Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-01 / 277. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 1. RÖVIDEN A Szőttes, Lakatos Róbert és a RÉV A pozsonyi Astorka Színházban (SNP tér 33.) közös műsorral lép színpadra a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, valamint Lakatos Róbert és a RÉV zenekar. A december 4-én (vasárnap) 18 órakor kezdődő rendezvényről bővebb információval a Szőttes irodájában tudnak szolgálni (fax: 02/52-63-79-76, sms: 0907/272-701, e-mail: szottes@szottes.sk (ú) Egyre nagyobb könyvek versenyeznek A Pál utcai fiúk a döntőben! ELŐZETES Az első középdöntőben szereplő regényekre érkezett szavazatok alapján - A kis herceg és a Micimackó előtt - nagy fölénnyel A Pál utcai fiúk jutott tovább A Nagy Könyv játék döntőjébe. Molnár Ferenc műve tehát már biztosan indulhat Magyarország kedvenc könyve címért. Várják a szavazatokat a második középdöntő regényei is. Az ml-en ma 20.05 perckor kezdődő adásban az 1984, az Abigél és Az arany ember kampányfilmjét láthatják ismét a nézők. A tét itt is a döntőbejutás. Az adás végén megtudjuk, hogy december 15-én A Pál utcai fiúk mellett melyik regény indul biztosan a döntőben. Egy hely azonban még kiadó: bármely, az elődöntők vagy a középdöntők során kiszavazott regény kaphat még egy esélyt a továbbjutásra. A döntés az olvasóké. Szavazni a mai adás végétől (tehát este tíz órától kezdődően) lehet egészen december 10-én 16 óráig. A vigaszágas szavazáshoz kapcsolódó televíziós műsorban - amely december 3-án 18 órakor látható az ml-en - felelevenítik a középdöntők legizgalmasabb pillanatait, és összefoglalják az eddigi eredményeket, (ú) Száz éve született Kellér Dezső „Fogom a függönyt” MTI-HÍR Száz éve, 1905. december 1-jén született Budapesten Kellér Dezső író, konferanszié, kiváló művész, a Vidám Színpad örökös tagja. Pályáját 1925-ben karikaturistaként kezdte, majd riporterként folytatta a Ma Este című színházi lapnál. Mint színpadi szerző az 1920-as évek végén mutatkozott be, s ezután kabarétréfák, egyfelvo- násosok és dalszövegek sajátos, fanyar humorú írójaként neve hamarosan ismertté vált. Konferansziéként 1933-ban a Te- réz-körúti Színpadon állt először a közönség elé, a Hurrá, technokrácia! című műsorban, de igazán a háborút követő négy évtizedben vált a magyar kabaréművészet egyik legnagyobb képviselőjévé. 1945-től a Pódium Kabaréban, 1949-től a Kamara Varietében dolgozott. 1951-ben, a színház megalakulásakor a Vidám Színpad tagja lett, és tizenkét esztendőn keresztül a társulat nagy sikerű műsorainak konferansziéja, illetve szerzője. 1964-től a Thália Kabarét, 1972-től újra a Vidám Színpad műsorait konferálta. A társadalmi jelenségekre és a visszásságokra reagálva, gondolatait utánozhatatlan kapcsolatteremtő készséggel szavakba foglalva, sajátos kelléri derűvel, könnyedén csevegett a nézőkkel halálosan komoly dolgokról. Aki valaha is látta, nem felejti el, ahogyan szmokingban, jellegzetes tartásával, a függönyt markolva a nézők elé áll, és ravaszkásan mosolyogva megszólal: „Kedves Közönség!” Kellér nem volt vicces, még csak jópofa sem. Rajta nem hahotá- zott a közönség, inkább derültséget fakasztott a nézők között, amint - olykor velük összekacsintva - bölcs humorral elemezte az értékrendjét elvesztő világ dolgait. Hivatása iránt alázattal viseltetett, a közönséget tisztelte. Soha semmit nem bízott a véletlenre. Kollégái mesélték róla, hogy otthon a tükör előtt alakította ki azt a mimikát, amely által el tudta hitetni a nézővel, hogy egyedül csak hozzá beszél. Évtizedeken keresztül ő maga volt a közéleti indíttatású politikai kabaré. Neve egybeforrt nem csak a műfajjal, hanem a színházával is. Mint konferanszié negyven éven át ő volt a Vidám Színpad legnagyobb attrakciója, az Óceánon is túl ható vonzereje, jelképe. Konferanszait számos rádió- és tévéfelvétel őrzi, utolsó Vidám Színpadi fellépését 80. születésnapján sugározta a Magyar Televízió. Mintegy kétszáz kabaréjelenetet, több egyfelvonásost és egy operettet is írt (Három tavasz). Békeffi Istvánnal együtt átdolgozta a Csárdáskirálynő című operettet, amely aztán Honthy Hannának hozott óriási sikert. Az ő alkotása volt a magánszektor rövidítésére a „maszek” szó, amelyet először egy 1951-ben elhangzott konferanszié- jában használt, és amely azóta a magyar szókincs szerves tartozéka. Több kötete megjelent: Az én kabarém, Kedves közönség, Pest az Pest, Leltár, és utolsóként a Fogom a függönyt. Stafétabotját többször is átadta kiszemelt utódainak: a rádióban Rátonyi Róbertnek, a színházban Zana Józsefnek, a tévében pedig Verebes Istvánnak. Budapesten halt meg 1986. szeptember 24-én. Kellér Dezső a függöny előtt (Képarchívum) A huszonöt éves Csámborgó zenekar jubileumi koncertje nagy sikert aratott a Thália Színházban A népzene ünnepe Kassán Magyar népzenét játszanak, lelkesek, huszonöt évesek. Egy napon ünnepeltük születésnapunkat, és csodák csodája, én sem éreztem magam harmincnál idősebbnek azon az estén, sőt gazdagodtam is. Fiatal, gazdag szerző írja tehát a most következő élménybeszámolót. JUHÁSZ KATALIN A Csámborgó zenekar jubileumi koncertjére zsúfolásig megtelt a kassai Thália Színház. A jelenlévők között valamiféle titkos kapcsolat, szavakkal megfogalmazhatatlan összetartozás-érzés volt sejthető. És nem csak arra gondolok, hogy régi ismerősök köszöntötték egymást, hogy ott folytatódtak a beszélgetések, ahol évekkel ezelőtt abbamaradtak, hogy a női mosdóban az volt a téma, melyik zenész öregedett, fogyott le vagy épp fiatalodott meg az évek alatt. A közönség nagy része annak idején táncolt az Új Nemzedékben, eljárt a Csám- borgó-táncházakba, vagy családtagjai, ismerősei voltak benne nyakig a népzenei mozgalomban. Csak remélni merem, hogy „véleden” betévedőkből is akadt néhány rajtam kívül, akik úgy viszonyulnak a magyar népzenéhez, mint Petőfi a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tájához. Mert az ős- Csámborgót hallva a beavatatlan zsurnaliszta is megérez valamit abból a hajdani „mozgósító erőből”, a nagykaposi, szepsi, nagyidai táncházak hangulatából. A zenekar eredetileg a Richtarcsík Mihály alapította Új Nemzedék tánccsoportot kísérendő jött létre, aztán hamarosan kiderült, hogy ez a formáció (Szabó Gábor prímás, Sterbinszky László bőgős, Kováts Marcell brácsás, dudás és klarinétos) többre hivatott. Csakúgy, mint az „életben”, a kassai koncerten is később csatlakozott hozzájuk Kanóc Csaba cimbalmos, majd pedig Szvorák Katalint invitálták színpadra, akivel az ős-formáció annak idején vé- gigtumézta Európát. Ezúttal is egy nagy utazásnak lehettek fültanúi a jelenlévők: bonchidai, gyímesi, nagysajói, szatmári, bodrogközi, mátyusföldi és gömöri dallamok váltották egymást, majd régi népi énekek feldolgozásai következtek. Közben Kováts Marcell körül kicserélődtek a zenészek, a fiatalok vették át a hangszereket. Az új Csámborgót több rendezvényen hallottam már, de valójában csak ezen az estén tudatosítottam, mekkora dolog egy fiatal generáció tagjait megnyerni a népzenének. Kováts Bálint például pöttöm kissrácból, afféle érdekes színfoltból fejlődött komoly prímássá édesapja mellett, ráadásul még most is csak tizenhat éves, bármi lehet belőle. A másik két fiatalra, Major Imre cimbalmosra és Peijési Gábor bőgősre is illik a „reményteljes” jelző, Kováts Marcell multi- instrumentalista pedig ilyen társaságban egyszerűen nem öregszik. Neki köszönhető, hogy a Csámbor- gó-koncertek egy idő után hangszerbemutatóvá válnak, aminek az esztétikai élvezeten túl némi tanító-nevelőjellege is van. A szünet után igazán különleges csemege következett: a Téka zenekar. Szalaggal sem kellett átkötni őket ahhoz, hogy a saját szülinapi ajándékomnak tekintsem a koncert második részét, pedig többször is elmondták, hogy a Csámborgót jöttek felköszönteni. A Téka talán nem igényel bővebb bemutatást, népzenei berkeken kívül is fogalomnak számítanak, a szakmabeliek közül pedig sokan tanítómestereiknek tekintik ezeket a zenészeket, akik egyebek mellett tekerő és duda szaktáborokat szerveznek nyaranta. A Csámborgó tagjait is ők vették gondoskodó szárnyaik alá annak idején, többször meghívták őket népzenei táboraikba, és ráadásul gyakran valamennyi ezzel járó költséget ők fedeztek a felvidéki kollégák számára. Nos, punk-rockon felnőtt városi leánykaként azt mondhatom: a Téka bárkit percek alatt meg tud fertőzni a népzenével, mert amit csinálnak, az a lélek legmélyebb rétegeiből csalogatja elő az ősi magyar dallamok iránti fogékonyságunkat. Ahogyan Lányi György kontrázik, azt csakis underground folknak lehet nevezni, Vizeli Balázs pedig gyorsabban játszik hegedűjén, mint amüyen gyorsan a fülem be tudja fogadni a hangokat. Ráadásul hoztak magukkal egy cimbalomművészt, Lukács Miklóst, habnak az én szülinapi tortámra. Hallottak már önök valakit úgy cimbalmozni, mintha kopogó esőben az eresz alatt balalajkázna? Nos, én már igen... És a „nemzetközi helyzet” még ezek után is „fokozódott”: a legvégén színpadra pen- derült Póttá Géza, Európa egyik legjobb hegedűse, hogy igazi jam- sessiont vezényeljen le az állva tomboló közönség előtt. Géza bácsit szó szerint nem lehetett elhallgattatni, két szám is elhangzott terven felül, a legutolsó úgy, hogy a kísérő zenészeknek fogalmuk sem volt, mit akar játszani az öreg, csak mentek utána, mint hadvezérük után a hű katonák. Szemtanúk elmondása szerint az éjszaka az utolsó villamos elzötyögését követően táncházzal folytatódott, amely hajnali kakasszóig tartott, némi töltött káposztával körítve. Egy biztos, rég nem volt ekkora népzenei ünnep Kassán. Woody Allen hetvenéves: a hazai mozikban legutóbb 2004-es, Melinda és Melinda című vígjátékát láthattuk Küzdelmek a New York-i rengetegben TALLÓSI BÉLA Woody Allen embléma. Pimasz, intellektuális és moralizáló humora utánozhatadan. Már ahogy gyerekkori vágyait kommentálja, abban szinte benne van az egész Woody Allen-i „humorfilozófia” - amikor ugye azt írta, hogy kutyát szeretett volna, de mert a szüleinek nem volt pénze, hát vettek neki egy hangyát. Közben a szülei nem voltak olyan szegények. De Woody Allen a poén kedvéért - a hangya miatt - lódított egy kicsit. Ilyen „szögből” kell őt néznünk és olvasnunk. Csal az igazsággal és viccel, hogy szeressük. Ezt tette mindig. Ifjúkorában a képregényekből, a dzsesszből és a moziból merített erőt, hogy szórakoztatással álcázza félénkségét. Úgy gondolhatta, ha a külseje miatt keresztülnéznek rajta a nők, a hódítás érdekében páratían belső képességét kell bevetnie és tökélyre fejlesztenie. Tréfás írásokkal kezdte, majd humoros televíziós műsoroknál dolgozott, aztán New York-i kabarékban lépett fel, majd eljött a nagy lehetőség is, ajánlatott kapott az 1965-ben elkészült Mi újság, d- camica? című film forgatókönyvének megírására. E vígjáték, melyben *0 maga is játszott, bombasztikus sikert aratott - és Woody Allen elindult a világhír felé. Ezenkívül még valami megváltozott az életében: a nők is észrevették, de erről később. Ugyanebben az évben foglalta el először a rendezői széket, s leforgatta a Fogd a pénzt és fuss című vígjátékát, amelynek főszerepét is eljátszotta, megalkotva a két- balkezes-abszurd figura őstípusát, aki aztán végigkísérte színészi pályafutása során. És most jöhetnek a nők, akik mindig fontos, nagyon fontos szerepet játszottak az életében - és művészetében. Első feleségéhez még a televíziós időszaka köti. Amikor első forgatókönyvével kilépett a „dobozból , és belépett a mozi világába, elvált és újranősült. A ’72-ben forgatott Játszd újra, Sam! összehozta Diane Keatonnal, és nem csak a filmben, a magánéletben is. E mozi egy megromlott házassági kapcsolatról szól, pontosabban a főhős - Woody Allen? - nőkhöz és a mozihoz való viszonyáról. A filmbéli Allan megpróbálja az életét imádott sztárja, a hódító Humphrey Bogart példája szerint rendezni - de hiába tesz meg mindent, kapcsolatai a nőkkel nem úgy alakulnak, ahogy Bogartnak a vásznon: érte nem könnyeznek a hölgyek. (A Játszd újra, Sam! színpadi változatát a 80-as években a Vígszínház is játszotta Kern András és Halász Judit főszereplésével). Diane Keaton a 70-es években szel- lemüeg igen termékenyítőén hatott a színész-rendezőre; értékelői szerint ekkor születtek a legmélyebb Woody Allen-opusok. Említsük csak a ’77-es Annie Hall című vígjátékot, amely sok rangos díj mellett megkapta a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek, a legjobb női főszereplőnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart. Aztánjött Mia Farrow és a nyolcvanas évek filmjei, amelyről hozzáértők úgy vélekednek, „meglehetősen sokrétűek, ám egyeneden minőségűek”. Természetesen azért abban az évtizedben is sikerült Oscar- díjas opust produkálnia: a Hannah és nővéreit. Aztán jött az újabb szerelem, amelyet meglehetősen nagy botrány kísért: feleségül vette Mia Farrow fogadott lányát. A hazai mozikban legutóbb 2004-es filmjét, a Melinda és Melinda című vígjátékot láthattuk. Természetesen ebben is ugyanazokat a problémákat boncolgatja, mint eddigi életművének előző darabjaiban: „személyes küzdelmét az erkölccsel, a származással, a nemiséggel, a féltékenységgel és a szerelemmel”. És mindezt a sajátosan szemlélt, imádott és rettegett városban, New Yorkban. Hetvenévesen is alkot: újabban Angliában rendez. Ott forgatta Match Point című thriller-vígjáté- kát, amelynek Cannes-ban tartották a világpremieijét, s állítólag januárban lesz az amerikai bemutatója. Ám már újabb opust is forgatott Angliában: ezt is, mint az előzőt, Scarlett Johansson főszereplésével. Jövő nyárra tervezik a bemutatóját. Megnézzük. (TASK/AP-felvétel) (A szerző felvétele) Az ős-Csámborgó és Szvorák Katalin
