kényszerpályán AAALINÁK ISTVÁN Még a Közel-Keleten is engednie kell a számok szorításának, aki - legalább nagy általánosságban - reálpolitikát kíván folytatni. A kormányzati felelősség erre fogja szorítani a Hamászt is. A józan számítások szerint. Mert van egy katasztrófa-forgatókönyv is: a Hamász sem enged, a Nyugat sem ad pénzt, következik a teljes izoláció, nyomor, palesztin belháború, izraeli-palesztin háború, káosz. Nos, ez senkinek sem érdeke. Az optimistább és egyben valószínűbb változat az engedmények, a mindkét oldalról való közeledés hosszadalmasabb, fáradságos munkával megvalósítható politikája. A palesztin költségvetés 2005-ben 1,96 milliárd dollár volt, a 2006-ra tervezett deficit 660 millió. Az EU és egyes tagállamai összesen 570 milliót, az USA 300 millió dollárt juttatott a Palesztin Hatóságnak, azaz együtt majdnem a költségvetés felét. A szaúdiak hivatalosan 46 milliót adtak. Az egyéb jövedelmek kimutathatatlanok, sosem fogjuk megtudni, Irán vagy Szíria mennyivel támogatja ezt vagy azt a szélsőséges szervezetet. (A Szaddám-rezsim anno állítólag 50 ezer dollárt juttatott minden öngyilkos merénylő családjának.) A könyörtelen számok azt mutatják, a Palesztin Hatóság a külföldi segélyek nélkül életképtelen, s ha Izrael is felfüggeszti a havi 35-50 milliós, vám- és adóbevételekből származó átutalásokat, a palesztin területeken elmaradnak a bérkifizetések, megáll az élet, s valami szörnyűség következik. Ez az a szorítás, amit a Hamásznak fel kell oldania a kormányzati felelősség terhe alatt. Iróniával szólva: a Hamász verheti a fejét a falba, amiért túlnyerte magát, ideológiával könnyebb etetni a népet, mint kenyérrel. Ugyanakkor kettős szorítás ez, az adományozókat is érinti. Pillanatnyilag patthelyzet van. A Hamász-vezérek azt mondják, nem mondanak le alapvető céljukról, Izrael megsemmisítéséről, a zsidó állam elleni felszabadító harcról. Az USA meg az EU - nagyon fontos, hogy ezt az unió nevében Merkel asszony jelentette ki nagyon határozottan - addig nem ad pénzt, amíg a Hamász el nem ismeri Izraelt és le nem teszi a fegyvert. A mostani helyzet a gazdasági okok miatt hosszabb távon tarthatatlan a Hamász számára, mielőbb fel kell állnia az új kormánynak, s valamerre mozdulni kell. Az USA-ra és az EU-ra politikai kényszer hat: nem kockáztathatják az ellenőrzés teljes elvesztését, s azt, hogy szélsőségesnek tartott rezsimek - Irán, Szíria - nyomuljanak helyükbe fő támogatóként. E logika szerint az elmozdulásnak egy-két hónapon belül meg kell történnie, tárgyalásoknak kell kezdődniük, suba alattiaknak is, hiszen mindenki meg akarja őrizni arcát. Ehhez majd közvetítők kellenek, e téren Egyiptom játszhat pótolhatatlan szerepet, és talán még Szíria is. Izrael sem teheti majd meg, hogy egyáltalán nem tárgyal az új palesztin kormánnyal, bár itt vélhetően csak a március végi izraeli választások után történik érdemi elmozdulás. A Hamász hosszú távú tűzszüneti ajánlatát - nem kis jóindulattal - valaminek az előjeleként is lehet értelmezni. Gyorsan gyűrűző a rossz S1DÓ H. ZOLTÁN Rossz emlékű kifejezés a begyűrűzés. A köznyelvbe, stílszerűen szólva, a hetvenes évek második felében gyűrűzött be, amikor ezt a szavat használva valahogyan meg kellett magyarázni az üzemanyagárak folyamatos drágulását. Akkoriban nehéz volt világgazdasági folyamatokkal magyarázni az árak alakulását, hiszen jó ideig úgy hitték, a külvilág hullámzása megtörik a szocialista tábor betonfalán. Ma már nem kell körmönfont módon tálalni azt, ha külső hatásra valami kedvezőtlen irányt vesz nálunk. Azonban a Csehországban átmenetileg leállt koreai-holland LG.Philips Displays gyár megtorpanásának szlovákiai utózöngéje mégis újnak számít. Tömören arról van szó, hogy az említett cégnél előállított hagyományos képcsövű tévékészülékek iránt egyre kisebb a kereslet, a plazma- és folyadékkristályos televíziók előretörése megállíthatatlan, ami padlóra küldte az elektronikai társaságot. Olyannyira képtelen megbirkózni a helyzettel, hogy maga az anyavállalat csődöt mondott, magával rántva a Paroubek-kor- mány mentőövébe kapaszkodó észak-morvaországi fiókját, továbbá a námestovói beszállítókat is. Mindez csak Árvában legalább 700 új munkanélkülit jelent. A technológiaváltás okozta, esetünkben negatív előjelű láncreakció meglehetősen gyakori jelenség, ám eddig valahogyan elkerülte országunkat. Amikor tavaly az amerikai Delphi hazájában csődeljárásba menekült, akkor itteni leányvállalata, a Delphi Slovensko vígan üzemelt tovább. A szintén amerikai Tower Automotive összeomlása sem rántotta magával a malackai, 800 főt foglalkoztató telephelyét, és ugyanez igaz a problémákkal küszködő tengerentúli Visteon konszernre is, amelyik Nyit- rán minden gond ellenére megépíti telephelyét. Netán a lendületbejött „tátrai tigris” körmeitől megriadva állt meg eddig egy-egy csődhullám Dévény kapuinál? Nyilvánvalóan nem, pedig mítoszterémtésnek jó lenne. Mindössze arról van szó, hogy a külföldi társaságok itteni üzemegységei olyan olcsón és viszonylag magas hatékonysággal termelnek, hogy még agonizáló állapotukban, a csőd árnyékában élve is megéri fenntartani őket. Azonban a gyökeres műszaki lépésváltás ellen már ez sem nyújt védelmet. Az igazi védelemre a Sony nagyszombati és a Samsung galántai gyára adja a megoldást, ahol már elkezdődött az új technológia átvétele.
