Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-01 / 277. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 1. Gazdaság és fogyasztók 9 Az OTP Banka Slovensko a lakossági szolgáltatások mellett az önkormányzatok irányába is sikeresen nyitott További bankvásárlás sem kizárt Hodossy Károly bankelnök: „A fiókok nem elegendőek, ezért Dél- Szlovákiában ügynöki hálózatot építünk ki ami még közelebb visz bennünket az ügyfelekhez. ” (Somogyi Tibor felvétele) A hazai piacon három éve tevékenykedő OTP Banka Slovensko az eltelt időszakban megkétszerezte mérlegfőösszegét és ügyfelei számát, továbbá felkúszott a középbankok mezőnyébe. Hodossy Károly bankelnökkel sikereik titkáról beszélgettünk. ÚJ SZÓ-INTERJÚ Az OTP Banka Slovensko 2005 első háromnegyed évében 161 millió korona adózás utáni nyereséget könyvelt el, ami messze meghaladja a 2004-es időarányos profit mértékét. Ez azt jelenti, hogy a pénzintézet a tőkeigényes beruházásokat követően már tartósan jövedelmező pályára állt? Az elmúlt év bebizonyította, hogy jól döntött az OTP, amikor megvásárolta jogelődünket. Jelenlétünk a sorra nyíló kirendeltségek, fiókok következtében még markánsabb. Jelenleg 73 képviseletből áll a hálózatunk, a célszám 80 körül mozog. A fiókok azonban nem elegendőek, ezért Dél-Szlovákiában ügynöki hálózatot építünk ki, ami még közelebb visz bennünket az ügyfelekhez. Természetesen gyorsan megmutatkozó sikerünket nem kizárólag önerőből értük el, ez anyabankunk hathatós segítsége nélkül nem sikerült volna. Az OTP határozott piaci jelenlétéhez azonban nem lett volna elegendő az arculatváltás és a fiókok számának növelése. Természetesen nem, ehhez a pénzügyi termékeink skálájának kiszélesítése is szükséges volt. Tavaly gyakorlatilag befejeződött termékeink átalakítása, teljesen kicseréltük a korábbi produktumokat, emellett olyan piaci résekbe törtünk be, mint a fiataloknak, továbbá a kis- és középvállalkozóknak nyújtott banki szolgáltatások. Különösen az utóbbi kategóriában értünk el szép sikereket az anyabankunk mintájára kidolgozott gyorshitelek révén, amelyet már a többi bank is próbál utánozni. A kisvállalkozóknak nyújtott gyorshitelünk lényege: az ügyfél 2-3 munkanap alatt hitelhez juthat hozzá, melynek felső határa 2,5 millió korona. Az idősebb klienseknek pedig kedvezményes árú termékcsomagot kínálunk. A teljes termék-átalakítás, ami a korábbinál nagyobb rugalmassággal párosult, azt eredményezte, hogy a kezdeti 67 ezer ügyfél helyett ma már több mint 156 ezerrel dicsekedhetünk. Bankjuk eddig főleg a jelzáloghitelezés terén tudott átütő sikereket felmutatni. Milyen más területeken próbálkoznak még nagyobb piaci szeletek kihasításával? A jelzáloghitelezés vitathatatlan sikere mellett a vállalati és az önkormányzati üzletágba is betörtünk. Kezdetben mindössze 35 önkormányzattal álltunk partneri kapcsolatban, napjainkban már 570-nél tartunk, amivel országos viszonylatban a második helyen vagyunk. Emellett a megyei ön- kormányzatokkal is felvettük a kapcsolatot. Az OTP ma már több mint egy kereskedelmi bank, az elmúlt időszakban ugyanis a bank csoporttá alakult át. Melyek a növekedés további irányai? Mi a leányvállalatok termékeit is propagáljuk. Jelen vagyunk a biztosítási, a lízing és a faktoring piacán is. Ezt a kört 2006 második negyedévében a befektetési alapok termékeivel bővítjük. A hozzánk betérő ügyfél például ezt úgy érzékeli, hogy egy fedél alatt gyakorlatilag szinte teljes körű szolgáltatást tudunk felajánlani. Arról nem is szólva, hogy a nemzetközivé vált OTP-hálózat eredményeként ma már Bulgáriától Szlovákiáig terjed a hatósugarunk, aminek előnye a klienseink számára főleg a nyári turistaszezonban mutatkozik meg. Sikereinket a rangos nemzetközi hitelminősítők is értékelik, osztályzatunk a legjobb pénzintézetekével vetekedik. Végezetül nem elégedünk meg mostani pozíciónkkal, úgy látjuk a szlovák bankpiacon van még felvásárolható pénzintézet, ezért az anyabankunkkal egyeztetve vizsgáljuk a piaci lehetőségeket, (shz) OECD: magasabb energiaárak, olcsóbb élelmiszerek Újra nőttek a kiadásaink ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. Októberben 3,3%-kal nőtt az átlagos árszint Szlovákiában az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzéséből. Mindehhez legjobban az energiaszolgáltatók járultak hozzá. Ez utóbbiak idén októberben 14%-kal drágábban nyújtották a szolgáltatásaikat az előző évhez képest. Míg a villanyért, a gázért és a fűtésért többet fizetünk, ad- iig az élelmiszerárak visszaesik. Idén ősszel átlagosan 2%-kal úcsóbban vásárolhattunk az élelmiszerüzletekben, mint tavaly ilyenkor. Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy ahány ntézet, annyiféle inflációs adatai rukkol elő Szlovákia számá- a. Míg az OECD és a szlovák ;zámítások szerint ez a már em- ített 3,3%, addig az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 3,5 százalék. Az OECD jelentése szerint a szervezet 30 tagországában az elmúlt évhez képest októberben átlagosan 18%-kal nőttek az energiaárak, ez azonban alacsonyabb a szeptemberi 21%-hoz képest. Az eurózónában az éves pénzromlás 2,4%-os volt, ami 0,2%-kal kevesebb az elmúlt éves eredményhez képest. Az USA-ban az éves infláció 4,3%- os volt. Októberben a legalacsonyabb pénzromlást a visegrádi országok közül Lengyelországban könyvelhették el. Északi szomszédunknál éves szinten 1,6%-os volt az infláció miközben az energiaárak 6,1%-kal nőttek. Csehországban ez utóbbiak az elmúlt egy évben csaknem 12%-kal nőttek, míg az infláció 2,5%-os volt. Magyarországon ugyanekkor - 3,2%-os infláció mellett - az energiaárak 7%- kal nőttek, (mi, s, t) A lakosság számára az áüagos kamat 10,97 százalékos r Újra drágultak a hitelek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Míg az elmúlt időszakban hónapról hónapra egyre kedvezőbb feltételek mellett juthattunk hitelhez, addig a bankok októberben már növelték a kamatokat. Szeptemberhez képest 0,04 százalékponttal, 6,03%-ra nőtt az átlagos kamatszint. A kamatok emelése azonban nem minden ügyfél számára jelent hátrányt, hiszen a bankbetétjeinkre a szeptemberi 1,53%-os átlagos kamat helyett októberben már 1,56%-os kamatot folyósítottak. Ez utóbbi esetében a bankok természetesen lényegesen kisebb mértékben növelték a kamatokat, mint a hitelek esetében. A jegybank elemzése szerint a vállalkozóknak nyújtott hitelek átlagos kamatszintje 5,64%-os, míg a nonprofit szervezetek 6,22, a köz- igazgatás pedig 4,95%-os kamattal vehetett fel kölcsönt. A bankok a hitelért a legtöbb pénzt a lakosságtól követelüt meg. Ha egyszerű lakossági ügyfélként folyamodunk hitelhez, az átlagos kamat 10,97%-os. Nem mindegy, milyen hitelt veszünk fel. Leginkább a hosszabb fti- tamidejű hitelek kamatjai nőttek. Az öt évnél hosszabb futamidejű hitelek kamatjai szeptemberhez képest 0,3%-kal, 5,05%-ra emelkedtek. Elenyésző mértékben drágultak ugyanakkor a közép és hosszú távú hitelek. Míg az előbbiekhez 5,82, az utóbbiakhoz 6,11%-os kamattal juthattunk hozzá. Mindez persze csak az átlagos kamatszint, vagyis a lakosság ennél lényegesen nagyobb összeget fizet. A pénzintézetek a határidős betétekre nyújtott kamatokat szeptemberhez képest 0,04 százalékponttal, 2,31%- ra emelték. A lekötés nélküli betétekre továbbra is elenyésző kamatokat kínálnak. Októberben ez utóbbiak elérték a 0,51%-ot. Enyhén nőttek az elmúlt időszakban a takarékbetétekre nyújtott kamatok is, amelyek októberben 1%-ot tettek ki. (mi, s) \ Hyundai Csehországban is telekgondokkal küzd A hazai agrárium tisztességes támogatásokat követel Hol épül meg az autógyár? Tüntetni fognak a termelők ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Prága. A dél-koreai Hyun- lai/KIA autógyártó csoportnak lines szerencséje Szlovákiában s Csehországban. A Zsolna mel- jtt épülő KIA autógyár tisztázat- in telekrendezési problémája étestésztaként nyúlik, tegnapi rtesülések szerint a Hyundai az szak-morvaországi térségben ;rvezett autógyárával ugyanez a ond: néhány földtulajdonos gyelőre nem hajlandó megválni parcellájától, ami megtorpedózza a 46 milliárd cseh koronára becsült nagyberuházás kivitelezését. A cseh sajtó idézi Öles Gadaczot, a Hyundai autógyár szóvivőjét, aki szerint ha a Paro- ubek-kormány záros határidőn belül nem ajánl fel elfogadható földterületet, akkor az ázsiai társaság Lengyelországban húzza fel telephelyét. Jana Víšková, a Czechlnvest állami beruházás-támogató ügynökség szóvivője szerint a nagyberuházóval napi kapcsolatban vannak, és a végső terminus az év vége. (č, só) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Közel másfél ezer agrártermelő vonul fel a jövő héten szerdán a szlovák parlament előtt, hogy emlékeztesse a költségvetésről tárgyaló törvényhozás tagjait arra, milyen hatással lesz a szlovákiai mezőgazdaságra és tágabb értelemben a vidékre, ha lefaragják a megadható agrártámogatásokat. A jövő évi költségvetés tervezetében szereplő számok ugyanis jócskán a Brüsszel által engedélyezett szint alatt vannak. A tüntetők érveket felsorakoztatva állítják, versenyhátrányba kerülhet Szlovákia, ha a törvényhozás a környező országoknál alacsonyabb szintű támogatást hagy jóvá. Lapunk értesülése szerint nemcsak a közeli járásokból érkeznek agrártermelők Pozsonyba, hanem minden régióból, az ország legtávolabbi csücskéből is jönnek néhány busszal. A békés tüntetés ötletét az összes agrár- termelői érdekvédelmi szervezet támogatja, (g) Keleten sokan érdeklődtek az agrártámogatások iránt Szigorodott az ellenőrzés ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony/Nagymihály. A zempléni régióból (Felsővízközi - Medzilaborce, Varannói, Szninai, Szobránci és Nagymihályi járás) idén 1346 mezőgazdasági vállalat és magántermelő folyamodott az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) területileg illetékes kirendeltségéhez agrártámogatási kérvénnyel. Közülük 1084-en kértek közvetlen kifizetéseket. Duna- szerdahely után ez a második legnagyobb régió a dotációs kérvények számát ületően. Vladimír Huntejtől, a PPA regionális kirendeltségének a vezetőjétől megtudtuk, hogy 115 kérvényezőnél végeztek ellenőrzést műholdas rendszer segítségével, további 12 helyszínen a GPS (műholdas helymeghatározó rendszer) segítségével is ellenőriztek, 60 kérvényezőnél pedig keresztellenőrzést végeztek, különös tekintettel a dohánytermesztőkre. Az ellenőröknek csak elvétve kellett korrigálniuk a termelők által megadott termesztési területet, viszont volt néhány eset arra, hogy a megadott földterületen más növényt termesztettek. Mindössze két példa volt arra, hogy több termelő ugyanarra a területre kért támogatást, (rn-ú) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Az óvszerár jelzi a spanyol inflációt Madrid. A katolikus Spanyolországban a vallási vezetők tiltakozása ellenére a statisztikusok a hagyományos termékek helyett többek között az óvszer és a plasztikai műtétek árát figyelve követik nyomon az infláció alakulását. Az árváltozás hivatalos indexének megállapításakor a marhahús és friss tej helyett mostantól az óvszer és a plasztikai műtétek árának módosulását követik nyomon. A döntés a pénzköltési szokások módosulását, közvetve a spanyol társadalom változásait tükrözi. Spanyolországban elteijedt az óvszer használata, részben ezért is rendkívül alacsony a születési ráta. (eurohírek) Jövőre 6,6 milliárd lakásfejlesztésre Pozsony. A régiófejlesztési és építésügyi tárca a költségvetésében jövőre 9,51 milliárd koronás kiadással számol. Ebből több mint 1,6 milliárd koronát az Európai Régiófejlesztési Alap forrásai tesznek ki, míg 651 millió korona jut az uniós projektek társfinanszírozására. A legnagyobb összeget, összesen 6,6 milliárd koronát a lakásfejlesztésre szánják. Ebből jövőre 2 ezer bérlakás építését és 6 ezer lakás felújítását tervezik. Az Állami Lakásfejlesztési Alapon keresztül 4 ezer lakás építését támogatják. A minisztérium célja, hogy 2010-re ezer lakosra 4 lakás épüljön. (TASR) Újra ötven dollár alatt az olaj London. Az olajpiacot és az üzemanyagárakat tekintve viszonylag nyugodt hetek-hóna- pok következnek. Az olaj ára korábbi hetven dolláros csúcsról tegnapra ötven dollár alá csökkent. A korábbi megugrás az ázsiai igények növekedése, az iraki háború és egyéb világpolitikai bizonytalanságok, a természeti katasztrófák valamint a spekulációs befektetések hatására következett be. (m) Veszteséges volt a SkyEurope Pozsony. Az elmúlt üzleti évben is veszteséges volt a SkyEurope szlovák fapados légitársaság. A cég a veszteséget a négy gépből álló Embraer-flotta idő előtti kiselejtezésével magyarázza. A SkyEurope vesztesége 26,8 millió euró lett a szeptemberrel zárult üzleti évben az egy évvel korábbi 10,1 milliós veszteséget követően. A társaság az elmúlt üzleti évben közel 1,8 millió utast szállított. (TASR) Havonta 18,8 ezret keresnek a csehek Prága. Csehországban a harmadik negyedévben 18 833 cseh koronára nőtt az átlagbér. Az elmúlt év azonos időszakához képest a csehek 1100 koronával többet keresnek. A legtöbbet, havi 40 ezret a számítástechnikai szakértők, a pénzügyi szektorban dolgozók keresik. (ČTK) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 37,880 1,307 27,528 Lengyel zloty Svéd korona 26,904 Svájci frank USA-dollár 9,688 55,456 Magyar forint (100) 14,994 3,981 5,082 Szlovén tollár (100) 15,817 24,463 32,157 VETEL- ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,90-38,90 31,38-33,04 1,28-1,34 14,34-15,64 OTP Bank 36,89-38,81 31,26-32,99 1,28-1,34 14,44-15,55 Postabank 36,91-38,85 31,39-32,93 1,28-1,34 13,19-16,79 Szí. Takarékpénztár 36,88-38,77 31,24-32,88 1,27-1,34 14,31-15,66 Tatra banka 36,89-38,85 31,33-33,01 1,28-1,34 14,39-15,57 UniBanka 36,88-38,82 31,32-32,96 1,27-1,34 14,60-15,37 Általános Hitelbank 36,90-38,86 31,28-32,95 1,27-1,35 14,43-15,54 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)