Új Szó, 2005. december (58. évfolyam, 277-301. szám)
2005-12-06 / 281. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. DECEMBER 6. RÖVIDEN Kiállítás és könyvbemutató Pozsony. Holnap két rendezvényen is részt vehetnek az érdeklődők A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, pontosabban annak székházában, a Brämer-kúriában (Žižka utca 18.). Először Tököly Gábor Az ismereüen Gömör című kiállításának megnyitójára kerül sor az épület galériájában. A tárlatot - amely 2006. január 8-ig hétfő kivételével naponta 10-től 17 óráig látogatható - Kövesdi Károly költő-publicista nyitja meg 14 órakor. A kiállítás megnyitását követően pedig a budapesti Rubicon Kiadó Bedér és Krasznahorka - Az Andrássyak világa című könyvét mutatja be Basics Beatrix magyarországi művészettörténész, (ú) Schilling Árpád Sztanyiszlavszkij-díjat kapott Elismerés Moszkvából MTI-HÍR Sztanyiszlavszkij-díjat kapott Schilling Árpád rendező, bár nem tudta személyesen átvenni a moszkvai Kempinski-Baltschug hotelben rendezett ünnepségen. Az 1992-ben alapított Nemzetközi Sztanyiszlavszkij Alapítvány az idén már tizedik alkalommal jutalmazott olyan orosz és külföldi rendezőket, akik a nagy szovjet rendező-teoretikus, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szellemében művelik a színházművészetet. Az Oleg Tabakov vezette tíztagú zsűri „a kortárs magyar lélektani színjátszás fejlesztéséért” a világszínház kategóriában díjazta Schillinget a moszkvai kritikusok javaslatára, akiket a Krétakör Siráj-előadása igézett meg egy esztendeje a Mejerhold- központban. A fiatal magyar rendező helyett Kiss Ilona, a moszkvai magyar kulturális központ igazgatója vette át a díjat. Schilling mellett a kanadai Robert Lepage és több orosz rendező, köztük az év sztárja, Kirill Szerebrennyikov részesült a kitüntető címben. A hétvégén egyébként orosz és magyar irodalombarátok megkoszorúzták József Attila szobrát a moszkvai világirodalmi könyvtár belső udvarában a költő halálának 69. évfordulója alkalmából. A gránit talapzaton álló, bronz mellszobrot áprilisban avatták fel József Attila születésének centenáriuma és az oroszországi magyar kulturális évad szerencsés egybeesése jegyében. A József Attila- emlékév ma zárul Moszkvában egy koncerttel, Anatolij Kiszeljov zeneszerző által megzenésített versek ősbemutatójával. Écsi Gyöngyi új CD-jén saját gyűjtései is szerepelnek Karácsonyi népénekek CD-AJÁNLÓ A család ajándékait csomagolom, s hogy a hangulatom már karácsonyi legyen, ténykedésem közben Écsi Gyöngyinek a napokban megjelent Karácsonyi népénekek című CD-jét hallgatom. A választás tökéletes volt. Nyugalom szállta meg a házat. A lemezvásárláskor már tudtam, mire számíthatok, mert ismerem a műfajt: sok faluban éneklik még a népdal és az egyházi énekek között átmenetet képező népénekeket, hanghordozón azonban még nem jelent meg tájaink karácsonyi népénekeit összefoglaló gyűjtemény. Újdonság tehát ilyen szempontból is Écsi Gyöngyi idei karácsonyi ajándéka a nagyközönség számára. A CD anyaga nagyrészt saját gyűjtésére épül. Écsi Gyöngyi Zo- borvidéken, Gömörben, Pozsony- csákányon megőrzött dallamok és szövegek segítségével idézi fel Krisztus születését, s a bibliai történetet Lukács evangéliuma alapján fonja egységes füzérbe. A patakcsobogással induló lemezről többször visszaköszönnek a természet hangjai, s a természetközelséget idézik Nesztor Iván akusztikus hangszerei (népi furulyák, láncos bot, csengettyűk, mákgubók stb.) is. Külön erénye a lemeznek, hogy az énekeket hallgatva valóban otthon, kultúrkörön belül érezzük magunkat, még akkor is, ha nem tudjuk az előadóval együtt énekelni a szövegeket. Érthető ez a tudat alatti „ismerés”, hiszen a dallamok eredete többségében a 16. századba nyúlik vissza, s az évszázadok során beépültek egyházi énekeinkbe, illetve népdalainkba. Sokunk számára ismerős a Krisztus Jézus született, a Ne féljetek pásztorok, a Csordapásztorok vagy a Gyermek született stb. dallama, szövege. A Karácsonyi népénekek Écsi Gyöngyi csengő hangján egy csepp régmúltat idéz. A beüehemi idillt arany kerettel övező, szép kivitelezésű hanghordozót Haraszti Mária adta ki. (csanaky) yÁCSCty népénekek Ecsí Gyöngyi Anya és lánya, Kovács Magda és Bárczi Zsófia írónők voltak a Pozsonyi Casino irodalmi estjének vendégei Két írói világ egy családban Bárczi Zsófia, Juhász Dósa János és Kovács Magda (Könözsi István felvétele) Kovács Magda szívesen látott vendég a Pozsonyi Casinóban. Legutóbb fél éve, májusban járt ott, s a beszélgetés olyan jó hangulatban zajlott, hogy az írónőnek ott és azonnal ígéretet kellett tennie: hamarosan visszatér, de már nem egyedül, hanem lányával, Bárczi Zsófiával, aki szintén az írást választotta. MISLAY EDIT Irodalmunk két jeles képviselőjével Juhász Dósa János, a Vasárnap munkatársa beszélgetett a Casino legutóbbi, különlegesnek is mondható irodalmi estjén. Különlegesnek egyrészt azért, mert Kovács Magda és Bárczi Zsófia első alkalommal vett részt közös író-olvasó találkozón, másrészt azért, mert mégsem nevezhető mindennaposnak, hogy anya és lánya egyaránt íróként válik ismertté, nem is kis sikerrel. Ismerünk persze példákat az irodalomtörténetből arra, hogy a gyerekek szüleik nyomdokain haladnak, ha nem is mindig ugyanolyan sikerrel, de olyan írónőt, akit lánya követett a pályán, most hirtelen nem tudnék említeni. Pedig, mint kiderült, Zsófiának a családi példa ellenére sokáig eszébe sem jutott, hogy az írással próbálkozzon. Nem értette, hogy egy író anya és egy költő apa gyermekénél miért ne lehetne természetes az is, ha történetesen nem tud fogalmazni. „Hárítottam a velem szembeni elvárásokat” - árulta el Zsófia. Nyitrai egyetemista korában tanára, az akkor ott oktató Cselényi László próbálta felkarolni, az irodalom felé terelgetni, de nem járt sikerrel. Pedig Cselényinek a buzdításban nagy gyakorlata van, hiszen Kovács Magdának (akit olyan íróként tartanak számon, aki „a kelleténél ritkábban ír”) is ő volt az egyik fáradhatatlan ösztönzője. Hogy miként került mindennek ellenére az irodalom vonzásába, Bárczi Zsófia tömören így fogalmazta meg: „Egyszer csak kész volt a fejemben egy történet, és leírtam.” Kovács Magda állítja, ő mindig is érezte, tudta, hogy Zsófia írni fog. Nem maga a tény lepte meg, hanem az, hogy már az első írása mennyire kiérlelt volt. „Mondtam is a féijemnek, az a szerencséje, hogy a lányom, mert különben féltékeny lennék rá.” És akik arra gondolnának, hogy egy édesanya mindig elfogultan tekint gyermekére, azok kedvéért mindjárt hozzá is teszem: Bárczi Zsófia bemutatkozó novelláskötetét, amely A keselyű hava címmel jelent meg, tavaly Nívódíjjal jutalmazta a Szlovák Irodalmi Alap. Juhász Dósa János arról is faggatta a vendégeket, van-e nőirodalom, továbbá hogy miért kevés a nőíró. Kovács Magda elmondta: nem szereti az üyesféle felosztást, szerinte kétféle irodalom létezik, jó és rossz. S hogy miért olyan kevés a nőíró? A hatvanas években valóban kevesen voltak nők a hazai pályán, Kovács Magda úgy érzi, talán azért, mert kell ehhez a pályához egyfajta keménység. „Fiatalabb koromban bennem ez megvolt” - tette hozzá. Sokat köszönhetett persze annak a szellemi közegnek is, amely Pozsonyban körbevette, a pályatárs barátoknak. Amikor azonban családot alapított, és hazaköltözött az általa nagyon szeretett Gömörbe, az irodalmat kicsit félretette. Juhász Dósa arról is kérdezte Kovács Magdát, vannak-e határok mese és valóság között az írásaiban. „Én olyan alkatú ember vagyok, akinél a mese és a valóság között nincs határ. Én ebben élek és ebből nem engedek. Kezdetben vala az ige. És kezdetben vala a mese. Ott rend van. A mese véresen komoly dolog” - mondta az írónő, és bevallotta, örül, hogy eljutott a mesékhez. „Egyáltalán nem érzem úgy, hogy »csak« meséket írok. Én fölemelkedtem a meséhez.” Az olvasói visszajelzések fontosságáról ugyancsak szó esett. Kovács Magda felidézte, milyen óriási visszhangja volt az első kötetének. Abban az időben, tette hozzá, „tele voltam eszmékkel, lángoltam, lobogtam, azt hittem, a könyvekkel meg lehet változtatni a világot. De két évvel a könyv megjelenése után rájöttem, hogy nem változott meg semmi”. Ma már nem akarja a világot megváltoztatni írásaival, azt azonban kicsit fájlalja, hogy legutóbbi könyve körül, amely Topolya úr csodálatos átváltozása címmel jelent meg, „botrányosan nagy a csend”. Hogy van-e hasonlóság anya és lánya hói világa között? Juhász Dósa úgy látja, Zsófia írásai mintha Kovács Magda korai, realista prózáját is idéznék. Bárczi Zsófia ennek kapcsán megjegyezte: ugyanaz a vüág van jelen mindkettőjüknél, „ugyanabból a konyhából”, hiszen azonos élményeik voltak, amelyeket nehéz lett volna nagyon másképp megírni. Zsófia egy „műhelytitkot” is megosztott a közönséggel: soha nem olvassa el maga után a szépirodalmi munkáit. Mint mondta, neki éppen elég annyi, hogy megája őket, aztán már nem is akar foglalkozni velük. Kovács Magdának már régebben is lánya volt az első kritikusa, Zsófiának olvasta fel először az írásait. Ez ma már kölcsönösen működik. Anya és lánya egymás hűséges és őszinte kritikusai. S ami még közös bennük: bár első látásra különböző személyiségek, Kovács Magda lobogó, sziporkázó, Bárczi Zsófia pedig valamivel visszafogottabb, mindkettőjükből olyan pozitív energia árad, hogy egy velük töltött este után az ember kicsit szebb színekben látja a világot. Törékeny plasztikák és törékeny emberi kapcsolatokról szóló írások a Szőrös Kő legújabb lapszámában r Áttetsző testek a térben LAPAJÁNLÓ A Szőrös Kő 5. száma Tomaž Šalamún verseivel indul. A zágrábi költőt, művészettörténészt a kortárs világirodalom tíz legbefolyásosabb költője között tartják számon. Kezdetben egy multimediális neoavantgárd csoportosulással, az OHO-val állt kapcsolatban, amely a konceptuális és a konkrét költészet kifejlesztésével foglalkozott. Az USA-ban megismerkedett a be- at-költészettel, a lingvisztikus iskolával, rajtuk keresztül fogadta be a dadaizmust, szürrealizmust meg a pop-artot. Költészete a fantázia játékán, az asszociáción alapul; modernizálja a szlovén nyelvet. 36 megjelent verseskötetével nagy hatással volt a fiatalabb szlovén költészetre és a világirodalomra is. Számos nyelvre fordították, magyarul 1993-ban Póker címmel jelent meg versválogatása. Az irodalmi, művészeti, kritikai folyóiratban közölt verseket Lukács Zsolt, a ljubljanai Bölcsészettudományi Egyetem szlovén-össze- hasonh'tó irodalomtudomány szakos hallgatója fordította. Nyilas Atilla Szabadkai önképzőkör című verse abból az apropóból került a lapba, hogy a budai szerző decemberben új verseskötettel jelentkezik. Az előző számban megkezdett kisregény, Sós Dóra Tealevelek című műve ebben a számban befejeződik. A szekszárdi szerző, aki tavaly, mindössze tizenöt évesen jelentkezett első kötetével a Start sorozatban, most az Internet és a körülette kialakuló kultúra és lehetőségek kérdéseit szemrevételezi, plasztikusan láttatva egyes személyiségtípusokat a fiatalság köréből. Borbély Borisz Londonból küldte el legújabb verseit; őt is a Start sorozatból ismerhetik az olvasók, Cipőmben kavics címmel adta ki kötetét. A Startvonal rovatban Rácz Boglárka versei szerepelnek. A lap az idei utolsó számában közöl majd teijedelmesebb anyagot a pályakezdők tollából. A kritikai rovat Ardamica Zorán Gondolat mint beszédmód című tanulmányát közli Farnbauer Gáborról. Bokros Katalin a magyar avantgárd képzőművészek szlovákiai kiállításáról közöl beszámolót, Z. Németh István pedig Szászi Zoltán Forgácsok című kötetét recenzálja. A szám illusztrátora Ferdics Béla dunaszerdahelyi üvegművész, aki fiatal kora ellenére máris sokszínű pályát tudhat maga mögött: 1988 és 1994 között a pozsonyi Képző- művészeti Főiskola üvegszakán tanult, 1991-1992-ben Budapesten a Magyar Iparművészeti Főiskola Szilikátipari Tanszékén volt vendéghallgató. 1987-1988-ban, Pozsonyban kőrestaurátorként dolgozott, 1994-től 1996-ig Duna- szerdahelyen a Csallóközi Múzeum restaurátora volt. 1998-tól a Des-Art Stúdió tervezője. 2001 óta Tatán él és dolgozik. Grafikai kompozíciók (monotípiák, ceruza- és tusrajzok, akvarellek) mellett kő-, fa- és üvegplasztikákat, térobjek- teket, installációkat készít. Műveinek jellemző vonása az anyagok, a kivitelezési technikák ötvözése. Üvegművészeti tevékenysége mellett illusztrátort munkásságot is kifejt, számos könyv, illetve folyókat jelent meg kísérőrajzaival. A lapszámot a szokásos könyvajánló zárja, (hrr)
