Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)

2005-12-28 / 298. szám, szerda

ÚJ SZŐ 2005. DECEMBER 28. Kultúra 9 A Kiss Tibor vezette hattagú zenekar utoljára 2002-ben jelentkezett stúdióalbummal Káosz Amigos címmel Dokumentumfilm Spiró György regénye alapján Quimby: Kilégzés 2003 februárjának utolsó napján fantasztikus hangu­latú koncerten voltam. Azt hiszem, életem legjobb kon­certjén. Budapesten, az Er­zsébet téri Gödör Klubban. Furcsa, hogy jól szórakoz­tam, hiszen a főszereplő, a Quimby eredetileg éppen búcsúzott a közönségtől, bár egyáltalán nem volt je­len a búcsúkoncert-hangu- lat, senkinek sem jutott eszébe, hogy siratni jött. PUHA JÓZSEF Igaz, a zenekar csak átmenetileg függesztette fel a tevékenységét, a folytatás akkor mégis eléggé bi­zonytalan lábakon állt, ráadásul a szünet időtartama is határozatlan maradt. Kaptunk valami elfogad­ható választ arra, miért kell abba­hagyni, közben a háttérben ment a szóbeszéd az énekes-gitáros, Kiss Tibor egészségi-mentális problé­máiról, ami kétségkívül hitelesebb magyarázat volt a váratlan búcsú­ra. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, pedig - furcsa módon - még örültünk is volna neki, mert egyér­telművé tette volna, hogy nincs fe­szültség a tagok között, és valóban kényszerpihenőre van szükség. A tagok - lévén, képzett zené­szek - természetesen a szünet alatt is feltalálták magukat. A billentyűs, Balanyi Szilárd kiadott két szólóle­mezt, az ütőhangszeres-rapper, Varga Livius az addigi hobbizene­karát, a hip-hopos alapokból épít­kező A Kutya Vacsoráját helyezte előtérbe - társaival albumot is ké­szített, amelyet a világhálón ingye­nesen tett letölthetővé -, de a többi­ek is zenélgettek tovább különböző együttesekben. A dobos, Gerdesits Ferenc többek között A Kutya Va­csorájában. Időről időre felröppentek hírek az újjáalakulásról, ám csak 2004 őszén lélegezhettünk fel végre - a fiúk ekkor jelentették be hivatalo­san az újrakezdést, és decemberben dupla koncert­tel tértek visz- sza, ott, ahol abbahagyták, a Gödör Klub­ban. A nyáron megjelent, Amikor én még kissrác voltam című, az Illés előtt tisztelgő le­mezre zseni­álisan átdol­gozták a le­gendás zene­kar egyik kevésbé ismert, A lány és a csavargó című dalát, emellett megírták a Puskás Tamás által ren­dezett Shakespeare-előadás, a Vi­dám Színpadon látható Vízkereszt zenéjét - és ők is adják elő minden alkalommal. A fellélegzés után a rajongók és a szakma egyaránt lélegzetvissza­fojtva várta a folytatást, az együt­tes új albumát. Novemberben vég­re kifújhattuk a levegőt - Kilégzés címmel került a boltokba a várva várt korong. Még mielőtt rátér­nénk a tartalomra, idézzünk picit a csomagolásnál. Ha lenne, Az év le­mezborítója” díj, arra nagy eséllyel pályázhatna a zenekar: a srácok légyként röpködnek rajta egy lám­pás körül. A tokban biztosítékot helyeztek el, amelynek célja kétfé­le lehet. Az egyik az ésszerű: ha az album hallgatása közben kimenne a biztosíték, innen pótolható, a másik a megnyugtató: ez a biztosí­ték arra, hogy a Quimby megint minőségi munkát tett le az asztal­ra. Jobban belegondolva azonban ezt felesleges bizonygatni, mivel a zenekar az évek során hozzászok­tatott minket a csúcsmunkához. A Kilégzés még az előzőkön is túlmu­tat, ez Tibiék eddi­gi legkiforrottabb, legnyitot­tabb és legváltozatosabb munkája, hemzseg az újszerű utakat kereső, néhol egyenesen meghökkentő, mégis rendkívül hiteles zenei meg­oldásoktól. Az utolsó felvétel ösz- szegzi a frontember elmúlt idősza­kát és tulajdonképpen az albumot is. A mandolinon előadott Viharon túl, szélcsenden innen egy önval­lomás, és megerősíti a korábban említett szóbeszéd bizonyosságát. A dalszövegek szokás szerint gaz­dag képi fantáziát sejtető és igény­lő strófákból állnak, általában a so­rok között megbúvó burkolt mon­danivalóval. A zongora és a trom­bita minden eddiginél hangsúlyo­sabb szerephez jutott. A zúzós és közepes tempójú szerzemények­ből, valamint kimondottan popda­lokból ezúttal kevesebb szerepel, a lassúbb, balladisztikusabb felvéte­lek vannak túlsúlyban rajta. A sok jó között talán a legjobb a Country Joe McDonald című keserédes countrydal - ilyet sem hallottunk még a zenekartól. A dalszerzés oroszlánrészét most is Kiss Tibor vállalta magára. A Küégzésről hét felvétel más átdolgozásban szerepel az emlí­tett színházi produkcióban, amelyért december 10-én Érték-díjat kapott az e- gyüttes a zenei ka­tegóriában. A 2002 óta éven­te kiosztásra kerülő elis- mérést azon művé­szek részé­re hozták létre, akik nincsenek a kereskedelmi média reflektor- fényében, viszont a saját területükön kiemel­kedőt alkotnak. A Quimbyre mindkét megállapítás halmozot­tan érvényes: a média hanyagolja, holott - nem túlzás - Magyaror­szág egyik legjobb együttese. Bár, néhány éve már fel-felbukkant egy-két dala a legnagyobb keres­kedelmi rádiók műsoraiban is, igaz, elsősorban remixváltozat- ban, de a mostaniakat valamiért ismét ignorálják. Összességében leszögezhető: nagy áldás az igényes zene rajon­góinak, hogy a Quimby megint szí­nen van, és szerencsére továbbra sem tud hibázni. De ez utóbbi olyan természetes. Cameron Crowe romantikus vígjátéka egy előkelő, vezető sportcipőgyár bukott tervezőjéről Halotti tor és szerelmi séta Elizabethtownban TALLÓSIBÉLA Úgy tűnik, Cameron Crowe ren­dezőt a kudarc, a fiaskó és a siker­vágy kérdései érdeklik leginkább, ez derült ki két Tom Cruise-os film­jéből, a Vanília égboltból és a Jerry Maguire - A nagy hátraarc című produkciókból. Az előzőben Cruise egy karizmatikus dúsgazdag ki­adóvezetőt alakít, aki karriersikerei csúcsán hirtelen nagyon mélyre zu­han lelkileg, az utóbbiban egy si­kerorientált sportmenedzsert ját­szik, akit egyik napról a másikra ki­rúgnak az állásából. Valami hasonló történik az Elizabethtownban is, amelynek fő­hőse, Drew Baylor egy előkelő, ve­zető sportcipőgyár ajnározott ter­vezője, egy designercsillag, akit fél kontinens ünnepel, ám akit épp a film legelején dobnak ki az állásá­ból, mert megbukott az egyik ter­vezése. A gyár igazgatója azzal bo­csátja el, hogy az általa tervezett sportcipő olyan óriási baklövés, amely miatt az emberek elkezde­nek mezítláb járni. A peckesen és dölyfösen szivarozó igazgató úr ezt tartaná a kisebb bajnak, a nagyobb az, hogy ez a félresikerült lábbeli sok-sok millió dollár veszteséget je­lent a cégnek. Na, már itt kezd bi­cegni a film, mert egy olyan válla­latnak, amelynek tágas irodái - egy óriási épületen belül - csak kiste- repjáróval közelíthetők meg, egy cipőfiaskó meg se kottyan. Arra meg egy ilyen cégnek végkép nem lenne szüksége - gondolom -, hogy vüágraszóló szenzációt csináljon egy ilyen piti kis ügyből. Drew-t ugyanis azzal akarják lejárami, hogy egy menő lap címoldalára te­szik, és elmondatják vele, miért is tervezte meg a piacon megbukott cipőt. De már az is, hogy egy cipő ilyen csúfosan megbukik, kissé kre­ált probléma... ez is sántít. Aztán annak a hitelessége már kétséges, hogy Drew mosolyogva bár, de úgy magába zuhan, hogy a szuperluxus robot-szobabidklire felerősít egy szuperacél konyhakést, hogy szo­bakerekezés közben belezuhanjon, ám előbb szuperlakásából kidobál­ja a szuper elektronikai cuccokat. És az se kóser, hogy éppen ekkor csörren meg a telefon, és hívja fel őt az anyja meg húga, hogy valahol a vüág másik felén, Elizabethtown­ban elhunyt az apja, repüljön oda, és intézze el a temetést, mert ők nem érnek rá. (Közben meg nem csinálnak semmit, csak ostobasá­gokat.) Drew repülőre száll, s a fel­legek fölött, az üres gépen, ame­lyen csak egy szál maga utazik - hogy ez is mi? -, mellé szegődik egy őrangyal, egy Claire nevű sző­ke cica képében. S ahogy annak lennie kell, elindul a szerelmi szál. És itt a film többfelé szakad, és több szálon kanyarog. Nem könnyű el­dönteni, vajon mit is akar, sőt azt sem, egyáltalán miről akar szólni. Megismerjük Drew Elizabethtown­ban élő rokonait, egy csomó fura fi­gurát, akik imádták az elhunytat. Végighallgatunk egy hosszú ismer­kedő telefonbeszélgetést a szőke lány és Drew között. Megismerjük Drew egykori zenész unokatestvé­rét és annak a kisfiát. Aztán bele­csöppenünk a temetés körüli bo­nyodalmakba. Ami abban merül ki, hogy krematóriumi vagy hagyomá­nyos temetéssel búcsúzzanak-e az elhunyttól. Egy ponton Drew-ék történetébe bekapcsolódik egy má­sik sztori: a hotelban, ahol Drew megszállt, egy esküvői ceremónia zajlik. Olyan minden, mintha vala­mi zavarodott mesét néznénk. És amikor már minden megtörtént, temetés, esküvő, valamint Drew és Claire is megegyeznek abban, hogy kettejüket nem egymásnak terem­tette a mindenható, s úgy tűnik, örökre elbúcsúznak egymástól, a néző készül felállni a székből, ám mit ad Cameron Crowe: egy újabb filmet. Elkezdődik egy zenés road- movie, amely során Drew a Claire- től kapott térkép alapján bekocsi- kázza a fél országot, hogy a The End felirat előtt (ezt is régen láttuk filmvégen) összehozza ismét a két fiatalt, s egy boldog öleléssel lezár­ja a mesét. Azzal a tanulsággal, hogy kudarc ide, kudarc oda, az élet megy tovább, nagy szerelem­ben. Mi meg szórakoztunk egy jót, de nem igazán kaptunk semmit. Cameron Crowe Drew szerepére nem Tom Cruise-t szemelte ki, ha­nem Orlando Bloomot, aki azon­ban hozzá hasonló édeskés bájjal oldja meg a feladatot, és visszafo­gottan, de hatásosan néz. Ez jól megy neki. Claire (Kirsten Dunst) és Drew (Orlando Bloom) (Képarchívum) Uri nyomában MTI-HÍR Budapest. Hatrészes dokumen­tumfilmet készít Spiró György Fog­ság című regénye alapján az Unió Fűm; a film narrátora maga a szer­ző. A forgatás 2006 márciusában kezdődik, a rendező-operatőr Kar­dos Sándor. A filmet Ölaszország- ban, Izraelben és Egyiptomban rög­zítik. Az alkotást a Duna Televízió mutatja be. Az idén megjelent, több mint hétszáz oldalas Fogság története az időszámításunk szerintii, századba nyúlik vissza. A könyv a Krisztus halála körüli esztendőktől a zsidó háború végéig követi a római zsidó diaszpórában felcseperedett rövid­látó fiú, Úri életét. Az Unió Fűm egy másik fontos projektjében felkérte Alföldi Róber­tét, hogy rendezőként jegyezze a Bartis Attila Nyugalom című köny­véből készült forgatókönyv alapján tervezett filmet. Ez lesz Alföldi Ró­bert első játékfilmes rendezése, a szereplőválogatás januárban kez­dődik. A könyv alapján írt drámát Anyám, Kleopátra címmel három éve teltházzal játsszák a Nemzeti Színházban. Szabó István filmjével nyit a 37. Magyar Filmszemle A Rokonok premierje MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Szabó István filmje, a Rokonok nyitja meg a 37. Magyar Filmszemlét 2006. január 31-én. A február 7-ig tartó mustrának a Mű- lenáris Park, a Mammut Mozi és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz a helyszíne. A játékfilm kategóriában a ver­senyre és információs vetítésre hu­szonnyolc 35 milliméteres filmre és küenc „elektronikára készített alko­tás” érkezett meg a határidő lejár­táig. Emellett 175 dokumentum­film, 43 tudományos-ismeretter­jesztő munka, valamint 123 kísér­leti- és kisjátékfilm nevezése futott be. A versenyprogram véglegesíté­se folyik. Az előző években megszokottól eltérően a dokumentumfilmek és a kisfilmek kategóriájában két-két előzsűri tesz javaslatot a verseny­programban való részvételre. Új­donság még, hogy a nevezett, de versenyben nem induló műveket is levetítik a szemle helyszínén, sőt, külön katalógust adnak ki ezekről az alkotásokról is. A megnyitó ünnepséget - amely­nek keretében átadják az Életmű­díjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címet - a Budapesti Kong­resszusi Központban tartják. A Rokonok Móricz Zsigmond azonos című regényéből készül. Az Oscar-díjas Szabó István tizen­négy éve, az Édes Emma, drága Böbe óta nem rendezett Magyar- országon csak hazai forrásból fi­nanszírozott fűmet. Legutóbbi filmjéért, a Csodálatos Júlia című, kanadai-magyar koprodukcióban készült alkotásért Európa Filmdí­jat kapott. A Rokonok operatőre Koltai La­jos, akivel a rendező 1981 óta vala­mennyi művét közösen készítette, közös munkájuk volt az Oscar-díjjal kitüntetett Mephisto is. A főszere­peket Csányi Sándor, Eperjes Ká­roly, Tóth Ildikó, Marozsán Erika, Oleg Tabakov, Pindroch Csaba, Kál­lai Ferenc, Jirí Menzel, Molnár Pi­roska és Gazsó György alakítja. Jonathan Rhys-Meyers a londoni és Woody Allen a római bemu­tatón (ČTK/AP- és SITA/AP-felvételek) Szex, szerelem, gyilkosság és Arany Glóbusz-jelölés Woody meccslabdája ÖSSZEFOGLALÓNK Match Point (Meccslabda) című új filmjével járja Európát Woody Allen, aki a közelmúltban ünne­pelte 70. születésnapját. A Match Point több szempontból is rendha­gyó alkotás a rendező pályáján. Egyrészt ez az első filmje, amelyet nem New Yorkban, hanem az öreg kontinensen forgatott. Ennek egyik oka Woody Allen szerint az, hogy az amerikai producerek nem voltak hajlandók egyszerűen „át­nyújtani a pénzzel teli barna zacs­kót” és utána békén hagyni, ha­nem bele akartak beszélni a ké­szülő alkotásba is. A Match Point tudósítások sze­rint nem csak magát Woody Allem mint színészt nélkülözi, de szoká­sos gegjeit, aranyköpéseit, mulat­ságos párbeszédeit is. Leginkább egy lélektani drámához hasonlít. Tulajdonképpen a műfaját tekintve sem egyértelmű a film, mert titu­lálják drámának és thriller vígjá­téknak egyaránt. Egy azonban biz­tos: van benne szerelem, szex és gyilkosság. A történet főhőse Chris Wűton, a fiatal tenisztréner, aki egy módos famflia hölgytagjaival keveredik túl közeli kapcsolatba. A főszerepeket a jóképű Jonathan Rhys-Meyers és a rendező új mú­zsájának kikiáltott szépséges Scar­lett Johansson alakítja. Woody Allen új mozija már be­gyűjtött néhány Arany Glóbusz-je­lölést, és könnyen előfordulhat, hogy az Oscarért folyó versenybe is beleszól, (e)

Next

/
Oldalképek
Tartalom