Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

2005-11-03 / 254. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE TIMES Mintegy negyven nagykö­vetet vagy képviselet-vezető diplomatát hív vissza Irán né­hány hónapon belül. A brit napilap értesülése szerint a mostani konzervatív kormány szemében mérsékeltnek vagy túl liberálisnak számító misz- szióvezetőket váltják le, töb­bek között az iráni atomprog­ramról szóló tárgyalások mi­att kulcsfontosságú London­ban, Párizsban, Berlinben, valamint az ENSZ New York-i és genfi székhelyén. Manu- sehr Mottaki külügyminiszter nem adott bővebb magyará­zatot a visszahívásokra, csak annyit közölt, hogy az érin­tetteknek lejár a küldetése, vagy nyugdíjazásukat kérték. A leváltásra ítéltek közül so­kan Hasemi Rafszandzsani volt elnök hívei. Maga se találhat semmi illegálisát, Fico nyomozó. A Kodzsek meg ne fotózza a lakodalmas képei­met! (Gyenes Gábor karikatúrája) Pesszimista elemzések lepték el az európai lapokat az egyre zavarosabb berlini belpolitikai helyzet miatt Senkinek se jó a német toporgás A német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetésében be­következett változások nyo­mán meglehetősen bizony­talannak ítéli meg a berlini nagykoalíciós kormányzás esélyeit a nemzetközi sajtó. MTI-FIGYELŐ A londoni The Times egészen odáig megy, hogy új választásokat sürget Németországban. Az SPD- ben kialakult vezetési válság kap­csán az újság annak a véleményé­nek ad hangot, hogy új választás kiírása még mindig jobb megoldás, mint egy eleve bukásra ítélt nagy- koalíció. Negyvenöt nap telt el az­óta, hogy a német szavazópolgá­rok leadták voksukat a parlamenti választásokon, és a legderűlátóbb becslések szerint is legalább há­rom hétre van szükség, míg létrejö­het a tervezett nagykoalíció. A je­lek azonban arra utalnak, hogy a megalakuló kormány semmikép­pen nem lesz „nagy”, és aligha le­het majd valódi koalíciónak nevez­ni. Hasonló szellemben fogalmaz a konzervatív Neue Zürcher Zei­tung. A svájci újság úgy ítéli meg: talán az utolsó illúziók is elszálltak azzal kapcsolatban, hogy egy feke­te-vörös kormány Németország számára a legjobb megoldás lehet. Németország második Olaszor­szág? - ezt a kérdést teszi fel a bé­csi Kurier. Az újság annak a nézet­nek ad hangot, hogy a német bel­politikában kialakult zavaros hely­zethez viszonyítva Olaszország rendkívül stabilnak tűnik. A tör­vényhozási periódus idő előtti be­fejeződése, az eddig soha nem lá­tott demagógiával kísért választási kampány, a kancellári tisztségért való vetélkedés és nem utolsósor­ban a választási ígéretek be nem tartása kivétel nélkül olyan jelen­ségek, amelyek teljes mértékben váratlannak számítanak Európa egyik legnagyobb demokráciájá­ban. A római II Messagero arról ír, hogy Franz Müntefering SPD-el- nök lemondása, valamint Edmund Stoiber CSU-elnök azon döntése, hogy mégis Bajorországban ma­rad, újabb hideg zuhany a terve­zett német nagykoalíció számára. Az újság szerint teljes mértékben váradan volt mmd Müntefering, mind Stoiber döntése. Mindennek nyomán az a politikai válság, amely a Gerhard Schröder és An­gela Merkel közöttí hatalmi harc megszűnésével elcsitulni látszott, most ismét kiéleződött. A német- országi helyzet bizonytalan, és tel­jes mértékben zavaros, következ­ményei pedig beláthatadanok. A Le Monde kommentárja meg­jegyzi, hogy az SDP válsága nem a lényegről szól, hiszen a szociálde­mokraták egyetértenek abban, hogy a Gerhard Schröder által megkezdett szociális reformok csak a nagykoalíció keretein belül folytathatóak. Ugyanakkor a mér­tékadó francia újság szerint a Franz Müntefering vezetési stílusa miatt kialakult belső generációs vi­ta veszélybe sodorhatja a nagykoa­líciós terveket. A személyi kérdé­sek körüli válság azonnal átterjedt a konzervatív táborra, amikor Ed­mund Stoiber Müntefering vissza­vonulásának hírére kijelentette, nem lesz miniszter az új kormány­ban. „Németország új választások és hosszan tartó bénultság felé sodródik, amelyre nincs szüksége európai partnereinek”. A Le Figaro vezércikkében fel­hívja a figyelmet, hogy ha pár hé­ten belül meg is alakul a nagykoa­líciós kormány, semmi garancia nincs arra, hogy ténylegesen fog tudni kormányozni. A bénultság kockázata azért is veszélyes, mert a gazdasági kilátások továbbra sem túl kecsegtetőek a Rajnán túl, s a németek még soha nem voltak ennyire bizonytalanok jövőjüket ü- letően. „Egy kormányos nélküli Német­ország megmerevedett gazdaság­gal egész Európának rossz hírt je­lent. Berlin európai partnerei a né­met választásoktól a reformok fel- gyorsulását, és annak a szomszéd országokra gyakorolt magával ra­gadó hatását várták. Ennek ellen­tétéhez kell jelenleg asszisztálni­uk. A belpolitikailag mozdulatlan Németország hiányzik az európai vitákból. Ha még sokáig tart, a né­met toporgás számlája sokba fog kerülni” - zárja a Le Figaro. Megnöveli Angela Merkel le­endő német kereszténydemokrata kancellár kormányalakítási nehéz­ségeit a szociáldemokrata pártve­zető, Franz Müntefering lemondá­sa és a keresztényszocialista Ed­mund Stoiber visszalépése a mi­niszterségtől, de egyes vélemé­nyek szerint Merkel akár hasznot is húzhat a történtekből - vélik elem­zéseikben a szerdai belga lapok. A tekintélyes Le Soir szerint az újabb válság nyomán máris a „legőrül­tebb mendemondákat” hallani a német pártok folyosóm, már azt is tudni lehet, hogy ha újabb válasz­tásokra kerül sor, azokat március 26-án rendezik. Az SPD belső vál­ságba került, Stoiberral pedig Mer­kel „terhes, de nélkülözhetetlen jobb keze” került ki a tervezett kor­mányból. Semmi sem garantálja már, hogy sikerül összehozni a nagykoalíciót - idézte egy vezető CDU-politikus véleményt a cikk, amely szerint Merkel számára nem jó előjel a két pártvezető álláspont­jának gyökeres változása. A La Libre Belgique szerint Mer- kelnek akár hasznára is lehet az ügy. Stoiber ugyanis inkább akadá­lyozója lett volna annak, hogy Ber­linben simán menjenek a dolgok, a szociáldemokratákat pedig még hosszú időre leköti a köldöknézés. TÁRCA Csönget egy picit... BUCHLOVICS PÉTER Ó, remíz, te halküoni kertek­kel felérő bájos liget, ó kedves villamos - anya, szoptasd kicsi­nyeidet halkan zümmögő szelíd árammal, ó, te kedves, egyetlen ellenőr, gyerekkori cukrosbácsis rémálmaink netovábbja, te apánk helyett apánk, te rend in- gathatatlan oszlopa, te törvé­nyesség zsinórmértéke, te állam- és vállalatkassza-töltő tüne­mény! De még mielőtt megha­tódnék ezen óda fennköltsé­gétől, inkább rövid történet ar­ról, hogy kedves barátnőm miért zokog és csönget álmában - na­gyot, amióta kb. egy hete - Po­zsonyban vülamosozott. Történt, hogy Emi a Tescónál szállt fel barátnőjével az ominó­zus járműre, s bár mindketten ro­hantak, hogy a főpályaudvarról még időben hazaérjenek, azért becsülettel jegyet vettek, lyukasz­tottak. Gondolván, műiden okés, könnyed trécseléssel töltötték a zötykölődés idejét. A főpályaud­varnál viszont testet öltött a vég­zet: jegyeket, bérleteket, pénzt vagy életet formájában. Hölgyis­merősöm teljesen nyugodtan mutatta fel a jegyét, csak akkor kezdett levegő után kapkodni, amikor a cerberus szenvtelenül közölte, hogy műiden rendben, ez csupán 1400 korona lesz, mert a jegy két perce lejárt. Továbbá lesz szíves elővenni motyójából az obcsánszkiját, szlecsna... De hát direkt vettem és lyukasztot­tam, s mi van akkor, ha a villa­mos rostokol egy-egy útkeresz­teződésben tovább, ha az út eset­leg percekkel tovább tart, mint amit a magasságos közlekedési vállalat íróasztal mellett átlagban kiszámolt, stb.? Ezek nem érvek - közölte a zord egyenőr, külön­ben is, tetszett volna megnézni alaposabban, még felszállás előtt a Tesco-főpályaudvar vonalat, s az ott feltüntetett menetidőhöz mérten jegyet vásárolni! S mi van akkor, ha arra nincs idő, mert zsufi van, tömeg, netán angol vagy hottentotta turista vagyok, akinek az egyébként is cafatokra tépkedett tájékoztatóból az égvi­lágon semmi sem derül ki? Ám ez már csak költői kérdés, mivel­hogy a szabály nem ismerete nem ment fel a szabálysértés alól, esetleg rendőrt is hívha­tunk, s akkor is behajtjuk. Kiper- kálta hát Emi az ezemégyszáz koronát, bár szegény csaj, azon a pénzen Komáromig taxizhatott volna. Két perc: 1400 korona. Szívjunk. De vajon miért jut eszembe erről az, amikor a miniszter úr a több százezer koronás adótarto­zására csak annyit mond: ja, elfe­lejtettem, a kisember meg az első felszólításra rohan és fizet, mert úgy megpriitykölik, mint Anett- kát az űrállomáson? Demagógia? Persze, a miniszterek nem járnak villamoson. S ha igen, csak bemu­tatkoznak. Mert rendnek kell len­ni, nahát! KOMMENTÁR Brüsszeli aggodalmak MALINÁK ISTVÁN Nem örülnek Brüsszelben annak, hogy Lengyelországban hétfőn kisebbségi kormány alakult, és nem pusztán azért, mert a kisebbségi kormányzás' még a régi demokráciákban is labilis­sá teszi a politikai helyzetet. Brüsszelben a PiS egyeduralmától, a Kaczynski ikrek korlátlan hatalmától tartanak, elsősorban azért, mert kiszámíthatatlanok. A Donald Túsk vezette PO-t te­kintették annak a stabilizáló erőnek, amely képes lett volna le­nyesegetni az ikrek szélsőségeit, az unió számára elfogadhatat­lan politikai vadhajtásaikat. De a PO a kettős vereség után a se­beit nyalogatja és elvekről beszél. Az új kormányfőnek, Marczinkiewicznek viszont már az egy hét múlva esedékes bi­zalmi szavazás során nagyon konkrét támogatásra lesz szüksé­ge, ezért lavírozni fog a PO és a Nyugaton nem igazán szalon­képes, Andrzej Lepper-féle Önvédelem között. Arról nem is be­szélve, hogy az elnökválasztási győzelem fejében a PiS már tett engedményeket Lepperéknek. És arról már végképp nem, hogy a PiS, illetve a populista Önvédelem választási szlogenjei kísér­tetiesen hasonlítottak, hiszen ugyanarra a szavazóbázisra, a vi­déki, katolikus tömegekre építettek. Egy belpolitikailag labilis, európai mércével mérve már majdnem nagyhatalom Lengyelország, amely hangsúlyozottan a nemzeti érdekeket fogja előtérbe helyezni, az unióban sok mindent bonyolíthat, például a sokat emlegetett költségvetés elfogadását. A nagyobb világpolitikai szerepre és egységes uni­ós külpolitika kidolgozására törekvő - bár ez még jó ideig nem fog sikerülni - EU számára az ikrek prioritásai csapást jelente­nének. Az elnökválasztást megnyerő Lech azt mondta, a len­gyel külpolitika alapvető orientációja nem változik, első útja Washingtonba vezetne - ahol tárt karokkal fogadnák már csak Irak miatt is -, s csak azután menne Brüsszelbe, majd Kijevbe. Moszkvai politológusok értékelése szerint az orosz-lengyel vi­szony rosszabb már nem is lehet, Berlinben pedig elismerik: a német-lengyel kapcsolatok minimum hűvösek. Brüsszelnek ez nagyon nem tetszik, hiszen Németország minden tekintetben az unió legerősebb tagja, Moszkvával pedig különlegesen szo­ros kapcsolatokra törekszik. De hogy valójában milyen lesz a lengyel külpolitika, azt nem lehet tudni, valószínűleg a prag­matizmus győz, bár a nüanszokban lehetnek majd rendhagyó elemek. Ezt próbálta feltérképezni a minap a londoni Economist, le­nyúlva a történelem mélyére, s előbányászott egy nagyon régi lengyel szólást, amely szerint „németet ölni kötelesség, oroszt élvezet”. A népi emlékezetnek nem lehet diktálni, az a történel­mi tapasztalat élteti, hogy a németek és az oroszok mindig meg tudtak egyezni a lengyelek feje fölött. Ez köszönt most vissza, amikor pár nappal a német választások előtt megkötötték a Varsót kisemmiző német-orosz gázvezetéküzletet; Varsóban Schröder és Putyin kifejezetten jó személyes kapcsolatait sem nézték jó szemmel. A lengyelekben mindig erős volt a né­met-orosz harapófogótól való félelem - bennfentesek szerint az ikrek erősen ebben a szellemben nevelkedtek -, s a harapó­fogóból való egyetlen menekülési útvonalat számukra Washington jelenti. A lengyel társadalom nagy részét dühíti az a német elképzelés, amely szerint létre kellene hozni Berlinben a II. világháború után elüldözött több millió német emlékköz­pontját. Lech Kaczynski szerint a németek meg akarják változ­tatni a történelmet, azt a látszatot keltve, mintha nem elkö­vetői, hanem elszenvedői lettek volna a XX. század legvéresebb eseményének. FIGYELŐ Románia: 19. századi körülmények Románia lakosságának csak­nem fele 19. századi létfeltéte­lek között él, a román infra­struktúra állapota pedig a leg­sötétebb katasztrófa képét mu­tatja - tartalmazza az ország egyik vezető közgazdászának értékelése. Valentin Lazea, a Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza statisztikai ada­tokkal támasztotta alá egy ta­nácskozáson elhangzott véle­ményét. Románia lakosságá­nak több mint negyven száza­léka nem fér hozzá vezetékes ivóvízhez és olyan településen él, ahol nincs csatornahálózat. Ennél is rosszabb a helyzet a falusi településeken, ahol a la­kosságnak még húsz százaléka sem részesül ezekben a szol­gáltatásokban. „Románia inf­rastruktúrája a legsötétebb ka­tasztrófa képét mutatja - mondta a jegybank fő közgaz­dásza, aki szerint „olyan, szőnyeg alá sepert igazságok ezek, amelyekről senki se akar beszélni”. Lazea európai sta­tisztikákat idézve rámutatott: a kontinens infrastruktúrája lefedi a háztartások 90-100 százalékát. E szempontból Ro­mánia az 58 százalékos ivóvíz- hálózatával és 53 százalékos csatornahálózatával az utolsó helyen áll Európában, ahol az utolsó előtti helyen álló Török­ország is 83, illetőleg 90 száza­lékos lefedettséggel előzi meg, de még a Moldovai Köztár­saság és Albánia is lekörözi 90 százalékos arányú víz- és csa­tornahálózatával. Az Adevarul című lap rámu­tatott, Európában Romániának van a legkevesebb autópályája, közlekedési útvonalainak több mint negyven százaléka pedig télen egyszerűen használhatat­lan. A Krónika című magyar na­pilap szerint a román politikai osztálynak döntenie kell: vagy úgy csatlakozik az ország az Európai Unióhoz, hogy a lakos­ság fele 19. századi körülmé­nyek között él, vagy jelentősen megnövelik az infrastrukturális beruházások mértékét.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom