Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
2006-01-13 / 10. szám, péntek
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 13.- Drágám, ne hívjam mégis inkább a szerelőt? (Kiss Tibor rajza) Az energiahordozók kulcsfontosságúak Oroszország és az EU kapcsolatában Energiaválság elé nézünk TALLÓZÓ NÉMET SAJTÓ A német külföldi hírszerzés 2003 tavaszán aktívan segítette Irakban az amerikai csapatokat - állítja a Süddeutsche Zeitung csütörtöki száma, valamint az ARD televízió Panorama című műsora. Az információ Angela Merkel német kancellár washingtoni látogatásának kezdő napján látott napvilágot. Németország nem vett részt harcoló katonákkal az iraki háborúban, amelyet ellenzett. Ellenzéki hangok szerint ugyanakkor a részvétel valamilyen formájának tekinthető, hogy az amerikaiak és szövetségeseik a háború idején használták a németországi infrastruktúrát. A müncheni újság és a Panorama szerint a BND munkatársai állítólag a bombázandó célpontok kiválasztásában is segítettek, pontosabban: azonosították azokat a célpontokat, kórházakat,' követségi épületeket, amelyeknek elpusztítását el kellett kerülni. A német felderítés ügynökei a legmagasabb helyek tudtával és jóváhagyásával maradtak az iraki fővárosban, s a francia nagykövetségen helyezték el őket, miután a német képviseletet kiürítették. A sajtójé- lentésben legkevesebb két emberről van szó, akik Bagdadban az iraki háború teljes tartama alatt információkkal látták el az amerikaiakat. A BND nem tagadja, hogy emberei jelen voltak (és vannak Irakban), ám cáfolja a Süddeutsche Zeitung és a Panorama által nekik tulajdonított feladatokat. A BND „törvényes felhatalmazás keretében információkat gyűjtött Irakban, azokat kiértékelte és jelentette a kormánynak” - jelentették ki a hírszerzés részéről. BL1C Ratko Mladics, a srebreni- cai népirtás fő felelősének tartott volt boszniai szerb hadseregparancsnok Szerbiában tartózkodik, a hatóságok, ha akarnák, 48 órán belül elfognák őt, de ezzel soha nem próbálkoztak - állítja Florence Hartman, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészének szóvivője a Blic című belgrádi napilapban csütörtökön megjelent interjújában. „Soha nem tettek kísérletet Mladics elfogására. Amikor a szerbiai közvélemény az ő elfogásáról beszél, akkor annyi történik, hogy a szak- szolgálatok meghívják teára. Mladicsot 48 órán belül Hágába lehetne hozni. De erre nincs politikai akarat, az állami szervek semmit sem tesznek ilyen téren... Mladics Szerbiában van! Minden információnk erre utal. Nem az erdőben bujkál, hanem a katonai hírszerzés egy részének védelme alatt álló objektumokban” - szögezi le a szóvivő. Szerinte ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy Mladic katonai létesítményekben rejtőzködik, de azt sem, hogy „lyukakban, kotorékokban és barlangokban” kell őt keresni. „A védelmi miniszterük (Zoran Sztankovics) azt ígérte, hogy az év végéig kiadja Mladicsot. Ez a 2005-ös esztendő volt. Mladics nincs Hágában, a miniszterük nem teljesítette ígéretét” - szögezte le Hartman. A legutóbbi orosz-ukrán „gázvita” ismét rámutatott az energiahordozók központijelentőségére a nemzetközi kapcsolatokban. Bár a legutóbbi vitában elsősorban a földgázárakról esett szó, valójában sokkal szélesebb, stratégiai szintű összefüggésekben kell vizsgálni a problémát. ONDREJCSÁK RÓBERT Ráadásul nem lenne igazán helyes csupán a földgázzal vagy a kőolajjal foglalkozni, hanem a stratégiai-energetikai nyersanyagok témakörét együtt kezelni. Oroszország, a megbízhatatlan Megkerülhetetlen tény, hogy Oroszország az egyik legfontosabb energetikai nyersanyagtartalékkal rendelkezik. Tény az is, hogy az említett nyersanyagok a modern ipari és posztindusztriális társadalmak, gazdaságok számára kulcsfontosságúak. Érvényes ez annak ellenére, hogy a nyugati világ néven emlegetett országcsoport a 70-es évek nagy olajválságai következtében sokkal effektívebb gazdasági szerkezettel rendelkezik, mint a feltörekvő gazdaságok, például Kína vagy India. Ennek egyik legérdekesebb mutatója például, hogy 1 milliárdnyi GDP előállításához mennyi energiahordozó szükségeltetik az adott ország gazdaságának. Márpedig ebben a kategóriában Kína sokszorosát igényli a fejlett országok átlagának. Mindezek ellenére azonban sem jelenleg, sem belátható időn belül nem jelenik meg olyan technológia, amely segítségével megoldható lenne a ma ismeretes legfontosabb stratégiai nyersanyagok, a kőolaj és a földgáz póüása. Ebből viszont az következik, hogy az említett energiahordozók ellenőrzése, illetve a visszaélés, szebben fogalmazva a befolyásolás lehetősége komoly tényezője lesz a nemzetközi kapcsolatoknak. Márpedig Oroszország számára az energiahordozók komoly tényezőt jelentenek a külpolitikai célok szempontjából. Sőt, Moszkva esetében gyakran szétválaszthatatlanok a stratégiai szintű külpolitikai, biztonságpolitikai és energiapolitikai célok. Természetesen nem minden ország van egyforma mértékben ráutalva az Oroszországból érkező energiahordozókra. Legkiszolgáltatottabb helyzetben a közép-európai országok és a volt Szovjetunió területének európai államai vannak. Ezek az országok szinte teljes mértékben az orosz forrásoktól függnek (kivéve tán Lengyelországot, amely a fölgáz esetében jobban áll: „csak” 40-45 százalékban van Moszkvára utalva). Az energiahordozók jelentik az egyik legfontosabb területet Oroszország és az EU kapcsolatában, hiszen az energetikai szakemberek szerint az oroszok részesedése Európa kőolaj és földgáz- ellátásában növekedni fog. Érdemes megemlíteni az északi-tengeri mezők fokozatos kimerülését, amely jelenleg elsősorban Nagy-Britanniát érinti, de a jövőben Norvégia helyzetét is befolyásolni fogja. Mindezekkel ellentétben viszont sorra készülnek a tervek az Oroszországból Európa felé vezető kőolaj és fölgázvezetékekre. Ezek közül elég csak a „Jamal” vezetéket, vagy a Baltitenger alatti, német-orosz projektet megemlíteni, amely máris nagy vihart kavart Lengyelországban és a balti államokban. Mindezekhez a teljesség kedvéért hozzá kell viszont tenni azt is, hogy az elmúlt hetek eseményei nem igazán erősítették meg az európaiak bizalmát Oroszországban, mint stabil energiahordozóellátóban, de ennek várható hatásai valószínűleg csak hosszú távon mutatkoznak meg. A piac újabb szereplői Oroszországon és Európán kívül természetesen még vannak egyéb fontos szereplői is a stratégiai energetikajátszmának. Mivel azonban a Közel-Keletről, Közép- Ázsiáról mint legnagyobb kitermelőkről, és az Egyesült Államokról mint legnagyobb fogyasztóról más kontextusban már elég szó esett, érdemes megvizsgálni egy olyan tényezőt, amely a jövő energetikai piacát fogja döntő mértékben meghatározni. Ez pedig a gyorsan fejlődő ázsiai gazdaságok egyre fokozódó energiaigénye. Kína energiahordozó-szükséglete évente 7 százalékkal nő, és nem messze marad el ettől az aránytól India sem. Ráadásul India esetében a jövőben a jelenlegi 6 százalékos gazdasági növekedés további gyorsulására lehet számítani, ami tovább növeli majd az energiahordozók iránti keresletet. Az elkövetkező évtizedekben a kínai és indiai gazdaság fokozatosan lekörözik majd az egyes európai gazdasági hatalmak GDP-jét és az USA és Japán után zárkóznak fel (Kína valószínűleg 15-20 éven belül Japánt is megelőzi). Márpedig mindez azt jelenti, hogy mivel a két hatalom saját belföldi forrásaiból nem képes lefedni gyorsan növekvő energiaigényét, egyre intenzívebben fognak kutatni külföldi források után. Mindent ellenőrizni kell Ehhez viszont ellenőrizni kellene nemcsak a kitermelő országot, hanem a szállítási útvonalakat is, akár tengereken, akár szárazföldi vezetékeken. Márpedig ennek - annak ellenére, hogy jelenleg nem sokakat foglalkoztat - meghatározójelentősége lesz a stratégiai folyamatokra és erőviszonyokra globális szinten is. Nem beszélve természetesen az érintett régiókról, amelyek a kitermelés vagy a szállítás miatt lesznek kulcsfontosságúak. Ide tartozik például a Közel-Keleten kívül Közép-Ázsia, de nem kevésbé fontos Délkelet-Ázsia vagy az Indiai-óceán sem. Az említett okok miatt lesz például a 21. század stratégiai versengésének központi régiója a Dél-kínai-tenger és a Malakka-szoros, szélesebb értelemben az egész délkelet-ázsiai régió. Olyan globális hatalmak érdekei fognak ugyanis találkozni, mint az USA, Kína, India, Japán. Ráadásul a problémát tovább bonyolítják a történelmi, területi viták, kulturális különbségek, már létező helyi versengések, egyéb gazdasági érdekek. Összefoglalva tehát elmondható, hogy a 21. század konfliktusforrásainak elemzésekor a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek terjedése mellett figyelembe kell venni az energetikai geopolitikát is, amely elválaszthatatlan részévé válik a lokális érdekkonfliktusoknak. Csábítanak az ügynökök S1DÓ H. ZOLTÁN Néhány napja az egyes pénztárak között elkezdődött az ügyfelek mozgása. Ä klienskeringő azokat érinti, akik már legalább egy éve valamelyik pénzintézet tagjai. Márpedig ezt a feltételt sokan teljesítik, hiszen a közel 1,2 millió főből csak tavaly januárban 450 ezren léptek be az akkor még nyolc magánnyugdíjpénztár egyikébe. Az év első napjaiban egyelőre alig ezren éltek a lehetőséggel, ami látszólag nem sok, azonban jogos a feltételezés, hogy június végéig - amikorra le kell tisztulnia a nyugdíjbiztosítás második pillére rendszerének - még komoly ügyfélmozgásra lehet számítani. Vajon indokolt ilyen aggályos hangnemben írni a folyamatról? Hiszen az ügyfelek csak élnek a törvény adta lehetőséggel. Ez látszólag igaz, mint ahogy az is, hogy a kliensek ingázása döntően az ügyfelekre vadászó biztosítási ügynökök érdeke, akik a beszervezettek száma után kapják a jutalékukat. Egy év elteltével még nem alakultak ki érdemi különbségek a magánnyugdíjpénztárak teljesítményei között, gyakorlatilag azonos sikerrel vagy sikertelenséggel kamatoztatták a rájuk bízott, már több mint 9 milliárd koronára duzzadó összeget. Vagyis a várható nyereség nem lehet a cserék mozgatórugója. A pénztárak 1700 és 8500 korona közötti összeget adnak az ügynököknek minden egyes szerződésért, ami kellő motiváció ahhoz, hogy a második pillér működésében még nem igazán járatos polgárt ide-oda rángassák. Ez nem megalapozadan fel- tételezés, ami abból is kiderült, hogy az ügyfélcserék engedélyezett időpontját nem sikerült egy évről kettőre kitolni. Különösen a mostani sereghajtó, a nagy ambíciókkal rajtoló Aegon társaság ágált a hosszabbítás ellen. Ha ugyanis teljesült volna a kétéves kritérium, akkor az Aegonnakjúnius végéig, a kötelező létszámteljesítés időpontjáig esedeg nem jön össze a minimálisan meghatározott ügyfélszám, ami a bukásával egyenlő. Azonban minden maradt a régiben, így a veszélyeztetett zónában lévő kisebb magán- , nyugdíjpénztárak júliusig valóságos hajtóvadászatot indíthatnak, bevetve a más pénzintézeteknél már elkötelezettek elcsábításának fegyverét is. Vagyis a már említett ügyfélkeringőt nem a piac úgymond láthatatían keze, hanem a finiselő ügynökök nagyon is látható nyomása (rossz nyelvek szerint pénzborítékok zsebbe csúsztatása) kényszeríti ki. A kliensek újbóli regisztrálása természetesen többletköltséget gerjeszt, ezért ne legyenek kétségeink afelől, hogy az ügyfelekért vívott harc árát végső soron velük fizettetik meg a nyugdíjpénztárak. Végül még egy megjegyzés: a magánnyugdíjpénztárak ügyfelei mintegy egytizedének mind a mai napig nincs pénz a számláján. Ha esedeg tömegessé válik a pénztárcsere, akkor a már most is akadozó regisztrációba még több hiba csúszhat, ami a magánnyugdíjszámlákon még több 0 koronát eredményezhet. JEGYZET Mámegin szlovákok BARAK LÁSZLÓ nyomulnak a magyar élelmiszerpiacra. Most lassan, de biztosan őrlő malmaik termékeivel, azaz a liszttel. Igaz, mámegin „csak” a szlovákiai magyarokról van szó. Konkrétan egy gútai illetőségű, Varga Tibor nevezetű molnárról, vagyis malomtulajdonosról, aki tavaly, közvetve bár, csallóközi búzából őrölt lisztet merészelt bejuttatni az „anyaországba”. Ahol ugye annyira szeretnek bennünket, határon túli magyarokat, hogy majd megesznek... Állítólagos „alacsony sikértartalmú” lisztünktől viszont ugyanúgy fanyalognak, mint a tavaly egy hasonló üzleti tranzakció nyomán Magyar- országra került „szlovák” húsvéti sonkától... Persze most is nyilván csak az a gond, hogy a tavalyi fegyverneki sonkaexportőrhöz hasonlóan a csallóközi molnárban is veszélyes konkurenciát szimatoltak meg a Duna túloldalán. Aki természetesen többször megcáfolta már a lisztjét érő vádakat, amelyek szerint az „technológiai trükkel előállított, hibás, ismeretien eredetű termék”... A nem kis rosszmájúsággal, célzatosan „szlovákká” degradált malom tulajdonosa egyébként Magyarországra irányuló exportja kapcsán már tavaly nehezményezte az efféle állításokat e hasábokon is. Elmondta azt, hogy sem őt, sem pedig cégének egyéb képviselőit nem kereste meg kifogásaival senki a magyarországi illetékesek közül. Holott azok, objektív tényekkel alá nem támasztott véleményezéseket sugallt(n)ak a magyar közvéleménynek. Pedig nem is közvetlenül az ő cége által került át a liszt a határon túlra. A gútai malom egyébként 2002- től 2005-ig bezárólag minden olyan uniós minősítést megkapott, amelyeknek komoly szankciók terhe mellett kell szavatolniuk, hogy csak minőségi termékkel jelenhessen meg az uniós piacon, tehát Magyarországon is. A Varga-féle cég ráadásul 2005-ben, nyüván a magyaror- * szági szakma elismeréseként, az egyetlen külföldi malomként megkapta a magyarországi Országos Molnárnapok társszervezői jogát is. Hab a lisztből készült tortán, hogy az anyaországba szánt liszt egy részét annak idején különben is magyar- országi búzából szerették volna gyártani. Ennek a búzának a szlovákiai behozatala viszont állítólag épp minőségi okok miatt ingadozik... De hagyjuk a szakmai polémiát a molnárokra és az egyéb illetékesekre. A Magyar Nemzetben a minap felmelegített és pertraktált ügy viszont azért elszomorító akár a kívülállók számára is, mert a mégoly méltányos és jogos magyarországi piacvédelmi manővereknek sem szabadna nélkülözniük a kellő, európai szintű tárgyilagosságot. Különösen akkor nem, ha odaát egy határon túli magyarok által működtetett cég kerül reflektorfénybe...
