Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)
2005-10-26 / 248. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 26. RÖVIDEN Könyvbemutató a Vámbéry Kávéházban Dunaszerdahely. Sigmund Freud és a XX. század eleji magyar irodalom - tanulmányok magyar írók és a freudi pszichoanalízis kapcsolatáról címmel jelent meg Vajda Barnabás kötete, amelyet H. Nagy Péter esztéta, irodalomkritikus, egyetemi tanár mutat be holnap 18 órai kezdettel a Vámbéry Irodalmi Kávéházban, (ú) Évadnyitó Szőttes-táncház Pozsony. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szeretettel váija az érdeklődőket és táncolni vágyókat ma 18 órára évadnyitó táncházába, melyben zármutovi (szlovák) és kéméndi táncokkal ismerkedhetnek meg az odalátogatók. Közreműködik a kéméndi hagyományőrző csoport. A kézügyességgel rendelkezők ez alkalommal a makramé technikáját sajátíthatják el. Helyszín: a Cse- madok nagyterme (Május 1. tér, a Tatra mozival szemben), (ú) Igényes családi musicallel kezd a Thália Színház A dzsungel könyve KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa. Nagyszabású családi musical bemutatásával kezdi az idei évadot a kassai Thália Színház. A dzsungel könyve, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál műve, már csaknem egy évtizede tartozik a magyarországi színházak repertoárjának sikerdarabjai közé. Ezzel a zenei és vizuális szempontból egyaránt igényes művel akar a keleti végek magyar színháza örömet szerezni a közönség minden rétegének. A Kipling regénye nyomán írt színpadi mű arról szól, hogyan lehet önös érdekből kihasználni valaki másságát. Maugli, a farkasok által felnevelt emberpalánta sem a farkasfalkába, sem a falu közösségébe nem tartozik igazán, mindenki szemében más, idegen. „Eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy mi történik, ha nem mi megyünk a dzsungelbe, hanem a dzsungel jön hozzánk - mondta Moravetz Levente, a darab vendégrendezője. - Ahogy Einstein is megfogalmazta, nem tudni, milyen fegyvert fognak használni az emberek a harmadik vüágháborúban, de a negyedikben egész biztosan kőbaltát.” A nagy sikerű zenés darabtól azt reméli a magyarországi alkotógárda, hogy becsalogatja a tömegeket a Thália Színházba, és így évekig repertoáron maradhat a mű. Mivel a zene és próza aránya 50-50 százalék, minden korosztály találhat a darabban kedvére valót. A gyerek a mesét látja meg benne, a kamasz a táncokat élvezheti, a felnőtt pedig elgondolkodhat a másság fogalmáról. A díszlet a dzsungel hangulatát varázsolja a színpadra, a kosztümök pedig a vadon állatainak emberi vonásait teszik szembeszökőb- bé. Mivel a tánc is nagyon fontos ebben az alkotásban, Dévényi Ildikó koreográfus műiden énekszámhoz más karakterű koreográfiát készített. Szerinte a darabban szereplő színészek, diákok és gyerekek a „világ egyik legnehezebb musicaljét” hatalmas szorgalmukkal csodává változtatták. Újdonság a Thália életében az, hogy - a magyar színpadi szöveg szlovák fordítását, a dalszövegekét is beleértve, feliratozva ki akaiják vetíteni a magyarul nem értő nézők kedvéért, feltéve, hogy sikerül kölcsönözniük a kivetítő berendezést a Romathantól. A holnapi premiert a Thália felújított színháztermének ünnepélyes átadása előzi meg, melyre hivatalos Csáky Pál miniszterelnökhelyettes és Rudolf Bauer megyei elnök is, akik mindketten sokat tettek a költséges átépítési munkálatok anyagi hátterének megteremtéséért. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékeiről Muzeológiai konferencia ELŐZETES Somorja. Musaeum Hungari- cum II. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja címmel holnap 10 órai kezdettel muzeológiai konferencia lesz a Fórum Kisebbségkutató Intézet (Park utca 4.) székházának előadótermében a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, a Galántai Honismereti Múzeum és a rendezvénynek helyet adó intézet rendezésében. Az immár harmadik éve rendszeresen megrendezésre kerülő szakmai fórumot Biró Ágnes, a kulturális minisztérium államtitkára, Végh László, a somorjai Bibliotheca Hungarica igazgatója és Keppert József, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója köszöntik. A szakmai előadások a múzeumi tevékenység változatos témaköreivel foglalkoznak. Ambrus Orsolya, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum történésze egy kassai fazekas céh magyar írásbeli emlékeit mutatja be. Kovács Eszter, az érsekújvári Thain János Múzeum régésze előadásában Bias- kovics József hagyatékát, Gau- csik István, a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának munkatársa pedig előadásában Paxy László hagyatékát dolgozza fel. Fehér Csaba, a komáromi A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma igazgatója a Könyvtár a történelem viharában című előadásában a résztvevőket a múzeumban helyet kapó Kul- tsár István-gyűjteménnyel ismerteti meg. További három előadás néprajzi témákkal foglalkozik. Katarína Holbová, a lévai Barsi Múzeum néprajzkutatója Mohi - egy eltűnt falu néprajzi gyűjteménye a lévai Barsi Múzeumban címmel a mohi atomerőmű helyén állt falu népi kultúrájának tárgyi emlékeit veszi számba a múzeum gyűjteményében. Dan- ter Izabella, a Galántai Honismereti Múzeum etnomuzeológusa a nemrég megjelent Hagyományos gazdálkodás a Kisalföld északi részén - Farkasd, Negyed c. kötetet, valamint a kötet megjelenését megelőző néprajzi kutatás történetét és eredményeit mutatja be. Gáspár István Komáromból Orosházi Lajos oroszkai gyűjteményének feldolgozása címmel tart előadást. A konferencia programja a Somorjai Városi Honismereti Ház kiállításainak megtekintésével zárul, (di) Úgy tűnik, a szobrok sorsa mifelénk az, hogy hol ledöntsék, hol meg visszaállítsák őket Szobrok, sorsok, koszorúk Nem magam találtam ki, művészettörténészek és építészek állítják, hogy a rozsnyói Bányászok tere a Felvidék egyik legszebb főtere. Korábban Kossuth-tér- nek hívták, miképp a közepén büszkén emelkedő Őrtorony II. Rákóczi Ferenc fejedelem nevét viselte. Kerek száz esztendeje „Rozsnyó város hálás közönsége” fehér carrarai márványból emeltetett itt szobrot jótevőjének. LŐRINCZ ADRIÁN Tévedés ne essék: nem a hányatott sorsú Kossuth-szoborról beszélek; korábban ez is a főteret ékesítette, később egy kazánház mélyére került. Megjegyzem, hogy ez lett a sorsa a múlt század elején a mozdonyvezetők adományaiból (nem vicc!) Zólyomban felállított Rákóczi-szobornak, de másoknak is. Ez utóbbi ma a borsi kastély előtt fogadja a látogatókat, míg a Kossuth-szobor a rozsnyói Bányász Múzeum mellől szemléli a világot. Andrássy Franciska grófnő szobrával kegyesebb volt a sors, mert 1905-től 1973-ig ékesíthette Rozsnyó főterét. Ekkor a Városi Nemzeti Bizottság a szobrot az osztályellenség jelképének nyüvámtotta, és szétszedette. Húsz éven keresztül Agócs Gergely az Őrtoronyban állt a Krasznahorkaváralját átszelő Pozsony-Kassa gyorsforgalmi út melletti mauzóleum kertjében, hátat fordítva a nagyvilágnak, míg 1993-ban vissza nem állíttatták a járási székhely főterére. A jó ízlés, az emberség, vagy a civil szféra győzelme ez? Nem lehet tudni; de ez egy másik'történet. Andrássy Napok - negyedszer Tény, hogy Rozsnyó és vidéke lakosai ma is kegyelettel őrzik a grófnő, illetve az Andrássyak emlékét, ami nem is csoda, hiszen a térség fellendülésében ez a főnemesi család nem kis szerepet játszott. Kik voltak ők? Jómódú csíki kurtanemesek, akiknek politikai okokból kellett elhagyniuk Erdélyt. Előbb Mosonban, majd Rozsnyó környékén tettek szert birtokokra, és itt virágzó gazdaságot hoztak létre. Nevükhöz fűződik az Érchegység bányáinak korszerűsítése, de a közoktatás bevezetése és a köz- egészségügy terén is érdekeltek voltak. Emléküket ma két monumentális építmény őrzi: a krasz- nahorkai vár és a betléri kastély, ám számos közintézménynek ők rakták le az alapjait. Mégpedig olyan alapossággal, hogy az általában hálátlan utókor nem feledkezett meg róluk. A Gömöri Ifjúsági Társaság, a magyarországi és hazai támogatók, valamint a város önkormányzata 2005-ben immár negyedik alkalommal rendezték meg Rozsnyón az Andrássy Napokat. Az október 21-22-i ünnepségsorozatot a NYEKK-Nyitrai Egyetemisták Kín- játszó Köre nyitotta meg, akik Vámos Miklós Anya csak egy van című darabját vitték színpadra. Szombaton „hajnali” tízkor a város nagyközönsége Agócs Gergely tárogatóművész előadására ébredt, aki az Őrtoronyból fújta a világba, hogy „Rákóczinak dicső kora nem jő vissza többé soha...” Ezt követően ökumenikus istentiszteletre került sor a Szűz Mária Mennybemenetele Székesegyházban, majd a délutáni órákban Barczi Gyula helytörténész és Lőrinéik Szüvia muzeológus tartott előadást az Andrássyakról. A rendezvénysorozat történelmi vetélkedőjén Bárót (Erdővidék, Románia), Miskolc, Gömörhosszúszó és Rozsnyó csapatai csaptak össze, majd esti fél kilenckor Andrássy Franciska köztéri szobrának megkoszorúzása következett. A legendás grófnő ugyanis ebben az időpontban hunyt el müncheni villájában, 1902. október 26-án. Adalékok a család történetéhez Az Andrássy család történetét fontos adalékokkal egészítette ki Lőrinéik Szilvia és Barczi Gyula előadása. Az előbbi kutatási körét Olaszországra, pontosabban Man- továra teijesztette ki, ahol 2005. szeptember 3-án „A mantovai üd- vözült Osanna Andreasi - a reneszánsz misztikus jelensége” címmel nyílt kiállítás. Az Andreasi név természetesen az Andrássy „ola- szosított” változata, Osana pedig a család egyik távolba szakadt tagja. Niccolu Andreasi lányaként látta meg a napvilágot 1449-ben Carbo- narole-ben. 1463-ban lépett be a domonkosok rendjébe, és a források gyakran Siennai Szent Katalinnal tévesztik össze. Arcképe rövidesen az őt megillető helyre, a betléri kastélymúzeum egyik szobájába kerül. Barczi Gyula a százéves rozsnyói Franciska-emlékműről szóló előadásában megjegyezte, hogy a grófnő félje, a 170 éve születeti Andrássy Dénes gróf „minden idői legnagyobb művészetpártolója volí a történelmi Magyarország területén”, szellemi hagyatéka, valamim kettejüknek a közjó érdekében kifejtett tevékenysége érdemes arra. hogy egy évszázad távlatából se feledkezzünk meg róluk. Az ipolysági Simonyi Lajos Galériában a hónap végéig látható Lábik János tárlata Egy talált táj és semmi más FORGÁCS MIKLÓS Az ipolysági galéria névadója, Simonja Lajos leginkább tájképeiről ismert, s a tájképfestészet véle- ménynélküli, a tárgynak festői énjét szinte teljesen kiszolgáltató ágát művelte. Lábik János párkányi képzőművésznek a galériában október 31-ig látható, ötvenkét alkotása Simonyi nyomdokaiban haladva felmutatja a tájat, de nem kezd velük semmit, és festői eszközei is túlságosan zavarodottak ahhoz, hogy saját vüágot közvetítsenek ezek a képek. Tetszeni akarnak, ismerősek szeretnének lenni, biztonságérzetet kínálnak a nézőnek. Minden látszat ellenére Lábik János képei mégsem adják meg könnyen magukat, legalábbis annak, aki a XX. század első felének izmusain nevelkedett, de nem hagyják hidegen a kortárs festészet legújabb turpisságai, játékai, vizsgálódásai sem. A tájkép mindenkinek tetszik, persze, ha a táj ismerős vagy ismeredenül barátságos, esetleg barátságtalan- ságában emberi lelkiállapotokat tükröz. A táj nosztalgia, hiszen űzött, rohanó ember a mai kor gyermeke, aki szinte el van zárva mindennapjaiban a természet lágy ölétől. A gyermekkor, az idill, valamiféle sohasem létezett aranykor utáni vágy megtestesülése, édes vagy nyugtalan elvágyódás. A legkönnyebb vallomás saját magunkról, a hovatartozás biztosítéka, vagy gyógyír a sehová sem tartozás sebére. A szépség megtestesülése. Vagyis csupa közhely. A tájkép a festészet megnyugtató frázisa. Természetesen a festő saját egyéniségén átszűrve megteremtheti a saját táját, a saját szemszögét, a személyes stílust. Lábik János üyenre nem vágyik. Tájképei saját világgal nem rendelkező festőnek mutatják őt, aki rálel időnként a szépre, vagy az izgalmasra, de ez mindig véletlennek tűnik, esetlegesnek, szerencsének csak, nem munkának, nem koncepciónak. Az Önarckép, a Téli Bazilika típusú képei egy naiv festőt rejtegetnek, elnagyolt, szinte gyerekes az ábrázolás, de annyira mégsem, hogy önfeledtséget, tudatos vállalást érezzen a szemlélő a festményekre pillantva. Az Őszi nap, Őszi ragyogás I. és II. típusú képek pedig a szépelgő, az idealizáló, a bágyadt őszi hangulatot súlyos arany-csillámlássá ügyeskedő festőt sejtetnek. Az első terembe került festmények általában nyugodt, derűs tájakat mutatnak, van valami bennük a naiv festők darabosságából, merevségéből. A második terem falai zaklatott tájakkal teltek meg, baljósán sötét színek, nyugtalan kavargás. A címadás is eltér a másik két teremben látható gyakorlattól, nem egzakt megnevezések olvashatók a címkéken, de szimbolikus, hangulatfestő mondatok, kifejezések: A csend árnyékában, A pusztulás emlékei, Érzelmi vetületek. S még az ártatlanabbnak tűnő szavak is szimbólumokkal terhesek: Holdfényben, Vihar után, Virradat, Szülőföld. A harma dik teremben a legvegyesebb ai anyag, még annyira sem lehet közös nevezőre hozni a képeket, mini az előző termekben, kultivált vad ság, a szépség öncsalástól sem visz- szariadó hajszolása, a formákai életnélkülivé hűtő naivitás egyaránt főszereplője a kiállításnak, s persze az ihletett pillanatok vagy e megszokottat pontosan kitöltő ru tin. A táj ritkán kap mélységet, álta Iában színes, lapos felület marad. S mégis a táj mágiája áttör az óvatos ságon, a kiszámíthatóságon, időn ként ellentmond Lábiknak, s valóban túlmutat önmagán. Lábik János tájképe (A szerző felvételei) Lőrincik Szilvia muzeológus és közönsége
